|
| A NORMAADÁS |
| * Vö. Lakatos István - Vekerdi József (ford.):
A Magasztos szózata. Bhagavad-Gítá. Európa, 1987. 176. old. |
A Tant a Mester (Mózes, Konfuciusz, Buddha, Krisna, Jézus, Mohamed) fogalmazza meg, vagy legalábbis, utólag a Tan elsõ szerzõit-szerkesztõit egyetlen Mesternek tüntetik fel. A Tan sugallta normák megléte szempontjából teljesen lényegtelen, hogy például Lao-ce tényleg élt-e, vagy hogy Ardzsuna királyfi bölcs kocsihajtója tényleg a Magasztos Világszellem, Krisna Úr volt-e i.e. 3102. február 8-án Kuruk földjén, a mai Delhitõl északra*. Egy a fontos: a szerzõ Tekintélyes Személy, követendõ példakép legyen. A Mester a Tanokban nem is bölcsességével tûnik ki elsõsorban - akár közhelyeket is mondhat - ami a fontos: stílusa, cselekedetei, viselkedésmódja, szóhasználata, õ a Minta, a megtestesült harmónia. Többnyire kicsinységünkre és függésünkre figyelmeztet, és természetesen kötelezettségeket fogalmaz meg számunkra. |
|
A Mester - minta, tehát minden cselekedete, megfogalmazott gondolata példa is egyben, amelyre hivatkozni lehet és kell. Tudományos publikációk és ideológiai elemzéseknek mai is jellegzetes formai-szerkezeti eleme a hivatkozás (XY fogalmazta meg ezt itt és itt, ekkor és ekkor); az írott jog elsõ formája a jogtörténetben is a precedensjog: Hammurabi és Justiniánus törvényeinek rögzítése eredetileg az uralkodók egy-egy eseti döntésének leírása volt csupán, mindenki számára ajánlatos követendõ példaként... A példabeszédek sora (gondosan ismételgetve a "mester mondta, Buddha mondta, a Magasztos szólt" típusú toposzokat) ezért jellemzõ formai eleme a vallások szinte mindegyikének, és persze, a dramatizált megjelenítés így teszi esztétikailag is képszerûvé, élvezhetõvé az egyes gondolatokat. | |
| *Konfuciusz: Beszélgetések és mondások (Lun-jü). In.: Tõkei Ferenc (vál., ford.): Kínai filozófia. Ókor. I-III. köt. Akadémiai, 1980. XIII. 10, 13) | |
| **Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor:
Rejtjelek. Interart-Szorobán, 1993. 166-171. old. | A tekintélyek, mintahordozók szavából magabiztosság árad még akkor is, amikor mondandójuk esetleg éppen nem erre utal. A hatalomra, dominanciára törekvõ indítékokat három stílusjegyben érhetjük tetten: Ezek
Ha ezekkel a formai stílusjegyekkel találkozunk valamely Tanban, a Mesterek mondandójában, ott szinte biztosak lehetünk a tekintélyre törekvés meglétében is. (Az említett stílusjegyeket kiemeltük.) |
| ***A szellem szavai Hariésza, pária szerzetes szájából a bráhmanák felé. In.: Vekerdi József (ford.): Nami király megtérése. Helikon, 1994. 11. old. | |
| +(Mt 5.37) | |
| ++Korán, 110. szúra | és látod, hogy az emberek seregestõl csatlakoznak Allah vallásához, akkor hirdesd Allah dicsõségét és kérj tõle bocsánatot! Õ kész a kiengesztelõdésre."++ |
|
Ha a történeti Mester valamilyen formában felszentelõdik, netán isteni rangot kap, akkor normái természetesen kinyilatkoztatássá válnak, abszolutizálódnak - errõl a tanítványok, kommentátorok gondoskodnak, akikre ilymódon a tekintély fénye kivetül és átadódik a tanítványi láncon keresztül. A tanítványi lánc késõbbi elágazásainál keletkezhetnek egymással vitában álló irányzatok, s ezek követõi késõbb aztán bármirõl vitatkozhatnak egymással akár késhegyig menõen is, s bármilyen más vallási irányzat normáival gazdagíthatják saját normarendszerüket: mégis, azonosságtudatukat a Mester személye fogja meghatározni, igazodási és hivatkozási pontként. Pápista és kálvinista egyaránt Jézus követõje, szunnita és siíta egyformán Mohamedé, lámaista és csan-buddhista Buddháé stb. A Tanokat átszerkesztik, elhagynak belõlük, hozzáírnak - a különbözõ értelmezések ezért egyre inkább eltérnek egymástól. A vallási felekezetek azonosságtudatát a Mester személyén túl ezután nem a Tan belsõ szellemi koherenciája határozza meg, hanem a követendõ cselekvésmódok (ezeken belül is a különbözõ liturgiák): Politikai és vallási mozgalmakra egyaránt jellemzõ az, hogy ismérveiket elsõsorban a közösen követett gyakorlati normák határozzák meg, s nem a hivatkozási alapul szolgáló világkép belsõ ellentmondás-mentessége, vagy az abból definíció-szerû pontossággal kikövetkeztethetõ jellegzetességek együttese. Az egymástól különbözõ lehetséges megközelítések miatt - az általánosságokon túl - ezért nehéz pontosan leírni azt, hogy valaki tulajdonképpen miért éppen ennek és nem annak a felekezetnek a tagja, viszont igenis, jól meghatározható azon szakrális-gyakorlati kötelezettségek köre, amelyek betartása esetén valaki az adott közösség tagjának tekinthetõ. Hogy két összefogott ujjal kell-e keresztet vetni, vagy hárommal; hogy élhetnek-e a szolgák aszkéta-életet, vagy csak a papok vállalkozhatnak erre, s életük mely szakaszában; hogy napjában pontosan hányszor kell imádkozni, és milyen testhelyzetben - nem véletlen a részletes elõrások tömege, legyen szó bármelyik vallásról. | |
| *Hahn István: Istenek és népek. Minerva, 1980, 16-17. old. |
Itt ragadható meg a vallások egyik nagyon fontos formai sajátossága is: a vallásos érzelmeké. Egytõl-egyig a fensõbbségtõl való függéshez kapcsolódnak, pozitív, vagy negatív módon motiválva a vallások követõit. Csak néhány a legfontosabbak közül: a felsõbbrendû iránti félelem, a tisztelet, az alázat, a parancsokat vállaló odaadás, a segítséget viszonzó szeretet stb.* |
| **Rigvéda himnusz A mindent formálóhoz. In.: Benkes Mihály (szerk.): Civilizációk és vallások. Cégér, 1994 (?), 107. old. | nekünk a Felség legyen áldozásunk."** |
|
|