A tekintélykövetés és az erkölcsi választás, mint a normaadás formái valamilyen mértékben a különbözõ vallások mindegyikében fellelhetõk. A hangsúly hol az egyikre, hol a másikra helyezõdik, de elválaszthatatlanok egymástól: a vallási tudatban ugyanis a tekintélykövetés kényszere az erkölcsi választás lehetõsége nélkül puszta vakhit lenne csupán, az önálló erkölcsi döntés formális képessége egy transzcendens vonatkoztatási pont nélkül pedig tartalmatlan maradna. (Egy nem-vallásos, kizárólag antropocentrikus erkölcsi felfogás számára természetesen ilyen dilemma nem létezik, ott ugyanis a történeti Individuum, vagy éppen a Kollektívum az erkölcsi tudat szubjektuma, forrása.) Maguk a Mesterek - akik Tekintélyként kínálják fel az erkölcsi választás lehetõségét - mutatnak példát e szoros kapcsolatra. A Írások által leírt tetteikkel és mondásaikkal egyszerre bírálják felül a régi elképzeléseket, s válnak az új Tanok forrásaivá. Mózesnél, Buddhánál, Krisnánál, Jézusnál vagy éppen Mohamednél maga a normaadás válik normává, követendõ mintává - a normabefogadtatáson túl a norma továbbadását is biztosítva ezzel. A "Tanítsd meg a gyerekeket!" - megtanítandó törvény, amelyet ezért majdan a gyerekek is megtanítanak az unokáknak ugyanilyen kötelezõ jelleggel: | |
| *(MTörv 6.6-7) |
|
|
|