Ami normaadás egyfelõl, az normaátvétel másfelõl. A mesterek és tanítványok esendõ élõ emberek, akik hívõ követõk, támogatók nélkül puszta fizikai létüket sem tudják fedezni - éppen munkálkodásuk sajátosan lelki jellege az, aminek fejében valamiféle fizikai-anyagi járandóságra igényt kell tartaniuk. A vallási normák "külsõ" tárgya általában az a laikus ember, akinek el kell sajátítania a normákat, hogy ígért harmóniában beteljesülést nyerjen a normaadók tevékeny közremûködésével - és természetesen támogatnia kell õket felszentelt cselekedeteikért. Mindez, persze, nem könnyû: Legyen a normakövetés külsõ minta elfogadása, vagy belsõ választás eredménye, a normaátvétel elõtti állapot vétkesnek, tévelygõnek, szenvedélyekkel korlátosnak minõsül. Normaszegés az is, amikor tudatlanul tévelygünk, vagyis vétkezünk, mint ahogy az is, amikor a rossz tudójaként cselekedjük a rosszat, vagyis bûnt követünk el.