A felsõbb hatalmak iránti feltétlen odaadás mellett a tudatos normakövetés a maximum, ami egy laikus hívõtõl elvárható. Folyamatos és racionális kontroll a fizikai lét diktálta szenvedélyek felett, az evilági, mindennapi cselekedetek összehasonlítása a Tanokban meghatározott erkölcsi mércével, s e mércék megszabta követelmények tudatos érvényesítése, egy szóval: az erényesség. | |
*Ter 4.6-7 | |
**Mahábhárata, Rámájana. Idézi: Benkes Mihály (szerk.): Id. mû, 129. old. |
rendjében ki-ki kedvére élhet, miként szabad tehén.« Azonban ez a szent törvény nem tetszett Svétakétunak, a férfi és a nõ vágyát szoros kordába zárta hát, de csak az emberét, élõ más lény béklyót ma sem visel (...)"** |
Az erényesség már-már a harmónia kapuja: az utolsó földi lépcsõfok az igazi, másvilági beteljesülés elõtt. Ám a normák megléte szempontjából már itt, földön sem mindegy, hogy valaki milyen mértékben közelíti meg e maximumot. Az önkéntes normakövetõ egyed - az egyszerû Hívõ - még csak a puszta befogadó hit szintjén engedelmeskedik a Mestereknek, tanítványoknak, beavatottaknak, a felsõbb hatalmak médiumait látva bennük. A kérdezõ-kétkedõ, netán normaszegõ, s az erkölcsi dilemmákban döntõ személyiség értelmével már a magáévá dolgozza fel az elfogadott normákat, a külsõ hatalom általánosságával szemben egy belsõ általánosságot teremtve ezzel - jellegzetesen a Tanítvány viselkedésmódja ez. Az erényes, tekintélyes Bölcs viszont már nemcsak befogad és feldolgoz, hanem példát is mutat, s ezzel kifelé fordul, a többi laikus felé. Normakövetõbõl normaérvényesítõvé, normaerõsítõvé válik, aki most már maga is a felsõ hatalmak közvetítõje. |