|
| A NORMAADÁS / Az erkölcsi választás |
|
A leghíresebb, s talán a legõsibbnek is tekinthetõ, sajátosan az erkölcsi választást felkínáló norma Konfuciusztól származik, amelyet késõbb a keresztény hagyomány aranyszabálynak nevezett el: | |
| * Konfuciusz: Beszélgetések és mondások (Lun-jü). In.: Tõkei Ferenc (vál., ford.): Kínai filozófia. Ókor. I-III. köt. Akadémiai, 1980. XV. 23) |
|
S pár száz évvel késõbb, Jézusnál, illetve a talmudi hagyományban: | |
| **(Mt 7.12.) |
|
| ***Sabbat 31. Idézi: Raj Tamás (szerk.): Halljad Izrael. MIOK, 1987, 48. old. | |
|
A konfuciuszi megfogalmazás még világosabb, mint a jézusi, vagy a talmudi: az emberi kölcsönösség, vagyis az emberi általánosság elvét mondja ki - amely természetesen nem érvényesíthetõ ember és Abszolútum viszonyában. A választás lehetõsége ezzel adott: Az aranyszabály ugyanis nem mondja ki, hogy mi a jó - az elvet akár egy fajgyülölõ is alkalmazhatja, aki az etnikumok közti harcot tekinti kölcsönösnek és elfogadandónak - mindössze annyit tanulhatunk meg belõle, hogy jogunk van saját mércénkkel mérni cselekedeteinket akkor, ha ezt a mércét másokra is alkalmazzuk. A választást felkínáló vallások a sajátosan erkölcsi normák forrásaként magát az embert jelölik meg, ezzel egyszersmind az emberi felelõsség meglétére is figyelmeztetnek. A puszta tekintélykövetésnél még mûködhet a "parancsra tettem" ideológiája - evilági parancsoknál ez politikai, túlvilágiaknál vallási felelõsség-áthárítás - erkölcsi választásnál viszont már nem hivatkozhatunk másra, csak saját, bensõvé tett normáinkra. | |
|
|