Ez a nap is olyannak indult, mint a többi, az elején legalábbis. Közvetlenül azután, hogy megérkeztem a központba, és letelepedtem a számomra fenntartott iroda csöndes magányában, a segédtisztem robogott be hozzám kisebb tornádót kavarva maga mögött, kezében egy vékony aktacsomóval.
- Csakhogy megjöttél Bert, a vezérõrnagy már küldetni akart érted!
Steve Deakin hadnagy elébem tette a papírokat, az energiamezejét uraló általános izgalom hullámai elárasztották a szobát. Én nyugodtan fölnéztem rá, letéve az éppen kézbe vett teásbögrét és lassan megcsóváltam a fejem.
- Tudok róla. De miért húzod így fel magad, mint egy tinédzser az elsõ randevúján? Talán történt valami?
Steve megállt, rámmeredt és hosszú ujjaival beletúrt szõkésbarna üstökébe. Frissen vasalt öltönyének zsebébõl elõkapott egy szál Marlborot és már majdnem rágyújtott, mikor átnyúlva az asztal fölött lefogtam a kezét.
- Igen, történt valami... Oh, elnézést! Mindig elfelejtem, hogy utálod a dohányfüstöt! - mentegetõzött zavartan.
- Majd kiteszek egy táblát az ajtómra - mosolyogtam megértõen. - Nos?
- Szóval, pár órával ezelõtt Spanyolországban ismeretlen tettesek elrabolták Jackson P. Warben nagykövetet a madridi rezidenciájából. Most küldték át az elõzetes jelentést a külügyi szolgálattól, ebben a dossziéban megtalálod a nagykövet összes fontosabb adatát. Az alelnök személyesen telefonált ide tíz perccel ezelõtt, hogy sürgõsen találjuk meg a fickót, mielõtt a sajtó világgá kürtölné a dolgot. Az ottani különleges feladatokkal megbízott akciócsoporttal akarják kiszabadítani, de szükségük van a pontos tartózkodási helyére.
- Váltságdíj? - kérdeztem az órámra pillantva, és fellapoztam az iratokat. Madridban már késõ délután van, rövidesen lemegy a Nap. A lehetõ legjobb idõpont egy kis sétára. A dossziéban fényképek és szigorúan titkos minõsítésû dokumentumok voltak a diplomatáról. Minden, amire szükségem lesz ahhoz, hogy megtalálhassam ezt a kopaszodó, sápadt arcú sovány férfit. Bárhol is legyen jelen pillanatban ezen a bolygón.
- Egy telefonfülkébõl hívták a követséget másfél órával késõbb és kétmilliót követeltek Warbenért. Az illetõ nem mutatkozott be, de valószínûleg profi lehet, mert elektronikusan eltorzította a hangját.
- Ilyen gazdag ez a fickó?
- Még annál is gazdagabb és befolyásos barátai vannak a törvényhozásban. Sokat nem tudok róla, de mintha az alelnök távoli rokona lenne szegrõlvégrõl. Úgy emlékszem.
Elolvastam a legfontosabb dokumentumokat és igyekeztem jól megjegyezni a számomra használhatónak tûnõ adatokat.
- Menjünk le a hetes szobába. - álltam fel, a hónom alá kapva az iratcsomót és gyorsan ki - ittam a teámat. Deakin mondott még néhány részletet menet közben a folyosón, de õszintén szólva nem nagyon figyeltem már oda rá. A testem és a lelkem igyekeztem felkészíteni a közelgõ akcióra, a megfelelõ légzõ gyakorlatok és lazító technikák alkalmazásával.
Liften mentünk le a bravo szintre, mely mélyen a felszín alatt helyezkedett el az épület biztonsági zónájában. A Központi Információ Gyûjtõ Hivatal Bilokációs Távérzékelési Részlegében az itt megszokott csend fogadott bennünket. Az elõtérben ácsorgó biztonsági õrök tisztelegtek nekünk, az ügyeletes tiszt elkérte az azonosító kártyáinkat és kinyitotta a több rétegû páncélajtót. Beléptünk a fõfolyosóra.
- Angelica Yorkin százados már itt van, a kettesben - mutatott Steve a kérdéses ajtó fölött világító készenléti fényre. - Õt is Warbenre állította rá Lawson vezérõrnagy.
Sztoikus nyugalommal vontam vállat a hírre, bár valahol a lelkem mélyén némi izgalom támadt Angelica neve hallatára. A lány borzasztóan csinos volt és rangjához képest fiatal, ráadásul a legsikeresebb asztrális felderítõk közé tartozott a részlegnél. A mai napon csak mi ketten voltunk szolgálatban, és terveztem is, hogy majd elcsevegek vele valamikor a nap folyamán az irodájában. Angelica mindezidáig ellenállt a közeledésemnek, mert volt már egy élettársa, egy szerintem fölöttébb fegyelmezetlen és liberális beállítottságú civil programozó, de úgy véltem, csak idõ kérdése és rövidesen ejteni fogja a pasast. Akkor pedig én jövök.
A hetes szoba balra volt, közvetlenül a folyosó végén. Steve elõre sietett, beütötte a kódot a zárba és udvariasan kitárta elõttem az ajtót. Érkezésünkre pislákolva kapcsoltak be a plafonba rejtett világítótestek, a levegõben friss, kellemes hegyvidéki illat terjengett. Ezt szeretem, a közérzetem javításához nélkülözhetetlen a megfelelõen szûrt, tiszta levegõ. Itt nincs zsivaj, mászkálás, cigaretta füst, zavaró hatású energiamezõk és más kellemetlenségek.
Odaléptem a szoba közepén elhelyezkedõ speciális, enyhén döntött támlájú karosszékhez és lerúgva lábamról a cipõt helyet foglaltam. A segédtisztem közben kinyitotta a sarokban álló acélszekrényt és egy mintás takarót vett elõ belõle, amivel mindjárt be is burkoltam magamat. Bár a helyiségben kellemesen meleg volt, tapasztalatból tudtam, hogy az utazás során lehûl majd a testem és többé kevésbé fázni fogok.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Steve, a székem melletti asztalkára helyezve a digitális életfunkció figyelõ berendezés masszív táskáját. Elektródákat vett ki belõle, és gondosan odaragasztotta õket a homlokomra a megfelelõ pontokon.
- Kitûnõen. Spanyolországban még nem jártam - tréfálkoztam vele könnyedén és beállítottam a fejtámaszt, mielõtt hátra dõltem volna. Steve kazettát rakott a szekrény tetején álló sztereomagnóba és kigöngyölte a tûmikrofon vezetékét.
- Ha úgy érzed bírod még, akkor utána folytathatnánk a C8-as célpont megfigyelésével vagy a Luna programmal. Lawson vezérõrnagy mielõbb látni szeretné a jelentésedet az oroszok titkos fegyverkísérleteirõl és a holdi ufó bázisokról.
- Tudom, tegnap említette. Ide rakd a mikrofont a galléromra... Jó. Akkor kezdjük.
Steve bekapcsolta a felvevõt és leült velem szemben az életfunkció figyelõ berendezés mellé. A készülék parányi monitorán megjelentek az agyhullámaimat regisztráló görbék, állítania kellett valamit a mûszeren.
- Hetes szoba, Bert Conrad százados - mondtam halkan, lehunyva remegõ szemhéjamat. - Idõpont: június nyolcadika, délelõtt kilenc óra. A célpont egy személy, Jackson Warben nagykövet, akit ismeretlen terroristák tartanak fogva valahol Spanyolországban.
Ezután elhallgattam és csak a feladatomra koncentráltam. Lementem az alfa szintre és visszavontam a tudatomat a testembõl. Csak egy parányi pont voltam, akkora, mint a lelkem a fejem közepén. Aztán kiléptem a testembõl.
Bilokáció. Az általam alkalmazott tudati technológia lényege a két fókuszos jelenlét. Ilyenkor egyszerre vagyok jelen, érzéseim szerint két különbözõ pontján a téridõnek. A testemben a hetes szobában és valahol másutt. Most például Spanyolországba ugrottam át néhány másodperc alatt.
Máris ott álltam az asztráltestemmel a nagyköveti rezidencia elõtt az út közepén. Sötétedett, az épületet övezõ magas kõkerítéssel védett parkban szomorúan bólogattak a tölgyfák, a lassan gyengülõ meleg szélrohamoknak engedelmeskedve. Nyugaton még vöröslött az ég alja, de a Nap már eltûnt a luxusvillákkal borított dombok mögött. Belebegtem a kovácsoltvas kapun keresztül az udvarba, ahol számos diplomáciai rendszámú gépkocsi és három rendõrautó sorakozott az árnyékban. A kétszintes, elegáns épület bejáratánál civil ruhás testõrök álltak, idegesen nézelõdve, kezükben rádió adóvevõvel. Könnyedén intettem nekik, mielõtt besétáltam volna az orruk elõtt a hallba. Nem látnak engem, akár nyugodtan grimaszkodhatnék is elõttük ha kedvem tartaná. Elvégre én csak egy kóborló szellem vagyok a gazdagon berendezett és nyugtalansággal terhes házban.
Elsiklottam a nappaliban beszélgetõ rendõrök és követségi alkalmazottak mellett, majd a plafonon keresztül felemelkedtem a nagykövet szobájába. Nyomokat kerestem, bármi árulkodó jelet, ami eligazíthatna a történtekkel kapcsolatban.
- Bent vagyok a házban. - mondtam közben odahaza a hetes szobában, folyamatosan tájékoztatva segédtisztemet és a felvevõ készüléket a helyzetrõl.
- Warbent az épület földszinti teraszáról rabolták el, a támadók a hátsó kiskapun keresztül érkeztek - felelte Steve alig hallhatóan.
Kirepültem a terasz fölé és lejjebb ereszkedtem. A helyszínelõk már végeztek, most csomagolták össze a felszerelésüket. Igyekeztem minden mást kizárni a tudatomból, csak a pár órával ezelõtt itt lejátszódott eseményekre koncentráltam. Az érzéseimre. Mintha magam is ott lettem volna akkor, úgy jelent meg bennem a múlt képe.
- Öten voltak fekete ruhában, a fejükön álarccal. Öt férfi, a kezükben géppisztolyok. Gyorsan mozogtak, pontosan ismerték a helyszínt. Nyilván gondosan begyakorolták az egészet. Ketten megragadták a nagykövetet és valami sprayvel elkábították, a többiek a hátsó kapuhoz vezetõ ösvény mentén várakoztak.
Végigrepültem az út felett, követve az események nyomait. A környezetbe beleivódott rezgéslenyomatokat.
- A hátsó úton két kocsi várakozott járó motorral. Egy szürke citroen és egy zárt barna kisteherautó. A rendszámaik... - miközben az adatokat diktáltam, már el is hagytam a környéket és sebesen repültem a magasban dél felé. Lelki radarberendezésem ráállt a keresett személy egyedi sajátrezgéseire és tévedhetetlen pontossággal mutatta számomra az utat.
Balra tõlem Madrid fényei ragyogtak a lassan elõrekúszó éjszakában, alattam piros cserepes háztetõk és gyümölcsösök váltakoztak a kanyargó út mentén. A környék békésnek és elhagyatottnak látszott, alig néhány autót láttam csak fentrõl. Húsz kilométerrel arrébb hirtelen megálltam, mert úgy éreztem helyben vagyok.
- Ez az a ház, ahol fogva tartják a nagykövetet - mondtam kisvártatva. - Benézek.
- Meg tudod adni a címét? - kérdezte Steve fojtott hangon.
- Valami faluban vagyok tíz, tizenkét mérföldre a rezidenciától délre. Már besötétedett. Leírom a környéket, annak alapján majd lokalizálhatjátok a térképen. Tehát... egy mellékutcában van, magas, fehér kõkerítés, az épület csúcsos tetejû családi háznak tûnik. A redõnyök leeresztve, a garázs elõtt bordó opel áll, a kertben citromfák. Egy kápolna van az utca végén a mûútnál, alig száz méterre. Üresek az utcák. A kápolnától északra egy bevásárlóközpontot látok parkolóval, szemben vele benzinkutat. Ennyi elég lesz?
- Igen Bert. Most menj be a házba és mond el mit látsz.
- A nagykövet a hátsó szobában ül egy széken megkötözve, két terrorista van vele. A konyhában látok egy harmadikat és az elõszobában az ajtónál egy negyediket. Öltönyben vannak, a markukban uzi géppisztoly. Baszk szeparatistáknak látszanak.
- A hátsó kijárat hová vezet?
- Egy pillanat... a kertbe. Ott egy kapu, melyen át lehet jutni a szomszéd telekre. Tehát csak két bejárat van, a kerítésen máshol elég nehéz lenne átmászni. Könnyû lenne meglepni õket még ma éjjel, szerintem úgy hajnal felé...
- Jó, ennyi elég is lesz. Gyere vissza Bert!
Visszatértem a hetes szobába, ahol az alig lélegzõ testem türelmesen várt rám. Nehezen mozdultak az izmaim, mikor kiléptem a transzból, bár nem éreztem magam különösebben fáradtnak. Nem jó egy-két óránál huzamosabb ideig távol tartózkodni a testtõl, mert az ember energia rendszerei nagyon megsínylik ezt. A magára hagyott test, mint valami üres burok lényegesen sebezhetõbb ilyenkor, hisz a holografikus kényszerterét fenntartó lélek mondhatni házon kívül van.
- Tartsunk egy kis szünetet, mielõtt elmennél a Holdra. Addig felviszem a szallagot az elemzõknek - mondta Steve elégedetten. - Angelicával nem találkoztál?
- Nem láttam más kísértetet magamon kívül. Biztos végzett már, mire odaértem.
Elhagytuk a szobát és a lifthez indultunk. Az ügyeletes tiszt pont akkor tette le a telefont.
- Százados úr! - tisztelgett fegyelmezetten, odalépve hozzám.
- Igen?
- Lawson vezérõrnagy most telefonált, hogy amint lehet, mindketten menjenek fel hozzá.
- Rendben, köszönöm õrmester.
Fölsiettünk a fõnök irodájába. Angelica és a segédtisztje már ott volt, úgy tûnik vártak ránk.
- Hogy ment? - kérdezte kiváncsian a nõ, mire barátságosan rámosolyogtam és letelepedtem a mellette álló székre.
- Mint az elsõ menet általában, ha jó kondiban vagyok.
Mindenki vigyorgott a félreérthetõ megjegyzésen, sõt, még az egyébként szigorú tekintetû Lawson szája sarkában is felfedezni véltem egy bágyadt mosolyt. A vezérõrnagy felemelkedett íróasztala mögül és szembe nézett négyünkkel.
- Remélem hamar megtalálják a leírásotok alapján azt a helyet, ahol fogva tartják Warben nagykövetet. Egyébként nem azért hívtalak ide benneteket, hogy errõl vagy a többi felderítõi munkáról beszéljünk. Valami sokkal komolyabb dologról van szó.
Kis szünetet tartott, nem tudva hogyan kezdje el, aztán végre kinyögte.
- A részlegünket felszámolja a hivatal. Most kaptam meg a parancsnokság levelét, melyben hivatalosan közlik, hogy a Bilokációs Távérzékelési Részleget azonnali hatállyal megszûntetik. Minket pedig áthelyeznek az Alkalmazott Paratechnológiai Kutatások Részlegének irányítása alá.
- Micsoda? De hát miért? - vonta össze a szemöldökét Angelica.
- Talán nem szolgáltattunk elégszer stratégiai fontosságú információkat a KIGYH-nak? - kérdezte Steve a fejét csóválva.
- Biztos sokallták a fizetésünket - jegyeztem meg fanyar képpel.
- Nem errõl van szó - Lawson lehalkította hangját és immáron sokkal bizalmasabb modorban folytatta. - Amit most mondok az még nagyobb katonai titok, mint a mi részlegünk puszta létezésének ténye. Világos? Bizalmasan tájékoztattak, hogy a hadseregnek nincs többé szüksége az általunk végzett felderítõi munkára. Ugyanis találtak egy jobb módszert a parafenoménok alkalmazásánál.
- Jobb módszert? - a hangomban kételkedés csendült, miközben összenéztem Angelicával.
- Igen, egy lényegesen hatékonyabb megoldást. Valami Andrew Balogh nevû fickó áll az ügy hátterében a stratégiai fejlesztésektõl. Állítólag távolbalátó gépet készített. Eseményleolvasónak hívják és ezzel akarják felváltani a mi csoportunkat. Többet nem tudok én sem.
- Hát ez jó! A gépek már az asztrálsíkról is kiszorítanak bennünket! - tettetett felháborodásom nem talált megértésre a többieknél, a hallottakon tûnõdtek.
- És mit fogunk csinálni a paratechnológia részlegnél? - kérdezte Angelica segédtisztje, egy középkorú dundi nõ. Õ olyan ritkán szólt, hogy a háta mögött csak Ms. Hallgatagnak hívtuk.
- Még nem tudom, valószínûleg beosztanak minket valamelyik kutatási programjukba.
- Szóval ismét kisérleti nyulat csinálnak belõlünk - Angelica nem tûnt valami boldognak.
- A többiek még nem tudják ugye?
- Holnap közlöm velük ha bejönnek dolgozni. Most menjetek csomagolni, pénteken átköltözünk az új munkahelyünkre az APKR - hez.
- Akkor ne folytassuk a munkánkat? - kérdeztem még, mielõtt követtem volna a társaimat.
- A Luna programot például! A holdi ufó ûrbázisok felderítésével mi lesz?
- Majd folytatják amazok. Nem a mi dolgunk többé Conrad százados.
- Értettem uram. - nem akadékoskodtam tovább, tisztelegtem és leléptem.
Elhagytam Lawson irodáját és a többiek után indultam azon tûnõdve, vajon mit fog hozni számomra a holnap. Akkor még nem sejtettem, milyen hihetetlen kalandokban lesz részem rövidesen és, hogy hány ember életét fogja döntõen befolyásolni majd az áthelyezésem.
De ez már egy másik történet...