Frank Mobile
DIMENZIÓABLAK
Miután az utolsó csatlakozót is beillesztettem a központi foglalatba, lecsuktam a védőburkolatot és megtöröltem a kezem egy rongyban. A hátam már sajgott az órákig tartó görnyedezéstől, ezért most megkönnyebbülten rogytam le a szerelőpad közelében árválkodó karosszékek egyikére.
- Bekapcsolhatom, Nick? - kérdezte Erwin a túloldalról, elfordulva a kéken villogó ellenőrző monitorok pultjától. Borostás arcán újfent összeszaladtak a ráncok, ahogy babrálni kezdett a berendezés kapcsolóival. Szótlanul bólintottam, mire áram alá helyezte a dimenziókamerát. Elektronikus csippantások sorozata és egy alig hallható zümmögés jelezte a burkolat alól, hogy a készülék vételre állt.
- Minden lámpa zöld, szerintem jó lesz - állapította meg Melinda, egy csésze kávét nyújtva felém a szomszéd fotelből, amit köszönettel elfogadtam. Michael nem szólt semmit, inkább nekilátott félretolni a szerszámokkal megpakolt görgős asztalokat.
- Perceken belül itt lesznek Andrewék, szerintem rakjunk rendet! - nézett az órájára Erwin.
- Ne úgy nézzen ki ez a laboratórium, mint valami kupleráj!
- A kupleráj enyhe kifejezés! - mosolyodott el Melinda, segítve neki bepakolni a fiókokba az asztalon szanaszét heverő iratokat és dossziékat. - Mióta nem takarítottunk? Öt hete? Áll a por a műszereken!
- Legalább látják majd a fejesek, hogy nem porszívózással töltjük az időnket! - mondtam kedélyesen és felhörpintettem a kávét. - Egy kis kosz különben sem árt. Megadja a hely patináját!
- Meg tartósít! - vigyorgott rám Michael cinikusan, felmutatva egy nagyobb gépalkatrészt, aminek belsejében sűrű pókháló terpeszkedett.
- A munka kosszal jár. A takarítás során mindig összekavarodnak a dolgok, aztán meg semmit sem találunk. Jól van ez így - bölcselkedtem a szerszámos ládámban turkálva. - Hé! Nem látta valaki a piros nyelű kettes csavarhúzómat?
- Itt van. És különben sem tudunk mindent elpakolni, nincs elég hely. - Erwin letörölte a szerelőpadról a zsírfoltokat, majd a sarokba vitte a kisérleti berendezéshez használt elektrikumot tartalmazó speciális tartályt.
Segítettem neki irányba fordítani a főképernyő masszív dobozát, csaknem leverve közben három ott felejtett üdítős poharat. A műszerpulton meghitt rendetlenség uralkodott. Félig elfogyasztott szendvicsek, mikroelektronikai alkatrészek és jegyzetlapok zsúfolódtak rajta össze, több célszerszám társaságában. Ekkor nyílt az ajtó a terem túlsó végében, és mi egy emberként fordultunk a belépők felé. Megérkeztek a főnökeink.
Andrew Balogh professzor haladt az élen, lobogó mocskosfehér köpenyében, zilált hajjal és gubancos szakállával, mint mindig. Őt a laboratóriumon belül szinte sosem láttuk még tiszta ruhában, rendezett külsővel, úgyhogy nem okozott a számunkra meglepetést azzal, hogy így fogadja a magas rangú vendégeket is. A magyar származású fizikaprofesszor volt az Alkalmazott Paratechnológiai Kutatások Részlegének szellemi atyja és irányítója, mondhatni a legfontosabb ember minálunk. A társa Peter Farkas, a csoport elektromérnöke és másik nagy koponyája mögötte ballagott, vaskos iratkötegeket cipelve a hóna alatt. Ő szintén abból a kis közép-európai országból jött ide dolgozni, mely oly sok tudóst és feltalálót adott már a világnak, jóformán teljesen ingyen. Csak néhány éve került hozzánk az agyelszívás eredményeként, s máris többet produkált, mint mások egész életükben. Három magas rangú katonatiszt volt a társaságukban, akik érdeklődve, kiváncsi tekintettel nézelődtek az alfa szinten, és különösen a mi kisérleti laboratóriumunkban. Kettejüket már ismertük, Dean Finlay őrnagyot a Stratégiai Fejlesztések Hivatalától és Abraham Coward ezredest, a támaszpont parancsnokát.
- Látogatóink jöttek fiúk! Hogy álltok a kamerával? - pislogott ránk a professzor, mellényzsebéből gyorsan előkeresve drótkeretes szemüvegét. Egyenesen a szerelőpadhoz ment, hogy megvizsgálja a készüléket. Izgalma ránk is átragadt, a helyünkre siettünk, hogy elkezdhessük a következő tesztet.
- Jónapot uraim! - köszöntött minket Coward ezredes. - Engedjék meg, hogy bemutassam mindannyiunk legfőbb felettesét, Clarence Stuart tábornokot, a Nemzetvédelmi Parahadtest főparancsnoká
t! - a tábornok visszafogottan biccentett. Lerítt róla, hogy ritkán forgolódik errefelé, én legalábbis még sosem láttam a bázison amióta itt dolgozom. Egyenruháján számtalan plecsni díszelgett, jobb arcfelén halvány sebhely nyomát véltem felfedezni.- Ők a mi legjobb szakembereink! - büszkélkedett velünk körbemutatva az ezredes - Erwin Dexter elektroműszerész Pasadenából... Nick Vesco eseménytáros, a kronovizor egyik legjobb ismerője... - Ez természetesen én voltam. A vezérlőpult mögé ülve dolgozni kezdtem
a tasztatúrán, beállítva a rendszer működési paramétereit. Balogh professzor közben váltott néhány szót Farkassal és egy kapcsolási rajzot nézegettek.- Michael Broughton és Melinda Moody tudományos asszisztensek - fejezte be mondókáját az ezredes, és hellyel kínálta a tábornokot a közelemben.
- Kezdhetjük Andrew? - kérdezte Erwin a hátam mögé állva. A professzor odasietett hozzánk, leülve a számára fenntartott forgószékbe és szemével végig pásztázta a műszerek élénk színekben ragyogó kijelzőit. Melinda még félretolt egy lámpaállványt az útból, hogy mindannyian jól lássuk a főképernyőt és aggódva beleharapott érzéki alsóajkába. Ha most sem sikerül... de jobb nem is gondolni erre. Ujjam az indítás feliratú billentyűre tettem.
- Ez lesz a nyolcadik kisérlet - mondta Andrew a katonáknak. - Elvégeztük a szükségesnek ítélt módosításokat a rezonátoron, elvileg tehát működnie kellene. Hacsak nem feledkeztünk meg valamiről.
- Elmondaná professzor úr, mi is a lényege ennek a berendezésnek, amin olyan régóta dolgoznak? - szólalt meg a tábornok mély, rekedtes hangján. Homlokomon nyomban összeszaladtak a ráncok ezekre a szavakra. A pali nem lehet valami lángész, ha azt se tudja, mit fejlesztenek neki az emberei már hónapok óta. Andrew finoman megálljt intett nekem és a tisztek felé fordulva magyarázni kezdett.
- Igen, tábornok úr! Az a készülék az asztalon egy dimenziókamera, amivel szeretnénk kipillantani a saját három dimenziós téridőnkből. Olvasta az elméletemet az univerzum térszerkezetéről? Öt hónapja küldtem el a tudományos szakbizottságnak. Feltételezem, ön is kapott belőle egy példányt!
- Igen, ő... kaptam! - krákogott a tábornok - De meg kell mondanom őszintén, nem sokat értettem a fejtegetéseiből. Nem vagyok fizikus.
- Még a szakembereink sem értik mind azokat a dolgokat, amikkel Mr. Balogh elő szokott állni a jelentéseiben - dünnyögte Finlay őrnagy elégedetten. Ez természetesen dicséret volt, nem kritika. A professzor együttérzően bólogatott és megigazgatta szemüvegét.
- Nos, akkor igyekszem érthetően fogalmazni. Tehát! Amióta felfedeztük a gravitációs hullámokat az intézetben, alapvetően megváltozott a tudásunk az univerzum felépítéséről és működéséről. Az emanodetektoros megfigyeléseink, később pedig a kronovizor alkalmazása a katonai felderítésben, és a tudományos kutatások terén számos olyan információhoz juttatott hozzá bennünket, melyek a jelenlegi világképünk felülbírálatára késztettek minket. Ez felér egy komplett paradigmaváltással, ami ha megerősítést nyer és nyilvánosságra kerül, óriási változásokat indít majd el a világban.
- Ezért kell a legszigorúbban titokban tartanunk a laboratóriumunknak még a létét is! - vágott közbe halkan Coward ezredes.
- Valóban, a stratégiai jelentősége a hírszerzés terén egyszerűen felülmúlhatatlan! - vigyorodott el Stuart tábornok, nyomban megértve, miről van szó.
- Rájöttünk arra, hogy a kronovizorral csak a mi saját téridő esszenciánkat, azaz dimenzió tartományunkat vagyunk képesek látni - folytatta a professzor, figyelmen kívül hagyva a megjegyzéseket. Nekünk, tudósoknak meg volt a véleményünk erről a paranoiás titkolózási mániáról, de régen megtanultuk már, hogy a katonákkal nem szabad vitába szállni ilyen kérdésekben.
- Viszont az univerzumunk ennél jóval több dimenziós. Egészen pontosan tizenhat darab négydimenziós rendszerből áll, melyek egymásba ágyazódnak, és csupán vékony hártyák, amolyan üres tartományok választják el őket egymástól. Ezek a szeparátorok különítik el az egyes rendszereket, és ezért nem látjuk a többi, párhuzamos dimenziót a csak a mi dimenziónkra hangolt műszereinkkel. Na most van néhány bilokációs távolfelderítőnk, akik képesek átnézni, sőt átjutni ezekbe a világokba testelhagyásos úton. Ők a hírszerzéstől kerültek ide hozzánk és nagy hasznukat vesszük a kutatómunkában. Bert Conrad és Angelica Yorkin századosokra gondolok itt elsősorban.
- Most kimenőn vannak - suttogta az ezredes alig hallhatóan, de senki sem figyelt rá. Mindannyian Balogh professzort hallgattuk, aki lelkesen mesélt a felfedezéseinkről.
- Az ő beszámolóik alapján jöttünk rá, mi módon lehetne ablakot nyitni egy másik világba. Régen színről-színre látásnak hívták a misztikusok azt a képességet, ha valaki át tudott nézni a párhuzamos világokba. Az ilyen emberek többnyire próféták, médiumok, szentek vagy sámánok, esetleg őrültek voltak az emberek szemében, az adott kortól és helytől függően. Sikerült is találnunk olyan ősi, ókori és középkori feljegyzéseket, kódexekben és kőtáblákon, melyek pontosan leírják a jelenséget. Ms. Moody foglalkozott ezen bizonyítékok összegyűjtésével, aminek nagy hasznát vettük a gép tervezésénél. Akadtak például régen olyan mágusok, akik bonyolult praktikák révén ablakot nyitottak a másvilágra, és...
- Jó, jó, értem! - szólt közbe türelmetlenül a tábornok. - Ezt tudom! A vatikáni nagy könyvtárban is vannak olyan ősi szent iratok, amelyek alapján az egyház tudósai még a hetvenes évek végén egy kronovizort konstruáltak! Azóta is bámulják a bíborosok meg a pápa esténként, egy föld alatti titkos helyiségben, ahová elrejtették a világ elöl.
- Igen, csak az ő készülékük nem irányítható! - mosolyodott el a professzor. - Nem tudták megoldani az antennavezérlést, mivel a műszaki rajznak az a darabja elveszett az évszázadok viharaiban. A mi időtávcsövünk viszont századfokos felbontással működik és állítható a vétel sávszélessége!
- Vagyis sokkal jobb! - mondtam én az igazságnak megfelelően. Közben az előző munkahelyemre gondoltam a Központi Információ Gyűjtő Hivatalnál. Korábban graviszörfösként dolgoztam az Eseménykövetési Program Megfigyelő Részlegénél, de hamar elment a kedvem az örökös kukkolástól egy időtelevízió képernyője előtt ücsörögve. Inkább átkértem magam Balogh professzor csapatába, ahol sokkal izgalmasabb munka folyt már évek óta.
- Kilenc hónapi kísérletezés után készítettük el a dimenziókamera prototípusát, mely sajnos eddig még egyszer sem működött. De talán majd most...!
- Értem - bólintott nagysokára a tábornok, erősen összevont szemöldökkel. - Tehát ezzel a géppel átláthatunk más dimenziókba. És mi haszna van ebből a hadseregnek?
- Ez csak a kezdet uram! - vont vállat Balogh könnyedén - Alapkutatást végzünk, hogy új technológiát fejleszthessünk ki az itt megszerzett ismereteink segítségével. A következő lépésben esetleg megpróbálhatunk átjárót létesíteni más téresszenciákba, amolyan dimenziókapukat. Aztán ott van a térugrás megvalósítása! A negyedik dimenzión keresztül nagy távolságú ugrásokat tehetünk, tényleges mozgás nélkül. Gondoljon csak a Philadelphia-kisérletre a második világháborúból!
- Hát persze, az Eldridge cirkáló eltűnése negyv
enháromban! - derült fel Stuart arca, mint a gyereké, ha beszabadul egy cukrászdába - Már értem, tökéletesen világos uram!- A bolygónkra látogató űrhajók mind így közlekednek a kozmoszban, de egyelőre fogalmunk sincs, hogy csinálják - kontrázott Balogh azonnal. - Amennyire én tudom, a Roswellnél talált űrhajóroncs hajtóművének még az elvét sem egészen értik a vele foglalkozó fizikusok, nemhogy építenének olyat! Antigravitációs motorokat már tudunk készíteni, de a térugrás valami egészen új és különleges d
olog lesz ha megvalósul.- Mint a mesében, igaz? - kérdezte Finlay őrnagy, vidáman dörzsölgetve tenyerét - Hipp-hopp, ott legyek ahol akarok!
- Úgy valahogy! - hagyta rá a professzor nyugodtan, és rendületlenül folytatta. - De nem csak a csillagközi utazás kulcsa lesz így a kezünkben, hanem a korlátlan energia kicsatolásáé is a téridőből! Ez az a bizonyos szabadenergia, amivel több országban kisérleteznek már, nem csak minálunk. A gravitációs hullámokat energiatermelésre felhasználni sokkal egyszerűbb, mint atomreaktort vagy óriási fúziós erőművet építeni milliárdokért. És olcsóbb! A szomszédos laborban van egy kisérleti generátorunk, azon is dolgozunk ezzel párhuzamosan. Ha akarják, a teszt után megmutatom önöknek. A múlt heti próbaindításon már ezerkétszáz százalékos teljesítményt produkáltunk vele! Vagyis tizenkétszer annyi energiát adott le a rendszer, mint amennyit vissza kellett táplálnunk a működtetéséhez!
- Tudok róla! És ennek a dimenziókamerának mi az alapelve? - érdeklődött a tábornok türelmesen. Láthatóan őt jobban érdekelték a gyakorlati alkalmazások, mint a tudományos magyarázatok és elméletek.
- Ez egy elektromágneses rezonátor - mutatott a szerelőpadon árválkodó készülékre Balogh. - Két vastag, fémezett üveglap közé folyékony, türkizzöld színű elektrikumot helyeztünk légmentesen. Olyan ez, mint egy ablak. A keretbe épített nagyfeszültségű tekercsek rezgésbe hozzák a folyadékot, és mintegy túlgerjesztik, áthangolva az anyagát egy másik téridő rezgéstartományára. Ha pontosan állítottuk be a folyadék összetételét és vastagságát, valamint a frekvenciát, átlátszóvá fog válni és megláthatjuk mi történik odaát, a szomszédos dimenzióban. Elméletileg!
- Elméletileg! - ismételte Peter Farkas türelmetlenül. - Kezdhetjük Andrew? Túl fog melegedni az áramkör ha még sokáig várunk!
- Jól van, indítsd el Nick! - fordult felém egy pillanatra Balogh - Okultunk az első kisérletből, ezért zártuk dobozba az ablakot. Felrobbant ugyanis az üveglap a teszt során. Valószínűleg nem bírta a gerjesztést. A keretet egy-egy videokamera veszi mindkét oldalról, a főernyőn látjuk az osztott képet és a főbb adatokat.
Én eközben lenyomtam az indítógombot, mire lassan erősödni kezdett a zúgás a készülékben. A vezérlő rendszer monitorain meglódultak a számsorok.
- Az időtávcső, ha jól tudom, nem így működik - mondta Finlay őrnagy, izgatottan a képernyőre meredve. - Miért nem tudták ugyanúgy megoldani ezt is?
- Valószínűleg azért, mert a kronovizor parabola antennája csak azt a teret képes venni, amelyben az atomjai rezegnek. Még nem tud
juk biztosan. - Farkas súgott neki valamit, de azt már nem hallottuk.A zümmögés ugyanis betöltötte a termet, enyhén pulzálva, ahogy a vezérlő program az elektromágneses mező frekvenciáját állítgatta, hogy megtalálja a helyes értéket a szeparátor áttöréséhez. A képernyőn sokáig csak az ablak zöld színű üveglapja látszott, aztán végre történt valami. Homályos vonalak, lüktető formák jelentek meg a folyadékban, mint valami fantomkép a tévében, ha túl közel sugároz egymáshoz két televíziós csatorna az éterben
. A képek egyre erősebbek lettek, majd színek villantak föl, és a következő pillanatban hirtelen beugrott a kép.Egy domboldalra láttunk rá az egyes kamera állása felöl, a kettes viszont egy völgyet mutatott furcsamód, melyen keskeny folyó kanyargott keresztül. Nyulak legelésztek a fűben, az égen madárcsapatok szálltak, színes pillangók repkedtek a virágok fölött, egyszóval idilli látvány tárult elénk arról a másik világról.
- Hát ez meg mi?! - kiáltott fel döbbenten Coward ezredes - Nyulak?!
- Gyorsan egy kazettát, fölvételre! - parancsolta a professzor izgatottan - A dimenziókamera tehát működik! Nagyszerű! Rögzítsetek mindent, amit csak látni fogunk!
Michael gyorsan teljesítette a kérését, majd Erwinnel örömtáncot lejtettek a hátunk mögött. Aztán odasiettek a készülékhez, és Balogh utasítására, óvatosan megragadva a szélénél elfordították az egészet. A kamerák által mutatott kép szinkronban mozdult velük, lassan körbepásztázva az ismeretlen tájat. Az látszólag semmiben sem különbözött egy földi mezőtől, akár a támaszpont határában is lehetett volna a kamera ennyi erővel. Időbe tellett, mire egyikőnk észrevette, hogy valami nem stimmel a képpel. Melinda volt az.
- Hé! Ezek a nyulak hatalmasak! Akkorák, mint egy bokor! Ott! Látjátok? Legalább másfél méteresek lehetnek!
- Fogalmunk sincs milyen állatfajok élhetnek más dimenziókban! - bölcselkedett Farkas.
- Hogy lehet az professzor, hogy az egyik kamera a dombot mutatja, a másik pedig közben az erdőt? - kérdezte a tábornok tanácstalanul. Őt nyűgöz
te le a legkevésbé az eredmény, nyilván valami sokkal látványosabbra számított lélekben.- Az üveglap úgy viselkedik, mint egy sík felület, ami átlóg a szomszédos dimenzióba. Mind - két irányból átlátszó, tehát két irányba látunk vele egyszerre. Később készítünk neki egy távvezérléses platformot, amivel tetszőleges irányokba forgathatjuk majd a keretet. Kezdetnek azonban így is megteszi. Fiúk, hagyjátok a dobozt! Áthangolom egy másik esszenciára! Lássuk, sikerül-e! - Balogh ujjai végigzongoráztak a billent
yűzeten, mire eltűnt a táj képe és újra megjelent a zöld üveglap.- Kiváncsi vagyok, át tudunk-e nézni vele a hipertéri esszenciákba is! - dünnyögte Farkas az állát simogatva.
- Hipertér? Az mi? - kérdezte Stuart tábornok. - Amiben az űrhajók utaznak a fény
sebességnél gyorsabban a fantasztikus filmeken?- Nem egészen uram - magyarázta a tudós a jegyzeteit lapozgatva. - A téridő rendszerek legjobb tudomásunk szerint asszimetrikusak. A tér görbültre keletkezik, mert az azt keltő forrás forog a tengelye körül. Ezért aztán van balos és jobbos csavarodású görbült tér. Ez úgy néz ki, mint egy csigaház, aminek a felülete a végtelenségig terjed a fény sebességével távolodva a kibocsátó térforrástól. A mi téridőnk jobbos csavarodású. Tehát a balosak innen nézve hiper
térnek számítanak. Odaát az anyagi részecskék spinje is ellentétes, vagyis a hipertéri dimenziókban antianyag van.- Antianyag? És az nem veszélyes ránk nézve? - Finlay őrnagyon látszott, hogy erősen gondolkodik valamin. - Mi lesz, ha kaput nyitunk egy ilye
n világba?- Katasztrófa - néztem rá barátságosan, mire leesett az álla.
- De az még odébb van! - tettem hozzá leplezetlen vigyorgással.
- A mi jobbos terünkben minden anyagi részecske balos, odaát tehát a balos térben jobbos részecskéknek kell létezniük. Ha anyag és antianyag találkozik, pármegsemmisülés az eredménye. Egy jó nagy bumm! - nevetett Farkas velem együtt.
- Bejött a kép! - bökött oldalba a professzor - Ez más lesz!
Egy sötét szobát mutattak a kamerák, benne egyszerű, primitív bútorokkal. Senki sem tartózkodott a látómezőben, az ajtó és a spalettás ablakok be voltak csukva.
- Na így tudnak behatolni a földönkívüliek egy zárt épületbe! - mutatta Erwin széles gesztussal. - Nyitnak egy ablakot a negyedik dimenzión keresztül és szépen besétálnak a halálra rémült tulajdonos orra elé! Aztán elviszik egy kis vizsgálatra. Brr!
- Ezt úgy mondtad, mintha jártak volna már nálad! - incselkedett vele Melinda borzongva.
- És ha az ellenség főhadiszállása van a túloldalon, csak átdobunk egy kézigránátot vagy ato
mbombát és gyorsan becsukjuk a kaput! - bólogatott Coward elégedetten - Ez jó!- Keresek egy harmadikat! - a professzor megint matatni kezdett a klaviatúrán, míg a katonák összesúgtak egymás közt, sejteni lehetett, hogy miről.
- Kombinálni kellene a kamerát egy emanodetektorral Andrew! - javasolta Michael halkan.
- Így nem sokat látunk azokból a világokból! Nem vihetjük odébb akárhová a keretet, hogy kö - rülnézzünk a szomszédban.
- Kitűnő ötlet, amint lehet megcsináljuk! - bólogatott ő a képernyőre meredve. Hullámzó, végtelen kékség uralta a látómezőt mindkét irányban. A tenger volt az. Szürke halak úszkáltak a távolban, egy apró medúza lebegett el a kép szélén. Pár méterrel a víz szintje alatt lehettünk.
- Ez nem valami izgalmas - Michael kijelentése néma egyetértésre talált nálunk, ezért a prof gyorsan tovább lépett rajta.
- A negyedik esszencia! - Itt már több látnivaló akadt. Egy kórház műtőjében találtuk magunkat, ahol a fehér köpenyes orvosok szorosan körbeállták az asztalon fekvő beteget. Ugyanolyan emberek voltak, mint mi, csak éppen azúrkék bőrszínűek és meglepően vékony testalkatúak. Bár a falnál álló szekrények és műszerek idegenszerűnek látszottak, mégis felismertük a rendeltetésüket.
- Ez már sokkal érdekesebb! - mondta Erwin éledő kiváncsisággal
. A katonák szintén abbahagyták a szövegelést és a képre meredtek.- Vajon hogy lehetne a kép mellé a hangot is áthozni? - tűnődtem el félhangosan, a kijelzőket lesve fél szemmel. - Kezd túlmelegedni a rezonátor, szerintem le kéne állítani egy időre.
- Jól van, mindjárt kikapcsoljuk! - döntött gyorsan a prof.
A kék bőrű orvosok egyike ekkor elfordult a műtőasztaltól és belenézett a kamerába. Arcát maszk takarta, a fején vászon sapka feszült. Nagy, kerek szemei feketén csillogtak a mennyezeti lámpák fényében, a kezében egy vértől iszamos ollót tartott. Megbűvölten meredtünk a képre, senki nem szólt semmit. Egészen addig a pillanatig, míg az orvos oda nem jött a dimenzióablakhoz, egészen közel. Szinte éreztem szemében a döbbenetet, ahogy belenéz a kamera lenc
séjébe, majd két kézzel átnyúlt a képsíkon, tétován tapogatózva, mintha keresne valamit. Nekem esett le először mi történik, s nyomban akkorát ordítottam, hogy Melinda talpra szökkent ilyedtében.- Ez lát minket!
- A francba, tényleg! - hördült fel Michael is egy töredék másodperccel később, és előre hajolt, hogy jobban lásson.
- Nem láthat, az elektrikum keret be van zárva a készülékbe! - mondta gyorsan Balogh, de azért odakapott a billentyűzethez.
- Csak a képsíkot látja, nyugi! - Farkas megjegyzése korántsem nyugtatott meg bennünket. Az ablak jelenléte tehát észlelhető a túloldalon lévők számára!
Mielőtt eltűnt volna a kép még láttuk az idegen lényt, amint hátrafordul, valószínűleg szólni a társainak. Aztán a professzor kikapcsolta a dimenzióablakot, és egy villanással semmivé foszlott annak a másik világnak a furcsa, hátborzongató képe.