220.
Megszólítod a szürke köpenyes alakot:
A hegy felől jössz, vándor?
A fickó megáll, feléd fordul, és barátságosan bólint:
Igen, de úgy látom, te pedig arrafelé igyekszel.
Úgy van. Hallottál a démon nagyúrról, akinek állítólag a kastélya a hegységen túl van?
Talán csak nem akarod őt meglátogatni, merész idegen? kérdezi inkább gúnyosan, mint kíváncsian a vándor. Mert ha igen, jobb ha lemondasz erról az őrült ötletről. Vagy talán a király megbízásában állsz?
Kis habozás után, mivel az utazó nem túlzottan emlékeztet egy démon ügynökére, bizalmadba avatod. Elmeséled neki, hogy milyen küldetésben jársz. A válasz meglepő.
Van egy kis elszámolnivalóm azzal a szörnyeteggel, de nekem nincs elég hatalmam, hogy szembeszálljak vele. Ha azonban elfogadod, némi tanáccsal és segítséggel szolgálhatok. A kastély főbejáratán nem sétálhatsz be; öngyilkosság lenne. Van azonban egy másik, titkos bejárat, hátul, a vár mögött. Ott, a fal tövében, van egy kisebb liget, benne egy bozótos. A bozótosban van egy üreg, amelybe ha leereszkedsz, egyenesen a vár pincéjébe jutsz.
Megköszönöd a vándornak az információt. Erre ő elővesz egy talizmánt a köpenye alól, és átadja neked:
Ez egy szerencsetalizmán, talán valami védelmet fog nyújtani. A nyakadba akasztod az amuletet (adj egyet a Szerencsédhez), és mielőtt elbúcsúznál a vándortól, megfogadod neki, hogy végzel a démonnal. A vándor csak szomorúan mosolyog, aztán hátat fordít, és továbbmegy kelet felé. Lapozz 385-re.