Keresztelés
Hadd idézzek egy hozzám írt levélből, mely egy nagyon is kényes kérdést érint, olyat, amivel kapcsolatban (nem túlzok!) a legtöbb kérdést teszik fel nekem már évek óta fiatalok és idősek egyaránt.
"Meg kell-e (ill. szabad-e) keresztelni azt a gyereket, akit a nagyszülő visz keresztelni. Vagyis a szülőt nem érdekli, ergó nem tud felelosséget vállalni a késobbiekért. A kérdés lényege, hogy nagyobb rossz-e megkeresztelve pogánynak lenni (ill. azzá válni) mint ab start pogányként indulni és úgy is maradni. Vajon mikor van nagyobb esély arra hogy valaki fiatalként vagy felnottként betaláljon az Egyházba, ha megkeresztelték de nem kapott vallásos nevelést, vagy ha meg sem keresztelik és úgy nem hall semmirol? Állítólag nem szabad megkeresztelni azt ahol a további fejlodés útja nem látható valamilyen foku bizonyossággal. Kiváncsi vagyok a véleményedre. Én affelé hajlok, hogy egy "meg sem vagyok keresztelve" szituáció sokkal rosszabb hatással van az illetore, mint az "igaz, hogy megkereszteltek de..." szituáció.
Válszul leírom, hogy én mit csinálnék. Elbeszélgetnék a nagymamával, hogy megtaláljuk a kisgyermek megkeresztelésének megengedett módját. A szabály ugyanis ez: A keresztelés ügyében a lakhely szerinti plébános az illetékes és a felelős Isten valamint az Egyház előtt. A plébánosnak akkor nem szabad egy gyermeket megkeresztelni és kell a keresztséget elhalasztani (Vö.: Egyházi törvénykönyv 868. kánon), amikor a szülők egyike sem egyezik bele gyermekük megkeresztelésébe; vagy, amikor hiányzik annak alapos reménye, hogy a gyermeket a katolikus vallásban fogják nevelni.
Nem egyszerű megmondani, mikor hiányzik teljesen ez a remény... Mégis nyilvánvaló, hogy az Egyház nem akar túl szigorú lenni és a kersztény nevelésre való remény alapjának általában elfogadja az ígéretet a nevelők részéről (Vö.:AAS 1980, 1154. old.). Egyébként megfontolandó, hogy halálveszélyben nem csak biztosítékot nem kér az Egyház, hanem még a szülok akarata ellenére való keresztelést sem tiltja.