Mikus Tibor:

Általa szeret az Isten

(diplomadolgozat)

Elõszó

A mai kor embere elvesztette érzékét az igazi értékek iránt. Csak azt tartja értéknek vagy értékesnek, ami számára hasznot hoz, ami a vágyait, igényeit, ösztöneit kielégíti. Ezzel a hamis értékítélettel értékelik sokan a szerelmet és a házasságot is. A szerelem szó jelen-téstartalma már-már csak a szexuális vágy fellobbanását jelenti, amit rögtön ki is kell élni. Egyre több házasságnak csak ez a "modern" értelemben mondott szerelem a motiválója. A házastársak is gyakran a hasznosság alapján értékelik egynást, azt nézik, hogy a másik hasz-nos a számukra vagy nem. Ha nem, ha nincs a másikból semmi hasznuk lecserélik hasznosra vagy hasznosabbra az értéktelennek ítélt házastársat. Ezen munkámmal a szerelemnek és a házasságnak a valódi értékeire (kizárólagosság, hûség, felbonthatatlanság) szándékozom rámutatni, a Szentírás alapján. Azokra a kérdésekre próbáltam választ keresni, amelyeket minden keresztény fiatalnak fel kell tennie, ha szerelmes lesz és házasságot akar kötni. Ezeket a kérdéseket azoknak is fel kell tenniük, akik a házasságukat az isteni elgondolás alapján akarják megújítani. - Miért teremtette az embert az Isten olynnak, hogy fellobanjon benne a szerelem? - Mi a célja az Istennek a szerelemmel? - Isten milyennek képzeli el a házasságot? - Jézus Krisztus hogyan tökéletesítette a házasságot?

1. SZERELEM A BIBLIÁBAN

Nagyon sok fiatal akkor idegenedik el az egyháztól, az Istentõl, amikor szerelmes lesz; ennek legtöbbször az az oka, hogy helytelen ismerete van a szerelemrõl, az Isten gon-dolatvilágáról a szerelemmel kapcsolatban. Vannak azonban olyan fiatalok, akik az után tudják az isteni szeretet mélységét átélni, hogy a szerelemben tapasztalták az intenzív szere-tetet. Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy egy-egy szentírási hely bemutatásával és részletes elemzésével rámutassunk arra, hogy a Szentírás, mint Isten üzenete és tanító szava az ember felé, nem szerelemellenes könyv. A Szentírás, mint az élet más területérõl, nagyon fontos és lényeges tanítást tartalmaz a szerelemre vonatkozóan. Arról tanúskodik a Szentírás, hogy a szerelem nem idegen Istentõl, a helyes szere-lem és az Istenkapcsolat nem zárják ki egymást. Azok a fiatalok tudják a szerelmüket gyü-mölcsözõen megélni, akik az Istennel élõ kapcsolatban vannak. Kifejezetten a szerelemrõl csak az Énekek énekében van szó, de tanítást találunk a szere-lemre a Teremtés könyvében is, ezen kívül több helyen szóba kerül a szerelem mint az em-ber érzelmi világához tartozó valóság. Részletesen mi a Teremtés könyvében található tanítással és az Énekek énekének egyes részeivel foglalkozunk.

1.1. A szerelem alapja a Ter 2, 18-24 részben

A Teremtés könyve 2-3. fejezet íróját azok a kérdések foglalkoztatták, hogy: Honnan az ember? Honnan van az, hogy az ember férfi és nõ? Honnan van az, hogy a két nem a sze-relemben kölcsönösen vonzódik egymás felé? Honnan van a házasság, a munka , a szenve-dés, a bûn és a halál? Mindenekelõtt tisztáznunk kell azt, hogy a Bibliának ez a része sem természettudo-mányos leírás, nem történeti tudósítás, hanem vallásos magyarázatot próbál adni a jelen emberi állapot eredetére. Izrael Istenhite alapján keresi a szerzõ a magyarázatot, és ebbõl tekint a múltba, ún. történeti etiológiával . Magyarázatához saját kora kezdetekre vonatkozó ismeret- és szemléletanyagát használja fel. A felismert igazságokat, összefüggéseket képek-ben fejezi ki, éppen ezért a leírás a valóságot a képek leírástartamaiban mondja ki. A Ter 2-3. fejezet képszerû leírása miatt azt kell mondanunk, hogy a Jahvista szerzõ tollából ered. A szerelem érzésének a tényérõl is képszerûen beszél a Ter 2, 18-24 versekben. 18. vers: "Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítõtársat, aki hozzá illõ.": Istennek ez a megállapítása közvetlenül az állatok megteremtésérõl szóló ver-set vezeti be, közvetetten azonban az asszony megteremtését elmondó verset magyarázza. Az ember magányosságáról beszél ez a vers, arról a mély emberi tapasztalatról, amelyet az ember érez, amikor vágyódik valaki után, egy olyan személy után aki õt, testileg, lelkileg kiegészíti . A magányosságnak a szöveg alapján úgy tûnik, hogy két jelentése van: az egyik az ember valós teremtésébõl, emberségébõl, a másik a férfi és a nõ kapcsolatából szárma-zik . Mi a magányosságnak azt a jelentését tarjuk szem elõtt amely a férfi és nõ kapcsolatá-ból származik. Érdemes megfigyelni, hogy Isten az embert (adam), csak a nõ (íssa) megal-kotása után nevezte férfinek (ís), ezzel is kifejezõdik, hogy az Isten szándéka szerinti a nõ és a férfi egymásra hangoltsága. A másik nemmel kapcsolatra való igényét az embernek a papi szerzõ a Ter 1, 27-ben így fogalmazta meg: "Isten megteremtette az embert saját képmás-ára, az Isten képmására teremtette õt férfinek és nõnek teremtette õket." Isten úgy alkotta meg az embert, hogy az csak férfi és nõi voltában valóság. Azt mondhatjuk, hogy szerelemnek az egyik alapja, a Szentírás szerint, a magány megtapasz-talása, melyet az Isten az által teremtett az emberbe, hogy férfinek és nõnek teremtette. 19-20. vers: "Az Úristen megteremtette még a földbõl a mezõ minden állatát s az ég minden madarát. Az emberhez vezette õket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak az ég minden madarának és a mezõ minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítõtársat, aki hasonló lett volna hozzá." Ez a két vers, bár témájában az állatok teremtését írja le, a szövegösszefüggés alapján mégis azt kell mondanunk, hogy az asszony megjelenésének a jelentõségét emeli ki. "De a maga számára az ember nem talált segítõtársat, aki hasonló lett volna hozzá", ez a megállapítás rámutat arra, hogy a teremtett, a testtel, de szellemiséggel is rendelkezõ em-ber az anyagi, nõvényi, az állati világban nem talál olyan társra, amelyben a magánya felol-dódhatna, mert az embernek arra van szüksége, hogy a valakit megszólíthasson, hogy TE . Az ember bár testi mivoltában az anyagi világ része, mint az állatok , de szellemi lét tudata az állatok között egyedüllétérzést ébreszt benne. Tehát azért lehet szerelmes az ember, mert személy. 21-22. vers: "Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivet-te egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberbõl kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette." "... álmot bocsátott az emberre": Ez a költõi kép a szerelem titokzatosságára utal. Hány és hány fiatalnak feltették már a kérdést: Miért pont õt választod? Egyetlen egy sem tudott még kimerítõ választ adni. "... oldalcsontból megalkotta": Az Isten olyannak hív az életbe két embert , egy férfit és egy nõt, hogy azokban fellobbanjon egymás iránt a szerelem érzése. A szerelmes ember úgy érzi, hogy a szeretett személy nélkül, az õ élete már hiányos lenne, igazán egész ember csak együtt a másikkal lehet. "... az asszonyt és az emberhez vezette": Isten odavezette Ádámhoz Évát. Ez az odavezetés ismétlõdik meg minden szerelemben, amely olyan két személy között lobban fel, akik al-kalmasak házasságkötésre . A szerelemben az Isten egymáshoz vezeti a férfit és a nõt, fel-kínálja õket egymás számára, mint az Õ ajándékait. Azoknak a fiataloknak, akik Isten szán-déka szerint akarják a párjukat megtalálni, az Isten vezetésére kell hagyatkozniuk. Az Isten akkor azt vezeti oda hozzá a szerelem által, akit az õ "oldalcsontjából alkotott meg", akivel a házasságban majd a szíve össze tud forrni. Láthatjuk, hogy az Isten szándékától, gondolatvilágától nem idegen a szerelem, hi-szem Õ teremtette az emberbe, hogy a szerelemben egymáshoz vezesse azokat, akiket egy-másnak szánt mint segítõtársakat. 23. vers: "Az ember így szólt: "Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfibõl lett." A "csont a csontomból és hús a húsomból" kifejezésben és a héber ís-ísa fônevekben az összetartozás, a két nemnek egymásra irányultságának a válasza benne van. 24. vers: "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettõ egy test lesz." Ez a mondat számunkra két fontos szót tartalmaz: "elhagyja" és a "ragaszkodik", amelyek a szerelem fellobbanásakor az emberben, mint folyamat elindul-nak. A szerelem természetébõl következik, hogy a szerelmes fiatal a szüleitõl, rokonaitól, barátaitól érzelmileg távolodik, a szeretett személyhez pedig egyre jobban ragaszkodik. Ez a folyamat vezethet el a házasságkötéshez szükséges szabadsághoz. "... elhagyja": A házasságra készülõ fiataloknak, a fiúnak és a lánynak vállalnia kell az elszakadás fájdalmait, konfliktusait. A szülõ és gyerek közötti kizárólagos kapcsolat megla-zul, hiszen majd ennek a helyébe lép a házastársi kapcsolat. A felnõtté vált gyereknek al-kalmassá kell válnia egy új kizárólagos kapcsolat, a házassági kapcsolat kialakítására, ez csak az elszakadás vállalásával lehetséges . Ez az elválás azonban csak akkor lesz sérülés-mentes a családban és az elváló fiatalokban, ha türelmesen lépésõl, lépésre történik. A fiata-loknak szem elõtt kell tartaniuk, hogy amikor egy fiú és egy lány találkozik a szerelemben, akkor két család is találkozik. A lány szülei méregetik a fiút, elfogadják-e vejüknek, a fiú apja és anyja méregetik a lányt, elfogadják-e menyüknek. Mindkét részrõl az aggódás és bizonytalanság szüli ezt a vizsgálódást. A két fiatalban a két családnak kell megbarátkoznia. Ha egy fiú szeret egy lányt és fordítva, akkor azokat is szeretnie kell akiktõl õt kapta, meg-értéssel fogadnia az aggodalmaskodásaikat. Az elszakadás végeredményben nem elhagyást, nem szegényedést, hanem gazdagodást jelent. Nem durva szakítást, hanem az önállóság sza-badságát . Természetesen az "elhagyás" folyamata nem ütközik a IV. paranccsal . Tisztelni, szeretni, becsülni a szülõket a szerelem ideje alatt és a házasság kötés után is minden gyereknek köte-lessége. "... ragaszkodik": A szerelem ideje alatt kezdõdik el ragaszkodás folyamata, amely a há-zasságban "eggyé válás" lesz. Az Isten által a szerelemben odavezetett társhoz csak az tud ragaszkodni, aki lemondott az "egyedül létrõl", a magának való állapotról. Az önzés megöli a szerelmet, teljesen tönkre teszi, a segítõtársként odavezetett ember (ís, íssa) eszköz lesz . A "ragaszkodás" döntés: megtaláltam, õt választottam, elfogadtam. örülök, hogy Isten egy-máshoz vezetett bennünket. Ez a ragaszkodás nem csupán személyes kapcsolat, annál sokkal mélyebb: a szerelemben megtalált társban Isten nagyon lényegeset ajándékoz az embernek, azt a segítõtársat aki által a férfi férj és apa lesz, a nõ feleség és anya lesz. "A ragaszkodó felek Isten vigyázó tekinte-te alatt formálódnak át szerelmesekbõl házastársakká" . Ennek az átformálódásnak a szerelem ideje alatt fokozatai vannak. A szerelem hirtelen, ki-számíthatatlanul érkezik, az emberben (adam-ban) egyszer csak fellángol. Szerelemben meglátja azt, akit Isten eléje vezetett. Azt érzi, hogy jó a szeretett személlyel együtt lenni, jó õt "érezni". A második lépés, hogy aki igazán szereti a másikat, az meg akarja õt "érteni", azáltal, hogy meg szeretné õt ismerni. Kíváncsi arra, hogy a másik hogyan gondolkodik, a másik hisz-e Istenben. Az értelmi összhang, a szellemi összetartozás megtartó ereje nélkül minden kap-csolat defektes és nagy esély van arra, hogy elvetél. Aki az embernek fontos, azzal szemben "figyelmes", a szerelemmel figyelmes jóság születik az ember szívében, de ezt folyton nevelni kell. A szerelem akkor szép és õszinte, ha van benne "aggódás". Ez az aggódás nem féltékenység, hanem félelem attól, hogy a másikat va-lami baj éri. Ez az aggódás nem fér össze az önzéssel. Az igazán szerelmesnek ami a másik-nak baja, az õ baja is. Mondhatjuk az, hogy a szerelmesek magánélete a szónak ebben az értelmében megszûnik . Azok a szerelmesek akikben a "ragaszkodás" -nak ez a folyamata végbemegy, azok lesznek alkalmasak arra, hogy Isten a ragaszkodásukat a házasságkötéskor "eggyé válás" -sá alakítsa, amikor "a kettõ egy test lesz". 1.2. Szerelemrõl szóló dalok

Az elõzõ pontban már rámutattunk arra, hogy a Szentírás nem szerelemellenes könyv. Ennek tényleges bizonyítéka az a bibliai könyv, amely egy az egyben szerelmi dalok gyûjteménye: az Énekek éneke. A könyv Kr. e. V-IV. századból való, a mai formájában egy ismeretlen szerzõ állította össze. "Az egyes dalok a nép ajkán éltek nemzedékrõl nemzedék-re, eredetük visszanyúlik a salamoni korig" . Az Énekek éneke mintegy 30 szerelmi énekbõl áll, melyek irodalmilag rokonságot mutatnak a régi keleti népek szerelmes dalaival. A ennek az irodalmi rokonságnak az egyik bizonyí-téka az azonos szavak használata pl.: a menyasszonyt az egyiptomi szerelmes dalokban is "húg, húgomnak" nevezik, amit az Énekek éneke is használ (Én 4,10. 12; 5,1). A másik bizonyítéka, hogy az egyiptomi szerelmi dalok és az Én. én. is a szerelem érzésérõl mint betegségrõl beszélnek (Én 2,5; 3, 1-2; 5, 6-8). Én 2,5: "Adjatok mazsolás kalácsot, hadd kapjak erõre, üdítsetek föl almával, mert a szere-lemtõl egészen beteg vagyok!" Az egyiptomi szerelmi dal: "Már két napja nem látom húgomat. Beteg vagyok ... . A húgom többet ér minden orvosnál ... amikor átölelem, eltûnik minden szomorúságom. De már hét napja, hogy elment tõlem messzire" . "Az egyes kifejezés módokban és képekben is van rokonság Szíria és Palesztina lakosainak lakodalmas énekei és az Énekek énekeiben szereplõ szerelmi dalok között, pl.: az ifjú párt mint királyt és királynõt ünneplik" . A könyv egységét elsõsorban a tartalom és a téma adja: egyetlen tárgya a szerelem. A szerelem valóságosan jelen van az emberben, s léte a teremtõ Isten akarata. A szerelem témájának a megéneklésének, a Szentírásban éppen olyan helye van, mint az élet, az égészség, a békesség magasztalásának . Ha a Szentírás valóban Isten szava az emberhez, akkor az emberi szerelem témája is egészen különleges figyelmet kaphat benne. "A könyv mondanivalója a szószerinti értelem lehet, mert sehol nem mutat túl önmagán" . Mégis azt mondhatjuk, hogy a szószerinti értelmezés összeegyeztethetõ az allegorikus értel-mezéssel , amelyet mind a zsidó, mind a keresztény közösségek alkalmaznak . A võlegény és menyasszony közötti szeretetkapcsolat alkalmazása Jahve és Izrael közötti kapcsolat kifejezésére biblikus gondolat, így az Énekek énekében megtalálható az allegorikus értel-mezés alapja. A kereszténység Krisztus és az egyház, valamint Szûz Mária és a Szentlélek kapcsolata kifejezésének a lehetõségét is megtalálta benne. Mi a szószerinti értelmezés alapján indulunk el és keressük, hogy Isten mit üzen a szerelemrõl az Énekek énekében, amelyet az egyes dalok csodálatosan szép költõi képekkel fejeznek ki. Ma már az egyes dalokat nem tudjuk rekonstruálni, éppen ezért témánként egy - egy szakaszt vizsgálunk meg részletesen.

1.2.1. Menyasszony és võlegény dicsérete: Én 2, 1-3

1. vers: "Olyan vagyok, mint a szároni nárcisz, én vagyok a völgyek lilioma." A menyasszony azokhoz a virágokhoz hasonlítja magát, amelyek Palesztinában vadon ter-mettek a szároni síkságon és a völgyekben. Ezzel kifejezi azt, hogy olyannak tartja magát, mint amilyen milliószám akad mindenütt mindenki útjába. Ez a mondat mintegy bevezetése a 2. és 3. versek gondolatának. Az õszintén szeretõ alázata szólal itt meg a másikkal szem-ben. 2. vers: "Mint a bogáncsok között a liliom, olyan mátkám a lányok között." A võlegény szinte a menyasszony szavába vág. "Mint a bogáncsok között a liliom": Nem a virágok között a legszebb virág, hanem csak õ a virág. Ezzel a képpel a võlegény azt mondja el, hogy egyedül csak a menyasszony számít a többi között virágnak, a számára csak õ érték, a többi figyelmet sem érdemlõ bogáncs. A virág, mint költõi kép kifejezi a nõi nem gyengeségét, esztétikáját, finomságát. 3. vers: "Akár az erdõ fái között az almafa, olyan a szerelmem az ifjak között." Ez a vers ismét a menyasszony szava, a võlegény kedveskedésére a válasza. Az elõzõ vers gondolata ismétlõdik meg, a menyasszony szemében a võlegény az egyetlen olyan fa, amely a számára gyümölcsöt terem. A "gyümölcsfa" a férfi nem erõsségét, a nõ számára adott vé-delmet, a nõnek adott kedveskedést (= gyümölcs) fejezi ki. A nõ és a férfi kölcsönösen kiegészítik egymást, ez a szerelmi dal, arról beszél, hogy a sze-relmesek a szerelemben nagyon mélyen átérzik ezt az igazságot. Az igazán szerelmesek meglátják egymásban azokat értékeket, amelyekkel a férfi és a nõ kiegészítik egymást, és így lesznek Isten képmásai. Felfedezik a másikban a segítõtársat, akit Isten a szerelemben "vezet oda hozzájuk". Ennek az örömnek a kifejezõdése kap hangot azokban a szerelmi dalokban, melyek-ben a võlegény és menyasszony dicsérik egymást. A keleti népeknél régi idõkre visszame-nõ, ma is élõ szokás hogy a menyegzõn a menyasszony és a võlegény szépségérõl énekel-nek. Az Énekek énekében ilyen dalok: 2, 1-3; 4, 1-7; 5, 9-16; 6, 4-9.

1.2.2. A menyasszony szépségének dicsérete: Én 4, 1-7

Én 4, 1-7 részben találjuk a menyasszony dícséretérõl szóló éneket. A dalban a menyasszony szépségét leíró képek, annyit írnak le a menyasszony szépségébõl, amennyit mindenki láthat. Érdemes megfigyelni, hogy a hajtól a keblekig hét testrészt dicsér a menyasszonyon a võlegény: haj, szem, ajak - száj, halánték, nyak, kebel. Ez a hetes felso-rolás nyomatéka annak, hogy a menyasszony szépsége tökéletes.

1. vers: "De szép vagy, kedvesem igen szép vagy! Szemeid, mint a galambok a fátyolod mögött. A hajad, akár a kecskenyáj, amely leereszkedik Gileád hegyérõl." "Szemeid, mint a galambok": Az áttetszõ fátyol mögött, amely a menyasszony arcát fedi, - keleti szokás szerint, - a szemek élénk rebbenése a galambok könnyed röptére emlékeztet. A szem galambhoz hasonlítása alatt ennél többet is érthetünk. "Az ószövetségben a galambot tiszta állatként tartották számon, hisz a madarak közül csak a galamb, vagy gerle volt az egyetlen madárfajta, amelyet tisztulási áldozat alkalmával fel lehetett áldozni" . A szem tiszta tekintetét, amelyben a tiszta szerelem öröme csillog, dalolja meg a võlegény. "A hajad, akár a kecskenyáj ... ": A menyasszony hajának a feketeségére utal. "A bibliá-ban szereplõ kecske termete egy kicsit nagyobb, mint amit mi ismerünk. A szõre csaknem mindig fekete, ezért olyan hatást kelthet, mintha az ember haja volna" . 2. vers: "Fogaid nyírt juhokhoz hasonlók, amelyek éppen most hagyják el az úsztatót; mind ikreket ellenek, és még egyikük sem vesztette el fiát." "Fogaid nyírt juhokhoz hasonlók": Éles ellentétet jelent a sötét hajhoz a csillogó fehér fog. A megnyírt nyájat úsztatóba hajtják, hogy lemossák õket, az úsztatóból kijött nyáj tiszta és fehér. "... mind ikreket ellenek, és még egyikük sem vesztette el fiát.": Ez a hasonlat a menyasz-szony hófehér, hibátlan fogsorára utal, mely szabályos, arányos. Az alsó és felsõ fogsor összeillõ, mint a két iker bárány, s nincs köztük hiány vagy rés. 3. vers: "Az ajkad, mint a karmazsin szalag, a csacsogó szád szeretni való. A ha-lántékod, akár egy gránátalmagerezd a fátyolod alatt." "Az ajkad, mint a karmazsin szalag": A "karmazsin" arab szó a pajzstetvek színt adó színezéke. "A karmazsinpiros élénk, egy kissé lilás árnyalatú" . A szövegben szereplõ "karmazsin szalag" élénk piros színû fonalból szõtt szalag. Ez az élénkpiros lilás természe-tes szín és az ajkak vonala teszik bájossá a szájat. 4. vers: "Dávidnak tornyához hasonlít a nyakad, amit kõbõl való bástyák díszíte-nek; ezernyi pajzs függ rajta, megannyi hõsi pajzs." "Dávidnak tornyához hasonlít a nyakad": Valószínû, hogy a torony és a nyak ívelésének hasonlóságáról van szó. "... ezernyi pajzs függ rajta, megannyi hõsi pajzs": A toronyra kívülre körülaggasztott fénylõ pajzsok hozzátartoztak a szép város fogalmához ( vö.: Ez 27, 11) . A menyasszony nyakában viselt ékszerek csillogására utal. 5. vers: "A két melled mint a gidák, a gazella ikrei, amelyek ott legelnek a lilio-mok között." A "gazella ikrek" a szelíd, gyengéd szépség kifejezõi, s jelzik a menyasszony kebleinek egyenlõségét, harmóniáját, fiatal üdeségét. "A gazella a Szentírásban jelképe a kedvesnek, s mindannak, ami szép és vonzó" . 6. vers: "Míg föl nem támad a nappali szellõ, és az árnyékok útnak nem indul-nak, a mirhahegyen és a tömjéndombon járok." Ez a mondat megszakítja egy pillanatra a menyasszony kifejezett dicséretét. Mintha a szerzõ egy kis gondolkodási idõt hagyna az olvasónak, a menyasszony szépségét csodálja. A 6. vers szövegét nem lehet egyértelmûen eldönteni, hogy a menyasszony, vagy a võlegény mondja-e. A "mirhahegy; tömjéndomb" a valóságban nem léteznek, képes beszéd. Ha a võlegény mondja, akkor az 5. vers témájához kapcsolódik, a menyasszony kebleinek a halmára vo-natkozhat, s az estére = "árnyak útnak indulnak", amikor elfoglalhatja felesége felkínált szépségét. Álszemérmesség lenne az 5. és 6. versek képeit nem magyarázni, vagy pedig más értelmet tulajdonítani nekik. "A szerelem nem választható el az ember testétõl. A szerelmes fiatalok elõször egymás testét látják meg és megtetszenek egymásnak, ebbõl a tetszésbõl lesz a találkozás, a találkozásokból pedig az egyre mélyebb szerelem. A kapcsolatuk akkor lesz tartós, ha a testben felfedezett szépséghez a lelkük is felzárkózik" . Ha pedig a menyasszony vágja ketté a 6. vers szavaival szépségének a dicséretét, akkor azt a vágyát lehet kiérteni a szavakból, hogy szeretne a vendégsereg körébõl kiszakadni és az esti illatos levegõben - "mirhahegy; tömjéndomb; árnyak útnak indulnak" - kedvesével ket-tesben együtt lenni. Azzal, hogy a menyasszony és a võlegény ajkára is adhatók a 6. vers szavai, amelyek a másik utáni vágyról beszélnek, kifejezik, hogy a menyasszony és a võlegény szerelme a lélek mélységében gyökerezik. 7. vers: "Egészen szép vagy, kedvesem, nincs rajtad semmi folt." A 1 -5. versek részállításait foglalja össze és erõsíti meg. "nincs rajtad semmi folt": Hibátlanul szép és tökéletes a menyasszony. Ha a 6. vers sza-vait a menyasszonynak tulajdonítjuk, amelyben feltárja a szívbéli vágyát a võlegénynek, akkor a võlegény válaszát kell itt a szövegbõl kiértenünk. A test szépsége mellett, a lelke is nemes és szép. A menyasszonynak a szépségét mindenki látja, sokan talán dicsérik is, de a võlegény dicsérete a legfontosabb a számára. Minden kor menyasszonya a võlegényének akar tetszeni. Ha nem így van, a szerelme nem tökéletes. Ha a võlegény nem dicséri a menyasszonyt, az õ szerelme sem tökéletes. Minden kor võlegénye azért dicséri a menyasz-szonyát, mert az értékei egészen eltöltik a szívét, a számára csak õ a "virág a liliomok kö-zött". A menyasszonyt ez a dicséret örömmel tölti el, békeség és hála, hogy a võlegény elfo-gadja szépségét.

1.2.3. A võlegény dicsérete: Én 5, 10-16

Én 5, 10-16 részben találjuk a völegény dícséretét. Az Én 5, 10-16 részt a teljesebb megértés végett, távolabbi szövegösszefüggésben kell néz-nünk. Az 5,2-6,3 szövegegységbe illeszkedik bele szövegünk, ez adja meg a keretet võle-gény szépségének a leírásához, amely a menyasszony szépségét dicsérõ dalnak az ellentét-párja. Az 5, 2-8 részben szereplõ dal témája: 2. vers: A võlegény a menyasszony ajtaján zörget és bebocsátást kér. Halmozza a kedveskedõ szavakat: húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm, ezzel utalva kettõjük bensõséges kapcsolatára, a menyasszony iránt érzett mély szerelmére. Még nyomatékosab-bá teszi a kérést azzal, hogy elmondja: nem a szokott alakjában áll az ajtó elõtt, hanem alá-zatos, fáradt, hosszú éjszakai utat megtett vándor képében kér bebocsátást. 3. vers: A menyasszony kedvetlenségérõl, vonakodásáról szól: már levetkõzött, ho-gyan öltözzön fel; lába tiszta, nem akarja beszennyezni. 6. vers: A menyasszony legyõzte a fáradságát és a kedvetlenségét, de mire ajtót nyitott a võlegény már elment. A võlegény tapintatáról tanúskodik ez a vers, nem erõsza-koskodik, elmegy, ha a menyasszony nem akarja fogadni. Minden kor minden võlegényének meg kell tanulnia ezt a tapintatott. A võlegény ugyanis nem mindig alkalmas idõben köze-ledik a menyasszony felé.

A vers második fele arról szól, hogy a menyasszony a võlegény keresésére indul a városba. A Én 3,1-3 részben szereplõ keresés témája kerül ismét elõ. Azt nehezen lehet el-képzelni, hogy az izraeli erkölcs normák szerint egy becsületes, tiszta lány éjszaka az utcá-kat járja; éjszaka ugyanis csak az utcanõk járták az utcákat. A nõi nem mély vágya szólal meg a férfi után (Ter 4, 16b) mind a két keresésleírásban. Azt is mondhatjuk, hogy a szerelmesek lelkében végbemenõ csendes ábrándozás leírásával ta-lálkozunk itt. Ebben a csendes ábrándozásban felidézik egymást az emlékezetükben a sze-relmesek. A két keresésleírás között mégis lényeges különbséget látunk. A 3, 1-3 azt írja le, hogy a menyasszony ábrándozik a võlegényrõl és várja, hogy mikor jelenik meg. Itt a 6. vers második felében a võlegény úgy jelenik meg, hogy a menyasszony nem várta, ezt a võlegénye érzékelte is, és tapintatosan eltávozott. A menyasszonyban fellobbant a vágy a võlegény után, de egyenlõre a võlegény nem ment vissza "... kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabáltam is, de nem adott választ". A 2-8. versek a võlegény dicséretének a távolabbi bevezetése. "Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog és azt mondja: Nyisd ki az aj-tót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat az éj-szaka párája a fürtjeimet. Már levettem a ruhámat, hogy vegyem fel újra? Lábam meg-mostam, s most beszennyezzem? Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensõm. Fölkeltem, hogy ajtót nyissak kedvesemnek kezemrõl, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére. Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltünt valahova. Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt, kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabál-tam is, de nem adott választ. Az éjjeli õrök találtak meg,, amikor a várost járták. Ütöttek és véresre vertek, letépték rólam a leplet, akik a falakat õrzik. Jeruzsálem leányai, kérlek benneteket, hogyha rátaláltok az én szerelmemre ... Mit mondjatok neki? Hogy a szere-lembe belebetegedtem." Az 5, 9. vers a konkrét dicséretek felvezetését szolgáló fordulat. 10. vers: "Az én szerelmem fehér is, piros is, kitetszik õ akár tízezer közül is." "... szerelmem fehér is, piros is": A hasonlat a võlegény fiatalságára, tisztaságára = fehér, életerõs fiatalságára utal (vö.: Siral 4,7 ). Utalhat arra is, hogy a võlegény elõkelõ szárma-zású., gazdag, békében élõ ember. "... kitetszik õ akár tízezer közül is.": A võlegény teljesen más, mint a többi: õ az egyetlen (Én én 2,2). 11. vers: "A feje színarany, a haja datolyafürt, s mint a holló, fekete." A hosszú, hullámos fekete haj dísze volt nemcsak a nõknek, hanem a férfiaknak is Izrael-ben . "A kopaszság ugyanis olykor betegség következménye volt, szégyennek számított" . Ebben az értelemben az mondhatjuk, hogy a võlegény a menyasszony szemében a legideáli-sabb férfi, akire büszke. 12. vers: "Szemei, mint a galambok a medence vizénél: tejben fürdenek és a ten-geren ülnek." "Szemei, mint a galambok": A võlegény tiszta, õszinte a tekintete. Ugyanazt a képet látjuk itt is, mint amelyik a menyasszony dicséreténél láttunk. "mint a galambok a medence vizénél": A võlegény tekintete nemcsak tiszta és õszinte, hanem élénk fiatalos is. " ... tengeren ülnek": A szem esztétikus elhelyezkedését írja le, nem beesettek és nem is kiduzzadók, az arc harmóniájába bele illenek. 13. vers: "A két arca, akár a balzsamágyak, amelyek illatos füveket teremnek, az ajka liliom, mirha csepeg róla." "A két arca, akár a balzsamágyak": Az arc harmóniájának a fokozása. Az arcot körülvevõ szakállról lehet itt szó. Izraelben a férfi díszének tekintették a hosszú fekete szakállat is. A szakállat illatos olajjal kenték ( Zsolt 133, 2 ), mûvészien fonták, ápolták, erre utal a menyasszony szava: "illatos füveket teremnek". A menyasszony a võlegény ápoltságát di-cséri, minden kor võlegényének és késõbb férjének is mindig ápoltnak kell lennie. A másik iránti figyelmesség egyik jele az ápoltság, az üdeség, a jó illat. "... az ajka liliom": Az ajka is csupa élet, tavasz, kedvesség. A menyasszony itt a róla mondott dicséretekre, kedveskedésekre gondol, amelyek mint "jó illat" áradtak a võlegény-bõl. "... mirha csepeg róla": A fiatal egészséges ajkak nedvessége, ellentétben áll a beteg, idõs ember kiszáradt, megcserepesedett ajkával. 14-15. versek: "Kezei arany hengerek, tarsiskõvel kirakva. A teste elefántcsont, tele zafírral. A lába márványoszlop, s színarany talpon áll. A termete Libanon, páratlan cédrusfa." keze: arany hengerek, tarsiskõ, elefántcsont, zafír lába: márványoszlop, színarany termete: Libanon, páratlan cédrusfa Ezekbõl a jelzõkbõl alkotott átfogó kép a völegény értékét, drágaságát fejezik ki a menyasz-szony szemében. Minden kincset és szépséget õ testesít meg számára. Nélküle szegény, vele gazdag. A "páratlan cédrus" hasonlat ismét arra ural, hogy a võlegény az, akit a menyasz-szony alkalmasnak lát arra, társa legyen. A võlegény dicséretérõl szóló részt, a 10. vers: „Kitetszik õ akár tízezer közül is" és a "páratlan cédrus" hasonlat, gondolati keretként veszi körül. A többi versben felsorolt dicsérõ jelzõk ebben a keretben kapnak értelmet: a menyasszony a võlegényt páratlan szépnek látja, senkiben sincsenek meg azok a jó tulajdonságok, amelye-ket õ felsorolt róla. Benne megvannak.

A szerelmesek életében nagyon fontos, hogy elmondják egymás számára, hogy mi-lyen értékeket fedeztek fel egymásban, hogy dicsérjék egymást. Ez a három ének, amelyek a szerelmesek dicséretérõl szólnak, jól mutatja, hogy mennyire fontos az, hogy a szerelmesek felfedezzék egymás értékeit, ezekért az értékekért szeressék egymást. Láthatjuk azt is, mind a három dalban, hogy az értékek felfedezése milyen sorrendben tör-ténik: - dicsérik a másik alakját, harmóniáját - dicsérik a másik õszinteségét, belsõ tulajdonságát Mind a három dal hangsúlyozza, hogy a szerelem mennyire kizárólagos, az õszinte szerelem a szeretett személyt kiemeli a többi ember közül. 1.2.4. A szerelem természete

Én 2, 5: " Adjatok mazsolás kalácsot, hadd kapjak erõre, üdítsetek fel almával, mert a szerelemtõl egész beteg vagyok": A Szentírásban a menyasszony szavai ezek, de a võlegényre is érvényesek, errõl az 5, 6 vers beszél, amelyet az elõzõ pontban részletesen elemeztük. A szerelmes a rázúduló érzelemhullám alatt úgy érzi, hogy gyenge, beteg, és erõsítésre van szüksége. "Adjatok mazsolás kalácsot, ... üdítsetek fel almával": A mazsolás kalács és az alma, a szerelem szimbolikus ajándékai voltak. Ebben az értelemben a szerelmes lány a szerelem újabb jeleire, ajándékaira vár, mert nagyon nyugtalanítja a kétely, hogy az, aki iránt az õ szerelme fellobbant, az õt szereti, vagy nem. Az 5, 6 versben, ahol a võlegény teljesen ki-szolgáltatottnak mutatkozik, ugyancsak a kétely teszi kiszolgáltatottá. A szerelem terhét mutatja be ez a két vers. Éppen azért, mert a szerelem édes teher, nem indulhat meg másként csak magától, errõl is beszél a Én 2, 7 vers második fele: "... ne zavarjátok meg szerelmemet, s föl ne keltsétek, amíg nem akarja": Ennek a versnek a szószerinti magyarázata a szerelmes fizikai felébresztését jelenti, ennek ellenére nem tartjuk erõltetettnek Zergi Gábor magyarázatát: "A szerelem sok kínnal, fájda-lommal jár, csak úgy lehet elviselni, ha magától fejlõdik ki, nem erõszakosan, különben nem bírja ki az adódó nehézségeket, a kedvezõtlen körülmény elhervad. " Az Én 2, 15 vers a szerelemre ható kedvezõtlen körülményekrõl beszél: "Fogjátok meg a rókákat s a rókafiakat, mert feldúlják a szõlõt, a mi szõlõnket is, amely éppen most virágzik." A szerelemnek vannak külsõ ellenségei, vagy inkább azt kell mondanunk, hogy veszélyeztetõi: család, rokonok, barátok, ismerõsök. A szerelemnek vannak belsõ ellenségei is: bizalmatlanság, kételkedés, féltékenység, önzés, gondoktól való félelem pusztíthatják a szerelmet, ezeket az 1. pontban részletesen tárgyaltuk. Ez a vers arra hívja fel a figyelmet, hogy mindezen veszélyes tényezõk ellen addig kell felvenni a harcot, amíg ki-csik és nem dúlták szét teljesen a fiatalok szerelmét. Az Én 8, 6b vers a szerelem erejérõl beszél: "Mert mint a halalál, olyan erõs a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág." Mindennapi tapasztalatból ismeri min-denki, hogy a halálnak ellenállhatatlan ereje van. A szerelmes a szerelmet is ilyen kény-szerítõ erõként éli meg. Ahogy az "alvilág" = "seol" nem engedi el zsákmányát, (ez Izrael hagyományában élét) a szeretõ féltés is hatalmas erõvel, keményen tartja fogva a szeretett személyt .

1.2.5. A házasságra érett szerelem

Az Én én 7, 7-14; 8, 1-4 versekben megszólaló szerelmi dal, a szerelemnek a házas-ság elõtti érettségét énekli meg. A 7, 7-10 versben szereplõ képeket használva fejezte ki a võlegény a vágyódását a menyasszony után, régi keleti szokás szerint. "Milyen szép vagy és milyen igézetes! Szerel-mem gyönyörûségem! Akár a pálmafa, olyan a termeted, a melleid meg mint a szõlõfürtök. Elhatároztam: fölmegyek a pálmafára, s megszerzem gyümölcseit. A melleid legyenek szõlõfürtök, a leheleted almaillat a szád meg bor a legjavából." A 12-14 versek valószínûleg több daltöredékbõl kerültek egymás mellé, a redaktor ügyesen beillesztette õket a szövegkörnyezetbe. "Gyere, kedvesem, menjünk ki a mezõre, töltsük az éjszakát (kinn) a tanyákon! Korán reggel menjünk ki a szõlõhegyre, nézzük meg, fakad-e szõlõ vesszeje, vajon kifeslettek-e virága bimbói, s a gránátalmafák virá-goznak-e már? Ott ajándékozlak meg szerelmemmel. Illatot árasztanak a szerelem al-mái, sok pompás gyümölcs hever ajtónk elõtt. Frisset is, régit is tettem el neked, kedve-sem! 12. vers: "Gyere, kedvesem, menjünk ki a mezõre, töltsük az éjszakát (kinn) a tanyákon!": A menyasszony a võlegénnyel szeretne kettesben lenni, csend után vágyódik. A zajtól távol, a természet csendje, a viruló táj alkalmas hely az odaadásra és odaadódásra. A 13. vers az elõzõ vers gondolat menetét folytatja és elõkészíti a végén szereplõ "ott" helyhatározó szó hangsúlyos mondanivalóját. A menyasszony eddig is már sokat mu-tatott szerelmébõl, de "ott" a meglévõ csendben, légkörben, környezetben, egyedüllétben egészen oda ajándékozza magát a võlegénynek. A Szentírás itt kifejezetten beszél arról, hogy a szexuális kapcsolatban a férfi és a nõ odaadják magukat egymás számára, ehhez azonban megfelelõ feltételek kellenek. A házasságon kívüli szexualitás éppen azért nem meg engedett, mert nincs meg a megfelelõ légkör, feltétel ahhoz, hogy a testi kapcsolat az önát-adást kifejezze, ugyanis a kizárólagos lelki egyesülés hiányzik. 14. vers: "Illatot árasztanak a szerelem almái, sok pompás gyümölcs hever aj-tónk elõtt. Frisset is, régit is tettem el neked, kedvesem!" "Illatot árasztanak a szerelem almái": A Szent Jeromos Bibliatársulat "mandragórá”-nak fordítja. A "mandragóra" édeskés illatú, sárga gyümölcs, keleten ma is gyógyszerként te-kintik, amely a terméketlen nõnek segít, hogy fia szülessék . A mandragórát a szerelem jelképének tekintik, ott minden a szerelemre emlékezteti a menyasszonyt és a võlegényt. "... sok pompás gyümölcs hever ajtónk elõtt. Frisset is, régit is tettem el neked, kedve-sem!": A mondat fõ mondanivalója, hogy amit más férfiak nem kaphattak meg a menyasz-szonytól, de más nõk a võlegénytõl sem, azt egymásnak adják. Amit egymásnak tartogattak, azt a megfelelõ körülmények között, feltételek mellett készek egymásnak adni. Átsüt a vágy a 7, 7-14 szakaszon a felé az egyesülés felé amely a férfi és a nõ életében egyaránt döntõ fordulat, amikor ketten egy testté lesznek. 8, 1 vers: "Bár testvérem volnál, és szoptad volna az anyám emlõjét! Ha utcán lelnélek, ott megcsókolnálak, akkor nem vethetne meg érte senki." "Bár testvérem volnál": Szerelme folytán egészen hozzátartozik a menyasszony kedvesé-hez, de azt szeretné, ha még erõsebb kötelék kötné õt hozzá. A menyasszony azt óhajtja, hogy bárcsak vérszerinti kapcsolat kötné a võlegényhez, amely soha nem szûnne meg. Itt érzõdik az ószövetségi házasság intézményének a törékenysége. A võlegény ennek a gondo-latnak már elébe ment, amikor a kedvesét "húgom"-nak szólította (vö.: Én én 4, 12; 5,1-2). 2. vers: "utcán lelnélek, ott megcsókolnálak,": Két ember közötti szoros kapcso-latnak az egyik jele a csók, a szerelmesek úgy érzik, hogy a testvéri viszony azért lenne jó, mert akkor gyakrabban, szabadabban, érezhetnék a másik közelségét "Magammal vinnélek és bevezetnélek anyámnak házába, és te tanítgatnál, én meg itat-"Magammal vinnélek és bevezetnélek anyámnak házába, és te tanítgatnál, én meg itat-nálak fûszerezett borral, gránátalma-musttal." "... te tanítgatnál": Az együttlétben a võlegény lenne az aki átadná bölcsességét, tapasztala-tát, hiszen Izraelben csak a férfiak vehettek részt a társadalmi életben, a nõk rajtuk keresztül érintkeztek a társadalmi élettel. A férfi tette lehetõvé a nõ számára, hogy ne a társadalom peremén kelljen élnie, mondhatnánk úgy, hogy ez a férfi sajátja volt. "... én meg itatnálak fûszerezett borral, gránátalma-musttal": A nõi nem gyöngéd, fi-gyelmes szeretetérõl van itt szó. A "gránátalma-musttal" a nõi termékenységet is jelent-heti, és akkor itt arról is szó van, hogy a menyasszony, a nõ sajátjával ajándékozza, meg a võlegényt, a termékenységével. Akkor lesz igazi az egyesülés lélekben és testben is, ha mind a két félben megvan az egyön-tetû vágy, erre a kapcsolatra, amely egy életre szól, és amelybõl soha ki nem fogyhat a vágy, hogy a másiknak minél többet adjon a sajátjából. 3. vers: "A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol." A menyasszonynak ezekben a szavaiban a "nõi nem erosz utáni vágy szólal meg. A nõt a szívbõl fakadó meghitt ölelés, összetartozás érzése, az örömátadás boldogsága, lelkileg és érzelmileg kielégíti" . 4. vers: "Jeruzsálem leányai, kérlek benneteket, ne zavarjátok, ne ébresszétek föl szerelmemet, amíg õ maga nem akarja." A Jeruzsálem leányaihoz szóló refrénben a Én én 2, 7 vers gondolata cseng vissza, mégis többletet hordoz a mondanivalójában. Míg az Én én 2,7 vers arról beszél, hogy a szerelmet nem lehet feléleszteni, felszítani, ez a refrén pedig arról, hogy a szexuális együttlétnek is eljön az ideje, nem szabad sürgetni. "A lelki egyesüléshez idõ kell, ami nélkül a szexuális kapcsolat a nõ számára csak megerõszakolás, a férfi számára pedig genitális éhség csillapí-tása lesz" . Azt a szerelmet mondhatjuk a házasságra érettnek, amelyben a menyasszony és a võlegény lélekben egyesült már egymással. Megismerték egymás értékeit és hibáit, és megvan bennük a vágy, hogy egymásnak ajándékozzák magukat. Az a szerelem, amelyik ilyen stádiumban van és nem véglegesítik a házasság szentségével, szétforgácsolódik, a testi kapcsolattal nem lehet egy szerelmet véglegesíteni. Az Énekek énekében szereplõ dalok elemzésével láthatjuk azt, hogy a szerelem mi-lyen fokozatosan tesz egy férfit és egy nõt alkalmassá arra, hogy házastárs legyen.

2. HÁZASSÁG AZ ÓSZÖVETSÉGBEN

2.1. Úr gondolta így ...

2.1.1. Házasság Isten tervében

Arra vonatkozóan, hogy Isten hogyan is képzelte el a házasságot, a Teremtés köny-vében találunk a Bibliában választ. Fontos megjegyezni, hogy a Teremtés könyvében a 1-11 fejezetben leírt Ôstörténetet nem tekinthetjük természettudományos leírásnak, a szövegeknek teológiai mondanivalójuk van. A szerzôk koruk képeit felhasználva fejezték ki mindazt a mondanivalót, amit az Isten általuk üzenni akart. Az ôstörténet mûfaját múltba tekintô prófétai beszédnek állapíthatjuk meg. A szerzô, vagy próféta nem tesz mást, mint a jelen és a múlt jelenben megõrzött üdvtör-téneti adottságaira reflektál és ebbôl következtet arra, hogy mi történt a múltban, a kezde-tekben . A Teremtés könyvében a házasságról elôször a Ter 1, 1-2,4a a hatnapos teremtés történetben van szó, amit a stílusáról ítélve a papi szerzônek kell tulajdonítanunk. A leírás nyelvezete csiszolt, szakszerû, felépítése logikus, áttekinthetô. Irodalmi mûfaját tekintve azt mondhatjuk, hogy himnusz formájában megfogalmazott hitvallás. Az 1,1-25 rész elmondja, hogy az Isten jónak teremtette meg a világot.

a) A Ter.1,26-28: 26. vers: "Isten így szólt:Teremtsünk embert képmásunkra,magunkhoz hasonló-vá.Ôk uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog." A szerzô az ember teremtettségének a célját akarja kifejezni azzal, hogy azt írja "az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette ôt. A "képére" jelzi egyrészt, hogy Isten a világ üdvözitô és teremtô Ura, ezt "celem" = "képünkre" kifejezés használatával jelzi a héber szövegben a szerzô. A történelembôl tudjuk, hogy a nagy hódítók az elfoglalt területe-ken felállították képmásaikat. Ez arra figyelmezteti a népet, hogy az a föld, ahol a képmás áll, a királyé, neki tartoznak adóval, engedelmességgel . Másrészt jelzi a "képére" azt is, hogy az embert Isten személynek teremtette, ami az istenképûségbôl ered. A hasonlóság, amit a "demuth" jelent az elvont hasonlóságot jelenti, ez az a hasonlóság, ami az embert a többi élôlénytôl megkülönbözteti. A filozófiában ezt nevezik a skolasztika szerint szellemi mintának, vagy anima intellectuálisnak, vagy anima rationalisnak. A kettô kifejezést, ha együtt nézzük akkor azt kell rajta értenünk, hogy a képmásnak hasonlóvá kell lennie ahhoz a valósághoz, amit a képmás ábrázol, mert különben nem nevezhetô képmásnak. Az embernek hasonlóvá kell lennie Istenhez, aki ôt alkotta, az Istent kell a világban képviselnie, az Ô mûvét kell kibontakoztatnia. 27. vers: "Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette ôt, férfinek és nônek teremtette ôket." A "férfinek és nônek teremtette ôket": kijelentés jól kifejezi, hogy az ember csak férfi vagy nôi voltában valóság. A hatnaposteremtés történet szerzôje a nemek eredetét Istenbôl vezeti le . A férfinek és nônek ma is tapasztalható szeretetkapcsolatával az Ô szeretetének jelét helyezte a világba, hisz "Isten szeretet", olvashatjuk Szent János elsô levelében . 28. vers: "Isten megáldotta ôket, Isten szólt hozzájuk:Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog." "Legyetek termékenyek ,szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.": Az Isten megáldotta a férfit is és a nôt is. Ebbôl az áldásból fakad minden élet lehetô-sége: ha az isteni áldás nincs az emberen, nem tud szaporodni. Ez Izraelnek tapasztalata volt. Az általunk használt kifejezés, a gyermekáldás is jól érzékelteti az isteni áldás jelentô-ségét az életadásnál. A keleti ember a meddô házasságot szégyellte, mert az Isten büntetését látta benne. Az asszony számára a gyermektelenség átoknak számított. A többi asszony le-nézte. Minden fontosabb bibliai személy felesége vagy anyja meddôsségben szenvedett (pl:Sára,Rebekka,Ráchel). Az Isten ezekkel az esetekkel is hangsúlyozni akarja, a Szentírás szavai által, hogy Ô minden élet ajándékozója és az élet Ura. "Legyetek termékenyek, szaporodjatok,..." Isten felszólította az embert az új élet tovább-adására. A nemiség a testi kapcsolat önmagába véve nem bûn és nem szabad elítélni, mert az az Isten akarata teljesítésének az eszköze. Bátran kimondhatjuk, hogy a nemiség az Isten ajándéka, aminek gyümölcse a gyermek. A két nem életet adó szeretetkapcsolatában az Is-ten áldása válik valóra egy új élet indul el a földön. A házastársaknak soha nem szabad szemük elôl veszíteniük, hogy mekkora felelôsség van rájuk bízva. A házastársi szexuális kapcsolat nem a testi gyönyörök kielégítése miatt van. Istennek az csak különös ajándéka a házasfelek számára. Amelyik házasságot csak a testi gyönyörök hajszolása kapcsolja össze, az nem alkalmas a család alapjának lenni. Az ember megteremtésének történetét a hatnapos teremtéstörténetben a szerzô azzal zárja le, hogy elmondja "Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott." Az embert is a világban a legmegfelelôbb helyre helyezte, az életének célt adott .

b) 2,4b - 24 versek: Ha a Teremtés könyvét, tovább olvassuk, azt tapasztaljuk, hogy a világ és az ember teremtésének leírása megismétlôdik. A figyelmes olvasó azonban rögtön észreveszi, hogy a két leírás nem azonos. A 2,4b-26 rész, a Jahvista hagyomány szerzôjétôl származik; stílu-sa, felépítése eltér a hatnapos teremtéstörténet stílusától, felépítésétôl. Jól kimutatható a Jahvista szerzôre jellemzô színes elmesélô stílus, a korában használt kozmogóniáknak az építô elemei, pl "az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét". A mezopotámiai kultúrák teremtéselbeszéléseiben találkozhatunk hasonló ember-teremtés leírással. Az Istenrôl antropomorfizmusban beszél, pl."Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellôben a kertben járkált." Most nézzük meg azokat a perikópákat amelyek a mi témánkhoz valamilyen módon kötôdnek. A legelsô rész a Ter 2,18-20 versek lesznek.

A Ter 2, 18-20 versekben a szerzô leírta az állatvilág teremtését abból a célból, hogy ezzel már hangsúlyozza az asszony megteremtésének fontosságát. Az állatok megterem-tésének gondolatát a következô megállapítás vezeti be: 18. vers: "Azután így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie. Alko-tok neki segítôtársat, aki hozzá illô." Itt a "hozzáillô" ="könegdo" kifejezést érdemes megvizsgálni. Jól kiérzôdik a szövegkör-nyezetbôl, hogy a szerzô nem hasonlóságra gondol, hanem egy olyan valóságos segítôtársra aki mint ellenértékû, de egyenrangú partnere az embernek . Az embernek olyan segítôtársra van szüksége, akivel az "Én" és a "Te" kapcsolatot megélheti. Az ember az állatban az egyenértékû partnerséget nem találhatja meg. Az állat segítôtársa lehet az embernek, amint ezt a történelem jól mutatja, de partnere az sohasem lehet. 20. vers: "Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mezô minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítôtársat, aki hasonló lett volna hozzá." "Az ember tehát minden állatnak az ég minden madarának és a mezô minden vadjának nevet adott.": A névadás jelzi, hogy az állatok felett az embernek uralma van, vagyis az állat és az ember között a viszony alárendelt az ember javára. 21-22. vers: "Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivet-te egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberbôl kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette." Az asszony megteremtésének leírásánál használt kép az asszony teremtettségének jelentôsé-gét fejezi ki. Az Isten az asszonyt nem valami idegen anyagból teremtette meg, hanem az ember valóságából. Az embernek a lényege, a valósága az az Istentôl kapott lélek, szemé-lyiség, amit az állatok nem kaptak meg. Az asszony viszont ember valóságából való terem-tettsége által személyiség lett. Feltehetjük a kérdést: Vajon miért pont az oldalbordából teremtette az Isten az asszonyt? Miért nem inkább a fejébôl, a lábából v. a kezébôl? A legkielégítôbb válasz ezekre a kérdésekre talán a következô lenne. Az oldalborda van a legközelebb a szívhez. A szív az ókori keleti ember számára az értelemnek, az érzelemnek, az akaratnak a helye . Tehát mondhatjuk bátran, hogy a személy központjának tekintette a szívet. Az oldalborda szóból már erôsen érzôdik az asszony egyenjogúsága az (férfi)emberrel. Ha a szerzô a fejet használta volna szemléltetô képnek az asszony megte-remtéséhez, abból az asszony felsôbbrendûsége csengene ki, vagy ha a lábat abból meg az asszony alsóbbrendûsége érzôdne ki, ami az Isten akaratával semmiképp sem egyezne meg. A férjnek és a feleségnek egymás mellett kell állnia. 23. vers: "Az ember így szólt: "Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfibôl lett." Ebbôl a felkiáltásból egyértelmûen kiérzôdik, hogy az ember azt a valódi rokonságot, lé-nyegi egységet érezte meg, amit az oldalborda kép oly szépen kifejez, ezért kiált fel: "Ez már csont a csontomból és hús a húsomból."Asszony a neve mivel a férfibôl lett...". Ez a kép a teljes összetartozást is kifejezi, amit a férfi és a nô a házasságban élnek meg. Ahhoz, hogy ezt érzékelni tudjuk, a képrôl el kell mondanunk a következôket: A héber ember a vér-rokonság kifejezésére használta a csont a csontomból vagy a hús a húsomból szókapcsolato-kat. Erre az Ószövetségben is számos példát találunk. Egy-kettôt szemléltetés céljából be-mutatunk: 2 Sám 5,1: "Izraelnek összes törzse elment Dávidhoz Hebronba és azt mondták. "Nézd csontod és húsod vagyunk." Ter 29,14: Lábán így szólt hozzá: "Igen, te az én csontom és húsom vagy." 2 Sám 19,13 "...a testvéreim vagytok, a vérem és húsom vagytok." A szerzô a férfi és asszony lényegi azonosságát hangsúlyozza. Ezt tovább fokozza azzal, hogy a férfi ajkára a következô szavakat adja: "Asszony(ember) legyen a neve, mert a férfi(ember)bôl vétetett". Ennek a mondatnak a jelenôségét még jobban megértjük, ha a héber "ís" és "íssa" fôneveket megvizsgáljuk. A héber ís=férfi és az ísa=nõ, a magyarnál jobban kifejezi az ontológiai kapcsolatot, a nõ a férfi lényegével azonos, aminek a következtében lehet az asszony (ísa) segítôtárs . 24. vers: "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettô egy test lesz." Annak az összetartozásnak, amelyet a szerzô a hús és a csont szópárral fejez ki, lett a követ-kezménye az, hogy a "férfi...feleségéhez ragaszkodik." Ez a ragaszkodás a két nem között feltartóztathatatlan, sôt annyira erôs, hogy a héber tradíciót is, ha kell megváltoztatja. A szo-kás keleten az volt, illetve ma is az, hogy a vôlegény vitte, illetve viszi a menyasszonyt a szülei házába. Az nem valószínû, hogy errôl a szokásról a sugalmazott író nem tudott. Itt arról lehet szó, hogy a szerelem erejét akarta a szerzô hangsúlyozni, amit semmilyen emberi szokás nem tud megszüntetni, és nem tud neki határt szabni. A többnejûség is szokásban volt az Ószövetségi izraelitáknál, ami biztosra vehetô, hogy nem az Isten akarata volt. A szerzô ezzel a gondolattal az egynejûség alapokmányát is lerakta. A házasságra vonatkozó perikópák közül ezt tekinthetjük a legfontosabbnak, éppen azért, mert ebben az egy mondat-ban az egész házasságra vonatkozó isteni üzenet benne van, mindaz, amit az Isten a házasság misztériumáról közölni akart az emberrel. Ezért ezt a verset részletesebben megnézzük, mint a többi perikópát, szinte szóról szóra haladva. "Ezért": Mire vonatkozhat ez az "Ezért" a mondat elején? A választ úgy tudjuk megadni, ha a Ter 2,18-24 részt teljes egységben nézzük. Az Isten megállapította, hogy nem jó az ember-nek egyedül lennie teremtett neki segítôtársat az állatokat. Az ember az állatokban nem talált megfelelô segítôtársat. "Ezért" az Isten az ember teljes valóságából, emberi lényegébôl teremtett az embernek valódi segítôtársat. Istennek az elôkészítô munkája ma is folyik. Aki-ket a házasság szentségére hív, azoknak már születésük pillanatától teremti a házastársukat, az igazi segítôtársukat. Az az ifjú, aki az Isten útjait járja, az rá is talál a neki létbe hívott társra. "Férfi": Férfinek azt szoktuk nevezni aki már érett, biológiailag és szellemileg. A népi nyelvben él az is, hogy akár nô, akár férfi az illetô, ha egy nehéz próbát kiállt, azt szokták mondani "Férfiasan viselkedett", azaz felnôtt, érett módón nem hisztizett mint egy gyerek. Tehát itt a "férfi" szón érthetjük azt, hogy olyan ember léphet házasságra, aki érett és ura a döntéseinek. Alkalmas arra, hogy egy új családnak adjon életet. "Elhagyja atyját és anyját": Az érett és szabadon döntô embernek miután megtalálta a számára Isten ajándékaként létbe hívott igazi segítôtársat, az addig elsô helyen megélt szü-lôi, testvéri kapcsolatait tudnia kell a második helyre engedni. Azzal, hogy nem a szüleit szereti az elsô helyen az illetô, nem vét a negyedik parancs ellen (Apádat és anyádat tisz-teld!), mert a szüleit azután is kötelessége ápolni és segíteni, ha rászorulnak. Arról van csu-pán szó, hogy a házasságra lépett embernek az életcélja a házastársi szeretet viszonzása kell, hogy legyen, s ebbôl a kettôs szeretetbôl harmonikus családi élet származzon. Szakítania kell az addig megélt gondtalan ifjúkori élettel, valami új célt kell kitûznie maga elé. "...és feleségéhez ragaszkodik,": Ahhoz a másikhoz ragaszkodik a férfi, az "ember", -(míg ezt a perikópát vizsgáljuk addig, ha a "férfi" szót használjuk az mindig az embert "ís és ísa" jelenti, amennyiben ettôl eltérünk azt jelezni fogjuk)-, akit Isten segítôtársul rendelt neki. Tulajdonképpen miben is nyilvánul meg ez a ragaszkodás? Mi is szükséges a ragaszkodás-hoz? Legelôször is az, hogy az ember lemondjon önmagáról. Az az ember, aki el van telve önmagával az nem tudja átélni a "Én" és "Te" kapcsolat mélységét. Másodszor a ragaszko-dás döntés az mellett, akit az Isten a férfinek szánt, akit a férfi elé vezetett. A házasulandó-nak döntenie kell, hogy ôt választottam, ôvele akarom az életemet leélni, örömöm és bána-tom megosztani. Az embernek a ragaszkodásban azt kell átélnie, hogy valami nagyon érté-kes valakire talált rá, akit ha elveszítene, óriási kincstôl esne el. Azokban a házasságokban látszik ez legjobban, amelyekben a házasfelek hosszú idôt együtt éltek. Ezeket a házasságo-kat nevezhetjük akár a "ragaszkodás történetének" is. "...s a kettô egy test lesz.": Annak a hosszú folyamatnak, amely az Istennek attól a gondola-tától indul ki, hogy a férfinek segítô társat teremt, a vége az "egy testté válás". Mit érthet ezen a szerzô? A "kettô egy test lesz" alatt nem csak a házasságon belüli nemi közösülést kell érteni; ha ezzel magyaráznánk, ez nagyon szegényes magyarázat lenne. Az sem elegendô magyarázat, ha azt mondjuk, hogy a gyermekeikben lesznek a házasfelek egy testté. Termé-szetesen sem az elôbbi, sem az utóbbi nem maradhat ki a házasságból. Az egy testté válás-nak lelki síkon is be kell következnie. Az egy testté válás a döntés pillanatában kezdõdik el. Amikor a házasságra készülô fiatalok az elsô komolyan gondolt "szeretlek"-et kimondják. Isten a szerelmeseket döntésük után folyamatosan formálja házastársakká. Az egy testté vá-lás az Isten egybeszerkesztô mûvének a következménye. A házasság Isten tervében jónak, sôt "nagyon jónak" volt eltervezve. Az imént vég-zett elmélkedésünk ezt nagyon jól bizonyítja. Isten a Szentírás üzenetei között a házasság szentségének prototípusát is megüzente az ember számára.

2.1.2. A bûn következménye a házasság szentségében

Az elõzô pontban a házasság szentségének prototípusát láttuk. Megállapítottuk az tágyalásunk végén, hogy a házasságot Isten nagyon jónak tervezte. A szerelem semmi esetre sem bûnös elfojtásra és kiirtásra ítélendô érzés, mert Isten teremtette az emberbe a szerel-met, ami a házasság alapja. A férfiak és nôk egymásra irányultságát is az Isten oltotta bele emberbe, ami viszont a szerelem alapja. Isten mindezekre kimondta, hogy "jó". Annak elle-nére, hogy Isten mindezeket jónak, sôt nagyon jónak teremtette, a hétköznapi élet napjaiban nap mint nap találkozunk problémákkal a családi életekben.Házasságok bomlanak fel, vagy ha nem is bomlik fel egy házasság, de a házasfelek egymást teherként hordozzák stb. Vajon mi lehetett annak az oka, hogy az Isten tervében jónak szereplô dolog mégsem olyan jó, mint ahogy azt az elõzô pontba láttuk? Erre a kérdésre ebben a pontban próbálunk választ adni. Ter 2, 25. vers: "Mint az ember, mint az asszony meztelen volt, de nem szégyen-keztek egymás elôtt." Ez a kijelentés azt paradicsomi állapotot jelzi, amikor az Isten és ember harmonikus kapcsolata még nem borult fel, és ebbôl kifolyólag az ferfi-ember(ís) és asszony-ember(ísa) kapcsolata is teljesen harmonikus volt. A teljesség érdekében megem-lítjük, hogy ez a harmónia az ember és állat, illetve az ember és az egész világ között fenn-állt. Az ember ebben a harmóniában teljesen ura tudott lenni ösztöneinek. Mi volt az, aminek következtében ez a harmóniarendszer felborult? Erre a kérdésre a Teremtés könyvének 3. fejezete adja meg a választ, amiben a bûnbeesés történetének a leírását találjuk. Ezt részle-tesen nem egzegetizáljuk, csak azokat a részeket, emeljük ki, amelyek témánkhoz szüksége-sek. Az elsô rész, a 3,1-6 leírja, hogy az ember az engedetlenségével követte el az elsô bûnt. Az ember az engedetlenségével fellázadt Isten ellen. A teremtés következtében létrejött harmónia ezért felborult. Akit Isten mint bizalmas barátot helyezett a világba, hogy rámutató jel legyen, az ellene szegült hátat fordított neki. A bûn következményei szétáradtak a világon és megrontották az ember életét. A házasságnak a szerkezetét is erôsen megtépázta és tépáz-za ma is a bûn. Az Istennel való harmonikus egység következtében a házasság intézménye bizonytalanná, labilissá vált. A házastársak egymás iránti bizalmának Isten áldása és ígérete volt az alapja. 3,7. vers: "Erre felnyílt a szemük és észrevették, hogy meztelenek. Fügefa levele-ket fûztek össze és kötényt csináltak maguknak." A "...felnyílt a szemük" kifejezésben a szerzô nagyon jól megfogalmazza, hogy az ember az elsô bûn elkövetése után rögtön érezte a bûn következményét. ... "észrevették, hogy mezítelenek": a héber ember számára a mezítelenség a teljesen kiszol-gáltatottságot jelentette. Az ember észrevette, hogy teljes egzisztenciájában kiszolgáltatott, a világnak, az embertársának, de még saját ösztöneinek is. "Fügefaleveleket fûztek össze és kötényt csináltak maguknak. "Az ember, miután észre vette kiszolgáltatott voltát, rögtön védeni kezdte magát. Az férfi-ember(ís) és asszony-ember(ísa) közötti kapcsolat nem part-neri, hanem vetélytársi lett. 3,8-19. versek: Elmondják, hogy az Isten mint kérte számon az embert, és milyen módon büntette meg a bûnt elkövetôket. A kígyót is, az asszonyt is, és az embert is lényeges vonásában büntette meg. Nézzük meg, hogy a férfi és az asszony büntetése mennyire befo-lyásolja a kettôjük közötti kapcsolatot. 3,16-17. 19 versek elmondják a férfi és a nõ büntetését. "Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágya-kozni fogsz férjed után, ô azonban uralkodni fog rajtad.": A nô létének, személyiségének kibontakozásának az alapeleme az, hogy anya legyen és az, hogy férfi álljon mellette. A büntetés létének két alappillérén éri. Férjének kiszolgáltatottja és kiszolgálója lesz. A legszebb pillanatokat pedig, amikor ugyanis anya lesz, fájdalmak között fogja átélni. "Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Arcod verejtékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amibôl lettél.": A férfinek feleségét és családját verejtékes munkával kell ellátnia. Az alkotás vagy az al-kotni akarás verejtékes robottá alakul át. A férj elvárja a feleségtôl, hogy kiszolgálja, hisz ô keresi a kenyeret ô biztosítja a megélhetést. A feleség tudatában van annak, hogy neki ki kell szolgálnia a férjét, mert tôle függ a léte. A zsidóknál a férj a feleséget bármikor elküld-hette. Az özvegyet nem tartotta el a férjének a családja. Vissza kellett mennie a szülôi ház-hoz, ha a férje testvére el nem vette. Ne tévesszük szem elôl, hogy Izraelben a nôket nem is számították a férfival egyenrangúnak, sôt ez a felfogás nôi emancipációig a világon min-denütt jelen volt. Arra, hogy a nôi emancipáció mit hozott, most nincs módunk kitérni. Ha az ószövetségi szentírást végignézzük abból a szempontból, hogy a bûn következménye a há-zasságokban, a családokban milyen sérüléseket okozott, ebben a pontban felvillantott motí-vumokat megtaláljuk. Amint látjuk nem az isteni tervben és teremtésben kell keresni a hibát, ha a családokban és házasságokban levô gondokra választ akarunk adni, hanem a bûn által megsebesített emberi természetben.

2.2. A házasság Isten népében

Az ószövetségi szentírás legkorábban megszerkesztett könyve a Pentateuchus is csak Kr. e. 5. sz. -ban nyerte el a mai alakját. A Szentírásnak a Szentlélek vezetésével történô folyamatos kialakulása ad megoldást arra a nehézségre, hogy miként lehet az, hogy Ter 1-2 fejezetében leírt részek az Isten által elgondolt házasságról adnak tudósítást, míg az azt kö-vetô leírások, amelyek egy-egy házas vagy családi életet írnak le, eltérnek az 1-2 fejezetben szereplô elgondolástól. Míg az 1-2 fejezet az egynejûséget, a házastársak egyenjogúságát, stb. hangsúlyozza, a következô leírásokban a többnejûséggel, a nôk hátrányos megkülönböz-tetésével találkozunk. A Ter. 3. fejezete azt mutatja be, hogy a bûn hogyan rontotta el az a csodálatos alko-tást amit Isten hibátlannak gondolt el. A házasság intézményére is romboló hatással hatott a bûn .. Az ószövetségi Szentírásban tovább haladva, Isten segítségével azt próbáljuk meg-vizsgálni, hogy milyen romboló hatások érték a házasság intézményét és ennek milyen kö-vetkezményei voltak Izrael családi életében; hogy Isten miként vezette végig a házasságra vonatkozó tervét a bûn káros hatásának ellenére. "A férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, a kettô egy test lesz." (Ter 2, 24). A szerzô e szavakkal amelyeket Isten ajkára ad azt akarja kifejezni, hogy a há-zasság egyedüli elindítója nem lehet más mint a szerelem. Az ószövetségben található há-zasság leírásokat, ha végig olvassuk azt látjuk, hogy a házasságokat nem mindig a szerelem motiválta, hanem a gazdasági érdek, szociális kényszer, stb. Azokkal a részekkel, amelyek azt írják le, hogy a benne szereplô házasságot a szerelem motiválta részletesen itt nem foglalkozunk. A házasság lényegének nem azt tekintették, hogy az egy szeretet közösség le-gyen, amiben a másik fél a fontos, akit az Isten segítôtársul adott, hanem a termékenységet.

2.2.1. Hitvesi szerelem és szociális kényszer

a) A szülök a gyermekeiket megkérdezésük nélkül házasítják

Nézzük meg azokat a szövegeket amelyek azt mutatják meg, hogy a szociális kény-szer hogyan lépett a szerelem helyére mint a házasság elindítója. A zsidó társadalmi felfo-gás szerint a családfô (apa) az aki a gyermekét házasítja, legyen az fiú vagy lány. A házasu-landóknak nem volt beleszólásuk a házasságba. Ezt mutatja be a Ter 24,1-67 rész. Ezt a Szentírási részt vizsgáljuk meg kicsit részletesebben. I. 24, 1-27: A Ter 24. fejezete hosszú összefüggô novella, amelynek egyetlen témája az, hogy Ábrahám hogyan gondoskodott Izsák számára hozzá illô feleségrôl. Az akkori kor szokásának megfelelôen, itt is az apa gondoskodott arról, hogy fiának társat keressen, amint láttuk nem a a házasság elôtt álló Izsák indult el, hogy megkeresse azt a lányt, aki életének a hátralévô részében társa lesz. A 24,1 szerint Ábrahám idôs volt már, ô nem vállalkozhatott hosszú útra, hogy a fiának feleséget keressen. Mégsem a fiát küldte el, hogy keressen magá-nak társat, hanem a szolgáját. 2a. vers: "Akkor Ábrahám így szólt háza legidôsebb szolgájához": ez a szolga valószínûleg megegyezik a 15,3 -ben szereplô szolga alakjával, akit Ábrahám utódjául, illetve örököséül tett volna, ha Isten nem adott volna neki utódot. Itt a szolga alakja mint "sadchen" (házasság közvetítô) jelenik meg elôttünk. A szolga neve valószínûleg Eliezer volt. Ez egy héber név, aminek a jelentése: "Isten segít" . Ebbôl a névbôl egyértelmûen mutatkozik az, hogy nem az a probléma, hogy Izrael megveti az Istent és azért tér el attól, hogy a házasság motiválója, az Isten által elgondolt szerelem legyen, hanem az, hogy a köz-érdek, a társadalom által diktált közfelfogás került elôtérbe az Isten akaratával szemben. A név jelentése alapján azt mondhatjuk, hogy Izrael a házassághoz szükségesnek tartotta az Isten segítségét. 2b. vers: "Tedd kezedet a csípôm alá! Megesketlek az Úrra, az ég Istenére és a föld Istenére, hogy nem veszel feleséget fiam számára a kánaániták leányai közül, akik között lakom. Menj inkább szülôföldemre, rokonaimhoz s hozzál feleséget a fiam, Izsák számára.": Ábrahám megeskette a szolgáját, hogy nem a környezô idegen nép közül vesz feleséget Izsák számára. Ennek csak egy oka lehetett, mégpedig az, hogy Ábrahám tudta, hogy az ígéret, amit Istentôl kapott (Ter 15,1-21), csak neki és az ô leszármazottjainak szól. Az utódjaiba pedig nem keveredhet idegen vér, amit itt a "kánaániták leányai" jelképeznek. "... rokonaimhoz": Ne szoros értelembe vett rokonságot értsünk. Mi a rokonságon az elsô- második legfeljebb harmadik unokatestvért értjük, azaz azt, akihez kimondottan vérségi kötelék köt bennünket. Itt a rokonság szónak tágabb értelmet kell tulajdonítani, amit legjob-ban az érzékeltet, ha azt mondjuk, hogy Ábrahám ahhoz a nyelvcsaládhoz tartozó néphez küldte a szolgáját, amelyik nyelvcsaládhoz ô is tartozott. A Jahvista szerzô itt azt érzékelteti, hogy az egyén, a személy érdekénél sokkal elôbbre való volt a közösség érdeke Izraelben. A házasság is mint a társadalom alapsejte ennek van alávetve. Itt jelen esetünkben ez az érdek az, hogy a nép, amely az áldást kapta ne keveredjen más népekkel, ezt Isten akaratá-nak tekintették. A szolga azért nem vihette Izsákot, Ábrahám rokonainak a földjére, mert az ígéretnek azon a helyen kellett beteljesülni, ahová Ábrahámot az Isten vezette. 10. vers: "Azután a szolga kiválasztott tíz tevét ura tevéi közül és különféle drá-gaságból is vett magához.": Elindult Ábrahám megbízottja, aki az ô nevében ment, az útra-valón kívül magával vitte a jegyajándékot is , amit itt a szöveg "különféle drágaságnak" nevez meg.. 11. vers: "A tevéket letelepített egy kútnál a városon kívül. Estefelé volt az idô amikor az asszonyok kijönnek vízért.": Nem véletlen, hogy Ábrahám szolgája, estefelé egy kútnál telepedett le. Keleten az volt a szokás, hogy a lányok estefelé kimentek a város szélén lévô kúthoz, hogy a háztartáshoz szükséges vizet meghordják, az állatokat megitassák (vö. Kiv. 3,16), ez a házkörüli munka egyik része volt. 12-13. vers: "Így szólt: "Uram, uramnak, Ábrahámnak Istene, rendezd el ma szerencsésen a dolgot és légy kegyes uramhoz, Ábrahámhoz! Nézd én a kútnál állok... Ha az a lány, akinek szólok: Nyútsd a korsódat, hadd igyam, azt feleli. Igyál, tevéidet is megitatom, akkor kiválasztottad azt szolgád, Izsák számára. Errôl fogom megismer-ni...": A szolga hitt ura szavának, hogy dolga végeztében az Isten vele lesz (vö. Ter 24,7), ezért hitének megfelelôen jelet kért. Ez a jelkérés az olvasó számára hitetlenkedésnek tûnik, de az Ószövetséget vizsgálva, azt látjuk, hogy az ilyen fajta kézzelfogható, racionálisan könnyen belátható jelkérés nem volt ritka. Ilyen pl. Gedeon jelkérése a Bir 6,11-24-ben. A szolga hûségét és bölcsességét mutatja a jel tartalmának a megjelôlése. A szolga nem csupán a külsô szépséget kérte Istentôl, hanem a belsô értékek felcsillanását. A külsô szép-ség alapján történô választás nem nagy bölcsességrôl árulkodik: "Ne vágyódj szívedben a szépre, ne hagyd, hogy megfogjon a tekintete"(Péld 6, 25). Bár Jahve olyan lányt küldött, aki külsôleg is szép volt. 16. vers: "A lány külseje nagyon szép volt, hajadon, aki még nem volt együtt fér-fival": A héber "betuláh" annyit jelent mint szûz, a gör. parthenos pedig férjhez nem ment házasságra érett lányt jelent. Az Úr a kért jelet meg is adta a szolgának. 18-20 vers: "Igyál uram" - válaszolta, aztán gyorsan leemelte a korsót, kezébe fogta és inni adott neki. Megvárta, amíg eleget ivott, majd így szólt: "Merítek tevéidnek is, míg teleisszák magukat." Gyorsan kiöntötte a vizet a vályúba s a kúthoz futott, hogy merítsen. Így merített minden tevének.": Nézzük meg, hogy ez a két vers Rebekkának milyen belsô tulajdonságairól árulkodnak. Elôször, azt ami a kijelölt perikópában csak implicite van benne: a lány abban az idôben ment ki vízért amikor a vízhordás ideje volt, nem elôbb és nem késôbb. A lány tehát kötelességtudó volt, olyan aki kötelességét a maga idejében teljesíti. "Merítek tevéidnek is míg tele isszák magukat.": a lány szolgálatkészségérôl és jószívû-ségérôl árulkodik. Nem erõltetett az sem, ha ebben a mondatban a lány figyelmességét és kitartását véljük felfedezni. Figyelmességérôl árulkodik az, hogy észreveszi az az ember, aki tôle vizet kér a tevéinek sem tud vizet meríteni, ezért kérés nélkül azoknak is merít. A szolga ezek után megbizonyosodott arról, hogy a lány, aki nagyon szép volt külsôleg, nagyon szép belsôleg is. 23-27 versek: Azt mondják el, hogy a szolga, hogyan hitt a jelben, ebben a hitben benne volt Izrael hite. Még mielôtt megkérdezte volna a lány nevét, annak láttán, hogy a kért jelet megkapta elhalmozta ajándákokkal, mert hitt abban, hogy ez az a lány, akit az Úr kivá-lasztott. A 24,27-ben elmondott hálaima az Ábrahámnak tett ígéretre utal vissza, aki hitével érdemel-te ki az Úr áldását, ami most a fiának a párválasztásánál is megmutatkozott. II. 24,28-49 versek: Leírják, hogy a szolgát meghívták Betuel, Rebekka apjának a házába és megvendégelték. III. 24, 50. vers: "Erre Lábán és Betuel ezt mondták feleletül: Ez az Úrtól indult ki. Nem szólhatunk semmit sem hozzá, sem ellene.": Ezt a mondatot a református Jubile-umi Kommentár szövegkritikailag megkérdôjelezi. Arra alapozza a véleményét, hogy a Ter 24,28-67 részben csak ebben az egy versben van szó az apáról. Ha ezt a feltételezést elfo-gadjuk egy nagyon érdekes ténnyel találjuk szembe magunkat, ugyanis ebben az esetben azt kell mondanunk, hogy az Izsák házasságát leíró novella, egy ún. matriarchális társadalom-ról ad tudósítást, ezt azzal magyarázhatjuk, hogy az ószövetségi idôkben gyakori volt a többnejûség. A gyermekeket az anyák nevével azonosították, illetve különböztették meg. Hiszen Rebekka a szolga kérdésére, hogy kinek a lánya vagy, így válaszolt: "Nachor fiáé, akit Milka szült neki." Itt az apját, az apjának az anyjával igazolja. 24, 60. vers: "Megáldották Rebekkát és mondták: "Nôvérünk legyen ezerszer ezerré, utódai foglalják el ellenségeink kapuját.": A Rebekkának mondott áldás két-két kívánságot fejez ki: "legyen ezerszer ezerré" = legyen nagy néptörzs anyja, adjon sok utód-nak életet, azaz legyen termékeny, "utódai foglalják el ellenségei kapuját"= az utódai pe-dig váljanak szabad és bátor néppé. "Meghalt Sára és íme közben Isten már kiválasztotta utódját. A nagycsalád mezopotámiai ága, megisemerte a szolga elmondásából a messzire szakadt "hazánk fiát" beleegyezett a házasságba és áldással bocsátotta el Rebekkát. Az áldás szövege, amelyet a család elmon-dott félelmetesen hasonlított az angyal által elmondott szózatra, amely Ábrahámnak szólt az utolsó pillanatban, akkor amikor fel akarta az Úr parancsára áldozni fiát Izsákot: "utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét, utódaid elfoglalják az ellenség kapuit." Ezt a megfelelôséget Rásí fedezte fel. Ô úgy magyarázza a paralellizmust, hogy a móriai áldás híre széles körben elterjedt és a népek szívesen adaptál-ták és alkalmazták az isteni áldásformulát. Rebekka esetében pedig kifejezetten azért alkal-mazták ezt az áldásformulát, hogy ezzel is kifejezzék: az áldás, amit Ábrahám kapott, Rebekkától legyen és ne egy másik nôtôl." Az is elképzelhetô, hogy esetleg egy késôbbi redaktor munkája a két szöveg megegyezôsége. IV. 24, 61-67 versek: Azt mondják el, hogy miként találkozott Izsák és Rebekka, hogyan váltak házastárssá. Ez a rész, amely kifejezetten a két fiatal egybekelésérôl szól, feltûnôen és aránytalanul rövid a házasságot elôkészítô részhez képest. Ennek oka nyilván-valóan az, hogy a szerzô a már annyiszor emlegetett társadalmi szokást akarja bemutatni, miszerint a házasságot a szülôk, ill. az atyák készítették elô. Izsák és Rebekka egyáltalán nem ismerték egymást, errôl 63. és a 65. versek beszélnek. 65b. vers: "...ô a mi urunk "-felelte. Erre vette a fátyolt és elfödte magát.": " ....ô a mi urunk": a héberben a baal-nak felel meg (ami gazdát, tulajdonost jelent). Ez azt jelzi, hogy a férj a feleséget birtokába vette, ha azt a társadalmi szokást is figyelembe vesz-szük, hogy a vôlegény apja a lány apjának fizetett, azt gondoljuk, hogy a feleség a férj tulaj-dona lett. Ez nem egészen így van. A nô nem csupán árucikk, ami a bölcsességi irodalomban hangot is kapott. "Erre vette a fátyolt és elfödte magát": A keleti népeknél ez a gesztus erkölcsi tartásról tanúskodott. Ez a szokás Keleten még most is él. Ugyanakkor jelzi azt is, hogy Rebekka Izsák jegyesének érezte magát, ugyanis a menyasszonynak a jegyesség alatt a vôlegény elôl el kellett takarnia az arcát. 67. vers: "Izsák sátrába vitte, magához vette Rebekkát s az a felesége lett.": A novella a menyegzôt nem írja le, csak azt a mozzanatot, ami Izraelben a házasságot jogilag érvényesítette. Más helyen a pl. a Ter 4,1-ben a "megismeri" ige áll. A Bibliában a "megismerni", vagy "magáévá tenni", vagy "magához venni" ugyan azt fejezi ki, azt a legmélyebb személyes intim kapcsolatot, amit egy házaspár testileg a testi kapcsolatban él meg a legjobban. "Izsák megszerette ôt, úgy, hogy megvigasztalódott anyja elvesztésén." A Ter 2,4 gondo-lata cseng itt vissza: "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettô egy test lesz." A szülôhöz való erôs kötôdést felváltja a hitveshez kapcsoló kötôdés. A szeretetre vágyó férfinak két asszony jelent mindennél többet: az anyja és a felesége, az el-sônek az elvesztését a második pótolja. Amint látjuk a Jahvista szerzô nagyon jól felhasználja a kora szokásait, hogy azokat leírva a fejezze ki azt, hogy a házasságot az Isten teszi sikeressé és ô segíti célba. A novellában a házasságra vonatkozóan le van írva minden, de az egész történetbe bele van foglalva Ábra-hám hite az Isten szava iránt. Meg kell értenünk a Biblia üzenetét, hogy a bûn, bár megron-totta az isteni tervet, de tönkre nem tette. Aki Istenre hittel tekint, mint Ábrahám, az lehet, hogy kora szokásainak áldozata lesz, de nem veszik el abba, hanem teljesen tudattalanul is az Isten tervének végrehajtásán dolgozik, mint Ábrahám is.

b) Izrael kizár bizonyos házasságokat

b.a) A rokonságon belül

A Lev 18, 6-19 szövegrészben, amely papi szerzôtôl származik, találjuk a rokonok közötti házasság tilalmát. Kr.e. 6 század tiltásait sorolja fel a házasságra vonatkozóan. Izrael népét Isten kiválasztotta és azt akarta, hogy a választott népet ne szennyezze be semmi, így a vér-fertôzést sem tûri népe körében. A vérfertôzés tilalma a zsidó faj fennmaradásának is elen-gedhetetlen feltétele volt. Feltehetjük a kérdést, hogy erre kérdésre a levita könyv írójának miért kellett kitér-nie? Izrael a Közel-kelet világában élt. Kánaánban és Egyiptomban nem volt ritka a per-verzitás. A Le 18, 3-ban a szerzô a környezô népek csekély erkölcsi gátlásosságáról ír, il-letve ezekre utal. Akár Egyiptomot, akár Kánaánt nézzük, a vallási kultuszból kell levezetnünk a la-zább erkölcsi életüket. Hitvilágukban központi helyet foglalja el a termékenyégi isten, akit más-más néven tisztelnek. Legismertebb neve a Baál, Melek, stb. Többnyire bika alakjában, vagy legalább bika-szarvakkal ábrázolták. Erejét zivatarban, villámokban, mennydörgésben vélték megnyilvánulni, s úgy hitték, hogy ilyenkor termékenyíti meg a földanyát. Gyakran tisztelték az isteneiket szent prostitúcióval és olyan ünnepekkel, amelyeknek a központjában a kicsapongás állt. Az istentiszteleteken gyakran mutattak be emberáldozatot is; a kánaániták gyermekeket is áldoztak. Izraelt Isten Egyiptomból hozta ki és Kánaánba vezette be, mindkét népnek a kultuszát ismerte. A fogság idején pedig a mezopotámiai vallás kultu-szával is kapcsolatba került. A papi szerzô pedig a fogság idején mûködött és nem véletlen, hogy a tôle származó írások mind óva intik Izraelt a Jahvétól kapott vallás és vallásos élet megõrzésére. A Jahvétól kapott vallás átjárja az emberi élet minden területét, így a nemisé-get, a szexualitást is. Izrael Istene nem tûrheti el, hogy a népe könnyû, kalandos életet éljen, mint azok a népek amelyek azt tartották, hogy az ô isteneik is könnyû és kalandos életet élnek. A szerzô hangsúlyozza, hogy Izrael népének szemérmesen, tisztán kell élnie, mert az ô Istenük szent. A szemérem elleni vétket a 18,7-18. versek sorolják fel. Ezt a gyûjteményt szokták "dodekalogusnak" is nevezni, mivel tizenkét tiltást tartalmaz. Ezek a tilalmak egészen ext-rém eseteket sorolnak fel és tiltanak meg. Ez ellen még a mai kor legliberálisabb felfogású embere sem tiltakozhat. Van azonban olyan vélemény, amely azt mondja, hogy a Lev 18,7-18 -ban nem vérszerinti rokonok között házasságra gondol a szerzô, hanem ún. promiszkuitásra . Ha ezt a szemléletet elfogadjuk, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy mivel magyarázzuk azt a törvényét miszerint más nemzetségbôl nem szabad házasodniuk. A 18,18-ban: "Ne fedd föl apád feleségének meztelenségét, mert az apádnak a mez-telensége" a Ter 2,24b gondolata cseng itt vissza. A 18, 17. vers részletes elemzést igényel, hogy eltudjuk dönteni ki az az "asszony" akirôl a versben szó van. "Ne fedd föl egy asszony és a lányának a meztelenségét, s ne vedd el a fiának a lányát, sem a lányának a lányát, hogy fölfedd meztelenségét. Õk a te saját tested és az vérfertô-zés lenne.": A Vulgata ebben a versben a "uxoris" = "feleséged" szót hozza ami az "uxor" = "feleség" genitívusa, míg a Lev 15,19-ben, ahol általánosában beszél a nôrôl, vagy asszonyról a "mulier" = "nô", "asszony" szót használja. Tehát mindebbôl az követ-kezik, hogy ez a vers nem általánosságban beszél az asszonyról, egy konkrét asszonyról van szó. Ha a versben szereplô asszony helyére a feleség szót helyettesítjük, akkor a vers így hangzik: "Ne fedd föl feleségednek és a lányának a meztelenségét, s ne vedd el fiának a lá-nyát, sem lányának a lányát, hogy fölfedd meztelenségét. Ôk a te saját tested és az vérfertô-zés lenne." A szövegkörnyezet is az mellett szól, hogy a versben szereplô asszonyon felesé-get kell értenünk. A vers értelme: a férj tisztességgel közeledjen a feleségéhez, a lányához és az unokájához egyáltalán ne közeledjen szexuális szándékkal, 18, 10. vers témája ismét-lõdik meg.

Itt említjük meg, hogy a homoszexualitást és az állattal való nemi érintkezést is ti-losnak mondja a papi szerzô. Lev 18,22-23: "Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog. Ne hálj együtt semmiféle állattal, attól tisztátalanná válsz. Az asszony se adja oda agát állatnak, hogy vele háljon. Ez undok dolog." Mindezeket úgy tekinti a törvény, mint a kánaáni rút népek szokásait, ezeket nem szabad a választott nép tagjainak követniük, ki kell pusztítani és aki ezeket elköveti azt is, ezt a Kiv 18, 24-30 írja le.

b.b) Tiltotta a vegyes házasságot

A vegyes házasságról szóló tilalmat a MTörv 7, 1-4 -ben találjuk amely, a deuteronomista hagyomány hagyatéka. Az 1-2. vers azt mondják el, hogy a választott népet Jahve egy teljesen pogány világba vezeti be, ahol meg kell õriznie a hûségét iránta, aminek a szövetség megtartásában kellett megmutatkoznia. Amikor ezt a szöveget vizsgáljuk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a deuteronomista hagyomány, amikor Izrael történetét feldolgozta, a mózesi szövet-ségkötést értelmezte újra, a számûzetés idején. Fentebb már említettük, hogy a környezô népeknek a vallás kultúrája veszélyes volt a monoteizmusra nézve. Ezt a veszélyt érzékelteti a MTörv-bôl idézet részlet. 3-4. vers: "Ne köss velük házasságot, lányodat ne add egyhez sem feleségül és egyikük lányát se vedd fiadnak feleségül. Mert fiad elidegenedik tôlem s más isteneket fog imádni. Akkor felgerjed ellenetek az Úr haragja és elpusztít benneteket." : Ezekben a versekben az a parancs ismétlôdik meg, amit Ábrahám adott a szolgájának: "... nem ve-szel feleséget fiam számára a kánaániták közül, akik között lakom. Menj inkább szülô-földemre, a rokonaimhoz, hozzál feleséget a fiam, Izsák számára!" A két szövegrész összehasonlításából látjuk azt, hogy Izrael, történelmét értelmezve, már a pátriárkák korától származtatja a Törvénynek ezt a pontját. Ábrahám is úgy tudta a nemzeti tisztaságot meg-õrizni, hogy nem engedte, hogy idegen vér keveredjen bele annak a népnek a vérébe, amely az áldást kapta. Izrael tudatában volt annak, hogy ô a pátriárkának tett ígéret hordozója, a Sinai-hegyen kötött szövetség ezt az öntudatot megerôsítette. Ezért azt a parancsot, amit Isten Ábrahámnak adott és ô a szolgájának, Izrael magáénak tudta, csak a saját népébôl házaso-dott. Nem vett idegen népbôl feleséget, nehogy az a saját vallását bevigye Izrael vallásába és ezáltal megfertôzze azt. "Mert fiad elidegenedik tôlem és más isteneket fog imádni.": Erre Izrael történelmében volt példa. Az 1 Kir 11,1-8-ban arról olvashatunk, hogy Salamon idôs korára számos idegen nôt szerzett magának feleségül és ezek az asszonyok a szívét más istenekhez vezették. Még királysága elején "... szerette az Urat" (1 Kir 3,3), most sok idegen asszony iránti szeretet lett életének a megrontója. Elõbb bensôleg lett engedetlen Isten törvénye iránt, mivel felesé-geit olyan népek közül választotta, akikkel való keveredést az Úr tiltotta. Az asszonyok saját pogány isteneiket tisztelték és azoknak a tiszteletére csábították a királyt is, aki megengedte a bálványimádás elterjedését az országban. A királynak biztosítania kellett az idegen asszo-nyok részére vallásuk gyakorlását, hazai isteneik imádását. Sôt az asszonyok kedvéért áldo-zati magaslatokat is építetett. Fontos isteni parancsot hágott át tehát Salamon, és lebecsülte a tiltott házassággal járó veszélyeket. Ezért az Úr elítélte, de az apja, Dávid érdemei miatt csak utódján töltötte be az ítéletet: Salamon halála után az ország két részre szakadt, Észak-Izrael elpusztult. A deuteronomista hagyomány képviselôi Észak-Izrael bukásának az okát abban látták, hogy Salamon hûtlen lett a szövetséghez, de Izrael többi királya is mint: Jerobeám, aki Bételben és Dánban Jeruzsálemtôl különálló szentélyt és papságot állított fel. Ácháb király pedig fôniciai nôt vett feleségül, akinek a hatására bevezette a Baal kultuszt. Judea csak akkor maradhatott fenn, ha a Törvényhez ragaszkodik; mindebben ezalól a há-zasság sem lehetett kivétel.

b.c) Levirátus intézménye

A sógorházasságot a fajfenntartási parancs motiválta, errôl a MTörv 25,5-10 tanúskodik:

A levirátus ókori örökösödési jogszokás volt, mely szerint az özvegy asszonyt meg-élhetése biztosítására a férj családjában egy férfi örökölte. Az egész ókori keleten ismert jogszokás volt. Assziriában, ha nem volt mibôl megélnie, az özvegyet az após vagy, a mos-tohafiú örökölte. A hettitáknál az örökösödés kötelessége sorrendben: a még nôtlen sógorra, az apósra, a nôs sógorra ill. az elhunyt unokaöccséra hárult. Palesztínában a Moáb déli ré-szén még ma is él a levirátus intézménye. Sehol máshol nem találkozunk azonban olyan megoldással, mint amilyet az Ószövet-ség ad. Itt ugyanis nem az özvegy megélhetését szolgálja a levirátus, hanem az adott izraeli család nevének a fennmaradását. Itt a sógorházasság az örökösödési jog felett áll, a fiúk soha nem örökölték az özvegyet, erre példa Ter 35,22: "Míg Izrael (Jákob) ezen a vidéken tartózkodott, Ruben bement Bilnához, apja mellékfeleségéhez és vele hált. Izrael tudo-mást szerzett róla." Izraelnek a legidôsebb fia volt Ruben. Igaz, hogy jelen esetben az apa még élt és úgy ment be a fia a mellékfeleségéhez; ennek a magyarázatát a Ter 29, 15-35 rész elemzésében találnánk, de azt most nem áll módunkban elvégezni. A Ter 35, 22 részbôl még nem derül ki egyértelmûen, hogy a fiú az apja mellékfeleségét nem örökölhette, de ha ez mellé a rész mellé, a Ter 49,3-4 -et odaolvassuk - "Ruben, elsôszülöttem, te erôségem és férfierôm zsengéje. Elsô a tekintélyben és elsô a hatalomban. De kiáradtál, mint a víz, ezért a jövôben nem leszel elsô. Mivel apád fekhelyére léptél s ellenemre beszeny-nyezted fekhelyemet." - egyértelmûvé válik, hogy a fiúk nem örökölhették az apjuk mellék-feleségét. Ruben születésénél fogva elsôszülött lett volna, de kiváltságát eljátszotta, amikor "apja ágyába lépett". Ruben erôszakos tette miatt az ítélet itt hangzik el. Ruben törzse tel-jesen elapadt, mint a parttalan víz. Azt, hogy Izraelben nem az örökösödési jogot szolgálta a levirátus, bizonyítja az is, hogy az após sem vehette el a menyét. Ter 38,8: "Juda azt mondta Onannak: Élj bátyád feleségével, teljesítsd vele szemben a sógori kötelességet s így gondoskodj utódról bátyád számára." Mirôl is van itt szó? Ar-ról, hogy Judának három utódja volt: Er, Onan, Sela. A legidôsebb fia Er számára Timárt vette feleségül. Er korán meghalt és Juda kisebbik fiának, Onannak kellett elvennie Timárt, ám ô nem volt hajlandó utódot támasztani bátyának. Mivel Istennek nem tetszett, amit mû-velt, õ is meghalt. Itt jön a lényeges, bizonyító rész a számunkra, mégpedig az, hogy Juda nem merte, legkisebb fiát Tímárhoz küldeni, mert attól félt, hogy Sela is meghal. Ha az ókori többi Keleti nép sógorházassági jogszokást nézzük, Judának kellett volna Tímárhoz bemennie, de ô nem ezt tette, hanem hazaküldte apja házába. A MTörv 25,7-10: Ez a rész a már szokásban lévô levirátust törvénnyé tette, aminek megtagadásáért az özvegy bevádolhatta a sógorát. Az arcul köpéssel azt fejezte ki, hogy attól a pillanattól kezdve független tôle. Az özvegy azzal, hogy levette sógora saruját, azt jelentette, hogy sógora jogilag is lemondott róla. ( vö. Rut 4,7). A Lev 18, 17 látszólag ellentétben áll a levirátusi kötelezettséggel. A feszültséget fel tudjuk oldani, ha figyelembe vesszük azt, hogy a MTörv 25,7-10 kivételes esetre vonat-kozik. A sógori kötelesség csak akkor áll fenn, ha a fivér úgy halt meg, hogy nem hagyott fiúgyereket maga után.

2.2.2. Poligámia és monogámia

a) Többnejûség

A termékenység ideálja aminek, a gyökere az Ábrahámnak tett ígéret volt, mely szerint a nemzetsége annyi lesz mint a csillagok száma: megszámlálhatatlan. Ez természet-szerûen vezetett a többnejûség gondolatához. "A Jahvista szerzô, aki az egynejûség eszmé-nyét szem elôtt tartotta, a poligámiát a barbár Lamech kezdeményezésének tulajdonította: "Lamech két feleséget vett..." (Ter 4,19)." Mind emellett az egész Ószövetségben találkozunk a két feleség szokásával és rab-szolganôk tartásával. Ezt a Ter 16,1-6 rész jól szemlélteti: "Ábrahám és Sára számára a gyermek áldás hiánya annyira elviselhetetlené vált, hogy a maguk emberi gondolkodás módján akarták megoldani a válságos helyzetet. Hammurábi törvényébôl fakadó ókori szokás szerint, ha egy asszony magtalan volt, megte-hette, hogy valamelyik kedvenc szolgálóját a férjének adta ágyasul, és ha annak fia született, akkor azt adoptálás útján úgy tekintették, mintha úrnôjének valóságos gyermeke lett vol-na." 16,2b: "Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok.": a Károly Gáspár féle fordítás a következôt hozza: "Íme az Úr bezárta az én méhemet, hogy ne szüljek: kérlek, menj be az én szolgámhoz, talán az által megépülök." "talán az által megépülök" kifejezés érdekes a mi számunkra. Ez azzal a képpel függ ösz-sze, hogy egy család egy házanépet, egy házat alkot, amelynek tovább "épülése" egy-egy gyermeknek a születése volt. Elfogadható az az elmélet is, hogy "az "ibbanah" = "megépülôk" szó a "ben" = "fiú" alapszó származéka, ez esetben a fordítás így hangzik: fiam lesz". A pátriárkák is többnejûségben éltek. Bármelyik történetet vesszük, amelyben a többnejûségrôl szó van, azt látjuk, hogy a többnejûségben élô férfiak és feleségeik élete nem volt problémátlan, sok békétlenséget és családi tragédiákat okozott. Ennek a tipikus eseté-vel találkozunk itt, Hágár történetében. Nézzük meg, hogy ebben a történetben milyen konf-liktus helyzet alakult ki: 16,4b: "... úrnôje kicsinek tûnt szemében": Hágár különbnek tartotta magát úrnôjé-tôl, mert ô fogant és szülni fog. Õ fogja az urának a nevét fönntartani. Ezért Hágár felsôbb-rendûnek érezte magát úrnôjénél, akit õ szerinte Jahve szégyenben hagyott. Sára ezt észre vette és az Urat hívta ez ügyben bíróul, ezzel azt akarta kifejezni, hogy az isteni hitelûnek elismert törvény legyen ez ügyben alkalmazva. "Abban a társadalmi környezetben amelyben Ábrahám élt, bizonyára érvényes volt a Hámmurábi-féle törvénynek a 146. pontja, amely így szólt: " Ha a feleség férjének egy szolgálót ad és az gyermeket szülvén úrnôjével egyen-rangúnak tartja magát, az ura ezt a szolgálót vesse örökös rabszolgaságba." Ilyen lefokozást jelent Ábrahám mondata: "Szolgálód a kezedben van, tégy vele, amit akarsz." A gyermektelenség ellen, mint rossz ellen hasonló módon küzdött Ráchel, aki anyósa példáját követve szolgálóját küldte férjéhez "hogy szüljön az ô térdén" (Ter 30,3), ugyanígy járt el Lia amikor a negyedik gyermek után nem fogant (Ter,3-6). "Így ügyeskedve az ember elhárította a meddôség akadályát, fogadott fiainak ugyanazokat a jogokat biztosította, mint édesfiainak." A poligámia a királyok körében elég gyakori volt, nagy számú házasságot kötöttek "szerelembôl" vagy politikai okokból.

b) Egynejûség

"Izsák az egyetlen pátriárka akinek csak egy felesége volt, Rebekka. Józsefnek egy felesége volt" , a két Tóbiásnak egy-egy felesége volt, Judit egyetlen felesége volt férjé-nek, stb. Az ószövetségi szentírásban a poligámiáról szóló perikópák mellett az monogámi-áról szóló perikópák is végigvonulnak. Az Ószövetségi idôkben a monogámia eszménye élt. Ezt fõleg a bölcsességi irodalomban érzékelhetô. A bölcsességi írok felidézik az egyne-jûség örömeit és nehézségeit. A Példabeszédek könyve bevezetô és befejezô szakaszának a családi életre vonatko-zó mondásaiból megtudjuk, hogyan látta a jámbor izraelita a házasság ideálját a Kr. e. 4. évszázadban.

A Példabeszédek könyvének a bevezetõ szakaszából megvizsgáljuk a Péld 5,15-20 részle-tet.: "A saját ciszternádból igyad a vizet, csak azt, ami a saját kutadban buzog fel. For-rásaid ne csorduljanak ki, patakjaid vize se ömöljön a közösség terére. Egyes-egyedül a tied legyenek, és rajtad kívül senki máséi. Legyenek áldottak forrásaid örülj ifjúkori feleségednek: kecses szarvasünô és bájos zerge! Miért kellene, fiam, másba bolondul-nod, idegen nô testét ölelgetned?"

Ezekben a versekben a bensôséges házasélet dicséretét találjuk: a bölcs ember örül ifjúkori feleségének, vele beszélget, keblén nyugszik, szerelmétôl szüntelenül részeg. Felmerülhet a kérdés, hogy a víz és az ifjúkori feleség hogyan függ össze? Mivel az ókori közel keleten nagy hiány volt a víz, annak akinek saját kútja volt nem kellett közös kúthoz járnia, zavartalanul élhetett. Saját vizet inni, annyit jelentett, mint nyugodtan, zavartalanul élni. A gyönyör mint ivás, a nô mint forrás, többször elôfordul a Bibliában (pl. Én 8,2) A Péld 5,1-14 részben a romlott nôszemélyektôl óv a szerzô minden férfit. A romlott nô által nyújtott kisértések ellen a legjobb védelem a kiegyensúlyozott házasélet. A romlott nô által elkövetett bûnôk a házasélet és a család melegét és a hûséges hitvest rabolják el. Az elõzõ képet kiegészíti a Péld 31, 10-31 részben található költemény. A Példabeszédek könyvének utolsó huszonhét verse akrosztikus költemény. Ez az ún. "arany ABC" a házasság elôtt álló fiatal lányoknak készült. A lányok a gyakorlati oktatást otthon kapták az édesanyjuktól. A bölcsességi szerzô az általános szabá-lyokat szedte össze. A házasság elôtti fiúkat pedig a monogámiára biztatja. A szöveg teológiai mondanivalója az, hogy a házasságot a férfi és a nô együtt alkot-ja, nincs benne uralkodó és szolga, a feladatok azonban megoszlanak. Az egész akkor jó, ha az Úr öleli körül. A Ter 2,20-24 rész gondolatát a szerzô úgy állítja elénk, mint a bölcsesség gyümölcsét , az egyetlen Bölcsesség akaratát. 10. vers:"Derék asszonyt ki talál?": A bevezetô kérdés, költôi kérdés, azt nyoma-tékozza, hogy a derék asszony az Isten ajándéka. A kérdésben azonban benne van a "keresés" gondolata, ez azt akarja kifejezni, hogy a házasságra készülni kell. "Értéke a gyöngyét messze meghaladja.": a derék asszony végtelen értékére kell itt gondol-nunk, az a jegyajándék, amit érte adnak, elenyészô az ô értéke mellett. 11. vers: "Férje (egész) szívével ragaszkodik és nem jár rosszul vele.": Biztos alap, az életnek egy olyan területe, ahol biztosan meg lehet támaszkodni. A házasságban nélkülözhetetlen a bizalom támaszpontja. 12. vers: "Mindig a javára van, sose a kárára, életének minden napján.": Ebben a versben már nem a férj az alany, hanem a derék feleség. Az asszony az, aki olyan dolgo-kon fáradozik, melyekkel a férjének és a családjának a javára van. Az asszony derekassá-gához az Istentôl kapott bölcsesség is hozzá járul. Az anyagi dolgokhoz való értése az asz-szonynak nagyon dicséretes. A következô versek az anyagi dolgokban való jártasságáról szólnak. Az anyagiakban való ügyesség hiánya rengeteg feszültségnek a kiváltója lehet. Az asszonynak tudnia kell, mi a jó és mi a rossz: sokszor az tehermentesíti a férfit, hogy az anyagi dolgokkal foglalkozik, tehát jó, sokszor pedig az a jó, hogy lemond az anyagiakkal való foglalkozásról. A nôkbe a jó Isten a jó és rossz eldöntésére különös képességet adott. 13-14. versek: "Elôteremti a gyapjút és a kendert, és minden beszerez ügyes kéz-zel. Olyan, mint a kalmárok hajója: messze földrôl szállítja az élelmet.": A szorgalmas asszonyról kapunk szép képet. Régen a családok sokkal önellátóbbak voltak, mint ma. A ruházattal a fehérnemûvel a család aszerint volt ellátva, hogy az asszonyok mennyit fontak, szôttek. A derék asszony "ügyes újjal" a Károly G. féle fordítás szerint: "megkészíti azokat kezeivel kedvel" ez a fordítás jobban vissza adja azt, hogy amit tesz azt jó kedvel teszi. A munkát megtalálja, az élelmet elôteremti, találékony is e tekintetben. 15. vers: "Bár még éjszaka van, már fölkel, és ellátja a háza népét eledellel, szolgálóleányait egy egész napra valóval": A napi tevékenységük az asszonyoknak még ma is azzal kezdôdik keleten, az asszonyok megõrlik az aznapi kenyérhez szükséges gabonát és megsütik belôle a kenyeret. Ahol nagy a háznép, ott korán kell kelni,hogy minden rendben menjen. 16. vers: "Szántóföld után néz és meg is szerzi, szôlôt telepít a keze munkájá-ból.": Az asszony részt vesz a tervezésben és a gyarapodásban része van a munkájának. 17. vers: "Jól körülköti derekát övvel, és nekifeszíti karját a munkának.": Nekigyürkõzik a munkának: a gyalogláshoz vagy a munkához kötötték fel a ruhájukat. 18. vers: "Tudja, hogy jó hasznot hajt, éjnek idején sem alszik ki lámpája.": Aki megízleli, hogy hasznos a munka, még szorgalmasabb lesz. 19-22. verser: "Kinyújtja karját a guzsaly után, és kezével megfogja az orsót. Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szûkölködônek meg a karját nyújtja. Nem kell fél-tenie a háza népét a hótól: egész háza népét ellátta kettôs ruhával,és takarót is csinált magának. Ruhája bársonyos len és bíbor gyapjú." 24-25 versek: "Inget is készít eladja ôket, öveket is árul a kereskedônek. Az erô érzete veszi körül, vidáman néz a jövendô felé." A szorgalom az elôrelátás következménye: a család idejében felkészül a teherpróbára, a télre. Nincs kapkodás, aggodalom. Sôt tudnak a szépségre is adni: "bársonyos len és bíbor gyapjú". Nem arról van szó, hogy a férj a bizalmát a feleségébe vesse, de az isteni gondviselésbe vetett hit nem zárja ki szorgalmas munkát. A szorgalmas munka, az emberi gondoskodás az egyik eszköze az isteni gondviselésnek. A család virágzásához azzal is hozzájárul a bölcs asszony, hogy eladásra termel. A jó anyagi érzéket nem szabad összekeverni az anyagiaskodással. A jó anyagi érték, ha a jó célt szolgálja akkor az nem káros az ember üdvösségére nézve. A 24. vers és a 20. vers egymás mellé állítása fontos tanítást ad: 24.v. "Inget is készít és eladja ôket, 20.v."Kiterjeszti kezét az elnyomott felé, öveket is árul a kereskedônek." a szûkölködônek meg a karját nyútja."

a) az okos anyagi gazdálkodást, nem önzésre hanem segítségre használja. b) a házasság nem lehet kettôs önzés, mindig kifelé is kell irányulnia, mások segítségére kell szolgálnia. 23. vers: "Férjét a kapuknál igen nagyra tartják, hogyha tanácsba ül az ország véneivel.": Az asszony benne él a családban, a férfi az aki inkább kifelé él, ö az aki a tár-sadalommal, a nagyobb közösséggel összeköti a családot. Az a férfi érhette el, hogy a vének közé kerüljön, amelyiknek a felesége a családban felmerülô gondok alól ôt felmentette. 25. vers: " Az erô érzete veszi körül, vidáman néz a jövendô felé.": A legszebb dísz nem a külsô cifraság, hanem a becsületes, szorgalmas munkával, szép családi élettel kiví-vott tekintély. 31,26-27. versek: "Ha kinyitja a száját, bölcsen beszél, jóságos tanítás árad a nyelvérôl. Szemmel tartja háza népének munkáját, a tétlen lustaság nem kenyere.": A külsô családépítô tulajdonságok után most a belsôk kerülnek sorra. Jókor, jó fogalmazásban mondja el az intést. Tanítása szeretettel teljes. "felügyel" nem engedi szabadjára azokat akiknek nevelésre van szükségük. Nem fejetlen a ház. A nevelés meglátszik a gyerekein (28v.). 31,28-31. versek : "Kiállnak fiai, s boldognak hirdetik, a férje is felkel és így dicséri: "Sok asszony megmutatta, milyen derék, de te felülmúlod ôket, mind valameny-nyit!" Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az okos asszonynak kijár a dicséret. Magasztaljátok keze munkáját, a városkapuknál dicsérjék tetteit!": Igaz, hogy egyedül Istené a dicsôség, de nem fukarkodik a jó elismerésével és megdicsérésével. A sok küzde-lemért, fáradságért, de megtud jutalmazni egy dicsérô szó. A derék asszony híre túlmegy a család határain. A bôlcsességi irodalom idejére az egynejûség eléggé elôtérbe került. Izrael törté-nelmében a többnejûség és egynejûség az üdvokonomiának megfelelôen alakult, az Isten vezetése által. Az újszövetség korában a zsidó házasságok általános szabálya az egynejûség.

2.2.3. A házasság tartóssága és hitvesi hûség

a) Házasság tartóssága

"Az utódok miatti gond lehetôvé tett, hogy a meddô nôt eltaszítsák, de a többnejûség megoldotta ezt a problémát ezt láttuk a Ter 16. fejezetében. A válás gyakorlatát szabályozva a törvény nem határozta meg pontosan, milyen hiba miatt taszíthatja el a férfi a feleségét." Az ószövetségi Izrael a házasságot nem tekintette szentségnek, a teremtésbôl sem vezetett le olyan következtetést, amely a házasság felbonthatatlanságáról szólt volna. Az elválás lehetséges volt, a válás alkalmával a férj válólevelet adott, a válólevél igazolta, hogy nem az asszony hagyta ott a férjét és nem olyan fôben járó bûnért történt a válás mint a házasságtörés: MTörv 24, 1-5. Az ôsi Izraelben a férjnek állt csak jogában válólevelet adni. "A válólevél birtokában az asszony visszatérhetett szülei házába és újra házasodhatott. A Talmud a válólevél tartalmát így fogalmazza meg: "Szabad vagy bármilyen férfi számára."( 8 b). Megengedi az asszonynak, hogy válólevelet kérjen, ha a férj impotens (Nedarim 9,12), nem akarja eltartani (Kethuboth 77a), vagy rosszul bánik vele (Kethuboth 7, 2-5)." A számûzetés után a bölcsek a hitvasi hûséget magasztalták Sir 36, 25, Malakiás próféta: a házassági szerzôdést = berith, Jáhve és Izrael szövetségéhez = berith hasonlít-ja, sôt azt állítja, hogy Isten gyûlöli az eltaszítást. "Szerinte Isten haragjának az egyik oka, éppen a hûséges elnézô szeretet hiánya a házastársak között (Mal 2, 13-16). A feleség elta-szításának a helytelenítését, a próféta a Teremtés könyvének tanítására alapozta." "A haladás tehát a legszigorúbb eszmény felé tartott, ugyanis a Malakiás prófétának tulajdonított prófétai könyv, Kr.e. 515 után keletkezett, amikor is újra megindult az istentiszelet végzése a második Templomban. Az Újszövetség idején a zsidóság körében a válás még megengedett volt."

b) Hitvesi hûség

A szokás amelyet késôbb az írott törvény is szentesített, minden házasságtörô asz-szonyt bûntársával együtt halállal bûntettet MTörv 22, 22; (vö. Lev 20, 10). A házasságtö-résnek ez a tilalma elsôsorban a férj jogainak a tiszteletben tartását célozta meg, mert a fér-finek semmi és senki nem tiltotta meg, hogy házasságot törjön. Az egynejûség felé haladó fejlôdéssel együtt ezen a ponton is haladás mutatkozik, a házasságtörést a férfinek is megtiltják: Jób 31, 9; Sir 9,5. Jób 31, 9: "Ha hagytam, hogy szívemet asszony behálózza, és ha leselkedtem más ember ajtaján, ..." Sir 9, 5: "Ne meregesd szemed a hajadonra, nehogy vele verjen meg az Isten."

A próféták szigorúan elítélik a házasságtörést, pl.:Ez 18, 5-6. A próféták a királyok házasságtörésének az elítélésétôl sem riadtak vissza. Dávid király házasságtörése ellen is felemelte szavát Nátán próféta: 2Sám 12.

2.2.4. A házasság vallási eszménye

A házasság mindenekelôtt a polgári jog ügye volt, a régi szövegek nem tesznek emlí-tést vallási szertartásról. Az izraelita tudta, hogy Isten vezeti hitvesének kiválasztásában, ezt láthattuk a Ter 24,42-52 rész vizsgálatánál. Az izraelita hitte azt is, hogy Isten adja meg a házasságot szabályzó parancsokat Lev 18. A dekalógus, Izrael alaptörvénye garantálja az intézmény szentségét: "Ne törj házasságot!" (Kiv 20,14). A hatodik parancs a szeretetközösségben kötelezô hûség megtartását jelenti, mert ha jogi vonalon közelítjük is meg a dolgot, a házasság a házastársak között megkötött szövetség volt. A házasságtörés egyfelôl hûtlenség a házastárs ellen, másfelôl erôszakos megsértése egy másik házaspár szövetségének. Ezért óv a bölcsességi irodalom a más asszonya után járástól, mert jogos bosszút idéz fel férjében (Péld 6,24-35), maguk az ószövetségi törvények is szigorú büntetést írtak elô a házasságtörést elkövetôkre (MTörv 22,22).

3. HÁZASSÁG AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN

3.1. Az evangéliumok tanítása a házasságról

Az evangéliumokat végigolvasva azt tapasztaljuk, hogy Jézus nem adott a házasság-ról külön tanítást. Jézus kifejezetten csak a házassági hûség kérdésében nyilatkozott. Ha megfigyeljük a házasságról szóló perikópákat, ezek olyan szövegkörnyezetben helyez-kednek el, amelyekben Jézus az Isten országáról beszel. A Mt 5, 27-31: a hegyi beszéd, amelyrõl tudjuk, hogy Jézus "programbeszédje". A hegyi beszédrõl tudjuk, hogy az Jézus tanításából azt foglalja össze, hogy a mennyek orszá-gának = Isten országának a "polgárainak", mik a kötelességei, mik a belépés feltételei . Ennek a meghirdetett programbeszédnek a szelleme húzódik végig az egész Máté evangéli-umon. Jézus egyre szûkebb réteget tanított a mennyek országának a titkaira. Egy idõ után pedig példabeszédben beszélt a tömegnek, a népnek, az érelmét a csak az apostoloknak ma-gyarázta meg (vö.: Mt 13, 11 ). A Mt 19, 1-2 részben a farizeusok provokáló kérdésére válaszolt úgy Jézus, hogy azon keresztül a mennyek országának a titkaiból egy új dolgot közölt az apostolokkal. Az a házasság felel meg a mennyek országa a követeléseinek, ame-lyekbõl ki van zárva a válás. Mk 10, 1-12 rész a Mt 19. 1-12 perikópa témáját tárgyalja, "Krisztus követõi nem igazodhatnak a házasság felbonthatatlansága kérdésében máshoz, csak a teremtõ Isten akara-tához" . Lk 16, 18 verset megelõzõ versekben Jézus arról beszél, hogy a Törvény és a prófé-ták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának az örömhíre terjed, senki sem juthat el oda erõfeszítés nélkül. Ez az erõfeszítés vonatkozik a házastársakra is, a hûséget akkor is meg kell õrizni , ha annak megtartása komoly áldozatokkal jár. Láthatjuk azt, hogy Jézus a házastársi kapcsolatot beállította az Isten országa gondolatába. Jézusnak van mondanivalója és tanítása a házastársak számára is. A házasoknak úgy kell élniük, hogy a házasságuk Isten országa legyen. Éppen ezért szükségesnek látjuk, hogy röviden megnézzük, hogy Jézus mit tanított az Isten országáról.

3.1.1. Isten országa Jézus azt mondta a farizeusoknak, amikor megkérdezték tõle, hogy mikor jön el az Isten országa: "Isten országa nem jön el szembetûnõ módon. Nem lehet azt mondani: Nézzé-tek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa köztetek van." (Lk 17, 21). "Isten országa ezen a földön van, de nem evilágból való. Nincs szüksége egy négyzetméter-nyi területre sem. Nem kellenek katonák, a pénz arra való ebben az országban, hogy odaad-ják a rászorulóknak." Isten országában emberekre van szükség, akik nem öncélú, elszige-telt, jótetteket végeznek az örök élet reményében, hanem egyre tudatosabban Isten országá-nak kovászai, sói, világító lámpásai (vö.: Mt 5, 13-16; Mt 13, 33). A tanítványok, amikor Jézus példáját követik, az Isten országát építik. Az Isten országa tevékeny "életforma". Az Isten országának a törvényei éppen ezért, nem csak szabályok, hanem egyben ennek az or-szágnak az összetevõ elemei, értékei is, amelyeket meg kell tartani. Jézus ezekrõl a törvé-nyekrõl alkalomszerûen beszélt, ezért az evangéliumokban szétszórtan találhatók, ezeket most nem áll módunkban felsorolni és értelmezni. Annyit azonban megjegyzünk, hogy az evangéliumokban elszórt parancsok nagy része a he-gyi beszédben van, amelyben Jézus átfogó képet rajzol az igaz emberrõl. A hegyi beszédben bölcs mondások formájában találjuk meg a parancsokat. Ezek a bölcs mondások az értékek szolgálatára szólítanak fel még bizonyos szélsõséges esetekben is. Ezek az értékek: szeretet, házassági hûség, megbocsátás, lelki szegénység, irgalmasság, szelídség, ellenségszeretet, imádság, böjt, ima. Jézus ezeket az értékeket boldogságnak mondta. Mind ezek gyakorlása alkotja az Isten országát, ezek az Isten országának a kincsei. Ezt az országot Isten építi: Isten vigasztal (Mt 5,4), megmutatja magát (Mt 5,8), kidobja a romlott sót (Mt 5, 13b), tartóra teszi a mécsest (Mt 5, 15-16). A tanítványoknak azonban fontos szerepük van ebben az or-szágban: sónak, világosságnak kell lenniük (Mt, 13-16), keresniük kell az Isten országának az igazságát (Mt 6,33). Az Isten országa az emberek között áldozatok árán születik meg: Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet (Mt 7, 13). Ezek az értékek és magatarásformák, amelyeket kiemelve a többi közül megnéztünk, a szeretet parancsának a gondolatát konkretizálják: "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják meg majd rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt!" (Jn 13, 38). Isten országa tehát nem más, mint a szeretet teljes uralma a földön, amit az ember telje-sen szabadon fogad el. Nem kényszer a szeretetnek ez az uralma, hanem boldogság , ame-lyen Isten dolgozik. Mindezek után nem meglepõ, hogy Jézus a házasságot, az Isten országának gondola-tába helyezte be. Az emberiség többsége családban él, amely egy férfi és egy nõ házasságá-ból fejlõdik ki. A jó család alapja, a jó házasság. Egy házasság pedig akkor lesz jó, ha Jézus szellemében élnek a házastársak. Azok élnek krisztusi házasságban, akik az Isten országá-nak a törvényeit akarják megtartani és életre váltani. A hegyi beszédet minden jegyesnek házasság kötés elõtt nagyon komolyan át kellene elmélkednie. Jézus azért nem adott a adott a házasságra vonatkozóan részletes tanítást, mert a hegyi beszédben elmondott gondolatok az emberi kapcsolatokra vonatkozóan a házasságra is igazak.

3.1.2. Házastársi hûség

Az ószövetségégi házasság leggyengébb pontja, a felbonthatatlanság, a kizárólagos-ság volt. Jézus házasság témájában a felbonthatatlanságról és a házastársi hûségrõl kifejezett tanítást adott: Mt 5, 27-28; Mt 5, 31-32; Mt 19, 3-12; Mk 10, 1-12; Lk 16,18.

Mt 5, 27-28: „Hallotátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bûnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele." "Isten országában a házasságtörés olyan bûn, amely azt mutatja, hogy a szív nem Istenre hallgat, hanem az embert szereti. A bûnös vággyal teli szemek és a megkívánt dolgok elsa-játítására irányuló gondolatok Isten elõtt már végrehajtott tetteknek számítanak. Jézus azért tiltotta meg az egységgel ellentétes gondolatokat és kívánságokat is, mert arra tanítja a há-zastársakat, hogy a házasság szentélyének tisztaságát tökéletesen meg kell õrizniük. A hûség rendkívül nagy érték, szélsõséges esetben is meg kell õrizni, valósítani; csak a hûséges há-zastársak házassága lehet Isten szentélye, Isten országa. A házastársaknak még gondolatban is hûségesnek kell maradniuk, ha megtetszik nekik a házastársukon kívül egy férfi, vagy egy nõ.

3.1.3. A házasság felbonthatatlan

Jézus a házasság felbonthatatlanságát Isten teremtési rendjébõl vezette le. "A házas-sági életközösség nem egyszerûen az emberi élet szükségletébõl kifejlõdött intézmény, ha-nem Isten teremtési rendjéhez tartozik." Mt 19, 3-12 és Mk 10, 1-12 részekben találjuk Jézus tanítását a felbonthatatlanságra vonat-kozóan. Mivel a két szentírási rész témája megegyezik, elégségesnek látjuk azt, hogy csak a Mt 19, 3-2 szakaszt vizsgáljuk meg részletesen. "Máté elbeszélése több jellegzetesen izraeli-ta elemet tartalmaz és azért részleteiben valószínûleg közelebb áll a párbeszéd eredeti for-májához"

3. vers: "El szabad az embernek valamilyen okból bocsátania a feleségét?": Ezt a kérdést egyszerûen így fogalmazhatnánk: "bármilyen okból" = "kata paszan aitian". A kérdésnek ebbõl az olvasatából értjük meg a kérdés bevezetõ megjegyzését: "... oda mentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék...", hogy kelepcébe csalják. Jézus korában két híres rabbinista iskola a Sammai és Hillél a Mtörv 24,1 verset nem egyformán értelmezte. "A szigorúbb Sammai féle iskola, elsõsorban házasságtörést vagy más jellegû, de a házasságot megcsúfoló magatartást, "szégyenletes dolgot" = "carwat dabar" értett rajta. A kevésbé szigorú Hillel féle iskola szerint, amely ketté választotta a két szót: "carwat" = "szégyenletes" és "dabar" = "valamilyen" ok elegendõ indok lehet a válásra." A Hillel féle iskola értelmezése szerint az asszonytól már akkor is el lehetett válni, ha rosszul fõzött, vagy nem volt szép. Jézus bármit válaszolt volna, valamelyik iskolának ellent mond, a farizeusok úgy gondolták, Jézus ebben a párbeszédben csak veszíthet. 4-6 vers: "Így felelt: "Nem olvastátok, hogy a Teremtõ kezdetben férfinak és nõ-nek teremtette az embert és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségé-vel tart és egy test lesz a kettõ? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit te-hát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét." Jézus a Ter 1, 27 -et idézi a 4. versben és a Ter 2, 24 -et az 5. versben. A válaszadásban Jézus a Teremtés könyvének tanításából indult ki, az Isten eredeti tervében a házasság fel-bonthatatlan és semmiféle emberi tényezõ nem vethet véget egy ilyen egységnek.: "Amit tehát Isten egybekötött". A házasság olyan szövetség, amit az Úr köt össze. Isten ezen te-vékenysége isteni értéket ad a házasságnak, amihez embernek nincs joga hozzá nyúlni. "A Teremtõ kezdetben férfinak és nõnek teremtette az embert és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségével tart és egy test lesz a kettõ.": Nemcsak a férfi és a nõ testi egyesülését jelenti, hanem annál sokkal többet. A test a héber nyelvben az em-bert jelenti, így az egész kijelentés értelme az, hogy "eggyé" válnak, "egy emberré" lesz-nek. Jézus rámutatott az ember bûnétõl még érintetlen tiszta teremtésbeli rendre. A farizeusok ebbõl megértették, hogy Jézus felelete szakított mind a két hagyományos megoldással, nem magyarázza, hanem eltörli a Mózes engedményét. 7.vers: „De azok mondták: "Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbo-csátáskor adjunk válólevelet?": A farizeusok megütközésüket fejezték ki ezzel a kérdéssel. Úgy tûnik ebbõl a kérdésbõl mintha Mózes elrendelte volna a válást Izraelben. 8. vers: "Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket - felelte-, de kezdetben nem így volt." Jézus rámutat arra, hogy a teremtés tiszta rendjérõl szóló isteni kijelentés az Ószövetség alapvetõ rétege, míg a mózesi rendelkezés az ember bûne miatt létrejött másodlagos hely-zetben keresett egy olyan megoldást, amellyel megakadályozhatta, hogy családok élete váljon pokollá és asszonyok élete váljon kilátástalanná. Ez azonban csak engedmény volt, nem elsõdleges isteni rendelkezés, csak a nép vezetõjétõl kapott könnyítés. "Így mindenek elõtt nem érvényteleníti, még csak problematikussá sem teszi a házasság felbonthatatlansá-gára vonatkozó teremtési rendet." "Kezdetben, Isten teremtõ gondolata szerint, nem volt válás, és most, amikor eljött az Isten országa, Jézus tanítványainak vissza kell térniük az eredeti tökéletesség követelményei-hez." A bûn okozta keményszívûséget le tudja gyõzni, aki Jézussal együtt, Jézus szellemé-ben él. A kegyelem segíti azokat a házastársakat, akik tiszta szívvel adják magukat egymás-nak Jézus szellemében. A keresztény házasság Krisztus erejébõl él. 9. vers: "Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt-, és más vesz el, házasságot tör." Itt tárgyaljuk a Mt 5, 31-32 verseket is, hiszen a tartalmuk szerint megegyeznek a 9. verssel. Mt 5, 31-32: Azt mondhatjuk, hogy Jézus a 9. versben ismét magára öltötte a törvény hiteles értelmezõ-jének a szerepét és elítélte a válást. Ebben a két szentírási részben komoly problémát jelent Jézus megjegyzése: "hacsak nem paráznaság miatt" = "kivéve a paráznaság esetét" = "mé epi porneia" Ez a kijelentés már a szövegösszefüggés alapján sem magyarázható úgy, hogy Jézus a paráz-naság esetén megengedte volna a válást; így a Sammai féle vélemény fogadta volna el és értelmetlen lenn e farizeusok ellenvetése. "Maga a porneia = paráznaság kifejezés nem egyszerûen házasságtörést jelent, ennek jelölé-sére az Ószövetség görög Hetvenes fordítása és az Újszövetség is a "moicheia" = "házasságtörés" szó szerinti fordítását használja. A tetten ért házasságtörésért különben is nem válás, hanem megkövezés járt. Itt valószínûleg az õsi zsidó házasságjogban használt "zenut" fogalomról van szó, amelyet a görög fordítás "porneia" szóval adott vissza. Ezt a "zenut" = "porneia" = "paráznaság" szakkifejezést a közeli vérrokonok közötti tör-vényellenesen és érvénytelenül megkötött házasságok jelölésére használták (Lev 18, 8-18). Jézus tehát az ilyen látszat szerinti házasságokról beszélt. Ezt az értelmezési lehetõséget megerõsíti az a tény is, hogy a görögben nincs világosan megkülönböztethetõ szó a "feleség" kifejezésére. A mátéi szöveg szó szerint így hangzana: "Aki elküldi asszonyát - kivéve a törvénytelen együttélés esetét - okot ad neki a házasságtörésre." Ugyanakkor a "felbonthatósági záradék"-nak ez a magyarázata teljességgel a zsidó környezetet tartja szem elõtt, amely oly felismerhetõen és gyakran felbukkan a Máté evangéliumban." A "zenut" a törvényes ágyasságot is jelentette. Ha olyan ember lett Krisztus tanítványa, aki együtt élt valakivel, aki nem volt teljes értelemben vett házastársa, Krisztus követése nem kívánta meg tõle, hogy felbonthatatlan kötelékkel érezze magát a másodfeleséghez vagy ágyashoz kötve. Ez a megjegyzés a zsidó környezetben nagyon szükséges volt, hiszen azt vallották, hogy a férfi, aki közösül egy nõvel, azt holtig törvényes feleségének kell tekinte-nie. "Jézus felfogása a házasság felbonthatatlanságáról teljesen új eszme volt, melynek párhuza-mát nem találjuk meg sem az Ószövetségben, sem a rabbinikus irodalomban, de még a kumráni iratokban sem." A keresztény házasság akkor lesz Isten országa, ha úgy szeretik egymást a házasfelek, mint ahogyan Krisztus szereti egyházát.

3.2. Szent Pál apostol tanítása a házasságról

Szent Pál apostol leveleiben több helyen találkozuni a házasságra vonatkozó tanítással. Az Apostol konkrét kérdésekre adott választ, konkrét problémákra adott megoldást krisztusi szellemben. A két legfontosabb szentírási rész a páli levelekbõl: 1Kor 7, 1-16; Ef 5, 21-33. a) 1Kor 7, 1-16: A korintusiak, vagy közülük némelyek, levelet írtak Pálnak, s abban néhány kérdést vetettek fel. A korintusiak spiritualitása az emberi intézmények megvetését okozta, házasság intézménye is ezek közé tartozott. Szent Pál idejében létezett a rabszolgaság intézménye. Pál teológiájának központjá-ban többek között, a szabadságról szóló tanítás áll. Hangsúlyozta, hogy Isten elõtt minden ember egyforma: 1Kor 7, 22-23. 12,13; Gal 3, 28; Ef 6, 8; Kol 3, 11. Ezt úgy értelmezték, hogy támogatja azt, ahogyan a korintusiak lefitymálják azokat a köte-lességeket, amelyeket az emberi intézmények maguk után vonnak. Az Apostol ugyanakkor beszélt leveleiben: az úr és a rabszolga közötti helyes vi-szonyról, valamint a kölcsönös kötelességekrõl és jogokról: Ef 6, 5-9; 1Tim 6, 1-2; Tit 2, 9. Pál nagyon reálisan nyilatkozott a társadalmi kérdésekben, a meglévõ társadalmi rendet akarta átitatni Krisztus evangéliumával. Rámutatott mindig arra, hogy Jézus szellemisége hogyan aktualizálhtó az adott helyzetben.

Az 1Kor 7, 1-16 rész egy nagyobb szövegegység szerves része: 1Kor 7, 1-40. A) 7, 1-16: A hitvesi kötelezettségekrõl beszél, a házastársaknak teljesíteniük kell a házastársi kötelezettségeket a közeli parúzia várása ellenére is. B) 7, 17-24: A keresztények társadalmi helyzetérõl, fõleg a rabszolgaságról, arra mutat rá, hogy Jézus második eljövetele majd megold minden olyan jellegû problémát, amely valamilyen különbözõségekbõl adódik. A') 7, 25-40: Ismét a házasság a témája, az idõ rövidsége miatt ajánlja a szûzi életformát, de a házasságot nem tiltja; aki megházasodik, nem vétkezik. "Felfedezhetjük az ún. A -B - A' képletet, amelyet Pál gyakorta használ érvei alátámasztásá-ra." Ebben a struktúrában a "B" tartalmazza az alapelvet, jelen esetünkben: "az idõ rövid, az Úr eljövetele közel van", a keresztények maradjak abban az élethelyzetükben amiben megtérésük elõtt voltak. A - A' a közeli parúzia miatt a szüzesség a legjobb állapot, ez tesz teljesen szabaddá a Mes-ter várására, de a házasság sem bûnös állapot. A házastársakat nem a házaséletük teszi bû-nössé, hanem az ha hosszabb ideig tartózkodnak egymástól, és ez miatt beleesnek a parázna-ság bûnébe. 1-2. vers: "A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érint-kezik. A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje.": A korintusiaknak az egyik kérdése arra vonatkozhatott, hogy a kereszténnyé válás milyen következményekkel jár a házasságban és a családi életben. "Az Apostol válaszának az értelme, hogy helyes, ha az ember nem köt házasságot. A 26 -35. vers azonban egyértelmûen megvilágítja, hogy Pál apostolt nem aszketikus életszemlélet vezette, hanem a vég közeli várása. Ennek ellenére mégis megértéssel volt azok felé, akik nem kapták meg Istentõl az önmegtartoztatás karizmáját." Ezeknek mondja: "A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak fele-sége és minden asszonynak férje." 3-4. vers: "A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a fér-je, éppígy a férfi testével sem õ rendelkezik, hanem a felesége." A keresztény házasság egyik alapszabályára mutat itt rá az Apostol: a kölcsönös önátadásra és elfogadásra. A Teremtés könyvének gondolata cseng itt vissza, melyet is Jézus idézett: "...Isten a teremtés kezdetén férfit és nõt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségével tart és ketten egy test lesznek."(Mk 10, 6-8). 5. vers: "Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy idõre, hogy az imádságnak éljetek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni." A keresztény házasság másik lényeges alapszábálya, a házasélet harmóniája, amely-nek kialakulása sok áldozattal jár mind a férj, mind a feleség részérõl. Szent Pál apostolnak különösen is ki kellett térnie erre a kérdésre, egyrészt "mert a misztériumvallások némelyi-ke síkra szállt az mellett, hogy férj és feleség szûzi módon éljen a házasságban." Másrészt korinthusiak csak a celibátust tartották tökéletes élet állapotnak. Némelyek a keresztséget úgy próbálták felhasználni, mint kifogást, amely minden eddigi kötelezettség alól felmentést ad. "A korintusi megtért keresztények azzal érveltek, hogy mivel Krisztusban élnek, mente-sek a keresztség elõtti kötelezettségek alól, a házasságot is bele értve, amelyet csupán a testi életet érintõ dolognak tekintettek. Mivel a spiritualitás magasabb rendû, következésképpen jobb dolognak tartották a saját házasságban kifejezõdõ szexualitásukat is megtagadni. Ezzel szemben keresztény tanítás az, hogy jó ha a keresztény házasságban sor kerül arra, hogy a házastársak megtartoztassák magukat egymástól, de csak rövid idõre és közös meg-egyezés címén, az imádság kedvéért. A házastársak számára is nagyon fontos az imádság, elengedhetetlenül fontos. A harmonikus házasélet elengedhetetlen feltétele. A szeretet sok-szor azt kivájna a férjtõl vagy a feleségtõl, hogy lemondjon a házaséletrõl a másik javára, ezt az idõt imádságban kell tölteniük. Ha a családtervezés problematikájára gondolunk, amelynek a legnehezebben megoldható pontja az fogamzásgátlás kérdése: az egyház által elfogadható természetes fogamzásgátlás, melynek lényege, hogy azokban a napokban, ame-lyekben a petesejt megtermékenyítésre alkalmas, a házastársak ne éljenek házaséletet, csak az imádság erejével alkalmazható. 8-9. vers: "A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint vágytól égni.": Mindazoknak, akik még nem kötöttek házasságot, vagy akik megözvegyültek, azt javasolja az Apostol, hogy maradjanak "úgy", ha azonban, úgy érzik, hogy nem tudják megtartóztatni magukat, házasodjanak meg. A házastársi hûség jobb, mint a szexuális szabadosság. Akik a házasságot választják, tökéletesen hûségesnek kell lenniük. 10-11. versek: "A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: a feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.": A házasságban élõk figyeljenek a teremtés rendjére! A Isten a házasság intézményének a szerzõje, senki ne akarjon kitörni az általa alkotott rend-bõl . 12-13. versek: "A többieknek azonban én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvér-nek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el. S ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek." A saját tekintélyére hivatkozik Szent Pál a vegyes házasság kérdésében, mint Krisz-tus megbízottja és a hivõ közösségnek vezetõje, olyan területen nyilatkozik, amelyre Jézus nem adott közvetlen parancsot. Az alapelv az, hogy a házasság felbonthatatlan. Ebbõl az következik, hogy a keresztény fél nem is akarhatja felbontani a nem keresztény féllel kötött házasságát, de ha az válni akar megteheti. Ha a nem keresztény fél ragaszkodik a már ke-reszténnyé lett házastársához, együtt maradhatnak; a vegyes házasságból nem származik kultikus tisztátalanság, éppen ellenkezõleg, a nem hivõ fél megvan szentelve a hívõ fél által. Ez azt jelenti, hogy a hitetlen fél nem teszi Isten szemében tisztátalanná a hívõ felet. A szent-ség Lelke erõsebb ez válik meghatározóvá, nem pedig fordítva. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a nem hívõ fél automtikusan, anélkül, hogy valamit is tenne üdvözülhet, a há-zastárs érdeméért, neki is át kell mennie a megtérés és újjászületés fürdõjén. 15-16. vers: "De ha a nem hívõ fél elválik, hadd váljék el. Ilyen esetben a testvér vagy nõvér nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott meg minket. Honnan tudod, te asszony, hogy a férfit üdvösségre vezeted? Vagy honnan tudod, te fér-fi, hogy feleségedet megmentheted?": Ha azonban a pogány vagy mózesi törvényhez ra-gaszkodó fél meg akarja szakítani a keresztény házastárssal való együtt élést, a megtért férfi vagy asszony különválhat. "A házassági kötelék nagyon erõs, de a keresztségi kötelezettsé-gek elsõdlegesebbek." Mindaddig amíg a hitetlen fél elviseli hívõ házastársa hitét, a házas-társi egység fennmarad. Ha a nem hívõ számára ezek a kereszténységgel járó kötelezettsé-gek elviselhetetlenek tûnnek és el akar válni, a hívõ fél az együttmaradás érdekében ne adja fel a hitét. Pál, amikor ezt a kitételt tette, szem elõtt tartotta azt a római törvényt, amelyik megkövetelte, hogy a feleségek és a rabszolgák férjük és gazdájuk vallását kövessék, és hogy minden polgár kövesse az államilag elõírt vallási kötelességeket. A katolikus hagyomány ebben az engedményben találta az ún. privilegium Paulinum alapját, mely szerint az egyházi hatóság bizonyos feltételek mellett felbontja két meg nem keresztelt ember illetve, egy megkeresztelt és egy meg nem keresztelt ember házasságát.

b) Ef 5, 21-33:

Az Efezusi levél központi témája: A keresztények Krisztusban már megvalósult és megvalósítandó egysége. A levél alapgondolata az 5, 1-2: "Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az õ követõi és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek." Jellegzetes páli szerkesztéssel találkozunk itt: A) Az elsõ rész egy dogmatikus tanítás Ef 1, 3 - 3,20: Krisztus áldozata az emberi-ség egységességét hozta. B) A második rész etikai tanítás Ef 4, 1 - 6, 18: a hívõknek a maguk részérõl a gya-korlatban is meg kell valósítaniuk az egységet minden kapcsolatukban. Közülük Pál három alapvetõ kapcsolatot emelt ki: - férj és feleség; - szülõ és gyerek; - úr és szolga. Mi részletesen a dogmatikus tanítást tartalmazó résszel nem foglalkozunk, csak az etikai tanítást hozóval, azon belül is csak a férj és feleség kapcsolatát tárgyaló résszel. Etikai rész Ef 4, 1 - 6, 18: A 4, 1. verssel veszi kezdetét az etikai rész amelynek lényege: " ... éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok...". A 2-15. versekben felsorolja azokat a tulajdon-ságokat, eszközöket, amelyek révén az egység meg tud valósulni. A 16. versben arról be-szél, hogy ez az egység nem egyformaság, szürkeség, hanem sokféleség, a sokféle képesség és adomány egysége. Ahhoz azonban, hogy a sokféleségbõl egység jöhessen létre, rendel-kezniük kell alapvetõ adottságokkal, hitben való tökéletességgel, illetve azzal a beállított-sággal, amelyre a keresztény embernek minden kapcsolatában szüksége van. Ennek pedig az alapja a radikális életváltoztatás: "Ne éljetek úgy, mint a pogányok"(Ef 4, 17). A 4, 24 -5,4 részben a mindennapi életben leggyakrabban elõforduló és mindenfajta kapcsolatot megrontó bûnök kerülésére int. A levél etikai tárgyú fele két felszólítással zárul: "...teljetek el Lélekkel!" (5, 18), csak Isten lelkének segítségével lehet így élni egy olyan világban ahol az emberek többségének a nagy része más értékrendet követ. A második fel-szólítás Isten dicséretére hív (5, 19-20). A 5, 21-33 rész a férj és feleség kapcsolatában ad részletes tanítást az egységrõl. Ennek a szövegrésznek a szerkesztésében felfedezzük az ún. gyûrûs szerkezetet, amely a didaktikus iratok szerkezetét jellemzi. Gyûrûs szerkezet: lényeg (a) - kifejtés (b-c-d) - a lényeg megismétlése (e). a) 21. vers: általános buzdítás b) 22-24. vers: buzdítás a feleségekhez c) 25-30. vers: buzdítás a férjekhez d) 31-32. vers: teológiai indoklás e) 33. vers: általános buzdítás megismétlése

21. vers: "Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti szeretetbõl." "Legyetek egymásnak alárendeltjei": "Általános felszólítás ez, minden embernek, hiszen kapcsolatok hálózataiban élünk. A férjeknek, a feleségeknek, a gyermekeknek, a szolgáknak egyaránt szól ez a felszólítás, mindannyian kölcsönösen tartoznak egymásnak engedelmes-séggel. Az "engedelmeskedni" jelentésû görög "hüpotasszó" igében a "rend" = "taxisz" szó ismerhetõ fel. Így az ige elsõ jelentése: "beilleszkedni valamilyen rendbe", "alárendelõdni valaminek, valakinek ". Pál tehát arra buzdít, hogy mindenkinek bele kell illeszkednie egy rendbe, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, feladata, hivatása. Ez a hely emberileg nézve lehet elõkelõbb és alantasabb, de az egészet tekintve ezek egy-másra irányulnak, tökéletesítik egymást." Mást jelent a férj és mást a feleség engedelmes-sége, mégis mindkettõ "engedelmesség", mert megteszik azt amit a maguk helye megkíván a rendben. "... Krisztus iránti szeretetbõl.": A mondatnak ezt a részét a legújabb katolikus biblia-fordítás így hozza: "Krisztus félelmében". A Talmud Kiddusin címû traktátus az Isten és szülök iránti tiszteletet és félelmet együtt kezeli: "Ne álljon az õ (Isten, szülõ) helyén, ne cáfolgassa szavait, ne ítélje meg.". Mindez Krisztus félelmére vonatkoztatva, az elsõ két tiltás azt jelenti, hogy ne tegye fel magát Krisztus helyére, vagyis ne akarja senki saját maga megszabni az emberi kapcsolatok rendjét. A másik két tiltás, hogy senki ne kritizálja Krisztus ide vonatkozó tanítását és cselekedeteit. Az emberi kapcsolatok rendjét Isten alkot-ta, és Krisztus nyilatkoztatta ki végérvényesen.

22-24. vers: "Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az egyháznak: testének õ a megváltója. Amint tehát az egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének." "Az asszony engedelmeskedjék férjének": Ez az elsõ felszólítás a nõknek szól, hogy "engedelmeskedjenek". Nem megalázó, vak engedelmességrõl van szó, hanem a férfi gon-doskodó szeretetének az elfogadásáról. Ez a magyarázat abból a megállapításunkból szár-mazik, hogy az "engedelmesség" az adott rendben elfoglalt helyet jelenti. "... a férfi feje az asszonynak": A Ter 3, 16: "... Vágyakozni fogsz férjed után, õ azonban uralkodni fog rajtad", a bûnbeesés után az asszony felé elhangzott büntetés szavai ezek. A bûnbeesés óta az "engedelmesség" és "fõség" igék visszataszító tartalommal bírnak. A Krisztus által kinyilatkoztatott új rendben, "új dimenzióban" ezek szavak új értelmet nyer-nek. Ez az új dimenzió az Isten országának az eszménye. Az Apostol abból a ténybõl indult ki, hogy a "férj fej a feleségnek". "Feje" a teremtés rendje és a két nem természete szerint. "Feje" a szó kezdeményezõ értelmében: õ kezdeményezi a kapcsolatot, a házasságot, a további lépéseket a házasság alakulásában. A nõ szerepe elsõsorban, hogy elfogadja vagy elutasítsa a férfi kezdeményezéseit. Ha elfogadta, akkor az, hogy õrizze meg tartsa össze az egységet. "...ahogy Krisztus feje az egyháznak": görögül: "kefalé ... autosz szótér", tehát Krisztus nem feje és üdvözítõje, hanem õ a feje, aki egyben egyszersmind az üdvözítõje. Ettõl kezdve minden evilági fõségnek egyetlen létalapja van: az üdvözítés. Így a férj ideális fõsége is, megbízatás az üdvözítésre. Õneki kell megteremtenie családja számára elsõsorban azt a lelki hátteret, életteret, amelybe a család tagjai képesek Istent állítani életük központjába. A férfi fõsége szeretésre, gondoskodásra, felelõségvállalásra szóló jogosítvány. Ennek enged és rendelõdik alá a feleség, amikor "engedelmeskedik a férjének, mint az Úrnak". 25-30. vers: "Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszen-telje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen szeplõ, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplõtelen. Így a férfi is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyûlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mert tagjai vagyunk testének." A férfiaknak szóló felszólítás kulcsszava: "szeressétek feleségeteket: Krisztus is szerette az Egyházat". Ezt a krisztusi szeretetet, amelyre az egyetlen válasz csak az engedelmesség lehet, az apostol egy tömör, talán õsi hitvallási vagy Krisztus-himnuszból származó felsoro-lással adja meg: -szerette az egyházat (25.v.); - és feláldozta magát érte (25. v.); - hogy ... megtisztítva (26. v.); -megszentelje (26. v.); - ragyogóvá akarta tenni az Egyházat (27. v.). "... a férfi is köteles szeretni feleségét, mint saját testét.": A "saját testét" kifejezés nem hasonlatnak látszik, hanem inkább állapothatározónak. A feleség úgy tartozik a férjéhez mint a saját teste, mint saját személyisége. A házaspár egy test, egy valóság, egy egység. Így szereti Krisztus az egyházat. Nem úgy, mint valami rajta kívül állót, "másikat", tõle elkülö-nült személyt vagy intézményt, hanem olyasvalakit szeret, aki egy vele, úgy "táplálja és gondozza" az egyházat, mint saját testét. 31-32. vers: "Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettõ egy ember lesz" Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom." "Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettõ egy ember lesz": Pál a Teremtés könyvébõl idézte a házasság isteni szerzésének igéit. Ezzel arra mutat rá, hogy a házasság a legmagasabb rendû, fontossági sorrendben minden mást megelõzõ emberi kap-csolat, mert a házasságban a férfi és nõ egy valóság lesz, "egy ember", olyan valóság, ami nem azonos két fõ összegével, hanem egy új magasabb minõség; ez az új egység Isten mûve. "Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.": Nem célunk eldönteni, hogy az Apostol jelen esetünkben a házasságot monja nagy titoknak , vagy Krisztus és az egyház kapcsolatát. Ugyanis mind a kettõt annak tartja. Egyrészt visszautal az elõzõ mondat-ra: adva van két személy, akik Isten akaratából eggyé, egy emberré lesznek. Nagy titok ez. Ugyanakkor nagy titok Krisztus és az egyház egysége is. Ez a két titok szoros kapcsolatban áll egymással. Krisztus és az egyház kapcsolata az a misztérium, ami alapja valamiképpen a halálig tartó, egyetlen, felbonthatatlan szerelem misztériumának; e nélkül az alap nélkül a keresztény házasság érthetetlen vállalkozás. A szerelem, jegyesség, házasság misztérium, éppen ezért lehet jele Isten népe iránti szeretetének. Ózeás próféta felesége iránti szerelmében nem egyszerûen megmutatta Isten nép iránt érzett szerelmét, hanem meg is élt valamit abból. Krisztus pedig megélte egészé-ben. Benne mint Võlegényben ez a régi szerelmi szövetség vált Igenné, végleges szövetség-gé, és egyben a házasság ideálképévé. Innentõl fogva az igazi szeretés példája Krisztus. A szeretet egyik ismérve az, hogy "végig" tart, a másik pedig az, hogy "önfeláldozó". 33. vers: "Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket." A szakaszt a 21. vers általános buzdításához hasonló felszólítás zárja: "Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.": A 22-30 versekben Pál elõször, az asszonyok engedelmességérõl beszélt és csak utána a férjek fele-ségeik iránti szeretetérõl, itt pedig megfordítja a sorrendet, a férjek asszonyok iránti szerete-térõl beszél és utána az asszonyok férjük iránti tiszteletérõl. A kifejtés sorrendje az antik parainészisz mûfajnak felel meg, abban elõbb szólnak az alárendeltek, s csak utána a fel-jebbvalók kötelességeirõl. A 33. vers viszont már a logikus, Krisztus megalapozta sorrendet követi. Ha a férfi - nõ kapcsolat õsmintája Krisztus és az egyház kapcsolata, és ha elõbb van Krisztus kezdeményezõ szeretete, s utóbb válaszol erre az egyház engedelmessége, akkor így van ez a férfi és az asszony között is. A nõ engedelmessége is válasz, válasz a férfi kez-deményezõ szeretetére. Szent Pál arra buzdítja a házasokat, hogy a férj és a feleség a házasságban betöltendõ sajátos hivatásának megfelelõen egymást kiegészítve éljenek, úgy mint egy test, egy való-ság.

Utószó

Az üdvtörténet különbözõ korszakaiból szármzó szentírási részeket vizsgáltunk meg, hogy mit üzent az adott kornak és mit üzen nekünk, általuk az Isten a szerelemrõl és a házas-ságról. Ezt az üzenetet a II. Vatikáni Zsinat szavaival foglaljuk össze: "A bensõséges házas-társi élet- és szeretetközösség a Teremtõ mûve, a maga törvényhozasával szabályozza, és a házassági szövetségkötés, vagyis a személyes és visszavonhatatlan beleegyezés hozza létre. Így egy, az Isten rendelkezése folytán szilárd intézmény keletkezik abból az emberi aktus-ból, amellyel a házastársak egymásnak adják önmagukat és elfogadják a másikat; ez a szent kötelék pedig már nem függ az emberi döntéstõl. Maga az Isten a szerzõje a házasságnak, amelynek javai és céljai vannak. ... A férfi és a nõ a házasságban "már nem két test, hanem csak egy", személyük és tevékenységük bensõséges kapcsolatában egymás kölcsönös segít-ségére és szolgálatára vannak. ... Krisztus Urunk bõségesen megáldotta ezt a sokoldalú sze-retetet, amely az isteni szeretet forásából ered, s Krisztus és az egyháza egyesülésének min-tájára jött létre. Krisztus a házastársakkal marad, hogy amiként õ szerette az egyházat és önmagát adta érte, ugyanúgy szeressék egymást a házastársak is, kölcsönös odaadással és hûséggel. Az igazi házastársi szerelem az istenszeretet megnyilatkozása lesz, Krisztus meg-váltó ereje és az egyház üdvöt szerzõ tevékenysége irányítja és gazdagítja, hogy a házastár-sak valóban eljussanak Istenhez, magasztos atyai és anyai hivatásukban pedig segítséget és erõt kapjanak. "