Papírmasé technika


Ezzel a technikával viszonylag könnyen és olcsón készíthetünk használati, vagy dísztárgyakat. A gyurmához hasonlóan különböző állatokat, figurákat is formálhatunk a papírmasé masszából. Az alapanyagok könnyen beszerezhetőek, illetve házilag előállíthatóak, nagyobb kézügyesség sem szükséges, mégis fejlesztheti a gyerekek, felnőttek kézügyességét.
A technika lényege, hogy egy formát (mely lehet tál, lufi, maszk, stb.) több rétegben beborítunk vízbe illetve tapétaragasztóba megáztatott papírcsíkokkal, mely ha megszáradt ráköt, és  a formából kiszedhető.

Szükséges anyagok: tapétaragasztó, újságpapír, vagy krepp papír (esetleg tojástartó, kéztörlő)
Eszközök: tányér, egyéb forma (pl. gipszkiöntő, vagy homokozójáték, hungarocell gömb), ecset, olló

Tépjünk a papírból ujjnyi csíkokat.
A tapétaragasztót készítsük el a használati utasítás szerint.
Mártsuk a papírcsíkokat a ragasztóba, egyenletesen borítsuk be vele  belülről a formánkat. Rétegezzük a papírcsíkokat, míg  a kellő vastagságot el nem éri. (általában 4-5 rétegben kell felhordanunk a masszát)
Pár nap múlva teljesen kiszárad a felhordott anyag, ha elkészült, óvatosan feszítsük ki az eredeti formából.
Vágjuk le  a felesleges részeket.














Ragasztó készítése házilag:

Ha van kedvünk, időnk saját magunk is készíthetünk e techikához szükséges ragasztót lisztből és vízből főzve (liszt helyett használhatunk keményítőt is). A száradás ugyan tovább tart, de időtálló, szép sima felületet biztosító, olcsó és természetes anyagú ragasztóhoz jutunk.
Hogy készül? Tegyünk fel forrni kb. fél liter vizet. Míg melegszik 2-3 púpozott evőkanál lisztet és egy pici sót 1,5 dl vízzel simára keverünk, mintha pudingot főznénk. Kevés vízzel tovább hígítjuk a masszát, ekkor is csomómentesre kavargatjuk. Lassan hozzáöntjük a már gyöngyöző fél liter vízhez, és kevergetve hagyjuk felforrni. Elég ha lassan egyet-kettőt "buggyan", utána félrehúzva hűlni hagyjuk, bár már ekkor is használható.
Egy nem túl széles ecsettel kenjük fel a ragasztót. Ennél a technikánál fontos, hogy  a papír minden része benedvesedjen, mert egész másként viselkedik a száraz illetve nedves papír (ez utóbbi megnyúlik).
A ragasztó előnye, hogy könnyen kimosható a ruhából, nem keni össze az asztalt, ha túl vastagon kentük a felesleget letöröljük, nyoma sem marad. Ha megszárad, száradás után nem látszik, áttetszővé válik. Ha marad belőle, hűtőszekrényben eláll 1-2 hétig. Fontos tulajdonsága még az így készült tárgyaknak, hogy nem törnek, nem balesetveszélyesek. (ld. karácsonyfadísz)
A papírmasé massza, melynek kötőnyaga ez a ragasztó, szinte bármely tárgy formáját felveszi. Ez a ragasztó lassan szárad, tehát ha módosítani akarunk a munkánkon, akkor visszaszedhetjük a papírt. Vigyázzunk azonban, mert a papír ekkor már nem olyan szilárd szerkezetű, mint lekenés után rögtön, egyre jobban mállani fog, ahogy dolgozunk vele.

Tippek:

-ha nem akarunk magunk a tapétaragasztóval foglalkozni, használhatunk ún. papírmasé port is.
-a fényes papír nem alkalmas ehhez a módszerhez!
-a kiszáradt massza nem vízálló!
-a masszát vizes alapú festékkel színezhetjük is
-minél finomabbra tépjük a papírt, annál finomabb részleteket tudunk megjeleníteni az elkészítendő tárgyon.
-a megszáradt anyag festhető, lakkozható, más anyaggal tovább borítható, díszíthető.
-ha a borítópapír megkopott, csak beragasztjuk egy másikkal, és máris kész az "új" darab.
-könnyebben kiszedhetjük a bevont formát száradás után, ha a papírmasé felhordása előtt átkenjük vazelinnal vagy kenőolajjal, így nem ragad annyira bele a massza

Mit készíthetünk (a teljesség igénye nélkül)?


-farsangi maszkot (ld. részletes leírás)
-hőlégballont (bővebben a leírásban)
-karácsonyfa díszeket (pl. hungarocell gömb segítségével), melyet dekupázsolhatunk, arany színű dekor spray-vel lefújhatunk, struktúrpasztával lekenhetjük, de a még nedves hobbifestékkel lekent felületre szórhatunk apró gyöngyöket, csillámot, velúrport, díszíthetjük 3D díszítőtollal, vagy csillámragasztóval átkenhetjük...
-különféle tálakat, tányérokat
-állatfigurákat formázhatunk belőle
-egyéb díszeket, lakberendezési kiegészítőket 
-cigarettás, gyufás dobozok segítségével várakat, házakat gyerekeknek
-irattartót, papírgyűjtőt, szennyestartót (cipős, mosóporos dobozból)
-asztali "mindenes" (toalettpapír-, kéztörlő-, folpack/alufólia guriga segítségével, melyeket összeragasztunk, majd egy kartonra ragasztunk)


Farsangi maszk


Hozzávalók:

-műanyag gipszkiöntő forma (maszk)
-modellgipsz
-gyurma (az esetleges tovább formázáshoz)
-alufólia
-krepp papír (de jó az újságpapír is)
-olló
-tapétaragasztó (vagy a fent leírt "házi" ragasztó)

Az ekészítés menete:

A gipszet tejföl sűrűségűre hígítjuk (csomómentesre elkeverjük egy habverővel, a buborékokat kirázogatjuk belőle ld. részletesen: gipszöntés), majd a formába öntjük. Ha kész (kb. fél óra múlva megköt a gipsz), a formából kiszedjük, a maszkot tovább formázhatjuk gyurma segítségével (pl. kampós orr, orrszarvú stb.). Az alufóliát rásimítjuk a kész formára. Krepp papírt (vagy más nem fényes papírt) apró csíkokra vágjuk, majd tapétaragasztóval 4-5 rétegben felsimogatjuk a formára. Száradás után a szilárd formából kivágjuk a szemet, szájat, majd díszítjük (lehet festeni, gyöngyözni, hajat tűzőgéppel rátűzni, gumizni stb.)

Az ötlet Takácsné Évától származik, köszönjük!









Hőlégballon 


Hozzávalók:

-lufi
-újságpapír (tojástartó, kéztörlő, esetleg krepp papír)
-tapétaragasztó/házi készítésű ragasztó
-80 cm zsinór
-festékek, díszítő tollak, ragasztók...
-tálka, vagy dobozka

Léggömb készítése:

A lufit közepes méretűre felfújjuk, majd jó szorosan elkötjük. A fent leírt módszerrel 4-5 rétegben felragasztjuk a lufi száját kihagyva a vékony csíkokra vágott papírokat. Ha megszáradt a massza a lufin, kössük ki a száját, szúrjuk ki a lufit, és szedjük ki (ha benne marad, az sem baj), tömjük be a lyukat (használhatunk ehhez egy kis gyurmát), majd erre is ragasszunk újságpapírt. A lufi tetejére szúrjunk két kis lyukat, melybe zsinórt fűzve felakaszthatjuk hőlégballonunkat. A "lufi" középső részére ragasszunk fel egy papírsávot úgy, hogy aláragasztjuk négy helyen a zsinórokat, ezzel illesztjük majd össze a kosárkával. Hogy  a zsínórok ne látszódjanak, ragasszunk rájuk is újságpapírt. Erre a sávra mintát is festhetünk, vagy díszíthetjük csillámragasztóval, csillámporral, velúrporral. A lufit is fessük le, legjobb akril festékkel mert az jól fed, de a hobbifesték is megfelel.   

Léggömb kosarának készítése (egy kicsit más papírmasé-módszer):

Egy tálba tépkedjünk vegyesen, újságpapírból és tojástartó dobozból kis darabokat. A tálba öntsünk annyi vizet, hogy az pont ellepje a papírokat. Hagyjuk benne ázni minimum fél órát, de akár egy fél napig is áztathatjuk benne. Ha kellően szétmállott a papír, akkor a víz felét öntsük le róla. A tálba tegyünk kevés, vízzel elkevert tapétaragasztót, így jobban fog tapadni.

Egy kisebb műanyag tálkát, mely lehet joghurtos doboz, vagy egy tejesdoboz alja is, vonjuk be a masszával. A masszával a tálka oldalát és alját is egyenletes vastagságban vonjuk be. A massza akkor jó, ha nem csúszik le a felületről. A tálkát hagyjuk teljesen kiszáradni, mely napokig is eltarthat.
Ha a massza teljesen kiszáradt, akkor vegyük le a tálkáról. Ha nem jön le könnyedén, akkor ollóval vágjuk be a belső tálkát, így könnyen kivehető lesz. Ezzel el is készült a léggömb kosara. A papírmaséforma szélét, ha egyenetlen, ollóval vagy éles késsel vágjuk le egyenesre. A kosarat kívül-belül fessük le.
A már elkészült léggömb tetejét és a papírmasé kosarat rögzítsük egymáshoz. Ellenőrizzük, hogy a zsinórok egyforma hosszúságúak legyenek. A kosár belsejébe, a sarkokba végig a tetejéig nyomjunk ragasztópisztolyból ragasztót, és a léggömbön lévő zsinórokat ragasszuk bele. Arra figyeljünk, hogy a zsinórokat sorrendbe tegyük, ne keresztezzék egymást. A zsinórt a kosár belsejében is fessük be, a kosár színével megegyezően.