A KÖZÖSSÉGRŐL – PÁR SZÓBAN

Mit is jelent egy keresztény közösség?

Ezt ugyanúgy nem lehet definiálni, mint ahogy nehéz meghatározni: mi is egy macska?

Mindenkinek más jut róla eszébe. Nyávog és szőrös – mondja az egyik. Undok és magának való – így egy másik vélemény. Aranyos, hízelkedő, doromboló igazi barát – így egy harmadik.

Mindannyiunk mást lát fontosnak, és néha épp az ellenkezőjét. Én ezt:

Látás. A lelki látás olyan, mint amikor víkendházat akarsz építeni. Elképzeled, milyen lesz, piros cseréptetővel, tágas ablakokkal, fehér függönyökkel, barna léckerítéssel. Látod magad előtt, hogyan süttök szalonnát, hogyan ássátok föl együtt a kertet. Annak a közösségnek, amelynek van látása, van célja, és azért él és dolgozik is. A látást Isten adja; ő mondja meg, hogy a családok gondozására figyeljünk-e oda, esetleg alkoholistákkal foglalkozzunk, vagy fiatalokkal beszéljünk, vagy talán pezsgő, jó zenei életet alakítsunk ki.

Megosztani. Közösségben is lehet magányos az ember. Magányos a házasságban, magányos a barátságban. Megosztani annyi, mint álarc nélkül élni, nem félni magamtól, a „hogy vagy?”-ra őszintén válaszolni. Megosztani magamat. Nem a mások elvárásának megfelelő képet mutatni. Merni tévedni, őszintén. Fölhívni valakit este tízkor: „Fölmehetnék hozzád? Gubanc van. Meg kellene beszélnünk.”

Megosztani időmet. Elmenni fagyizni a másik gyerekeivel, hogy legyen ideje a feleségével mélyen elbeszélgetni, vagy egyedül imádkozni. Építeni a másik házát, mert az enyém – a miénk – is. Végighallgatni őt. Együtt dolgozni, együtt sétálni.

Megosztani, amim van. Van egy villanyfúróm – neked fölösleges venni még egyet. Van modemem – gyere el hozzám internetezni. Van CD-lejátszóm és magnóm – mindenkinek átjátszok. Van házam, van kocsim – túl nagy nekünk, nem használjuk ki. Végül: van egy közös ház, kis barkácsműhellyel – mindenki ott barkácsolhat. Vehetnénk egy társasházat – adjuk el lakásainkat és költözzünk egymás mellé.

Tudod-e, hogy az első keresztények így éltek? Vagy nehezedre esik elképzelned a szakállas Pál apostolt, amint átrohan Lukácshoz és ezt kiabálja: „Már megint nálad van a sátorvarrógépem? Hányszor mondjam: elviheted, amikor csak kell, de ha már nem kell, hozd vissza!”

KÖZÖSSÉG = LÁTÁS + MEGOSZTÁS

Az előbbiek lelki látás, cél nélkül: önsegélyező csoport. Minek ehhez kereszténynek lenni? – kérdezheted jogosan. Viszont a lelki látás emberek élő közössége nélkül: üres vízió.

A közösség szövetségeken alapul. Elfogadlak, akármi derül is ki rólad, akármilyen vagy is: felelős vagyok érted. Fogunk veszekedni. De bízunk annyira, hogy végül mindig kibéküljünk.

A kapcsolatok fölött láthatatlanul kialakul a közösség. Közös a cél, közösen értjük. Vitatkozunk, összecsapunk, nem hallgatjuk agyon agyatlanságainkat, nem csinálunk színházat, rombolunk, hogy építhessünk. Valahol, valahogyan ki fog alakulni. Észrevesszük, hogy egy testként lélegzünk. Valamikor megszületnek a vezetők, és elcsodálkozunk: meg se kellett választanunk őket. Eljön az ideje, hogy megsokszorozódjunk.

Tanítványság. A vízszintes kapcsolatokon túl megjelennek a függőleges kapcsolatok is. Ez veszélyes pont. Vajon nem ad-e ez alkalmat az „elit” kialakulására?

Mindnyájan tanítjuk egymást. Ki agyagozni, ki angolul beszélni, ki megértően hallgatni. De a végső cél az, hogy mindnyájan Krisztus tanítványai legyünk.

A régi görög tanító-mester a kertben ült, a fák alatt, lábánál a tanítványok. Hallgatták, ahogy beszél, és bele-belekérdeztek. Párbeszéd volt az oktatás. Utána sétáltak a kertben, beszívták a friss levegőt, virágokat ültettek és figyelték növekedésüket,

A közösség csak akkor életképes, ha mindenki tanítvány. Így nem lesz a fejlődésben megrekedt csecsemők gyülekezete. Így sokszorozódik.

Felekezetköziség. Ma Magyarországon lehetetlen Isten szeretetét hitelt érdemlő módon hirdetni, ha hangsúlyozzuk elkülönülésünket egymástól. Akár sziú vagy, akár apacs: mindnyájan indiánok vagyunk, és ezt vállalnunk kell. Ha egymás ellen lóbáljuk a csatabárdot, a mohikánok sorsára jutunk. Pozitív hittételekre építsük tevékenységünket, ne pedig mások tanításának cáfolatára. A munkában és közösségvállalásban minden őszinte, jó szándékú ember társ és barát, akár ateista, akár vallásos, vagy érdeklődő. Ha semmit sem csinálunk, vitatkozni és marakodni fogunk. Ha kertet kell kapálni, azon nincs sok vitatkoznivaló. Az élet, a feladat, a küzdelem egyértelmű, és ez mindig kimunkálja bennünk az egyetértést.