"Legyetek hát tökéletesek,
amint mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5,48)

= szerzetesnôvéreknek tartott elmélkedés szövege, apró változtatásokkal =

A lelki irodalomban viszonylag sok írást találunk, amely a tökéletességgel foglalkozik, a legismertebbek közé tartozik talán Szent Bonaventúrának, egy szerzetesapátnônek szánt lelki oktatása, A tökéletesség kis tükre, és Avilai Szent Teréznek A tökéletesség útja című könyve, amelyben a kármelhegyi Boldogasszony sarutlan szerzetesnôi számára ad utasításokat és tanácsokat.

Elmélkedésemben nagyon ritkán fogok utalást tenni rájuk, nemcsak azért, mert bizonyára mindannyian ismerik (lehet, hogy kötelezô olvasmány is volt a noviciátus idején), hanem elsôsorban azért, mert a Szentírásra szeretném helyezni a hangsúlyt.
Hány helyet tudnánk fejbôl felidézni, ahol a Biblia a tökéletességrôl beszél? (...) Talán nem is gondolnánk, hogy a Szentírásban a "tökéletes" kifejezés 62 alkalommal fordul elô, ragozott formáiban és toldalékokkal (tökéletes 32, tökéletesebb 4, tökéletesedésetekért 1, tökéletesedjék 1, tökéletesedjetek 1, tökéletesek 6, tökéletesen 1, tökéletesítse 1, tökéletesnek 1, tökéletessé 7, tökéletesség 2, tökéletességekbôl 1, tökéletességét 1, tökéletességre 3).

1. Felhívás a tökéletességre. Induljunk el a jézusi parancstól: Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes! (Mt 5,48), amely minden keresztényt kötelez. És mindjárt az elején könyörtelenül illuzióromboló leszek: lássuk be, hogy ezt a felhívást nem lehet szó szerint venni. Hiszen a katolikus dogmatika szerint Isten tökéletessége azt jelenti, többek között, hogy: mindenütt jelenlévô, megmérhetetlen, örökkévaló, változhatatlan: lehetetlen, hogy valamely tökéletességet szerezzen vagy veszítsen, mindentudó, mindenható,... De bölcsessége, jósága, szentsége, igazságossága, irgalma,... is olyan, hogy ember számára lehetetlen ezt a tökéletességet elérni.

Akkor hogyan lehet valaki olyan tökéletes, mint a mennyei Atya? Hiába várunk kézzelfogható útbaigazitást Jézustól. Ô mindössze egy alkalommal mondja, hogy mit kell tenni, mégpedig akkor, amikor az ôt követni akaró fiatalembernek válaszol: Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem! (Mt 19,21). Csak ennyi? Egy viszont mindenképp világos: Jézus tökéletesnek mondja azt, aki megtartja a parancsokat, mint jelen esetben ez a fiatalember is. Az ô esetében az anyagiakról való lemondás volt a ‘tökéletesség’ akadálya. Vagyis egyszerű szavakkal fogalmazva, itt tökéletesség az olyan szintü életszentséget jelöli, amely képessé teszi az embert az örök életre: tökéletes az, aki úgy él a földön, hogy élete végén elnyeri az örök életet.

2. A hívôk már tökéletesek. Az apostolok is ilyen értelemben tanítottak a tökéletességrôl, sôt úgy tűnik, hogy számukra már minden hívô tökéletes. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk, hogy Krisztus egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket (Zsid 10,14), vagyis Krisztus áldozatának erejébôl a hivôk már tökéletesek. A korintusiakhoz írt elsô levelében, szent Pál apostol magukat a korintusi híveket nevezi tökéleteseknek: A tökéletesek körében azonban mi is bölcsességet hirdetünk (1Kor 2,6). A filippiekhez írt levelében, az apostol még konkrétabb: Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! (Fil 3,14-15).

Erre a tökéletességre búzdítana minket Jézus? Ezek szerint már tökéletesek is lennénk?

3. Ki a tökéletes? Nem ennyire egyszerű. Elég, ha tovább lapozzuk a Szentírást. Szent Jakab apostol ugyancsak kemény kritériumot állít fel a tökéletességre: Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes (férfi), az képes egész testét is megfékezni (Jk 3,2). Ki merné elmondani közülünk, hogy nyelvével nem vétkezik? Vagy tökéletesek lennénk már a Zsidókhoz írt levél szerint, ahol az áll, hogy tökéletes az, aki gyakorlattal megfelelő érzéket szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére (Zsid 5,14+6,1)? Íme, máris két olyan kitétel, amelynek megvalósításáért ugyancsak keményen meg kell küzdenünk.

Jézus pedig így tanít: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere (Lk 6,40). Igen ám, csak az a kérdés, hogy ki a mesterünk! Mert választhatunk hivatásuknak nem éppen magaslatán álló példaképet/mestert. A nagy püspök, Prohászka, így figyelmeztet: Ha alacsony mestereket választotok s azok cselekedeteit veszitek zsinórmértékül, kontárok nyomában szögletesek lesztek. Ha életet s lelket alakítsz, akkor a legfölségesebbet vedd mintaképül; azért lett az Isten emberré. (...) Isten akaratát tedd, tökéletességedet azon mérd; úgy leszel reális ember.

4. Másért tenni, imádkozni. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy földi mesterek nem lennének szükségesek a tökéletesség útján való elôrehaldásunkhoz. A Szentírás tanúsága szerint az apostolok mindenekelôtt imádkoztak a rájukbízottakért, az ô tökéletesedésükért: Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben (2Tessz 1,11), vagy a korintusi híveknek ezt írja Pál: Imádkozunk is tökéletesedésetekért (2Kor 13,9). A kolosszei egyházközösség elôljárójáról, Epafrászról, pedig azt írja: Ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát (Kol 4,12).

Viszont azzal az apostolok is tisztában vannak, hogy, jóllehet a hívek tökéletesedésén fáradoznak, ôk csak földi tanítómesterek, közvetítôk és a tökéletesség egyedüli szegletköve Isten: Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban (Kol 1,28). Az apostolok nem saját bölcsességüket hirdetik, nem saját magukat állítják példának, hanem azt amit az Isten sugalmazott, mert az jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen (2Tim 3,16-17).

5. Tökéletesség csak Istentôl. A tökéletesedés útján csakis Isten lehet a mércénk, az ô akarata az egyedüli szempont: Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes (Róm 12,2). Isten segítségére van szükségünk ahhoz, hogy a tökéletesedés útján elôhaladhassunk. Ezért fohászkodik az apostol: A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek (1Tessz 5,23). Isten nélkül elképzelhetetlen a tökéletesség. Valaki lehet jó ember, humánus, tisztességes, rendes,... de tökéletes nem.

6. Mit kell tennem? És most jön a legnehezebb kérdés: mit kell tennem - nekem - ahhoz, hogy tökéletes legyek? Mit kell tennie a szerzetesnôvérnek, hogy tökéletes legyen? Sz. Bonaventura konkrétan válaszol: A tökéletes élet teljességét Krisztus menyasszonyának önmagában kell elkezdenie. Persze, ez mindenkire érvényes. Saját magamban kell keresnem és munkálnom a tökéletességet.

És itt nagyon hosszú lenne felsorolni mindazt, amit tenni kell a tökéletesség útján: erények gyakorlása (hit, remény, szeretet, igazságosság, okosság, mértékletesség, erôsség); alázatosság; állandó önvizsgálat, bűnbánat és bocsánatkérés; evangéliumi tanácsok (elsôsorban az önként vállalt szegénység, engedelmesség és tisztaság); elmélkedés és ima; irgalmasság testi és lelki cselekedetei, stb.

Vagyis: mindent odaadással, minél tökéletesebben tenni. Prohászka püspök szavaival: Isten a tökéletességet az odaadáson méri. Tudatosan cselekedni mindig: bármilyen apróság vagy jelentéktelen dolog is legyen az, hiszen akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére (1Kor 10,31); akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében (Kol 3,17).

7. Szeretet. Vagyis azt kell elsajátítanunk, hogy semmit sem kötelességbôl, hanem mindent szeretetbôl tegyünk. Ahogy szent Pál mondja: bármit tesztek, tegyétek szívből (Kol 3,23). Soha ne feledjük: mi önként választottuk életállapotunkat, nem kötelességbôl tesszük mindazt, amit napról-napra teszünk.

Az igaz, hogy a tökéletesség elsô foka a törvény iránti engedelmesség; ez az elsô áldozat, melyet meg kell hoznunk. De a törvény, az elôirások megtartása önmagában nem cél, hanem csak eszköz, hiszen a törvény nem vezet el a tökéletességre (ld.: Zsid 7,19). Aki mindent igazán szeretetbôl tud tenni, az megtartja a törvényt: A törvény tökéletes teljesítése a szeretet (Róm 13,10). Jézus nem hiába foglalta a szeretet parancsába össze az összes többi törvényt. Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke (Kol 3,14).

Prohászka így búzdít: fejlesszétek ki magatokban az Istenhez ragaszkodó lelkületet, legyen ez erôtök s örömötök, s ennek fogtok majd tudni alárendelni testet, élvezetet, világot. Az üres formalizmus, az öröm s a lélek nélküli bôjtök farizeusi lim-lom, ez mind nem tökéletesség. A törvények, elôírások, szabályok puszta megtartása még nem tökéletesség - esetleg perfekcionizmus. Hozzátartozik ugyan, de önmagában nem elégséges. Ha ehhez a külsô ‘tökéletességhez’ nem társul egy belsô, a lélek tökéletessége, akkor nem beszélhetünk arról a tökéletességrôl, amelyre Jézus hív fel. A szeretet nélküli ‘tökéletesség’ olyanokká tesz, amitôl Prohászka így óvott: A tökéletes ember ne legyen verébijesztô.

8. Állhatatosság. Végül még egy utolsó gondolat: a tökéletesség nem olyan állapot, amelyet elérünk és utána birtokolunk. Ez nem olyan, mint amikor az ember megtanul valamit és akkor azt már tökéletesen tudja. Egyrészt a már elért jó tulajdonságainkat, erényeinket állandóan felül kell vizsgálnunk, ‘karban kell tartanunk’. Másrészt folyamatosan újakat kell gyűjtenünk hozzájuk. Van, aki az erényeket sorra gyakorolta - írja szent Bonaventúra. Azonban míg minden erény koronája: a végsô állhatatosság nincs a kezében, Isten színe elôtt nem dicsôülhet meg. Halandó, ha még oly tökéletes is, nem lehet dicséretreméltó, míg a megkezdett jót jól be nem fejezte. Az állhatatosság a végcél. Az állhatatosságról pedig szent Jakab apostol azt írja, hogy a tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyünk (Jk 1,5).

Mi mindennap a tökéletesség útján járunk, Krisztus követésében. Nem álltatjuk magunkat, tudjuk, hogy milyen nehéz. De soha ne fáradjunk bele és legyünk kitartóak. Imádkozzunk és kitartóan munkálkodjunk napról-napra tökéletességünkön, hogy elmondhassuk Prohászka püspökkel, aki műveinek indexre tétele után, 1913 november 12-én ezt írja egy lelkigyakorlaton naplójába: Én a legfontosabb művemet öntökéletesedésemben ismerem föl.

© Kovács Gergely
Írásaim | Magyar | Home