után vágyódunk, aki igaz módon él. Talán magadat sem tartod igaznak. Sok minden nem jó benned. Felebaráti szeretetedbe is keverednek önző motívumok. Azért teszel jót, hogy lássák és jónak lássanak. Ám az igaz, a jó, az eredeti és a teljesen összhangban lévő messze állnak tőled, így az után Adventben vágyakozol, hogy az igazság lelked kiszáradt szántóföldjére is hulljon, és téged is „megigazítson". Vágysz arra, hogy igaz és jó légy, életedet egyenesen és őszintén járhasd, nem másokhoz igazodva. Ha az egek az igazakra harmatozva rád is harmaloznak, úgy te is újra helyesen, igaz módon, egyenesen, őszintén tudsz élni. Akkor szíved felfrissül majd az isteni szeretet harmatától.

28
6. Puszta

/\dvent második szombatján ezt halljuk: „A pusztában kiállónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Mk 1,3). Keresztelő János a pusztában lép fel. Adventi hang hangzik a pusztában. Advent azt ígéri nekünk, pusztánk megváltozhat, virágozni kezdhet. Számunkra a puszta ma egyenlő az „ittlét" érzésével. Városainkban betonsivatagról beszélünk, pusztaságról az emberi szívekben, ahol minden üres, kiüresedett lett. A puszta a magányosság, a ma-gáramaradottság jelképe. A puszta értelmetlenséget jelent, kapcsolatnélkühséget, szárazságot, kiszáradást. A 4. század szerzeteseinek a sivatag a démonok helye, ahol sötétség kavarog, a rossz az ember után nyúl. A mára pillantva azt mondhatjuk: a korszellem uralmának, az erőszak, félreértés, kizsákmányolás, rombolás szellemének helye. A puszta szó megfelelői: „kiüresedett, „beépítetlen, „lakatlan", „magányos", vad", „féktelen", „csúnya", „undorító." Ezekkel a szavakkal mai lelkiállapotunkat is leírhatjuk. Magányt, ürességet érzünk magunkban. Hontalanok vagyunk, sehol sem vagyunk otthon. A bennünk dúló vad és féktelen erők kiülnek az ember arcára elcsúfítva vonásait. A puszta az a hely, ahol kíméletlenül konfrontálódni fogunk magunkkal és visszataszító valóságunkkal.
29