3. Vágyakozás
A\dvent a vágyakozás ide]e. A vágy szerető sóvár-gás azután, ami szívünket mélységesen betöltheti és kielégítheti. Mindig köze van a szeretethez, a szívhez, melyet kitágít. Szent Ágoston számára a vágyakozás az ember alapvető állapota. Az ember lényéből eredően vágyik Isten után. Nem mindig nyilvánvaló, de minden földi vágyban az Isten utáni végső vágy rejtőzik. Ha szenvedélyesen vágyom a siker, a birtok, a gazdagság, elismertség után, úgy a vágy mindig túllép az elérhetőségen. Nincs olyan elismerés, mely vágyamat teljesen kielégítheti. Nincs bírtok, mely teljes nyugalmat fog számomra biztosítani. Végül is mindenben Isten után vágyom. Szent Ágoston találóan fejezi ki: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg benned nyugalmat nem talál, ó Istenem."
Aki vágyát elnyomja, az függő lesz. A függőség mindig elnyomott vágyat jelent. Advent lenne függőségeink vággyá alakításának ideje. Mi mindany-nyian ismerjük a függőségeket, belső függőségeinket. Nemcsak az olyan szembetűnőeket, 'mint az alkoholizmus, vagy a munkakényszer, hanem a függőséget a drogoktól, a gyógyszerektől, a szextől, a játéktól, vagy akár az emberi kapcsolatoktól. Mihelyt egy magatartástól vagy valamilyen dologtól függők leszünk, egy struktúra alakul ki bennünk. Már nem tudunk az adott magatartás és dolog nél-
20
kül meglenni. Az^ lenne a művészet, ha függőségeinket pontosan felismernénk és abban felfedeznénk azt a vágyat, mely megmutatja, hogy vágyunk a hétköznapin, a banálison túlmutat. Benne végső soron az otthon, a védettség, az elveszett paradicsom utáni vágyódásunk lelhető fel. Ez nem hibás vagy egészségtelen fejlődés, nem az éretlenség vagy az agresszió kifejeződése. Valami mást jelez. Azt sejteti ugyanis, hogy életünk küzdelmeiben csak akkor tudunk helytállni, ha magunkban otthon vagyunk, és a bennünk lakozó titkot, aki Isten, felismertük és tudatosítottuk.
Ha Advent idején vágyaim tudatára jutok, el tudom fogadni életem átlagszerűségét. Búcsút tudok mondani életemmel kapcsolatos illúziómnak, annak az illúziónak, hogy hivatásom teljesen kielégíthet, családom mindig harmóniában él majd, vagy mindig sikeres és mindenkinél kedvelt lehetek. Sokan makacsul ragaszkodnak illúzióikhoz.
t
És ha az élet ezt nem igazolja vissza, akkor azzal áltatják magukat, hogy életüket rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélik tovább. Amikor másoknak valamit mesélnek, szeretnek túlozni. Mindig izgalmasabbnak tüntetik fel, mint amilyen. Bennük minden valami különleges. Ha magukról mesélnek, mindig úgy mondják el, milyen rendkívüli a bennük éppen lejátszódó esemény. Ezzel akarják leplezni, milyen mély krízisben vannak.
f
Eletük banalitása felett szemet hunynak, helyzetük eltúlzott ecsetelésével a különlegesség illúzióját tartják fenn. :	....