2. Várakozás
várakozás egy magatartás, amelyre Advent folyamatosan figyelmeztet bennünket: Ti meg legyetek hasonlóak az olyan emberekhez, „akik urukra várnak, hogy mihelyst megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki" (lásd Lk 12,36). A várakozás izgalommal jár. Valamire várni kell: az Úr menyegzőrol való visszatérésére. Vagy magát a vőlegényt kell várni, ahogyan ez az okos és balga szüzekről szóló példázatban áll (Mt 25,1-13). A várakozás az emberben egészséges feszültséget szül. Aki várakozik, nem unalommal üti agyon az időt. Célra irányult. A várakozás célja ünnep, önmagunkká válásunk ünnepe, az Istennel való eggyé válás ünnepe. De nemcsak mi várakozunk, Isten is vár ránk. Vár, amíg megnyitjuk magunkat az életnek és a szeretetnek.
A „várni" német szón tulajdonképpen a „vártán" lakni értendő. A „várta" a kitekintés, az őrködés helye, őrtorony. Várni tehát azt jelenti: kitekinteni, vajon jön-e valaki. Körülnézni, mi minden közeledik felénk. A várakozás azt is jelentheti: valamire figyelni, valamit úgy tenni, mint az „őr", vigyáz és figyel valakire. A várakozás mindkettőt előhívja bennünk: a távolba pillantást is és a pillanatra figyelést is, amit éppen megélünk, és az azokra való odafigyelést, akikkel éppen beszélünk. A várakozás kitágítja a szívet. Amikor várakozom,
16
érzem, nem vagyok elegendő magamnak. Közülünk mindenki ismén a barátra vagy a barátnőre való várakozást. Minden pillanatban az órára néz, eljött-e az érkezés ideje. Kíváncsi a pillanatra, amikor a barát vagy barátnő a vonatról leszáll,
x
vagy az ajtón csenget. És milyen csalódottak vagyunk, ha a barát helyett valaki más áll az ajtóban. A várakozás bizsergo feszültséget kelt bennünk. Erezzük, mennyire nem vagyunk elegendőek önmagunknak. A várakozásban azután nyújtózkodunk, ami a szívünket megérinti, ami azt gyorsabban engedi verni, ami vágyakozásunkat betölti.
Manapság már sokan nem tudnak várni. Adventet nem a várakozás idejeként élik meg, abból előrehozott Karácsony lesz. Vannak, akik állandóan Karácsonyt ünnepelnek, ahelyett, hogy kitekintést tartanának és szívüket a várakozásban Karácsony titkának megnyitnák. A gyerekek addig sem tudnak várni, míg édesanyjuk az asztali imát elmondja. Azonnal enniük kell, ha valami az asztalon van. Nem tudják kivárni, míg a csokoládét a bevásárlókosárba teszik. Meg kell enni, mielőtt a pénztárnál kifizetik. A pénztárnál vagy az állomások pénztáránál sem tudnak várni az emberek. Előretülekednek. Pedig valami fontosról van szó: aki nem tud várni, annak sosem lesz erős „én"-je. Minden igényét azonnal ki kell elégítenie, így válik igényei rabszolgájává. A várakozás bensőleg tesz szabaddá. Ha igényeink kielégítésére várni tudunk, úgy a várakozás szülte feszültséget is elviseljük. Ez tágítja ki szívünket, és ezenfelül megaján-