Források a
4.3. Megigazulás hit által és kegyelemből fejezet
25-27. §-ához:
Vö. különösen USA Nr. 105kk.; LV 56-59; VELKD 87-90.
„Egyik nyelvről a másikra történő fordításnál, egyrészt a hit által való megigazulásról szóló reformátori beszéd a kegyelemből való megigazulásról szóló katolikus beszédnek felel meg, és másrészt, a dolgot tekintve, a reformátori tan a 'hit' egyetlen szaván azt érti, amit a katolikus tan 1Kor 13,13 nyomán a 'hit, remény, szeretet' hármasságával foglal össze” (LV 59,5-15).
„Hangsúlyozzuk, hogy az első parancsolat értelmében a hit mindig Isten iránti szeretet is és benne való reménység és a felebaráti szeretetben nyilvánul meg” (VELKD 89,8-11).
„A katolikusok ... - amint az evangélikusok - tanítják, hogy semmi, ami a hit szabad ajándékát megelőzi, nem érdemli ki a megigazulást, és hogy Isten minden üdvözítő ajándéka egyedül Krisztus által adatik” (USA Nr. 105).
„A reformátorok ... a hitet úgy értik, mint az ígéret szava által ... létrehozott bocsánatot és Krisztussal való közösséget. Ez az alapja az új létnek, amely által a bűn teste halott és az új embernek élete van Krisztusban ('sola fide per Christum'). De még ha az ilyen hit az embert szükségszerűen újjá is teszi, bizodalmát a keresztyén ember nem új életébe veti, hanem egyedül Istennek kegyelmet ígérő szavába. Ennek hitben való elfogadása elegendő, ha a 'hitet' 'az ígéretbe vetett bizalomként' (fides promissionis) értik” (LV 56,18-26).
Vö. Trienti Zsinat VI. ülés 7. fejezet: „... Ezért az ember magában a megigazulásban, a bűnök bocsánatával együtt Jézus Krisztus által, akinek tagjává lett, elnyeri együtt belé öntve mindezt: a hitet, a reményt és a szeretetet” (DH 1530).[1]
„Protestáns értelmezés szerint a hit, amely Istennek igében és szentségben adott ígéretébe feltétel nélkül kapaszkodik, elegendő az Isten előtti igazsághoz, úgyhogy az ember megújulása, amely nélkül hit nem lehetséges, a maga részéről nem ad hozzájárulást a megigazuláshoz” (LV 59,19-23).
„Mint evangélikusok ragaszkodunk a megigazulás és megszentelődés, hit és cselekedetek megkülönböztetéséhez, amely azonban nem elválasztást jelent” (VELKD 89,6-8).
„A katolikus tan egynek tudja magát azzal a reformátori szándékkal, hogy az ember megújulása nem 'járul hozzá' a megigazuláshoz, még kevésbé úgy, hogy erre Isten előtt hivatkozhatna ... Mégis indíttatva érzi magát, hogy az embernek a megigazító kegyelem általi megújulását Isten újjáteremtő hatalmának megvallása érdekében hangsúlyozza, mindenesetre úgy, hogy ez a hitben, reményben és szeretetben való megújulás nem egyéb válasznál Isten végtelen kegyelmére” (LV 59,23-29).
„Amennyiben a katolikus tan hangsúlyozza, hogy a kegyelmet személyesen és igeszerűen kell értelmezni ..., hogy a megújulás nem egyéb mint - Isten szava által létrehozott ... - választ ... és hogy az ember megújulása nem járul hozzá a megigazuláshoz, még kevésbé úgy, hogy erre Isten előtt hivatkozhatna ..., elutasításunk nem érinti már” (VELKD 89,12-21).
[1] Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai (Fordította és összeállította: Fila Béla, Jug László. Kisterenye / Budapest, 1997.) fordítása. (A továbbiakban DFJ rövidítéssel.)