ORSZÁGOS MAGYAR CECÍLIA
EGYESÜLET
KÁNTORKÉPZŐ TANFOLYAMA
H I
T T A N
ÍRTA:
DR. TARJÁNYI ZOLTÁN
BUDAPEST, 1994.
I. osztály tananyaga: - Biblia
-
Papság az Ószövetségben
-
Ószövetségi ünnepek
-
Ószövetségi áldozatok
-
Ábrahám, Mózes, Dávid
-
Zsoltárok
-
A Főtanács bemutatása
-
Ószövetségi kronológia
A Biblia
szó görögül könyveket jelent. Azokat
a könyveket tartalmazza a Szentírás, amelyek az ó- és újszövetség eseményeit,
Isten önfeltárását, valamint az ember örök célját mutatják be. E könyveknek két
teljes jogú szerzője van:
a/ Isten, aki sugalmazta azokat; b/ az emberi
üzenettovábbító, aki saját korában élve, saját műveltségét és szókészletét
használva elmondta ill. leírta az isteni üzenetet.
Az Ószövetség Isten és a választott nép (a
zsidóság) szövetségkötését és annak kibontakozását tartalmazza. Isten megígéri,
hogy elvezeti népét a Megváltóhoz, törvényeket ad neki, áldásáról biztosítja
őt. A nép megígéri, hogy Isten parancsait magára kötelezőnek tartja és azok
szerint él. Az ószövetségi Szentírás könyveit héber nyelven írták le, 45
kis könyvből áll. Műfaj szerint négyfajta könyvet különböztetünk meg benne:
1/ törvénykönyvek (Mózes öt könyve)
2/ történeti könyvek (a választott nép sorsa a
történelemben, azaz Isten hogyan vezeti őt gondviselésével, pl. Sámuel,
Királyok, Krónikák, Makkabeusok könyvei)
3/ bölcsességi és költői könyvek (a helyes emberi
életről bölcs kijelentések, jótanácsok, imádságok, pl. Jób, Példabeszédek,
Zsoltárok)
4/ prófétai könyvek (a próféta héberül "látót,
látnokot" jelent, tehát ő több mint jövendőmondó: Isten szemével látja és
láttatja a valóságot. 4 nagy- /Izajás, Jeremiás, Dániel, Ezékiel/ és 12
kispróféta /pl. Malakiás, Ozeás, Jónás, Joel/ könyvei szerepelnek az
ószövetségi Bibliában.)
Az Újszövetségi Szentírás iratai a következő újdonságról beszélnek:
Isten, az Atya, Jézus Krisztusban új, végleges szövetséget köt az egés
emberiséggel. E 27 kis könyvet görög
nyelven írják le a szemtanúk. Itt is négyfajta könyvet különböztetünk meg:
1/ Evangéliumok (= örömhír, jó hír), melyek az
emberiség végleges "törvényéről" a megtestesült Szeretetről, Jézusról
szólnak.
Négy evangélium van: Máté, Márk, Lukács és János a
szerzőjük. Máté (eredetileg vámos
volt, majd apostol= küldött, követ lett.), Márk
(fiatalon Péter apostol kísérője és tolmácsa lett), Lukács (eredetileg orvos, később Pál apostol kísérője a Földközi
tenger környékén végzett missziós utakon), János
(eredetileg halász, majd apostol, azaz Jézus nyilvános működésének,
kereszthalálának és feltámadásának a szemtanúja).
2/ Apostolok cselekedetei c. könyv: Lukács a
szerzője, az ősegyház életéről ad történeti beszámolót (könyve első felének
Péter, második felének Pál apostol a főszereplője).
3/ Apostoli levelek: Péter, Pál, Jakab, János és
Júdás Tádé apostoloktól, vagy személyeknek, vagy egyházközösségeknek írt
írások. Ezekben a Jézus-követő élet problémáiról, a keresztény élet elméleti és
gyakorlati nehézségeiről van szó. Pl. rómaiakhoz, korintusiakhoz, galatákhoz,
Tituszhoz, Timóteushoz írt levelek.
4/ Jelenések könyve: szerzője János apostol és
evangélista. Prófétai látomásokban leírja az egyház sorsát és jövőjét, Isten
végleges győzelmét. Ez az újszövetségi Szentírás utolsó, időben is utoljára
keletkezett könyve.
Látható a felsorolásból, hogy az újszövetségi iratok
műfaj szerint mennyire igazodnak az ószövetségiekhez. Ezen 72 könyv alkotja a keresztények Bibliáját.
Ószövetségi papság
A pap szerepe a közvetítés volt Isten és a
választott nép között: Áldás-közvetítés a nép felé, ima- és áldozat-közvetítés
Isten felé. Az ószövetségi időszakban a papságnak igen nagy hatalma volt: a
babiloni fogságig (Kr.e. 586-515) ők kenték fel a királyokat, a fogság után a
főpap volt a Főtanács elnöke.
A
papság hátterében a vallásos gondolkodás szerint az isteni kiválasztás áll:
senki sem lehet pap, csak az, akit Isten erre a szerepre kijelöl.
a/ A sok
pap-jelölt közül (4 Móz. 16,1-15) Isten az egyiptomi szabadulás után, a pusztai
vándorlás során Áront választja ki,
vándorbotja kivirágzásával (4 Móz. 17,16-25). Mózes szenteli fel őt és fiait
(tehát örökletes a papság, apáról
fiúra száll), mégpedig teljes személyiségüket érintő módon. Fülcimpa,
hüvelykujj, lábujj vérrel való megkenése (2 Móz. 29,4-9.19-22), mindez azt
jelzi, hogy az ő hallásuk-áldásuk-ténykedésük ezután már a közvetítés szolgálatában áll. Az Áron családjából származó és 30 év
feletti férfiak végezték az ószövetségi templomban az áldozatbemutatásokat. A
minden termény után járó tizedből, adóból éltek.
b/ A papi
segédszolgálatra Lévi törzse (leviták)
lett kiválasztva. Jákob 12 fiáról nevezték el a választott nép törzseit (Ruben,
Simeon, Lévi, Juda, Iszkár, Zebulon, Gád, Aser, Dán, Naftali, Benjámin,
József). József egyiptomi felesége miatt nem lehetett törzsi vezető, ám két
fiát, Efraimot és Manasszét elfogadták annak. Így 13 törzs vonult ki Mózes
vezetésével az egyiptomi fogságból a szabadulás éjszakáján, amikor minden
egyiptomi családban az elsőszülött meghalt. Lévi törzsét utólag kivették a
többi közül (a honfoglalás után nem kaptak külön területet), hogy teljesen a
templom szolgálatára szenteljék magukat. Így ők lettek azok a jelképes
elsőszülöttek, akik az Úr irgalmából nem haltak meg a szabadulás éjjelén. (2
Móz. 13,2 és 4 Móz. 8,5-26) Ők 25 éves kor fölött dolgozhattak a jeruzsálemi
templomban: kapuőrök, takarítók, áldozatbemutatási előkészítők, énekesek és
hangszeresek voltak. A nép tizedét ők is megkapták fizetés gyanánt, de annak 10
százalékát tovább kellett fizetniük az ároni papoknak.
Az
ószövetségi "salamoni" templomot Kr.e. 967-ben szentelte fel Jeruzsálemben
Salamon király. Ez időben a zsidóság történelmi fénykorát élte: gazdagság és
biztonság jellemezte. Az átlagosan 300 méter szélességű és 400 méter hosszúságú
épület sokáig a világ egyik nevezetességének számított. A következő épületekből
ill. részekből állt:
- külső udvar:
különféle csarnokok együttese (nők, férfiak, árusok, pénzváltók stb.), valamint
a rituális kézmosást szolgáló medence ("érctenger") volt benne. E
medencét minden égtáj felé 3-3 bikaszobor tartott, s a szobrok közötti
lépcsőkön lehetett fölmenni a különleges tisztulást adó vízhez.
- papok
udvara: ide csak a papok és a leviták mehettek be. Itt volt az 5X5 könyök
nagyságú égőáldozati oltár (alapja fából, teteje aranyból), ahol az áldozati
állatok égetését végezték.
- szentély:
ide már csak az ároni papok mehettek be. Itt tartották a kitett kenyerek
asztalát, rajta a szombat előtti nap rendszeresen kicserélt 12 kenyérrel;
illatáldozati oltár, amin sót, olajat, terményt égettek; valamint a 7 ágú
gyertyatartó, ami valójában olajégetési rituális eszköz volt.
- szentek
szentje: ide már csak évente egyszer a főpap mehetett be, itt tartották a
frigyládát, amelyben a 10 parancs két kőtábláját és Áron vesszejét őrizték.
A templom falain belül volt a 4 emeletes királyi
palotaegyüttes is, valamint a királyi istálló (az ókorban egy hadsereg erejét,
tehát az ország védelmét a lovak száma határozta meg). A jeruzsálemi templomot
Kr.u. 70-ben a földig lerombolták.
Ószövetségi ünnepek
Három
nagy, az egész zsidóságot érintő zarándok-ünnep
volt az ószövetségi időszakban.
- Húsvét
(pászka, héberül peszah=átvonulás, t.i. az angyal átvonulása Egyiptom fölött).
Az Egyiptomból való kiszabadulás emléknapja volt. Minden család az évfordulón
azt a vacsorát készítette el, amit utoljára a fogságban evett: bárány sütve
(nyárson, de csont nem törhetett benne), kovásztalan kenyér és keserű (zöld)
saláta. A vacsora közben a legidősebbnek el kellett mondania a szabadulás
éjszakájának a történetét. Később az ünnepnap összekapcsolódott a kovásztalan
kenyér ünnepével (macesz), a mi a szabadulás sietségére utal: egy héten át ezt
a fajta kenyeret ették.
A jeruzsálemi templomban a zarándokok számára
kötelezően elő volt írva az ünnep rítusa: a nép nevében 7 bárányt áldoztak fel,
valamint kisorsolták a bűnbakot. A Húsvét egyszerre templomi és családi ünnep
volt: 8 napos ünnepet jelentett, de csak az első és az utolsó nap volt
munkaszünet.
- Pünkösd
( a szó ötvenet jelent, tehát 7X7 nappal Húsvét ünnepe után tartották).
Eredetileg aratási zarándok-ünnep volt, később a Sinaj hegynél történt szövetségkötésnek
lett az emléknapja. Igen népszerű ünnep volt, ilyenkor sok zarándok ment
Jeruzsálembe, még a külföldön élő zsidók közül is (v.ö. Szentlélek eljövetele,
nyelvek csodája: újszövetségi pünkösd !).
- Sátoros
ünnep: eredetileg szüreti nap volt, a termés teljes betakarítása után,
később a pusztai vándorlás emlékünnepe lett. Szőlő-, olaj-, búza- és
árpaáldozatokat mutattak be, egy hétig sátorban laktak. Minden hetedik évben ez
ünnepen fölolvasták a teljes Törvényt (= Mózes öt könyvét).
Az engesztelés napján az egész ország
egész nap böjtölt. A jeruzsálemi templomban kétféle áldozatot mutattak be:
részint a papság, részint a nép vétkeiért.
Az
ószövetségi időszak ritmikusan visszatérő igazi ünnepe a szombat volt. A szó teljességet, hetet, nyugalmat jelent. Az előző
estétől lépett életbe: mindenkinek (ember, szolga, állat) tartózkodnia kellett
a munkától. A hatnapos teremtéstörténetre utalt ez a rítus: a hetedik napot úgy
szenteljük az Úrnak, hogy részesedünk az ő tevékenységet nem megszüntető, hanem
beteljesítő nyugalmából. Későbbiekben rengeteg szabállyal védték e nap
méltóságát: tilos volt sokat gyalogolni, varrni, tüzet gyújtani, ételt
készíteni stb.
Minden
hetedik esztendőt szombatévnek
neveztek, ilyenkor pihentették a földet, s ami spontán termett rajta, az sem a
tulajdonost, hanem a vándorokat és a koldusokat illette. Az elzálogosított
birtokok visszaszálltak az eredeti tulajdonosra, a zsidó rabszolgákat
fölszabadították. Mindez azt jelezte, hogy a világ igazi birtokosa Isten, az
ember csak annak haszonélvezője, bérlője, művelője, másrészt megóvták a
társadalmat a túl nagy vagyoni különbségek kialakulásától.
Minden
50. esztendő (a 7X7 utáni) a jubileumi
év volt. Ilyenkor dolgoztak a földeken (az előző esztendő a pihentetésé
volt), de minden szociális különbséget kiigazítottak, ami az elmúlt 49 évben
történt. Az Isten képére és hasonlatosságára alkotott ember ezen zarándok- és
családi ünnepek által, valamint ezen visszatérő éves ciklusú esztendő-ünnepek
által tudta kimunkálni a földi életében az Istentől kapott méltóságot.
Ószövetségi áldozatok
Minden
vallásban az imádság mellett az áldozat az, ami az egyén és a közösség Istenhez
ragaszkodását tudja kifejezni. Az ószövetségi időszakban háromféle
áldozatbemutatás történt:
- égőáldozat:
(lényege, hogy Istennek adok megsemmisítéssel valami értéket, valamint a füst a
felfelé, Istenhez szálló imát jelképezi). Minden reggel és este, a nép nevében,
bemutatták a jeruzsálemi templomban. Anyaga lehetett: marha, birka, kecske,
madár; ezt kiegészítette a kemencében sült étel, aminek egy részét elégették,
másik része a papoké lett. Kovász és méz kivételével bármit fel lehetett
ajánlani égőáldozatul.
- lakoma-áldozat:
az együtt étkezés a családtagokra és a barátokra jellemző, az oltár melletti
étkezés jelezte az Istennel szembeni vágyat a bensőséges viszonyra. Fel
lehetett ajánlani hálából vagy fogadalom teljesítése után. Anyaga bármi
lehetett, kivéve szárnyas. A szegy és a jobb lapocka a papoké lett, a kövér
részeket elégették, a többit az oltár közelében az áldozat bemutató családja
elfogyasztotta. (hús, bor, gyümölcs is lehetett) Magánáldozatként kötelező volt
a három nagy zarándok-ünnep egyikén.
- engesztelő-áldozat:
jelezte a hibáit fölismerő ember megváltozni akarását, azaz a megtisztulásra
való vágyát. A bűnökért való áldozat
mindig a közösség bűneit jelezte egyéni, tudatosan elkövetett bűnt az
ószövetségben nem lehetett megbocsátani !). Ennek a bűn-áldozatnak az anyaga a
kecske volt, amelynek vérét részint az oltárra, részint a szentek szentje
függönye felé hintették.
A vétek-áldozat
az egyéni, feledékenységből vagy hanyagságból elkövetett apróbb hibák
engesztelésére szolgált. Anyaga a kos volt. A következő vétkekért kellett
bemutatni: papi tized fizetését elfelejteni, felebarát ellen igazságtalanságot
elkövetni, rabszolgával elkövetett házasságtörésért stb.
Fölfedezhető
a furcsa ószövetségi áldozatok mögött, hogy a zsidó népnek milyen kifinomult
érzéke volt Isten szentségének tiszteletben tartása iránt, s hogy milyen erős
volt a megtisztulni akarás igénye, valamint hogy mennyire vonzódtak az Istennel
fenntartott kapcsolathoz. A próféták sem a buzgó áldozatbemutatást ítélték el,
hanem a formalizmust: látszólag bőkezű vagyok Isten iránt, valójában nem
törekszem tökéletességre, igazságosságra, szentségre, hanem megelégszem a
látszattal, azaz nem azonosulok áldozatbemutatásommal.
Az ószövetségi időszak végefelé egyre inkább a lelkület fontossága került előtérbe.
Az
ószövetségi teológia csúcsa az Izajás-féle szenvedő
szolga jövendölés: eljön majd valaki, aki személyes tökéletességével, Isten
akaratához teljes ragaszkodással él, bűnt nem követ el, mégis halálra adják.
Ezt ő elvállalja, Isten nem hagyja cserben a szenvedésben, diadalra segíti (Iz.
52,13-53,12).
A
szenvedő szolga jövendölés beteljesedésével az ószövetségi áldozatok helyébe
azok beteljesítője, a tökéletes jézusi áldozat lép, melyet hatékony jelek
(kenyér, bor, szavak) által meg lehet újítani. Ezzel az ószövetségi áldozatok
érvényüket vesztették: ezt jelzi az Evangélium képes beszéde (Jézus halálakor a
templom kárpitja kettészakad).
Ábrahám
A
zsidó nép ősatyja, a Kr.e. XIX. században élt. Neve ennyit jelent: "atyja
miatt előkelő". Életútját csak nagy vonalakban ismertetjük.
- a mezopotámiai Háránból származik, nomád fejedelem
volt, akinek ki kellett szakadnia pogány környezetéből, azaz kizárólag Istenre
kellett támaszkodnia.
- Szikemben Istentől újabb ígéretet kap (1 Móz.
12,4-7).
- elválik Lóttól, majd Hebronban megkapja a hármas
ígéretet: földet, utódot és különleges áldást fog kapni Istentől. A kettévágott
állatokkal megköti a szövetséget (1 Móz. 15,7-18), amelynek a jele a
körülmetélés lett (17,9-14).
- Hágártól, a szolgálótól születik Izmael nevű
gyermeke, akit elküld, s aki az arabok ősatyja lest (21,8-21).
- a memrei jelenésben ígéretet kap: Sárától
fiúgyermeke születik (18,1-14), majd közbenjár Szodomáért és Gomoráért
(18,16-33).
- Izsák (=nevetés fia) megszületik (21,1-17), akit
szeretete jeléül úgy tűnik, fel kell áldoznia (22,1-18).
- Sára meghal, Hebronban temetik el, a
sírhely-vásárlás ürügyén Ábrahám megvásárolja az egész vidéket (23,1-20).
- Ábrahám gondoskodik, hogy fiának felesége legyen
(24,1-19).
- Ábrahám meghal, felesége mellé temetik (25,7-11).
Teológiai értelemben Ábrahám Isten
választottja, jövője kizárólag Tőle függ (előzetes érdem nélküli meghívás,
természetes alap nélküli ígéretek). Nem egyéni boldogságot kap, hivatása az
atyaság, dicsősége pedig utódai. Az igazi ígéret az egyetlen fontos utódra,
Jézusra vonatkozik (Mt. 1,1; Gal. 3,28), akiben áldást nyer a föld minden
nemzetsége. Ábrahám minden hívő atyja és példaképe, mert remélni tudott a
remény ellenében, mert a megpróbáltatásokban egyre megtisztuló hittel
ragaszkodott Istenéhez. Ezért mondja Jézus, hogy a hívek végleges hazája
"Ábrahám kebelén" van (Lk. 16,22).
Mózes
Nevének
jelentése: vízből kihúzott. A Kr. e. XIII. században élt, Lévi törzsében
született. Élete főbb vonalakban:
- kalandos gyermekkor (születés körülményei,
megmenekülése - 2 Móz. 2. fejezettől tartalmazza életét a Biblia).
- sikeres egyiptomi ifjú, majd a gyilkosság után
menekülnie kell.
- a madianiták papjának, Jetrónak lányát, Cipórát
veszi feleségül, két gyermekük születik.
- égő csipkebokor-jelenet, azaz meghívása a
pusztában, miután a mindenki által majdnem elfeledett idősödő pásztor vezér
lesz.
- egyiptomi 9 csapás, majd a tizedik a szabadulás
éjszakáján, kivonulás Egyiptomból, a Vörös tengeren át (Kr.e. 1250-1225 között,
II. Ramszesz uralkodása idején), majd pusztai vándorlás.
- Az Ígéret Földje előtt meghal, ismeretlen helyen
temették el.
Teológiai értelemben: ő az egyedüli
ószövetségi alak, akit az újszövetségi Szentírás is elismer közvetítőnek (Gal. 3,19). Ő egyszerre
Isten szolgája és Isten barátja; szabadító és a Szövetség közvetítője, valamint
próféta, törvényhozó és közbenjáró, vagyis minden tekintetben a beteljesítőnek,
Jézusnak az előképe. Ezért oly fontos a szerepe a táborhegyi színeváltozásnál:
Illés próféta mellett ő tanúskodik Jézus Messiás-mivoltáról.
Dávid
Neve
ennyit jelent: kedvelt, kedves. Ő volt a választott nép királya Kr.e. 1010-970
között. A betlehemi Izáj legfiatalabb fia. Mint citerás és fegyverhordozó, Saul
király udvarába kerül. Tekintélyt szerez a nép előtt, főként a filiszteus
Góliát legyőzésével. Saul elől menekülnie kell, akinek halála után királlyá
kenik Hebronban. Meghódítja és kiépíti Jeruzsálemet, mely ezután az állam és a
vallás központja lesz. A 12 törzset egyetlen néppé szervezi. Az ő (és fia,
Salamon) idejében áll tetőfokán minden tekintetben a zsidóság. Isten és emberek
előtti kedveltségére árnyékot vet Betsabéval elkövetett házasságtörése, miután
bűnbánatot tart. Dávid kezdi el a jeruzsálemi templom építését.
Teológiai értelemben: Dávid által a
Messiásra vonatkozó isteni ígéretek megújulnak. Isten féltékeny szeretettel van
népe iránt (Iz. 9,2), hűségének újabb bizonyságát adja (Jer. 33,20), s örök
szövetséget fog kötni a Dávidnak megígért kegyelmek szerint (Iz. 55,3).
Mindezekért hívták Jézust "Dávid fiának", mert Ő lett Isten népének
igazi, végleges pásztora. Vagyis Ő teljesítette be a királysággal és az
imádsággal (a hagyomány szerint a 150 Zsoltár nagy részét Dávid írta)
kapcsolatos dávidi szerepet.
A Zsoltárokról
A
"pszaltérion" görög szó újjal pengethető hangszert jelent. A zsoltár
olyan vallásos költészetnek a terméke, amelynek nem a gyönyörködtetés a célja,
hanem a teremtésnek a lemásolása. Isten anyagot teremt: törvényt ad az
anyagnak. A zsoltár pedig törvényt, rendet ad az emberi gondolkodásnak, az
Istenhez szólásnak.
A 150
ószövetségi Zsoltár lett az egyház imaéletének az alapja, mégpedig a következő
indokok alapján:
- Jézus személyes példája (szombatonként a
zsinagógában zsoltárt imádkozott; utolsó vacsora alatt és után, valamint a
keresztrefeszítés során folyton zsoltár éneklés, ill. idézetek).
- Péter apostol pünkösdi beszéde nem más, mint
zsoltár-magyarázat: mivel a zsidóság gyakorlatilag fejből tudta ezeket, a
tudotthoz, az ismerthez kötötte a Jézusban kinyilvánuló üdvösség-újdonságot.
- Az ősegyházban, az apostoli idők során kezdettől
fogva naponta többször is összejöttek a keresztények imádkozni, zsoltározni,
mert a zsoltárokban minden jelentősebb messiási prófécia szerepel.
- hogy a kereszténység egységes nép, (nemzetek feletti gyülekezet, de Isten új népét alkotja), -
ezt a gondolatot és öntudatot is a saját költészettel = zsoltárokkal alapozták
meg.
- A zsoltár
tehát elméletileg igen fontos, mert komplett teológiát tartalmaz, s
gyakorlatilag is igen fontos, mert "fáradtság nélkül föl lehet fogni, s
gyönyörűséggel megjegyezni", ahogyan Szent Ambrus mondotta a IV.
században.
Az újszövetségi Bibliában 518 idézet ill. utalás van
a zsoltárokra. Mindebből világosan kitűnik, hogy miért vált az ószövetségi
ima-költészet Jézusé, majd az egyházé. S hogy a papok és szerzetesek
zsolozsmájukban miért imádkozzák hetenként végig a 150 zsoltárt.
A Főtanács Jézus idejében
Főtanácsnak
(Szannedrin) a babiloni fogság után alakult 70+1 tagú zsidó vezetőségi
testületet nevezzük. Jézus idejében négyfajta hátterű ember volt a tagja:
- Farizeusok
(=elkülönült), akiket rabbinak
(=nagy) is szólítottak. Kialakulásuk és szerepük a babiloni fogság idejében
lett mérvadó, amikor a zsidóság az idegenben meg volt fosztva a vallásos
szertartások lehetőségétől, egyedüli támasza a Törvény ill. a Biblia volt. Így
a fogság után a törvénytudók lettek az igaz vallásosság megszemélyesítői,
lassan a nép lelkiatyjai lettek. Kezdetben igen pozitív szerepük volt: a
vallásos lazulás jelenségei ellen bátran felléptek feltétlen
törvénytiszteletükkel. A zsinagógai tanítás mellett a bíráskodást és az iskolai
tanítást is ők végezték - gyakorlatilag az ő kezükbe került a szellemi vezetés.
Jézus részint elismeri buzgalmukat, részint igen kemény ítéleteket mond rájuk,
hiszen önmagukat tökéletesnek tartották, képtelenek voltak a bűnbánatra.
- Szadduceusok
(Szádok nevű, Salamon által kinevezett főpapról kapták nevüket). Ők alkották a
papi pártot az írástudók között. A hagyományt elvetették, csak ahhoz
ragaszkodtak, ami Mózes könyveiben megtalálható volt, még a próféták írásait
sem vették komolyan. Bár befolyásuk kisebb volt a népre, mint a farizeusoké, Jézus
halálos ítéletét ők vitték keresztül a Főtanácsban.
- Főpapok
(máskép: papi fejedelmek). Áron családjának leszármazottjai voltak, akiknek
feladata a jeruzsálemi templom istentiszteletének, kultuszrendjének a
biztosítása volt. A szertartásokat is ők magyarázták és az áldás-közvetítés is
az ő szerepük volt. Jézus idejében a rómaiakkal való összeszövődésük miatt
tekintélyük már nemigen volt.
- Vének
(másképpen: Heródes-pártiak). A 30 évnél idősebb civil arisztokrácia és
pénzarisztokrácia emberei voltak. Sokszor az idegen, elnyomó hatalommal is
együttműködtek, hogy saját gazdagságukat és befolyásukat megtartsák ill.
erősítsék.
Jézus
a Főtanács minden szárnyával összeütközésbe került: a farizeusokkal a főparancs
kérdésében (Mt. 22,34-40), a szadduceusokkal a feltámadással kapcsolatban (Mt.
22,23-33), a főpapokkal a templom megtisztításakor (Mt. 21,12-17), a vénekkel
az adófizetéssel való vita után (Mt. 22,15-22).
Ószövetségi kronológia
Hogy
világosan lássuk az Ábrahámtól Jézusig terjedő történelmi szakaszt, röviden
végig kell vennünk az egyes jelentős korszakokat:
- pátriárkák (= ősatyák) kora: Kr.e. 19. századtól
Ábrahám, Izsák, Jákob és Juda.
- egyiptomi fogság ideje: Kr.e. 13. századig,
Mózesig, amikor megtörténik a kiszabadulás ill. a pusztai vándorlás.
- bírák kora: Kr.e. a 11. századig, amikor a
honfoglalás után a zsidóság 12 törzs szerint letelepedik, s minden törzset
egy-egy bíró irányít. Legismertebbek: Sámson, Gedeon, Jefte.
- királyok kora: Saul, Dávid, Salamon. Salamon
halálakor, 932-ben kettészakad az ország. Északon Izrael néven, Délen Juda
néven új ország alakul, - ez utóbbi a törvényes dinasztiához kötődő.
- az északi országrész, Izrael 722-ben az asszírok
által megsemmisül (itt működött Illés próféta).
- a déli országrész, Juda elszenvedi a babiloni
számkivetést (586-515), mert nem hallgat Izajás, majd Jeremiás bűnbánati
üzenetére.
- 515 és 321 között független az ország, ez a nagy
vallási megújulásnak, a zsinagóga-építéseknek, a farizeusok térnyerésének a
kora.
- 321-198 között a zsidók a Ptolemaiosz
(Egyiptom-központú hellén) uralom alatt élnek.
- 198-ban a Szeleukosz (Babilon-központú hellén)
uralom alá kerülnek, akik véres vallásüldözést folytatnak, főként Antiochus
Epifanész alatt. Ennek hatására 167-ben kitör a makkabeusi háború, mely három
éves harc után újra a függetlenséghez vezet, 164-ben.
- 101 éves függetlenség után (mely során a
Makkabeusok, Judás és társai nemcsak a királyságot, hanem a főpapságot is
magukhoz ragadják) Kr.e. 63-ban a rómaiak elfoglalják az országot. A Birodalom
kis provinciájaként, Szíriához csatolva kezelik.
- Jézus Krisztus Augustus császár uralkodása alatt
(Kr.e. 31- Kr.u. 14) született, s Tiberius uralkodása alatt halt meg (Kr.u.
14-37). A rómaiak először királyok ill. fejedelmek által kormányoztak (Heródes
és fiai), majd helytartókat küldtek. Közülük legismertebb Pilátus (Kr.u. 26-36
között).
II. osztály
tananyaga: - A Hiszekegy története
-
Az Atya tulajdonságai
-
A Fiú kiléte és megtestesülése
-
Jézus halála és feltámadása
-
A Szentlélek kiléte és szerepe
-
Az egyház jellemvonásai
-
Saját jövőnk (holtak feltámadása, örök élet)
A Hiszekegy története
Az
első keresztény időkben igen rövid szimbólumok
(= hitvallások) voltak. Pl. Jézus a Krisztus = Jézus, a történeti személy Úrrá,
Messiássá lett a feltámadás által. Vagy: Jézus meghalt értünk, és feltámadt
elsőszülöttként a holtak közül = a megváltás művében mi is "benne
vagyunk", azaz nem egy információ elfogadásáról van szó, hanem egy isteni
terv magunkra vállalásáról. A legismertebb
rövid hitvallás a hal jelképe volt:
görögül a hal = ihtüsz, s minden betűvel egy szót kezdtek (Jézus Krisztus Isten
Ember Megváltó).
Az
u.n. Apostoli hitvallást a hagyomány
szerint maguk az apostolok szövegezték meg, mindenesetre a II. század végéről
már írásos dokumentumunk van róla. Ez tömören összegezte a keresztény hit
tartalmát, 12 tételben (maga a szám is emlékeztet a 12 apostolra).
313-ban
Nagy Konstantin császár a milánói rendeletben bevett vallássá nyilvánította a
kereszténységet, azaz megszűnt az üldözés. Igazából ekkor kezdődtek a hit megfogalmazásának
nagy vitái, ugyanis mindenképpen tisztázni kellett, hogy az egy Isten
ószövetségi hite hogyan egyeztethető össze a Szentháromság újszövetségi
hitével. Mindenféle jó- és rossz-szándékú megoldási kísérletek, eretnekségek
születtek (pl. arianizmus, vagy álarc-elmélet). 325-ben ezért összehívták
Niceában az I. egyetemes zsinatot, ahol kibővítették az Apostoli hitvallás
Fiúra vonatkozó részét. A II. egyetemes zsinaton, 381-ben, Konstantinápolyban
pedig a Szentlélekkel kapcsolatos hittételeket bővítették ki, így született meg
az u.n. Nicea-Konstantinápolyi hitvallás,
amit minden vasárnapi és ünnepi szentmisén elimádkozunk. A hitvallás tehát
hitünk tételes összefoglalását adja, mely részint a liturgiában imádságként
szerepel, részint biztosítja a hit tisztaságának a megőrzését.
Apostoli
hitvallás Nicea-Konstantinápolyi hitvallás
Hiszek egy Istenben, Hiszek
az egy Istenben,
mindenható Atyában, mindenható
Atyában,
mennynek és földnek teremtő- mennynek és földnek, minden láthatónak
jében, és
láthatatlannak teremtőjében,
és a Jézus Krisztusban, és a Jézus Krisztusban,
Ő egy Fiában, a mi Urunkban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától
született
az idő kezdete előtt, Isten az
Istentől,
Világosság a Világosságtól,
valóságos
Isten a valóságos Istentől.
Született,
de nem teremtmény, az Atyával
egylényegű
és minden általa lett.
ki fogantaték Szentlélektől, Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért
születék Szűz Máriától, leszállott a mennyből, megtestesült a
Szentlélek
erejéből, Szűz Máriától, és
emberré
lett.
kínzaték Pontius Pilátus alatt, Pontius Pilátus alatt értünk
keresztre
megfeszítteték, meghala és feszítették, kínhalált szenvedett, és
eltemetteték. eltemették.
Szálla alá poklokra, harmad- Harmadnapra föltámadott az Írások
napon halottaiból föltámada, szerint, fölment a mennybe,
fölment a mennybe, ott ül a ott ül az Atyának jobbján,
Mindenható Atyaistennek jobbja
felől, onnan lészen eljövendő, de újra eljön dicsőségben,
ítélni eleveneket és holtakat. ítélni élőket és holtakat, és
országának
nem
lesz vége.
Hiszek a Szentlélekben, Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és
Éltetőnkben,
aki az Atyától és a Fiútól
származik,
s akit épp úgy imádunk és
dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút,
Ő
szólt a próféták szavával.
egy katolikus keresztény Hiszek az egy, szent, katolikus és
Anyaszentegyházat, apostoli
Anyaszentegyházban,
szenteknek egyességét, bűneink vallom az egy keresztséget a
bűnök
bocsánatát, bocsánatára,
testnek föltámadását, várom a holtak föltámadását,
és az örök életet.
Ámen. és
az eljövendő örök életet. Ámen.
Az "Amen" héber szó ennyit jelent: igen,
hiszem, elfogadom, vállalom.
Az Atya
tulajdonságai
Isten
Atya-mivoltát először rejtett módon a teremtésben,majd végleges és nyilvánvaló
módon a Fiú és a Lélek elküldésével nyilatkoztatta ki. (Apokalipszis=
kinyilatkoztatás, függöny elhúzása.) Adataink tehát az üdvtörténet tényei, melyeket a Bibliából és a Hagyományból
merítünk.
Az Atya
tehát az őslétforrás, akinek teremtő
szava létbe szólítja a kozmoszt. Az ószövetségi, képes beszéd a
teremtéstörténettel kapcsolatban a következő lényegi elemeket tartalmazza: az
anyag nem örök, hanem Isten szeretetének a teremtménye; az ember pedig uralkodásával
és hódolatával alakítja ki az istenképiséget.
Istenről
kétféle módon beszélhetünk: a bölcselet és a kinyilatkoztatás alapján. A filozófiai istenkép abból indul ki,
hogy "ha van Isten, milyen tulajdonságokkal kell hogy rendelkezzen".
Ő a tulajdonságait nem kapta és nem szerezte, s minden tulajdonsága ugyanazt a
lényeget fejezi ki. Pontosabban: mi külön-külön fogalmakkal tudjuk abszolút
lényegét meghatározni. Szellemi
mivoltából következik, hogy nincs szüksége térre, nincsenek kiterjedései, részei,
nem érvényesek rá a fizika törvényei. Isten nem azért mérhetetlen, mindenütt jelenvaló, örökkévaló, mert nagyobb a fénysebességnél stb, hanem mert
tökéletesen és egyszerre birtokolja a határtalan létet, változás nélküli, idő
nélküli élete van.
Jézus
kijelentése: "Aki engem lát, látja az Atyát" (Jn. 14,9), arra utal,
hogy az Ő élete és tulajdonságai által maga az Atya mutatkozik meg. Irgalmas, igazságos, hűséges, emberszerető Személy: ezek a kinyilatkoztatás istenképének a legfontosabb elemei. Tehát a szükséget szenvedő
teremtmény iránt jóindulatú, megbocsátó; nem ismer személyválogatást, "Az
Isten minden ígérete Igenné lett Krisztusban" (2 Kor. 1,20). Isten azért
küldte el Fiát a világba, fogy üdvözítse = örök céljához, boldogságához segítse
azt (Jn. 3,17). Tehát a Második Isteni Személy megtestesülése az Atya minden
tulajdonságát összegzi, v.ö. kormozott üveg - példázat.
A két
látószögű istenkép együtt adja a
keresztény Isten-fogalom teljességét. Látjuk ezt a hitvallás megfogalmazásából
is: a "mindenható" és "teremtő" Istenre vonatkozó szavak
egyike a filozófiai, másika az üdvtörténettel megközelíthető istenképre
utalnak. A "láthatatlan világ" a mennyek országát és az angyalokat,
Isten személyes, de test nélküli teremtményeit jelenti a Hiszekegyben.
A Fiú
kiléte és megtestesülése
A
Hiszekegy a Fiúval kapcsolatban az Atyától való születést hangsúlyozza. Ezt a születést valóságosan, és nem
jelképesen kell értelmezni, de természetesen Isten szellemiségéhez és
abszolútumához kell mérni. A személy két lényegi tulajdonsága az önismeret és
az önközlés. Az Atya tökéletesen ismeri önmagát, és tökéletesen ki is mondja
önmagát. Idő nélküli állandóságban önismeretét mondja ki a Fiúban. (Ige 7 szó, beszéd, üzenet.) Mindez már megvolt
"az idő kezdete előtt", azaz még az anyag teremtése előtt. Valóságos
kimondásról, valóságos szülésről van tehát szó. (A szülés nem más, mint
valóságos élő lény származása egy másik valóságos élő lénytől. A Fiúnál a
természetfölötti megegyezés magából a születésből fakad. A születőnek mindig
ugyanaz a lényege, mint a szülőnek, mert a szülés csak lényegbeli
hasonlóságokat hozhat létre.)
A Fiú
születésében az isteni tökéletesség miatt a következő mozzanatok szerepelnek:
- A Fiú az Atyától kapja isteni természetét,
- Az Atya az által Atya, hogy önmaga lényegét adja, a Fiú az által Fiú, hogy elfogadja az örök közlést,
- ez az örökkévalóságban, idő nélküli állandóságban
lezajlódó folyamat,
- mivel Isten öröktől fogva és szükségszerűen ismeri
önmagát, ezért az Ige öröktől fogva és szükségszerűen van: tehát nem
teremtmény.
Értünk.......megtestesült
A
Második Isteni Személy beleszületése az időbe, a történelembe, ez a
megtestesülés. Jézusban az isteni és az
emberi természet egy személyben egyesült. Az Ige úgy lett emberré, hogy
valóságos emberi testet és lelket vett magára, ezekben fejezte ki önmagát. Így
Jézus nemcsak az Atya hírnöke, tanításának továbbmondója, hanem Őbenne jelent
meg az Atya jósága és emberszeretete. Teljesen beleilleszkedett az emberi
létbe: a közösség, a társadalom, a vallás meghatározottságai közé. Úgy hozott
egyetemes, minden kor minden emberére vonatkozó tanítást és természetfölötti
életet, hogy elfogadta egy adott kor történelmi, szokásbeli, földrajzi,
egészségügyi stb. jellegzetességeit.
A
megtestesülés legközvetlenebb eszköze Mária
volt. Isteni előkészítettséget birtokolt (bár nem tudott róla: szeplőtelen
fogantatás !), s teljesen személyes teljes odaadottságot kívánó döntésével
igen-t mondott Isten tervére. Így indulhatott meg az isten-ember élete a
földön. Ő azonban nemcsak világra szülte a Megváltót, hanem alázattal végig
kísérte a Megváltás minden területén. Így ő az első és legtökéletesebb
Krisztus-követő is.
Jézus
megváltó halála és föltámadása
Pilátus
26-36 között volt Judea helytartója, Tibérius császár megbízásából. Az ő helytartósága
alatt történt Jézus elítélése és kivégzése. "Kínhalált szenvedett"
: ez a formula a fulladásos kereszthalálra utal. A halálnak a lándzsadöfés nem
oka, hanem bizonyítéka. "Eltemették"
: a bibliai adatok szerint Arimatheai József főtanácsos előre váltott sírjába.
"Föltámadt" : az üres sír önmagában
nem bizonyítja Jézus feltámadását. (Akár az apostolok, akár Jézus ellenfelei
ellophatták a holttestet.) Kizárólag a feltámadás utáni jelenések a
bizonyítékok: az apostolok fizikai tapasztalatokat kapnak, hogy Jézus él.
(Látják, hallják, együtt esznek vele, megtapintják.) Jézus nem a régi életébe
jött vissza, hanem testileg megdicsőült: biológiailag is megkapta a
romolhatatlan, idő nélküli isteni életet. Feltámadásával túllépi az idő és a
tér kategóriáit: képes enni, de nincs szüksége ételre, képes beszélni, de nincs
szüksége a beszédre, hogy gondolatait továbbítsa, stb. Testileg vesz részt az
Atya abszolút dicsőségében.
"Az Írások szerint" : az Írások szó
a bibliai nyelvhasználatban az ószövetségi Szentírást jelöli. Azaz a próféták
írásaiban rejtett módon meg volt írva Isten megváltói terve. V.ö. Emmauszi
tanítványok története (Lk. 24,13-35):
a feltámadt Jézus elmagyarázza a tanítványoknak,
hogy mindennek így kellett történnie. És v.ö. Péter apostol pünkösdi beszéde
(ApCsel. 2,14-28) : Péter az ószövetségi Zsoltár-idézetekkel igazolja Jézus
Krisztus feltámadását.
"Fölment a mennybe" : az ókori
világképben (tudományos világképben !) gondolkodó apostolokat Jézus nem
világosította fel természettudományosan, hanem alkalmazkodott hozzájuk. Így
mennybemenetel ennyit jelent: Jézus testi valóságában többé nem jön, csak a
világ végezetén, - Jézus az Atyához megy, hogy az Ő "jobbjának"
oltalmában helyet készítsen nekünk. Tehát lezárult a kinyilatkoztatás időszaka,
most már az apostolokon a sor : gyökereztessék meg a történelemben a megváltás
művét. Jézus oda ment vissza, ahonnét a megtestesüléskor jött : az Atya
akaratából testesült meg, az Ő akaratát teljesítette a földön, Őt dicsőítette
meg. Így Jézus által az emberi természet elfoglalhatja megdicsőült posztját az
Istennél.
"Újra eljön dicsőségben..." :
kinyilatkoztatásunk fontos üzenete, hogy a világ és az emberiség élete Isten
közreműködésével indult meg, így az Ő közreműködésével záródik is le. Jézus a
világ végéről a korabeli prófétai nyelvet használva beszélt, de kihámozható
tanításából a képek mögötti lényeg. E szerint, mivel ő kapott hatalmat, minden
hatalmat a mennyben, a földön és az alvilágban: saját maga fogja lezárni az
emberiség életét. Ekkor nyilvánítja ki véglegesen Úr-mivoltát, s ez
a dicsőséges eljövetel lesz egyszersmind az ítélkezés is. Ez a nyilvános ítélethozatal lesz, hiszen mindenki a
halála pillanatában már megkapja az örök életet ill. az örök kárhozatot. (Jézus
eljött a "test nyomorúságában", megtestesülve az első Karácsonykor, -
el fog jönni az "ítélet tüzében", a végső dicsőségben. S e két
eljövetel közötti időt öleli fel az egyház élete és küldetése : a történelemben
a "kegyelem harmatában" jön el az emberiséghez.)
A
dicsőség végleges kinyilvánítása egy olyan idő nélküli "országot"
eredményez, amelyben utólag nyilvánvaló lesz Jézus központi szerepe, s egyben a
szeretetben állandósul majd a megdicsőült emberi természet. Ez a végleges és
biztos célbajutás reménye. Isten mindenkit megjutalmaz, akik "szeretettel
várják az ő eljövetelét" - ahogy Szent Pálnál olvassuk.
A
Szentlélek kiléte és szerepe
Az
Atya és a Fiú neve már jelzi, hogy egymással milyen viszonyban vannak. A
Harmadik Isteni Személyre a kinyilatkoztatás nem adott ilyen karakterisztikus
nevet. Igazság lelke", "Vígasztaló" - ilyen szavakkal illeti Őt
a Biblia. "Mikor eljön a Vígasztaló, akit én küldök az Atyától, az Igazság
lelke, aki az Atyától származik, Ő majd tanúságot tesz rólam" - mondja
Jézus (Jn. 15,26). Kétségtelen tehát, hogy az Atyától származik, ám mivel Jézus
hangsúlyozza, hogy ő is küldi a Szentlelket, ezért őtőle is származtatjuk. Ha
az Atya "leheli" a Szentlelket, akkor a Fiú is, hiszen az atyaságon
kívül az Atya mindent átadott a Fiúnak.
Az
első Hitvallásokban úgy szerepel a Lélek, mint aki az Atyától származik. A VI.
századtól kezdve iktatták be a Hiszekegybe a "Filioque"-t, azaz
"és a Fiútól" - kiegészítést. Az Atya és a Fiú itt nem két lételvet
alkot, hanem egyetlen, szeretetből történő, örök lehelést. A Szentlélek származása is szükségszerű mozzanat: a
tökéletes boldogság szeretete, a szeretet áramlása is személyes létet kap.
Mindez
nem elméleti igazság, hiszen a Léleknek megvan a maga történeti szerepe. Isten
emberei, a próféták mindig a Lélek
által lettek felruházva működésükre. Minden próféta -joggal- hivatkozott
fellépésekor arra, hogy ő a Lélek erejéből és indíttatására beszél. Az isteni
üzenet továbbítása pedig u.n. jövendöléseket is tartalmazott. Ezek egy része
nyilvánvaló jövendölés = előre mondás, a Megváltóval kapcsolatban (Dávid
családjából, Betlehemben születik, előhírnök vezeti be működését, csodákkal és
jelekkel bizonyítja majd Isten jóságát, ártatlanul szenvedést vállal, stb.),
másik része u.n. rejtett jövendölés (szűzi foganás, halál módja, feltámadás,
stb.). A Hiszekegy ezért hangsúlyozza, hogy a Szentlélek "szólt a próféták szavával". Vagyis
Ő sugalmazta az üdvösség történetében előre haladó választott nép igazságait,
hogy el tudjanak jutni a megígért tetőponthoz, a Megváltóhoz. Tehát az igazságban maradást és a megerősítést már az ószövetségben
kimutathatjuk a Szentlélekkel kapcsolatos működésekben.
Végleges
módon a Szentlélek Pünkösdkor, az egyház megszületésekor jött el : világos
látást, tanítani tudást és bátorságot adott az apostoloknak, hogy hitelesen és
erővel indítsák meg a megváltói művet folytató közösség életét. A Lélekben
Pünkösdkor megszületett egyház mindig birtokolja Krisztus Lelkét. Ez a fogadott
fiúság lelke, akiben "ezt kiálthatjuk : Abba, Atyánk !" (Róm. 8,15).
Az egyház jellemvonásai
Egyház
= küriaké ekklészia, vagyis "Úrhoz
tartozó ünnepi gyülekezet". Az üdvösség jele és eszköze. Azon emberekből
álló természetfeletti közösség, akik elfogadják Isten Jézus Krisztus általi
uralmát maguk felett, s átadják magukat a Lélek vezetésének. Az egyház
egyszerre kegyelmi és földi közösség. Kegyelmi:
Krisztusnak, mint főnek a teste, ahol Krisztus gondolatai és tettei a
szentségek által tovább élnek és hatnak a történelemben, hiszen a megjelenítő
erejű szavak által Jézus természetfeletti segítségét aktualizáljuk az időben. Földi közösség: földi szervezet, hiererchikus tagozódással,
intézményekkel, szolgálati szabályzattal, nyelvvel, szokásokkal, stb. Míg az
egyház természetfeletti arculatát elsősorban a Krisztus Misztikus Teste -
megközelítés biztosítja, addig a földi jelleget Isten népeként, az ószövetségi
nép hivatásának beteljesítőjeként és folytatójaként tudjuk leginkább
hangsúlyozni.
Az egyháznak a Hitvallás szerint 4 fontos
tulajdonsága van: egy, szent, katolikus és apostoli.
Egy: az egyház egy-mivolta Krisztus
Főségének a következménye. Ő adja a keresztények számára a gondolkodási és a
cselekvési mintát, Ő adja a törvényt és az életet=kegyelmet. Krisztus és az
egyház, a kettő egy egységet alkot. A Fővel való egység szellemi, erkölcsi és
megszentelő értelemben is meg kell hogy legyen. (1 Kor. 8,6: 1 az evangélium, 1
az apostoli hivatal, 1 a keresztség !). Így mondhatjuk, hogy az egyház egysége
kezdettől fogva adott és jelenvaló, - annak ellenére, hogy a Krisztus által
alapított 1 egyház az idők során különféle felekezetekre és irányzatra bomlott
szét. Egyházunk minden tagjának kötelessége az elszakadt testvérekkel keresni
az egységet, imádságban és cselekvő szeretetben.
Szent: ez azt jelenti, hogy az egyház
olyan értéket birtokol, mely minden tag birtoklásának az összegét is
felülmúlja, tehát transzcendens értéket. Ez nem más, mint a Szentlélek,
Krisztusnak a Lelke.
Az egyházat jellemzi az ontológiai = létszentség,
mert pusztán léténél fogva a Léleknek a birtoklója. Ám állandó erőfeszítésre is
kötelezve van, hogy az u.n. morális = erkölcsi szentséget is kimunkálja
magában, a bűnnélküliség felé törekedjen. Az egyház nem zárja ki végérvényesen
tagjai közül a bűnösöket, sőt többé-kevésbé mindenki a bűnösök közé kell hogy
sorolja magát. Így az egyházat a bűnösök közösségének is mondhatjuk, de isteni
garanciánk van arra, hogy a bűn nem tud annyira elhatalmasodni az egyházban,
hogy az nélkülözze a Szentlelket (Mt. 16,18). Szenttétevő küldetését így mindig
meg tudja valósítani.
Katolikus: a szó jelentése "egyetemes". (A régi magyar nyelv
a "közönséges" szót használta). A katolicitás azt jelenti, hogy az
egyház minden lehetséges emberi értéket, eszmét, művészetet magába tud fogadni és
át tud nemesíteni, krisztusivá tudja őket alakítani. Az egyház azért is a
lehető legegyetemesebb közösség, mert fajra, nemre, állapotra, bőrszínre,
egészségre, életkorra, épségre való tekintet nélkül bárki a tagja lehet. Isten
egyetemes üdvözítő akaratát így hitelesen tudja képviselni.
Apostoli: ez a jellemvonás is dupla
tartalmat birtokol. Részint azt jelenti, hogy apostolok azok a hiteles tanuk,
akiket nem lehet kikerülni az isteni önfeltárás = kinyilatkoztatás = Jézus
Krisztus megismerésében. Sőt tulajdonképpen az ő Jézus-képük által tudjuk
megismerni, elfogadni és követni Jézust. Másrészt az apostoliság arra is utal,
hogy bármilyen történelmi fejlődés ellenére az egyház mindig azonos marad az
apostolok egyházával.
Egy keresztség a bűnök bocsánatára:
újjá kell születni vízből és Szentlélekből - tanította Jézus, vagyis fulladásos
halálát és feltámadását meg kell ismételnünk egy szellemi szertartással, a
keresztséggel, hogy közünk legyen Őhozzá. Így a tudatos vállalással meghalunk,
mint régi emberek, s újjászületünk a krisztusi életre, a kegyelemre, az egyház
tagjaiként. Ezt az egy meghalást a bűnnek és egy újjászületést sokszor
erkölcsileg érvényesítjük, amikor a bűnök ellen küzdünk, s így életünket egyre
inkább a jézusi szeretetben tudjuk megérlelni az örök életre.
Saját
jövőnk
A
Hiszekegy végén személyes örök sorsunkról van szó. Várom (egyes szám első
személy !) a holtak feltámadását.
Hitünk alapja, hogy ami megtörtént Jézus Krisztusban, ugyanaz fog megtörténni
minden emberrel. (A legfelső bíróság határozata kötelezi az alsóbbrendű
bíróságokat). Tehát Krisztus feltámadt a halála után egy személyes és
romolhatatlan örök életre - akkor mindannyian a világ végén feltámadunk, nem
hagyja Isten a teremtményt a halál hatalmában. Szent Pál írja az 1 Kor. 15.
fejezetében: Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló ami igehirdetésünk és
hiábavaló a ti hitetek. A keresztény hitnek pontosan az a legfőbb újdonsága,
hogy megoldást ad az ember legdrámaibb problémájára, a halálra. A test-lélek
ember személyes megdicsőülését hirdetjük. A halál utáni létről nincs pozitív
kinyilatkoztatásunk, két hittételt azonban sosem szabad szem elől téveszteni:
1/ az emberi lélek nem semmisül meg a halálban, hanem különítéletet kap,
melynek határozata azonnal életbe lép. 2/ A saját testünkben fogunk feltámadni,
mely a boldogság idő nélküli állandóságában fog élni.
Várom az eljövendő örök életet: Jézus
utolsó ítéletről szóló példabeszédeinek a lényege, hogy az utolsó napon
mindenkit feltámaszt, mindenki megkapja az idő nélküli testet, saját testét, s
tettei alapján vagy az örök boldogság, vagy az örök kárhozat lesz az illető
osztályrésze. Mindenki földi erőfeszítéseinek arányában kapja meg a
teljességet, így az örök boldogságban a különbözőségek nem a rivalizálást,
hanem a sokszínűséget fogják kidomborítani. (Igen fontos hangsúlyozni, hogy az "örök
élet" nem végtelenül hosszú időt jelent, hanem időnélküliséget !) Hitünk
szerint az utolsó napon három dolog fog bekövetkezni: 1/ Jézus dicsőséges
eljövetele, 2/ a holtak föltámadása, 3/ Jézus ítélkezése. Hogy mikor fog mindez
bekövetkezni, semmi adatunk nincs rá. A Jézust faggató apostolok is csak ezt a
választ kapják: úgy kell élni, hogy bármikor készek legyünk a számadásra. A
keresztény ember tehát nem számítgatja sem halálának, sem az utolsó napnak az
időpontját, hanem a virrasztó lelkület állandóságában egyre igényesebben és
lendületesebben halad előre a Jézust követő = tökéletességre törekvő = a
szeretetet megvalósító életben.
Összegzés
Mint
láttuk, a Hitvallás a háromszemélyű egy
Isten misztériumait, és az Ő emberrel kapcsolatos tervét sorolja fel
röviden, tételesen.
A
keresztény hit elfogadja Isten önközlését hitelesnek, igaznak, ahogy az a
kinyilatkoztatásban elénk áll, s a nem látott dolgok előtt értelmével meghódol.
Ez a hívő magatartás az egész személy és egész gondolkodásmód átalakítását célozza:
1/
különleges, nem természetes (ugyanakkor nem természetellenes !) viszonyt
alakítunk ki az emberekkel, mert meggyőződésünknek az élet minden területén
helyet adunk. (A hívő ember másképp értékeli az emberi életet, az anyagi
javakat, a nemek egymáshoz való viszonyát, az érvényesülést stb., mint a
hitetlen). Így a hívő magatartás a világ előtt egy olyan titok, mely titoknak a
nyitja, a kulcsa nem lehet más, mint Jézus Krisztus.
2/ A hit a
gondolkodásmódban és a magatartásmódban egyaránt megnyilatkozik. Szent Jakab
apostol levelében így figyelmeztet: "Mit használ, testvérem, ha valaki azt
mondja, hogy van hite, cselekedetei azonban nincsenek" (2,14). Jézus pedig
ezt a példát használta: "A hegyre épült város el nem rejthető" /Mt.
5,14). Vagyis, ha a hegyen van város, az látszódik = akinek van hite és hitből
fakadó ragaszkodása Istenhez, annak az életén kell, hogy ez megmutatkozzék.
Mindezért
valljuk, hogy a hit lényeges, sőt szükséges az üdvösségre, mert az emberi élet igaz leleplezését adja:
Istennel szemben bizalom, gyermeki engedelmesség, ráhagyatkozás, - emberekkel
szemben tevékeny szeretet, odaadás, szolgálat. E kettős perspektívában érti meg
az ember önmagát is, a világgal, az emberekkel, valamint Istennel való
harmóniáját e kettős vonzásban tudja megtalálni.
Így
tehát a kinyilatkoztatás adataira épülő, és az emberi gondolkodás
erőfeszítésével megfogalmazott Hitvallás adja meg nekünk, keresztényeknek a
biztonságot: helyesen látjuk Istent, a világot, és saját magunkat.
A III.
osztály tananyaga: - Keresztség
- Bűnbánat
- Oltáriszentség
- Bérmálás
- Egyházi rend
- Házasság
- Betegek kenete
Keresztség
A
vízzel kapcsolatban az emberiségnek két ősi tapasztalata van: szükséges az élet
fenntartásához, és tisztít. A zsidóság e két emberi tapasztalatot vallásos
tapasztalattá emelte: A víz éltet természetfölötti értelemben is (vízözön,
Vörös tengeren átkelés - az Isten előtti igazak mindig a víz által szabadultak
meg). A templomi kultuszban, a vallásos tisztálkodási rítusokban, valamint
Keresztelő János bűnbánati keresztségében pedig a víz általi lelki tisztulást
igyekeztek megvalósítani.
Az
egyház keresztsége más, mint Keresztelő János bűnbánati keresztsége. Ez a
hitnek, a húsvéti hitnek a szentsége,
ami szó szerint alámerítést jelent.
Jézus kereszthalálát (fulladásos halálát) és feltámadását realizáljuk a
keresztvízben: meghalunk mint természetes emberek, föltámadunk, mint
Krisztushoz tartozó = keresztény emberek.
Jézus tanítása a keresztségről:
- újjászületést adó szentség (v.ö. Nikodémussal
beszélgetés, Jn. 3.f.)
- ez az újjászületés a Jézushoz való tartozás
kritériuma, azaz szükséges az üdvösségre (vágy- és vérkeresztség is
lehetséges!)
- ezt az újjászületett - újjáteremtett életet az egyháznak
kell képviselnie a történelemben (v.ö. missziós parancs, Mt. 28. fejezet)
Az apostoli tanítás a keresztségről:
- a megigazulás a hit, azaz a keresztség által
valósul meg.
- aki megkeresztelkedik, Krisztushoz, mint Főhöz
kapcsolódik, vagyis beleszervesül Krisztus Titokzatos Testébe, az egyházba (Rom. 6. és 12. fej. 1Kor. 12. fejezet)
- aki megkeresztelkedik, az egyház teljes jogú tagja
lesz, vagyis részesülhet a többi szentségből is.
- a keresztségi újjászületés által mindenki az
általános papság részese lesz, tehát Krisztushoz, az áldozat-bemutatóhoz
csatlakozik.
- a keresztségben a feltámadt Krisztus életét kapjuk
meg a Lélek által, így leszünk Isten fogadott fiai, Jézus társörökösei.
- a keresztség eltörli a bűnt, megsemmisíti a régi
embert, s így magunkra tudjuk ölteni az új, a mennyei ember arcvonásait.
Keresztség
a történelemben:
Az
első évszázadokban természetes módon a felnőtteknek hirdették az Evangéliumot,
s akik hittel azt elfogadták, azokat, tehát a felnőtteket keresztelték meg. Ám ősi
hagyománya van a szülők ígéretén alapuló gyermekkeresztségnek is. Az
ősegyházban a katekumenátus = hitjelöltség, valamint szigorú megvizsgálás
előzte meg a Húsvét éjszakai megkeresztelkedést.
A keresztség jelenlegi szemléltető szertartásai (tehát azokat a szemnek láthatatlan
változásokat szemléltetik, amelyek a vízzel leöntés során az ember lelkében
lezajlódnak) : olajjal megkenés (ókori birkózók - bűn elleni küzdelem).
Krizma-kenés (király-avatás - a királyi közösség, az egyház tagjává avatás).
Fehér ruha átadása (a tiszta, újjászületett lélek jelképe, a Bárány vérében
kimosott ruha, amelyet tisztán kell majd vinni Isten ítélőszéke elé). Égő
gyertya átadása (Krisztus feltámadásának fényét, az örök világosságot, a
megigazult lélek életét jelképezi).
A kersztségben
u.n. keresztnevet kapunk, ami azt
jelzi, hogy Isten nevet ad nekünk, nevünkön szólít minket. Mivel minden névnek
van közvetlen vagy származtatott védőszentje,
egy mennyei pártfogóval is gazdagodunk a keresztség során: annak a közbenjárásában bízhatunk, aki
ugyanezt a nevet viselte, s kiharcolta a mennyei üdvösséget. Névnapunk
védőszentünk halálának = mennyei születésének a napja.
Bűnbánat
A
megtérés szentsége, mely által a keresztségben kapott istengyermeki állapotot
rendszeresen helyre tudjuk állítani, saját töredelmünk és Isten irgalmassága
révén. Szó szerint a metanoia a gondolkodásmód megváltoztatását =
Jézushoz igazítását jelenti.
A bűn
a bibliai és a keresztény gondolkodásban részint Isten ellenes tudatos,
akaratlagos lázadást jelent, hűtlenséget az Istennel fenntartott
szeretetszövetség ellen. Ez a hűtlenség a konkrét bűnben mindig valami tételes
isteni törvény megszegését is jelenti. A bűnök fajtáit tanácsos a testi
egészség analógiájára csoportosítani: nem súlyos - súlyos - halálos.
A bűnbánat a biblikus gondolkodásban
Istennel szembeni adósságba keveredést jelent, melyet képtelenek vagyunk
kifizetni. Az újszövetségi Szentírásnak döntő újdonsága a bűntörlés lehetősége. Jézus a tékozló fiú példabeszédben állította
elénk ezt az igazságot: bármilyen bűn után a jóságos Atyához való hazatérés a
visszafogadást eredményezi. Általában a bűnbánat annyit jelent, hogy
elismerjük: nem vagyunk tökéletesek. A konkrét bűnbánatban pedig helytelennek
ítéljük egyes cselekedetünket ill. mulasztásunkat. (A bűnbánat mindig tudás
dolga! Érzelemmel nem mindig tudunk azonosulni bűnbánat-ítéletünkkel, ezért nem
mindig érezzük a bűn súlyát).
Jézus
nemcsak tanított Isten bűnbocsátó irgalmáról, hanem be is bizonyította, hogy
tud bűnt bocsátani, neki jogában áll a bűn eltörlése = megsemmisítése. E
láthatatlan hatalmat összekapcsolta a béna fiatalember meggyógyításakor a
látható változással : a külső változással igazolta a belsőt, a szemmel
követhetetlent. (Mt. 9,2-8.)
Húsvétkor
pedig, a föltámadása utáni első megjelenésekor átadta a bűnbocsátó hatalmat az
apostoloknak (Jn. 20,21-23). Az apostolok bűntörlése és püspököknek - papoknak
szóló átruházása által gyökeresedett meg az emberi időben, a történelemben a
bűnbocsátás lehetősége, mikor Jézus nevében hatékonyan beszél = bűnt eltöröl a
pap. (Így ez a szentség is Húsvéthoz kötődik, ugyanis minden szentgyónásban a
keresztségi újjászületést realizáljuk. Régen úgy is mondták, hogy minden
szentgyónással mintegy újra megkeresztelkedünk.)
Egy
teljes értékű szentgyónásnak a következő öt tételből kell állnia:
- a lelkiismeret
megvizsgálása (a 10 parancs ill. lelki tükör alapján: egy Isten által adott
követelményrendszerhez odamérjük magunkat, mégpedig a teljes, pózolás nélküli
belső őszinteségben).
- bűnbánat
(elismerjük, hogy életünk ilyen és ilyen pontjain hibát követtünk el : ez az a
fontos értelmi ítélet, amellyel általános ön-elégedetlenségünket konkretizálni
tudjuk).
- erős
fogadás (szilárd elhatározást jelent, hogy igyekszünk a fölismert hibákon
javítani, azaz önismeretünkben való gyarapodásunkat a következetesebb és
igényesebb önnevelésre használjuk fel).
- bevallás
(maga a gyónás, amikor az isteni hatalommal felruházott pap előtt hangosan
kimondjuk önismeretünket - természetesen a gyónási titok védi vallomásunkat).
- elégtétel
és jóvátétel (az első egy jelképes büntetés, amelyet azért vállalunk
magunkra, mert igazolni akarjuk megváltozni akarásunkat. A jóvátétel a gyónás
mechanizmusától függetlenül mindig kötelez bennünket, pl. lopott értéket
visszaszolgáltatni, rágalmazást helyreigazítani stb.)
Oltáriszentség
Az Eucharisztia hálaadást, Isten nagy
tetteinek hálás emlegetését jelenti. A Szentmise alatt a jézusi alapítási
igéket elismételve a pap a kenyeret és a bort Krisztus Testévé és Vérévé
változtatja, hogy magunkhoz vegyük és hogy imádjuk a köztünk megjelenő és
tovább élő Krisztust.
Az
Oltáriszentségnek jó néhány ó- és újszövetségi előképe volt:
- Ábrahám áldozata (az egyszülött fiú feláldozása)
- manna a pusztai vándorlás során (Isten
fogyhatatlanul táplál)
- húsvéti bárány föláldozása (Krisztus
szenvedéstörténete beteljesíti)
- kenyérszaporítás (ez újszövetségi előkép: Isten
mérhetetlenül bőkezű)
Jézus
a kenyérszaporítás után, a híres kafarnaumi beszédben ígérte meg az
Oltáriszentséget (Jn. 6,22-71) : Ő olyan kenyeret fog majd adni, mely a saját
teste, s aki abból eszik annak örök élete van. A megvalósulás pedig az utolsó vacsorán következett be. (Mt. 26,26 és
a párhuzamos helyek). A XVI. századi Tridenti Zsinat így határozza meg az
Oltáriszentséget: "Az Eucharisztia a Megváltó ajándéka, a hit titka,
amelyben a kenyér és a bor színében Jézus jelen van, őt feláldozzuk és
magunkhoz vesszük". A legrövidebb meghatározása a szentmisének pedig ez
lehet: a keresztáldozat szentsége,
lakoma alakjában.
Lényeges kitételek:
- valóságos áldozatról van szó, melyben vér nélkül
megjelenítődik a Golgota története.
- Jézus szavai, melyekkel átadja az átváltoztató
hatalmat az apostoloknak, megismételhetővé, megújíthatóvá teszik a cselekményt.
- Az egyház kultikus életének ez a központja, mert
egyszerre
- áldozat
(a kereszthalálnak a szentsége)
- lakoma
(a szeretetközösség egységének a záloga).
- A szentmisében nem megemlékezés, hanem megemlékező
megjelenítés valósul meg: az Oltáriszentségnek ez a történési jelenléte.
- az átlényegüléssel valóságossá válik a jelenlét,
így az Oltáriszentség imádásának is megvan az alapja (ez a létjelenlét).
Az Oltáriszentség hatásai az emberre:
- ez egyesít a legmélyebben Jézus Krisztussal,
- egyesít Krisztus Misztikus Testével, az egyházzal
(l Kor. 10,16).
- Krisztus papi működésébe, az áldozatbemutatási
ténykedésbe a legmélyebben beavat, s kimunkálja bennünk a Krisztusban levést.
- ez az egyház életének csúcsa és forrása.
Misézési korszakok az egyháztörténelemben:
- apostoli kor (magánház, vacsora keretében)
- katakombák kora (vértanú sírja fölött)
- aranykor (IV. századtól: körmenetek,
ünnepélyesség)
- germán kor (jelképek burjánzása, feudális
gondolkodásmód tükröződése)
- Tridenti Zsinat utáni kor (XVI. századtól:
uniformizálás, Latin)
- II. Vatikáni Zsinat után (nemzeti nyelv, közösségi
jelleg).
Bérmálás
A megerősítés szentsége, mely az
istengyermekséget már elnyert, a jézusi élet követelményeit már ismerő és
tudatosan vállaló embert a Szentlélek ajándékaival mintegy nagykorúsítja,
apostollá avatja. A Pünkösdnek a
szentsége, mely az ószövetségben az Isten és a választott nép közötti
szövetségkötésnek volt az ünnepe. Az apostolok Jézus mennybemenetele után 10
nappal, Pünkösdkor a Szentlélektől lényeglátást (tanítani tudást, hatékony
szavakkal a hitet átadni tudást), valamint bátorságot nyertek. S azonnal
elkezdtek Jézus feltámadásáról prédikálni. Így alakult meg az egyház, az első
Pünkösdön, a Lélekkel eltelt apostolok a keresztséggel Krisztushoz kapcsolták a
híveket. A Léleknek tehát ez a funkciója: Krisztushoz kapcsol, és segít a
Jézusról szóló tanúságtételben.
Az
egyház az első ezer évben általában a keresztséggel és az Oltáriszentséggel
összekapcsolta a bérmálás kiszolgáltatását. A gyermek-keresztség elterjedésével
lett időben széthúzva a beavatás e három szentsége: keresztség a születés után,
elsőáldozás 8-10 évesen, bérmálás a felnőttkor küszöbén (16-18 évesen).
A
szentség anyaga a krizma, amit nagycsütörtökön az u.n. olajszentelési misében a
püspök szentel meg. Ezzel keni meg a bérmálkozó homlokát, az illető bérmanevét említve: N. vedd a
Szentlélek ajándékának a jelét! (A bérmanév az illető által ismert és követésre
érdemes szentnek a neve kell hogy legyen. A bérmaszülő pedig részint a fiatal alkalmasságát a szentség
felvételére, részint segítőkészségét deklarálja: nagyobb tapasztalatommal
hajlandó vagyok segíteni az ifjút a keresztény élet küzdelmeiben.)
A bérmálás hatása:
apostollá avat, vagyis az illetőt bevezeti a Szentlélek ajándékaival a teljes
jogú keresztény életbe: most már életével és szavával kell tanúskodnia
Jézusról.
Ősi
hagyomány szerint a Lélek ajándékainak Izajás prófétától származó felsorolását
a bérmáláshoz illeszti a katolikus egyház. A Lélek ajándékai a következők: - értelem
- bölcsesség
- tudomány
- jámborság
- tanács
- istenfélelem
- állhatatosság.
A bérmaajándék a Szentlélek kiáradásának, az Atya
minden lelki adománnyal való elhalmozásának a jelképe.
Egyházi
rend
Az
ószövetségben örökletes papság volt: leviták (Lévi törzse), áldozat-bemutatói
papság (Áron családjának leszármazottai). Hogy Jézus akart újszövetségi
papságot, annak alapját a 12 apostol
kiválasztásában kell keresnünk. A
személyes megszólítású apostolokat Jézus
kiképezte küldetésükre: - közös
életet élt velük,
- külön magyarázatokat adott nekik,
- átváltoztatói és bűnbocsátó hatalmat adott
át,
- missziós paranccsal elküldte őket az egész
világra.
Így az újszövetségi
papság immár nem dinasztikus, hanem Isten személyes hívásán alapul, s
egyesíti magában Jézus mindhárom feladatát: prófétai (tanítás), kormányzói
(király), és papi (áldozat-bemutató) tisztét.
Az újszövetségi papságnak három fokozata van:
- diákonus (= szolga): minden papi kötelezettséget
birtokol, de nem minden szentséget szolgáltathat ki,
- áldozópap (sacerdos, presbiter): különféle egyházi
beosztási fokozatban dolgozó Istennek lefoglalt személy (káplán, plébános,
esperes, kanonok, apát, prépost),
- püspök (episcopus = gondnok, pontifex = hídverő):
a krisztusi papság teljességét birtokló személy, különféle beosztási fokozatba:
segédpüspök, püspök, érsek, bíboros, pápa).
A papszentelés alapja a 4 eskü (zsolozsma, hithűség, nőtlenség, engedelmesség), mellyel az
illető végérvényesen elkötelezi magát Isten szolgálatára, majd kézfeltétellel a püspök pappá szenteli őt. (Kiegészítő
szertartások: mindenszentek litániája, evangéliumos könyv, kenyér-bor-kehely
átadása, a kéz olajjal megkenése).
A papság feladatai:
- a szentségek kiszolgáltatása, tehát Krisztusnak és
kegyelmének állandósítása az emberi történelemben.
- áldozatbemutatás (az emberek áldozatát
megszentelve Isten elé vinni, valamint Isten áldását közölni és továbbítani).
- igehirdetés (evangelizálás, katekézis, homília -ez
a prófétai tisztség folytatása, ez által nem merevedhet meg a kultusz, mert
mindig a korhoz és a hallgatósághoz kell, korszerűen szabni az örömhír
továbbításának a módját.).
- irányítás (belső törvényekkel védeni az egyházban
a közjót, egyházközséget, esperesi kerületet, egyházmegyét vezetni).
Az egyházi rendre a szemináriumban készülnek fel a jelöltek. Magyarországon Budapesten,
Győrben, Esztergomban, Szegeden, Egerben van rk. Nyíregyházán gk. papnevelő
intézet. Az egyházi tudományosság továbbnevelését a teológiai fokozatok
biztosítják: licencia, doktorátus.
Házasság
A
kinyilatkoztatás alapmondata: "A férfi elhagyja apját és anyját,
feleségéhez ragaszkodik, és ketten eggyé lesznek" (1 Moz. 2,24). Így a
teremtésből adódóan ( = Isten szándéka szerint) a férfi és a nő közösen
hordozza az istenképiséget. A belénk oltott ösztön az
elhagyás-ragaszkodás-eggyé levés hármas törvénye szerint alakítja ki a
házasságot, a szeretetszövetséget.
Jézus idézi a fenti mondatot, amikor visszaállítja a monogámiát és a
válás-nélküliséget. (v.ö. Mt. 19. fejezet).
Másik
kinyilatkoztatásbeli alap a teremtéstörténetben levő "neki megfelelő" kifejezés, a személyes kiegészülést
szolgáló segítőtárs küldése, teremtése. Így a kísérelt szereteten alapuló
házasság felei totálisan kiegészítik egymást, egymásnak vannak teremtve. Az
ószövetségi gyakorlat részben társadalmi problémák, részben a
"keményszívűség" miatt lazított az isteni elgondoláson, megengedte a
válást és a többnejűséget. Jézus visszaállítja az eredeti eszményt, sőt szentséggé teszi a házasságot: saját
isteni életének, kegyelmének a jele és eszköze lesz, valamint Krisztus és az egyház
egységének reprezentása. A házasság így lesz a teljes odaadásból származó
áldozatos szeretetnek a szentsége.
A
házasságra való alkalmasságot három feltétel adja meg: testi alkalmasság (az
anya- ill. apaszerepre kell alkalmasnak lenni, s ez több, mint a szexuális
életre való érettség!). A gazdasági feltétel ennyit jelent: pénzügyileg a saját
lábamon állok. A szellemi feltétel pedig: reálisan gondolkodom önmagamról,
társamról, valamint magáról a házasságról.
A
házasság szertatrása a 3 esküvel alapozódik meg, melyek által véglegesen
elkötelezik magukat a felek: szabad akarat, felbonthatatlanság, termékenység. A
döntő mozzanat a két fél kézfogása, stólával átkötése, s a közben elhangzó kölcsönös nyilatkozat (konszenzus),
melynek megtörténte után az egyház érvényesnek fogadja el a házasságot. A
kiegészítő szertartások: feszületre esküvés (ősi magyar szokás szerint), gyűrűk
megáldása és egymás ujjára húzása (részint a felbonthatatlanság jele, részint a
társadalomban az elkötelezettség jele), a nászáldás (ebben a házaspárért, de
elsősorban a feleségért imádkozik az egyház, hiszen ő a belső élet, az
otthonteremtés fő letéteményese), végül a Miatyánkot imádkozzuk el.
A
házasság elsőszámú célja a szeretetben való megérlelődés az üdvösségre, de
speciális célja is van: az élet szolgálata. A házastársaknak joga és
kötelessége a családtervezés. Felelősséggel az alábbi 4 szempont alapján kell
áldozatos döntést hozni: egyház tanítása, konkrét társadalom szükségletei, a nő
egészsége, a születendő gyermek/ek/ egészsége.
A
házasságkötéskor a felek (egymás iránti szeretetből!) előre elfogadják egymás
jövőjét, egymás rokonságát, stb.
Mivel
egy ösztön áll a keresztény eszmény hátterében, az egyház pedagógiájának
követnie kell Jézus magatartását e tekintetben is a bűnösökkel, botladozókkal
szemben: az elvekben a radikális tisztaságot képviseljük, azonban az eszményt
tökéletesen teljesíteni nem tudókat elfogadjuk és segítjük. Az élet egy
folyamat, s mindig megvan a szerepe a megtérésnek és a megbocsátásnak is.
Betegek kenete
A
nagybetegek természetfeletti megsegítésének a szentsége, mely részben
felkészíti az illetőt az örök nyugalomra, részben megóvja a bűntől, valamint a
szenvedő Krisztussal egyesíti, s megerősítést ad neki.
Bibliai
alap "Beteg valaki köztetek? Hívassa az egyház papjait. Imádkozzanak
felette, kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó imádság üdvösségére
lesz a betegnek és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnben van, bocsánatot
nyer." (Jak. 4,14-16)
Az
egyház felfogásában ez azért szentség,
mert jól körülírt szertartás, meg van szabva az anyag, a kiszolgáltató,
valamint a kegyelmi hatás. Az V. század elejéről van az első adatunk e
szentségről, ám ez már mint régi gyakorlatról tudósít: I. Ince pápa levele egy
püspökhöz, 417-ben.
A
szenvedés krisztusi vállalásával "kiegészítjük, ami hiányzik Krisztus
szenvedéséből" (Szent Pál), s a Megváltóhoz való teljes hasonlóság
vállalásával tanúsítjuk hitünket a feltámadásról és az örök élet reményéről. A
keresztény embernek nem kell keresnie a szenvedéseket, ahogyan Jézus sem
kereste, hanem a kikerülhetetlen (fizikai, szellemi, lelki) szenvedéseket kell
krisztusi lélekkel vállalni. Azaz nem sajnálni magunkat, hanem fölajánlani
másokért, esetleg a nálunk sokkal többet szenvedőkért, áldozatunkat. Így tudunk
egy olyan békességet kiharcolni rendszeresen lelkünkben, ami fölé emel minket
az ingerültségnek,az önsajnálatnak, és a szívben való megkeményedésnek.
Mivel
a betegek kenete össze van kapcsolva a bűnbocsánattal, ezért diákonus nem
szolgáltathatja ki, csak pap vagy püspök.
Összegzés
A szentségek az egyház olyan érzékelhető
jelei, amelyek a krisztusi, feltámadt életet adják birtokul az embernek, a
Szentlélek közlése által.
Minden
szentségnek három összetevője van:
anyag, forma, kiszolgáltató. Az anyag valami földi anyag vagy mozdulat. A forma
mindig imádságot jelent. A kiszolgáltató pedig a házasság kivételével az egyház
hivatalos szolgáit jelenti.
szentség |
anyag |
forma |
kiszolgáltató |
keresztség víz X. én téged megkeresztellek
elvben bárki
az
Atya, a Fiú és a Szentlé-
lek nevében.
bűnbánat bűn a pap feloldozó szavai pap vagy püspök
Oltáriszentség
kenyér és bor Jézus utolsó
vacsora szava- pap vagy püspök
inak
megismétlése
bérmálás krizma N. vedd a Szentlélek aján- püspök
dékénak
a jelét !
egyházi rend
kézrátétel püspök Lélek-hívó
imája püspök
házasság kézfogás X. Isten színe előtt felesé- vőlegény
és
gül
veszlek. Y. Isten színe menyasszony
előtt
feleségül megyek
hozzád.
betegek kenete
olaj olajkenés közbeni
ima pap vagy püspök
A
szentségeket Isten adja, hogy az
embert bekapcsolja a Szentháromság belső életébe. A szentségeket fogadja a hívő ember. A szentségek létrejövéséhez
kellenek az általában Krisztustól kapott hatékony
szavak, melyek létrehozzák azt a léttöbletet, amit Jézus Krisztus megváltói
művében Isten hozzáadott az emberi élethez. A szentségek önmagukban hatnak (ex opere operato), tehát a kiszolgáltató
személyi méltóságától függetlenül. Természetesen törekedni kell arra, hogy az
illető a kegyelem állapotában legyen (ex opere operantis), hogy a szentség
belső erejét jobban felhasználhassa a hívő.
A
szentségek Krisztus Lelkét, a
"fogadott fiúság Lelkét" adják át az embernek, mely Lélek-közlés
által az emberi életet, minden emberi állapotot totálisan krisztusivá tudjuk
nemesíteni, meg tudjuk szentelni.
A
szentségek által teljesen beletagozódunk Krisztus Misztikus Testébe, az egyházba, s mint szőlővesszők, termést hozunk a
Szőlőtőnek, Krisztusnak, - mint
kovász, Krisztus-követésünkkel erjesztést, átalakítást adunk a világnak.
A
szentségek tehát nem mások, mint a történelmi és feltámadt Krisztus karjai: Ő
jelenik meg, általunk beteljesítve a megváltás művét.
A IV.
osztály tananyaga: - A Jézus által átértelmezett 10 parancs alapfogalmai
- Viszonyunk Istennel szemben (1-3 parancs)
- Szülőkkel szembeni kötelesség (4. parancs)
- Az emberi élettel (5.p.) és az emberi
létértékkel szembeni viszony (8.p.)
- A két nem kapcsolata (6. és 9.p.)
- Az anyagi világgal szembeni kötelesség (7.
és 10.p.)
Erkölcsiségnek azt a sajátos emberi
értéket, minőséget nevezzük, mely a szabadon és tudatosan végrehajtott tettek
és a végső cél közt fennálló
kapcsolat jóságát ill. rosszaságát adja meg. A keresztény erkölcstan a
kinyilatkoztatás adatait, különösen a krisztusi cselekvésmintát veszi
figyelembe, melyek által a hit fényében tárgyalja az ember végső célhoz
jutásának a feltételeit.
Négyfajta törvényt
különböztetünk meg: kettő-kettő istenit és emberit. Az isteni törvény részben a
természettörvényt jelenti (a teremtésből következő jogok és kötelességek
rendszere, pl. az emberi élet abszolút védelme), részben a pozitív isteni
törvényt: a 10 Parancs és Krisztus törvénye. (Krisztus megszüntetve megőrzi a
10 Parancs üzenetét: célja, hogy az ember minden tekintetben beleépüljön az
isteni tökéletes szeretet-életbe. Tehát norma helyett u.n. céltörvényt ad:
állandó tökéletességre törekvést követel meg).
Az
emberi törvény vagy egyházi (pl. vallási közösségek számára előírt pozitív
előírások, pl. böjti fegyelem, liturgikus előírások), - vagy civil törvény (az
állam polgáraira vonatkozó előírások, a közjó érdekében).
A két
isteni törvény nem változhat és nem módosulhat. Az egyházi emberi törvény
módosulhat, de nem változhat. A civil emberi törvény (a hatalmi viszonyok
változásaitól befolyásolva) változhat és módosulhat.
A
törvényt az ember a lelkiismeret
által teszi szubjektív tényezővé: ez olyan belső értelmi ítélet, amellyel
felelősnek ítéljük magunkat Isten és önmagunk előtt, hogy megvalósítottuk-e
saját létünket. A helyes - biztos - parancsoló vagy tiltó lelkiismeret mindig
feltétel nélkül kötelez bennünket.
1. Parancs: Imádd Uradat, Istenedet
teljes szívedből, lelkedből és elmédből és minden erődből ! Rajtam kívül más
isteneid ne legyenek ! Ne imádj mást és ne szolgálj másnak !
Az imádás a teljes embert érintő, Isten
iránti hódolat. Mózes a csipkebokornál (2 Moz. 3. fej.), Izajás a templomban
(6. fej.), Dániel a folyónál (10. fej.), Pál a damaszkuszi úton (ApCsel. 9.
fej.) - minden Istennel történő személyes találkozásnál megtaláljuk az Isten
közelségétől megragadott ember bonyolult hódolatát:
- benne van a saját jelentéktelenségének a
felismerése,
- az ujjongás, hogy a végsőre, a véglegesre
rátalált,
- az önrendelkezés átadása,
- az egész embert érintő függőség-tudat
felragyogása.
Az
imádás tehát az Isten előtti teljes személyiségű hódolatot jelenti (v.ö. Rom
12,1-3), s ennek a külső kifejezése pl. a leborulás, a térdhajtás, valamint az
áldozat, az áldozatbemutatás vállalása. Ez utóbbi valamely érték odaadását
jelenti, részint engesztelés, részint dicsőítés, részint a függéstudat ápolása
céljából.
Megkülönböztetünk
u.n. kultikus imádást (vallásos célzatú áldozat-bemutatást), és u.n.
életstílus-imádást: áldozatos élettel bizonyos értékről lemond az ember, hogy
más, magasabbrendű értékeket tudjon birtokolni, ill. hogy ezekről tanúságot
tegyen. Az embernek állandó harcot kell vívnia önmaga birtoklásáért, hogy
teljesen (értelem, érzelem, akarat) át tudja magát adni Istennek, léte
értelmének és céljának.
Az
imádás ellentéte a bálványimádás:
átmeneti, földi értéket abszolutizál az ember, nem a legfőbb Jóhoz, Istenhez
méri életét.
2. Parancs: Ne mondd ki Istenednek, az Úrnak a nevét
hiába, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét
!
A név
az ószövetségi gondolkodásban nem egyszerűen megjelölése valaminek vagy
valakinek, hanem a létezők világban betöltött helyére is utal. (Isten a
teremtést a névadással fejezi be - nap, hold - égitestek -, s Ádámnak a földi
létezők névadását átadja.) Tehát a név kimondása egyben uralmat, birtokbavételt
is jelent - nem véletlen, hogy az ember a szüleitől kapja a nevét. A bibliai
nevek mindig egy-egy életprogramot, vagy valamire utalást tartalmaznak: Izsák =
nevetés fia, Péter = kőszikla, Illés = az Úr az én Istenem, Jézus = Isten
megszabadít stb.
Amikor
Isten bemutatkozik Mózesnek (Jahve = vagyok, aki van, aki mindig veled van),
egyben létlényegét nyilatkoztatja ki
neki. Ha hiába vennénk az Ő nevét, nem Őt szolgálnánk, hanem csak felhasználnánk
saját céljaink érdekében.
A név
személyiségünk része, a hivatalos ténykedéstől kezdve a legintimebb
vonatkozásokig. Ezért sértő, ha a névvel gúnyolódnak, esetleg eltörlik (pl.
koncetrációs tábor). Ez a parancs tehát az ember beszédvilágát érinti, s a szó
mindig több, mint gondolatközlés: vagy megbecsülést, vagy megszégyenítést
hordoz. A káromkodással az ember Isten végtelen Szentségét sérti meg, az
erkölcstelen szavak használatával pedig egy olyan értékvilág ellen vét, mely a
Szenttel kapcsolatos, nem is beszélve az elhamarkodott, igazságtalan ítéletek
kimondásáról.
Jézus
tanítása: a szív bőségéből beszél a száj, - arra utal, hogy amilyen minőségű a
szívünk, olyan minőségű a beszédünk is. Szent Jakab pedig levelében arra
figyelmeztet a hajó-kormány-példával, hogy fegyelmezett-igazságra és szeretetre
törekvő beszédünkkel egész magatartásunknak helyes irányt tudunk szabni.
(Vannak "szent" szavak: édesanyám, hazám stb. a helyes beszéd mindig
a szeretet területéhez tartozik.) Isten nevének a tiszteletben tartása tehát
nem más, mint a függőség-tudat ápolása
a szavak területén.
Az eskü
Isten tekintélyül hívása igazságunk mellett. Jézus elítéli az esküt (Mt,
5,33-37), különösen elítéli az eskü-kibúvókat (Mt. 23,16-22), ugyanakkor
megesküdött a főpap előtti tárgyalás során (Mt. 26,63). Az Ő tartózkodó
magatartását a kereszténynek is követnie kell: általában elkerüljük, az élet
nagyszabású pontjain (papszentelés, esküvő)
viszont használjuk, életünk végleges elkötelezésére.
3. Parancs: Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és
szenteld meg azt !
Hat napon át
dolgozz, de a hetedik nap a te Istenednek a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne
végezz azon, se te, se fiaid se lányod, se szolgád se állatod, se kapuidon
belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr a világot, a
hetedik napon megpihent. Ezért megáldotta és megszentelte az Úr a nyugalom
napját.
A
pihenőnap lehetőséget ad arra, hogy teljesebb emberek legyünk, ne csak
szakemberek: a munkaszünet természetes síkon a körültekintést jelenti, pihenés, ismeretek gazdagítása, hobby,
emberi kapcsolatok ápolása. Ez az alapja a befelé
tekintésnek: az önmagunkkal szembeni távolságtartásnak, az életünket
vezérlő tendenciáknak a felfedezésére. Ám a keresztény ember fölfelé is tekint: termékeny megnyugvás csak akkor lehetséges, ha nem
elfeledni akarjuk problémáinkat, hanem átadni Valakinek, meghatározott napon, meghatározott
helyen, meghatározott hívő közösségben. (Vasárnap, templom, szentmise) A
közösség a krisztusi áldozat megújítására jön össze, azzal találkozik és azzal
táplálkozik, hogy egyénenként és a közösségben ezen áldozat folytatói legyünk.
A 3. parancs tehát kultikus munkaszünetet jelent: részint önátadást
a templomi közösségben, részint pihenést, szellemi-lelki megújulást.
Isten
képmásaiként így utánozzuk a Teremtőt a 7 napos ritmussal. Az ünnepelni tudás
fegyelmezettséget kíván meg: körülményeinktől és hangulatunktól függetlenítjük
a közösségi Isten-kapcsolatot, egyre mélyebben igyekszünk beépülni az Egy
Kenyérbe, hogy erejéből be tudjuk tölteni kovász-szerepünket a világban.
A két kőtábla
viszonya: a
2. kőtábla (4-10 parancsok) a világban való létünket szabályozza, hogy minden
területen mutatkozzék meg az első három parancs gyümölcse, az Istenhez való
ragaszkodásunk. A keresztény ember az első három parancsra, az Istennel való
bensőséges viszonyra építi életét (függés-tudat, melyet beszédemmel és ünneplési
renddel ápolok) : a teljesség igényével akarom magamat Krisztushoz kapcsolni,
az emberi világgal való minden viszonyomban.
4. Parancs: Tiszteld atyádat és
anyádat, hogy hosszú életű légy a földön, melyet az Úr, a te Istened ad majd
neked !
Az ember létét Istentől kapja, a szülők
közvetítésével. Így születésükkel együtt egy közösséget is kapunk. A szülők
szeretetének gyümölcse a gyermek, ám a szülő több mint élet-forrás. Az
életátadáson túl ott van az élet-óvás is: mérhetetlenül sok munka, idő, áldozat,
aggódás van életünk mögött, melynek kerete a család. A szülő a gyermek első gondozója (ruha, élelem, lakás =
egészséges legyen), nevelője (iskola, taníttatás, baráti kör felügyelete = ne
csak egészséges, hanem a társadalomban értelmes, hasznos ember legyen),
valamint első papja (vallásos nevelés, minta-átadás).
A
szülők tiszteletének meg kell mutatkoznia a magatartásban, a hanghordozásban, a
figyelemben, a gesztusokban, a róluk való beszédben. Mindezt együttvéve engedelmességnek nevezzük. Vállaljuk és
segítjük őket, s magatartásunkban a megbocsátásnak is helyt kell adnunk.
Kinyilatkoztatás-béli
útmutatásunk Szent Pál családmodellje
(Ef. 5,21-6,4), mely konkretizálja a krisztusi elveket.
5. Parancs : Ne ölj !
Két
elvi alapja van ennek a feltétlen isteni parancsnak : a/ az emberi élet Isten
ajándéka a szülői szeretet közvetítésében, b/ Isten Jézus által megtestesült,
felvette az emberi természetet, s ezzel ontológiailag megszentelte, megemelte
azt. Jézus után gazdagabb e parancs jelentéstartalma: az ószövetségi emberi
élet-óvás radikalizmusát (szemet szemért) kiterjeszti az emberi élet teljes
méltóságára (már az is gyilkol, aki felebarátját esztelennek mondja). Vagyis a
teljes embert, egészségével és terhelhetőségével együtt az örök cél szolgálatára kell rendelni.
Szent
Pál a sportolók példájára hivatkozik, amikor a keresztény aszkézisről beszél:
ne dédelgessétek testeteket ! A belső rend azért fontos, hogy szabadon tudjunk
rendelkezni önmagunkkal és energiánkkal, hogy az örök életet kiharcolhassuk magunknak.
Így az 5. parancs tartományába tartozik a szükséges pihenés, étkezés, a
mértékletesség gyakorlása.
Három
veszély-forrása van e parancsnak: 1/ gyilkosság (pl.abortusz!), öngyilkosság
(pl.euthanázia!), 2/ szükségtelen kockázatok vállalása (pl. egészségromboló
túledzés vagy vakmerőség), 3/ sötét ösztönökből fakadó gyűlölet, féltékenység,
hatalomvágy megnyilatkozásai (pl. verekedés!). Világnézeti és begyakorlott
tartóerőre van szükség, hogy Krisztus-követésünket e területen is érvényesíteni
tudjuk.
E
parancsnál kikerülhetetlen az egyházi álláspont megvizsgálása a háborúval kapcsolatban. A következő
pontokat kell képviselnünk: a/ a haza védelme erkölcsi kötelesség, b/ az egyház
rossznak tartja a háborút, de a nagyobb rossztól megóvónak is, c/ a katonák és
a zászlók megáldása nem háborús uszítás (fegyvermegáldás sosem volt!), d/ az
egyház éppúgy nem vállal felelősséget a háború jogosságának megítélésében,
ahogy a katona édesanyja is csak a fiáért imádkozik. Az igazi békemozgalmat (=
enyhíteni a nemzetek közötti háborús feszültséget ill. a békeszerződések miatti
feszültséget) az egyház tagjainak támogatnia kell, mert ez is az önzés, a gőg,
vagyis a bűn elleni személyes harchoz tartozik.
8. Parancs: Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen !
A
közösség életében elengedhetetlen feltétel az igazságnak megfelelő, igaz
beszéd. Az igazsággal három szinten
találkozik az ember: 1/ az egészséges lelkületű embernek az igazság keresése
magától értetődő. (információ = igazság, információ ¹ igazság, kiküzdött második naivitás). 2/ az ember
értéket birtokló öntudattal akar élni, azaz szakember akar lenni (bizonyos
terület igazságát jobban át kell látnom, hogy a közösségben hasznos életem
legyen). 3/ a végső kérdések igazsága,
ezek tisztázása (miért élek, mi van a halál után, mi a boldogság, van-e Isten
stb.).
Az ember az igazságnak nem alkotója, hanem
fölfedezője. Az igazság kiharcolása és fenntartása bizonyos erényeket
tételez fel: hűséget, harcot, küzdelmet, erkölcsi munkát. Az igazságot a
közgondolkodás sémái, az előítéletek a rosszakarat és az indulat csorbítja. A
kinyilatkoztatás alaptétele: Isten hűséges, azaz szava igaz, lehet rá építeni.
Így az Isten igazságához ragaszkodó ember egy természetfeletti vonatkoztatási
pont a világban. Ám az igazmondás is
erényköteget tételez fel: okosságot, udvariasságot, tapintatot, jóindulatot,
óvatosságot. A keresztény álláspont a végső értékek közötti egyensúlyozásban
valósul meg:
gyávaság
(bűn) vakmerőség
(bűn)
mérlegelt
beszéd (erény) bátorság (erény)
Valamelyik végpontra karakter-adottságaink ill.
neveltetésünk által spontán hajlamosak vagyunk: tudatosan kell önépítésünket a
másik végpont felé vinni, hogy "féloldalasságunkat" keresztény
munkával kiigazítsuk.
Az
igazság bármilyen nagy érték, a kereszténynek az igazságot a szeretet
tartományába tartozó értékek alapján kell képviselnie: vigasztalást,
bátorítást, megértést, segíteni akarást, tapintatot kell sugároznia. Így tud a becsület, az ember lét-értéke valóban
megvalósulni, ill. felragyogni: Isten iránti feltétlen elkötelezettségemet bele
akarom vinni az igazság, a beszéd, a szeretet szolgálatába. Önmagam
istenképiségét a másik ember istenképiségének a méltóságával ill. annak
tiszteletbentartásával építem ki.
6. Parancs : Ne paráználkodj ! (Ne törj házasságot !)
9. Parancs : Ne kívánd felebarátod házastársát ! (Ne
válj el !)
A
szexualitás több, mint tulajdonsága az embernek (pl.mint a zenei készség) :
meghatározója. Ez részint azt jelenti, hogy integrálnunk kell személyiségünkbe,
különben egészségtelen személyek leszünk (lásd bomba-példázat!). Másrészt pedig
azt jelenti, hogy nincs általában ember : vagy férfinek, vagy nőnek születünk,
s a két nem pszichéjében, érzelmi világában, sőt vallásosságában is egymásra
irányul. Az ember testi-lelki szerkezetével együtt a szeretetre van teremtve,
igénye és vágya van totálisan kiszolgáltatni magát, s totálisan vállalni valaki
mást. Ez a megismerésnek egy mélyebb rétege: a ráhagyatkozásnak, az
önátadásnak, a boldogságnak a megtapasztalása.
Mivel
ösztönről van szó, szükségesek az erkölcsi elvek, mert a szexualitás könnyen
árucikké, élvezet-centrikussá válhat, s ez esetben az ember megsebződik. A hívő
ember, ha házasság a hivatása, egy olyan fix pontot keres a társ személyében,
akivel az üdvösséget ki tudja harcolni - tehát nem válik üdvösség-pótlékká a
szerelem világa a számára. A szerelem így az a készség, amivel véglegesen a
másik szolgálatára tudjuk rendelni magunkat, s így válunk teljesen szabaddá. (A
reneszánsz óta a szerelem függetlenítette magát az erkölcstől. Egy olyan
világban kell keresztény meggyőződésünk szerint bátran élni, mely
gyönyör-központú, mely kisajátította magának a "haladás", a
"modernség" eszméjét, mely manipulációs eszközzé tette meg az emberi
testet, s mely mélységes cinizmussal veszi körül a házastársi hűséget és az
áldozatos gyermekvállalást.)
Egy
végleges szeretetkapcsolat a következő 4
fejlődési szakaszon megy keresztül : 1/ tetszés (spontán vonzalom, a másik
lénye megszólít, hogy lépjek ki magamból). 2/ érték-szakasz (egymással közöljük
és kicseréljük érékeinket, beszélgetések, vitatkozások stb.) 3/ szerep-szakasz
(egymás életében stabil szerepet kezdenek játszani (rendszeres időtöltés
együtt, egymásra-számíthatóság kölcsönössége). 4/ elfogadtatás (a világgal
közlöm, hogy én már nem egyedül vagyok, hanem a másik végérvényesen hozzám
tartozik).
A két
nem viszonyát más megközelítésben a következő három kategória jeleníti meg : a/
sexus (=gazdagodni akarok). b/ erósz (=gazdagodni és gazdagítani akarok, itt
már megvan a személyi felelősségtudat). c/ agapé (=gazdagodni és gazdagítani
akarok valakit végérvényes vállalással - ez a keresztény házasság-eszmény
alapja). A keresztény felfogást az alábbi 4 kategória szerint lehetne
megvilágítani:
- az erkölcstelen ember bárkivel szexuális
kapcsolatot létesít.
- a hitetlen erkölcsös ember hűséges a jelenlegi
házastársához.
- a keresztény ember hűséges `a, házastársához.
- a keresztény parancsot félreértő ember még a
házasságon belül is bűnösnek tartja a testi szerelmet.
A III.
osztály Házasság szentsége - anyagnál láttuk a házassággal kapcsolatos bibliai
útmutatásokat és a szentség lényegét. Így itt csak arra utalunk, hogy a
házasság a Szentháromság életének is a kópiája (=másolata) : az isteni életet
az Atya tökéletesen átadja a Fiúnak, s a Fiú tökéletesen elfogadja azt. A
házasságban az állandó és feltétlen birtokba adás és birtokba vétel tükrözi a
Szentháromság tökéletes életét. Az ember leginkább szeretetközösségben tud részesedni az isteni életben, s erre a
házasság a legalkalmasabb. Aki Istennek feltétel nélkül átadta magát, az a
házassági szeretetet az isteni, teremtő szeretet eszközévé teszi, s az üdvösség
perspektívájában kormányozza életét.
Az
nyilvánvaló, hogy az Istenre hagyatkozás kizárásával nem lehet ezt a
természetfeletti programot teljesíteni. Csak imádsággal, igényes
gondolkodással, rákészüléssel és nagyon sok egoizmus ellenes küzdelemmel lehet
ezt az eszményt megvalósítani.
A
házasságról lemondás az Isten Országáért vállalt "osztatlan szívvel
szolgálni" - elhatározásból lehetséges.
7. Parancs : Ne lopj !
10. Parancs : Ne kívánd felebarátod házát, se szolgáját,
se ökrét, se szamarát, és semmit, ami felebarátodé !
A
Biblia alaptétele: az Úré a föld és minden teljessége, övé a tenger stb., tehát
az Alkotó a tulajdonos, ő adja az embernek a megbízást a birtokba vételre, hogy
mint Isten képmása és helyettese, uralkodjék a teremtésen. Így érthető az
ószövetségi időszak szombat-évvel, jubileumi évvel kapcsolatos
rendelkezés-sorozata, melyeket az I. osztály anyagánál már szemügyre vettünk.
A próféták is állandóan ostorozták a
szociális bűnöket: a tolvajlás, rablás, sikkasztás stb. ellen mindig fölléptek,
bírálták gazdagok manipulációit, hogy
pénzért tulajdonképpen kereskednek a kiszolgáltatott szegényekkel. A gazdagnak
nagy a veszélye, hogy megfeledkezik a lelki értékekről.
Az
önzés természetes emberi jelenség, szinte ösztön : erkölcsi, magasabbrendű
szempontokra van szükség, hogy az ember ki tudja tépni magát belőle. A
vagyonnál-tulajdonnál kettős a veszély: gúzsba köti a lelket ill. tékozlásra,
pazarlásra vezethet. Ezért kettős a feladat : jó értelemben kamatoztatni kell a
vagyont, s ugyanakkor nem elveszíteni az érzékeny, segítőkész lelkületet.
A 7.
parancs így annyit jelent : tisztelni kell a tulajdont, annak a megrongálása is
bűn, s a háttérben a tisztességes munkavégzésből származó létbiztonságra
törekvés kell, hogy álljon. A 10. parancs pedig az irigységet ostorozza, mert
mások tulajdonának a megkívánása a bálványimádásnak = földi értékhez való
túlzott ragaszkodásnak az egyik módja.
Három
szóval a bibliai szemléletmódot jobban meg lehet világítani a parancsokkal
kapcsolatban : gazdagság, szegénység, munka.
A gazdagságnál a bibliai alapállás a
következő : Isten áldásának egyik megnyilatkozása, ami szellemi függetlenséget
biztosít az embernek, sőt értékes tulajdonságokat is feltételez (szorgalom,
okosság, türelem). Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy igen nagy a veszély :
a szív érzéketlenné válik, igazságtalan előnyökhöz jut az ember. Jézusnak
radikális mondata a gazdagságról : ahol
a szíved, ott a kincsed is (tehát az élet végső mozgatórugójává válhat a
vagyon). Másrészt az esztelen gazdag -
példabeszédben hangsúlyozza, hogy az Őt követőknek "Istenben kell
gazdagodniuk". S végső soron Jézus azt is tanítja, hogy annak, aki az
Ő tanítványa akar lenni,
mindenről le
kell tudni mondania (Lk. 14,33). Tehát Jézus
gondolkodásában az igazi gazdagság az Isten-ismeret és az abban való állandó
gyarapodás. Ugyanakkor a talentum-példabeszédekben arra is kapunk utalásokat,
hogy az anyagi javakat az örök élet megszerzése iránti küzdelem részévé kell
tenni.
A szegénység a bibliai szemléletmódban
sokszor a hanyagság, lustaság következménye, tehát valami bűn állhat a
háttérben (pl. mások erőszakossága, igazságtalansága). De a szegénység erény-lehetőségeket is magában hord :
nem a világ értékeire támaszkodik, hanem belső természetű értékeket fejleszt ki
magában. A szegénység lehet tudatosan
vállalt evangéliumi magatartás is, hiszen a szegény elvben alkalmasabb
Isten Országának értékeire, mint a gazdag : meg van fosztva a tulajdon
kapcsolat-termő lehetőségtől, így rákényszerül az állandó igazságosságra. Ezért
"boldog" a szegény : nem tapad a világhoz. Krisztushoz hasonulási
lehetőség is a szegénység, mert Ő "ámbár gazdag volt, értünk szegénnyé
lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk" (2 Kor. 8,9).
A munka a sokat hangoztatott tévedés
ellenére sem büntetés a Szentírásban. Már a paradicsomba helyezéskor elhangzik
az isteni parancs, hogy az ember "művelje és őrizze azt". A munka 6+1
- es ritmusa a Teremtő belső életének visszfénye lesz. A munkának van természetes értéke : a tétlenség - ősi
tapasztalat szerint - romlásba viszi az embert. Van közösségi értéke : az ember hasznos szerepet csak akkor tud
elfoglalni a társadalomban, ha hasznosítja magát és mások munkájára is
tekintettel van. Viszont a bűnnek a munkával kapcsolatban is megvan a maga
romboló hatása : reménytelenség-tudat (mi hasznom van belőle, úgyis meghalok
!), ill. sokszor fájdalmas, nagy erőfeszítéseket kíván, s ugyanakkor meddő,
vagy annak tűnik.
Az
emberek közötti megoszlásnak, megosztottságnak is gyökere lehet a munka : a
háttérben önkény, erőszak, irigység állhat.
Jézus kétpólusú magatartása a munkával
szemben a következő : részint végezte a fizikai munkát, részint a nem
dolgozó virágokról, madarakról tanított. Gondolatvilága teljesen munka-központú
(pásztor, szőlőműves, magvető példabeszédek), - ugyanakkor hangoztatja, hogy az
emberi lét értékét egyedül az Istennel fenntartott kapcsolat minősége
határozhatja meg (ti keressétek elsősorban Isten Országát és annak gazdagságát
! - Hegyi beszéd, Mt. 6. fejezet).
Végső
soron a munka, a tisztességes munkavégzés beletartozik
a megváltás gyümölcseit, az üdvösséget kiharcolni akaró keresztény
kötelesség-világába. A szeretet uralma alá kell helyezni, azaz ezt az emberi
élet-területet is meg kell tisztítani az önzéstől.
Összegzés
A
Szent Ágoston rövidítésében ismert 10 Parancsot mi az eredeti bibliai megfelelő
helyekről idéztük (2 Moz. 20,2-17). Jézus azért jött, hogy
"beteljesítse", tökéletessé tegye a Törvényt : saját magatartásával
adott példát arra, hogyan lehet az embert teljesen és szeretetből a mennyei
Atya gondviselésébe ajánlani. A Hegyi beszédben átértelmezte a 10 parancsot,
jól kell érteni (!) : megtarthatatlanná szélesítette ki, mert azt akarta, hogy
életünk végéig mindig a tökéletesség
felé törekedjünk. Parancsa a "szeretet parancsa": úgy tudjuk
megmutatni Iránta való ragaszkodásunkat és hűségünket, ha igényesen és
következetesen megtartjuk parancsait, magunkra kötelezőnek tartjuk
követelményeit. Így a 10 Parancs nem vesztette érvényét, hanem Jézus által
beteljesítve egy mindörökre szóló isteni követelményrendszert ad, hogy
bármelyik korban él is az ember, a kegyelemmel együttműködve, krisztusivá
nemesítse és építse magát.