Harmat
Artúr Központi Kántorképző
A
GREGORIÁN ÉNEK
JEGYZET
4.
ÉVFOLYAM
Összeállította:
Kovács Andrea
Budapest,
2003.
A
liturgikus könyvtípusok
A legkorábbi liturgikus könyvek
valószínűleg a biblia kijelölt példányai és a celebránst szolgáló
oráció-gyűjtemények voltak. Később ezek a szertartások és a szereplők szerint
szétosztódtak, majd pedig liturgikusan megszerkesztett, szabályokkal (rubrikákkal)
felszerelt könyvekben egyesültek.
A mise könyvei
A miséhez alapvetően háromféle könyvre
lehetett szükség a résztvevő szereplőknek megfelelően. A celebráns főimáit a Sacramentarium
tartalmazza. A szerpapok és a lectorok által recitált olvasmányok a Lectionarium-ban,
illetve tovább differenciálódva a Lectionarium és Evangeliarium könyvpárjában találhatók.
Az éneklésre kijelölt szövegeket - később dallamaikkal együtt - a Graduale-nak
(korábban Antiphonarium
Missae-nek) nevezett könyv tartalmazta, melybe azonban
függelékszerűen a Kyrie, Gloria stb. énekeit, továbbá a sequentiák szövegét és
dallamát is befoglalták. A három énekkönyv - a Graduale, a Kyriale, a Sequentionale -
egybefűzve is, külön-külön is közkézen forgott. Az ezredforduló után kezdődött
meg a teljes miseanyagnak egy könyvbe való, megszerkesztett összefoglalása: ez
a Missale,
vagy ha az énektételeket be is kottázták: Missale Notatum.
A zsolozsma könyvei
A zsolozsmához szinte kizárólag a
zsoltárkönyvre volt szükség (Psalterium). Ehhez többnyire hozzáírták a himnuszok
gyűjteményét is (Hymnarium).
Az antifonákat és responzóriumokat az Antiphonarium Officii (később
Antiphonarium vagy Antiphonale)
tartalmazta. A celebránsra tartozó szövegeket (capitulumok, oratiók) a Capitulare, a
Matutinum olvasmányait a Lectionarium
Officii gyűjti. Az ezredforduló után itt is szükségessé vált
valamennyi résznek egy könyvbe gyűjtött, megszerkesztett másolata. Ez a Breviarium, vagy
kottával: Breviarium
Notatum.
Más szertartások könyvei
Más szertartásoknál használhatták még a
Processionale-t
(körmenetek), az Agenda-t
(szentségek, szentelmények), a Pontificale-t (püspöki szertartások). Az énekvezetőkre
tartozó intonációkat és szólóverseket olykor kis alakú Intonarium-okba
gyűjtötték ki. A késő középkor fontos könyvtípusa a Liber Ordinarius (más
nevei: Directorium,
vagy Consuetudinarium, vagyis szokáskönyv), mely az egyes egyházak hagyományait
rögzítette, leírta, hogy melyik nap mit kell énekelni, mire kell ügyelni a
szertartásnál, mi a hagyományos szereposztás, stb, az anyagot magát azonban
csak címszavakban adta meg. Magyarországon például igen jelentős a késő
középkori egri ordinarius, ami részletesen leírja a középkori egri egyházmegye
liturgikus gyakorlatát.
A könyvek felépítése
A korai könyvekben a Temporale (az Úr
ünnepei) és a Sanctorale (a szentek ünnepei) általában keveredett. A XIII-XIV.
századtól egyre általánosabb a Temporale + Sanctorale + Commune (szentek közös
anyaga) könyvszerkezet. A nagy kóruskönyvekben, főleg antifonálékban azonban
nem fért el az egész évi anyag, ezért azokat téli + nyári (ritkábban: Temporale
+ Sanctorale) kötetekre bontották.
A mai gyakorlat fenntartja a misszále,
breviárium, lekcionárium, graduále, antifonále, pontifikále könyvműfajokat,
melyek többségükben már nem hangjelzett könyvek, legfeljebb itt-ott
tartalmazzák a legszükségesebb kottákat (nevüket írhatjuk akár latinos, akár
magyaros helyesírással). A kórusok segítésére a graduále és az antifonále
legfontosabb részeiből (ünnepi misék és vesperások) állítottak össze századunk
elején Liber Usualis
néven egy gyakorlati célú könyvet. Az egyházmegyék számára szolgáló könyveket a
„Romanum”
elnevezés (pl. Graduale Romanum; régen az egyházmegyék nevével pl. Strigoniense = Esztergom)
különbözteti meg a bencések, ciszterciek „Monasticum” jelzésű könyveitől. A többi
rendek alcímmel jelzik identitásukat.
A
Liber Usualis és a Graduale Triplex felépítése
Liber Usualis
Asperges /Vidi aquam (mise előtti szenteltvízhintésre) - 9.
o.
Toni „Gloria Patri” (a zsoltárok végén lévő „Dicsőség...” minden
tónusban - 12. o.
Miseordináriumok I-XVIII. - 14. o.
Credo-k I-IV. - 62. o
Cantus ad libitum (további különálló ordinárium-tételek)
Kyrie I-XI. - 72. o.
Gloria I-III. - 79. o.
Sanctus I-III - 84. o.
Agnus Dei I-II - 85. o.
Alleluja függelékként (az introitus, offertorium, communio
stb. tételekhez, ha a húsvéti időben énekeljük) - 86. o.
Toni Communae Missae (mintadallamok az alábbi tételekhez:
oratio, lectio, evangelium, praefatio) - 89. o.
Toni Psalmorum, Lectionis, Capituli, Benedicamus Domino (mintadallamok
az alábbi tételekhez: zsoltár, olvasmány, capitulum, „Mondjunk áldást az
Úrnak!”) - 107. o.
A vesperás zsoltárai és a Magnificat - 133. o.
Kishórák a vasárnapi rend szerint - 226. o.
Mária-antifonák - 282. o.
Hétköznapi kiegészítések - 284. o.
Temporale (az
Úr ünnepei beépítve a nagyobb szentek ünnepeivel, pl. Szent István, Szent János
stb.)
Advent - 294. o.
Karácsony - 331. o.
Vízkereszt - 419. o.
Nagyböjt - 444. o.
Nagyhét zsolozsmarészekkel - 514. o.
Húsvét - 680. o.
Pünkösd
Évközi vasárnapok a pünkösd utáni XXIV.
vasárnapig
Commemoratio-k (Megemlékezések) - 910.
o.
Sanctorale
(a szentek ünnepei)
Commune sanctorum
(a szentek közös tételei)
apostolok, evangélisták - 939. o.
mártírok - 951. o.
hitvallók - 1001. o.
szüzek, szent asszonyok - 1037.
Dedicatio (templomszentelés ünnepe) -
1069. o.
Mária-ünnepek - 1082. o.
Votív misék
Szentháromság - 1101. o.
szent angyalok - 1103. o.
Szentlélek - 1106. o.
a békéért stb. - 1114. o.
Különböző könyörgések - 1128. o.
Officium defunctorum (halotti szolgálat) - 1135. o.
Proprium sanctorum
(a szentek ünnepeinek saját tételei)
november 30. (Szent András)-a következő
év november 26. - 1205. o.
Appendix (Függelék)
Te Deum - 1541. o.
Veni Sancte - 1546. o.
Különböző énekek
Tantum ergo
O salutaris hostia
Adoro te devote
Ave verum corpus
Sub tuum praesidium
Ave Maria
Ave Regina caelorum
Adeste fideles
Stabat Mater
Litániák
Graduale Triplex
Proprium de Tempore
(az Úr ünnepei) - 16. o.
Tempus Adventus: Advent - 15. o.
hebdomada: hét
Dominica: vasárnap
feria: hétköznap; feria secunda: hétfő;
feria tertia: kedd; feria quarta: szerda; feria quinta: csütörtök; feria sexta:
péntek; Sabbato: szombat
Tempus Nativitatis: Karácsonyi időszak - 38. o.
Ad Missam in Vigilia: Vigilia-mise -
38. o.
Ad Missam in Nocte: Éjféli mise - 41.
o.
Ad Missam in Aurora: Hajnali mise - 44.
o.
Ad Missam in die: Karácsonyi mise - 47.
o.
In Epiphania Domini: Vízkereszt - 56.
o.
Tempus Quadragesimae: Nagyböjt - 62. o.
Feria quarta Cinerum: Hamvazószerda -
62. o.
Hebdomada Sancta: Nagyhét - 137. o.
Dominica in Palmis: Virágvasárnap -
137. o.
Ad Processionem: Körmenetre
Feria quinta ad Missam Chrismatis:
Krizmaszentelési mise - 158. o.
Sacrum Triduum Paschale: Húsvéti szent
három nap - 162. o.
Missa Vespertina in Cena Domini: Utolsó
Vacsora miséje - 162. o.
Ad lotionem pedum: Lábmosáshoz
Feria sexta in Passione Domini:
Nagypéntek - 172. o.
Tempus Paschale: Húsvéti időszak - 185. o.
Ad Vigiliam Paschalem in Nocte Sancta:
Nagyszombat 185. o.
Dominica Resurrectionis: Húsvétvasárnap
- 196. o.
In Ascensione Domini: Mennybemenetel -
235. o.
Dominica Pentecostes: Pünkösdvasárnap -
248. o.
Tempus per annum: Évközi időszak - 257-370. o.
Hebdomada I-XXXIV.: I-XXXIV. hét
Sollemnitates
Domini Tempore per annum: az Úr ünnepei az évközi időszakban - 371. o.
Sanctissimae Trinitatis: Szentháromság
vasárnapja - 371. o.
Sanctissimi Corporis et Sanguinis
Christi: Úrnapja - 377. o.
Sacratissimi Cordis Jesu: Jézus Szíve -
384. o.
Domini Nostri Jesu Christi Universorum
Regis: Krisztus Király vasárnapja - 388. o.
Communia (a szentek
közös tételei) - 393. o.
Commune Dedicationis Ecclesiae:
Templomszentelés ünnepe - 397. o.
Commune Beatae Mariae Virginis: Szűz
Mária közös miséje - 403. o.
Commune Apostolorum: Apostolok közös
miséje - 424. o.
Commune Martyrum: Vértanúk közös miséje
- 445. o.
Commune Pastorum: Pápák vagy püspökök
közös miséje - 485. o.
Commune Doctorum Ecclesiae:
Egyházdoktorok miséje - 493. o.
Commune Virginum: Szüzek miséje - 499.
o.
Proprium de Sanctis
(a szentek ünnepeinek saját tételei) - 531. o.
január 01-december 31. - 533-639. o.
Missae rituales ad
diversa et votivae (A különböző
szentségek miséje és votívmisék) - 641. o.
Liturgia Defunctorum (Halotti
liturgia) - 667. o.
Ordo Exsequiarium: A temetés
szertartása - 678. o.
Cantus in Ordine Missae occurrentes
(A mise állandó énekei) - 705. o.
In Dominicis ad Aspersionem aquae
benedictae: Szenteltvízhintés - 707. o.
Kyriale: I-XVIII. miseordinárium -
709-768. o.
Credo: I-VI. - 767. o.
Cantus ad libitum: más
ordinárium-tételek - 785. o.
Toni communes: misetónusok - 798. o.
Keresztvetés; Üdvözlés; Könyörgés;
Szentlecke; Evangelium; Prefáció; Miatyánk; Befejezés;
Toni Gloria Patri pro antiphonis ad
Introitum et ad Communionem: Dicsőség-tónusok az introitushoz és a communio-hoz
- 822. o.
Modus cantandi Alleluia Tempore
Paschali secundum octo tonos ad Introitum ad Offertorium ad Communionem: A
húsvéti időszakban az introitushoz, offertoriumhoz és comunio-hoz éneklendő
alleluják a nyolc tónus szerint - 825. o.
Appendix (Függelék) -
829. o.
Litániák - 831. o.
Te Deum - 838. o.
Ad Processionem: Körmeneti tételek -
849. o.
Missae Propriae: Saját misék - 859. o.
A
gregorián kottaírás
Első korszak: IX-XI. század
Az európai kottaírást a VIII-IX.
században találták fel. A gregorián kotta kezdeti korszakában még nem
rögzítette a hangmagasságot, csak az egyes szótagokhoz tartozó hangok számát és
a dallammozgás részleteit tehát csak azt, hogy az egy szótaghoz tartozó
hangcsoportban hány hang van, s azok közül melyik van magasabban, melyik mélyebben
(de hogy mi köztük a távolság, azt már nem rögzítették). Így ez az írás csak
emlékeztető, ellenőrző segítség volt azoknak, akik emlékezetből úgyis tudták a
darabokat. E kottaírás neve: neumaírás (neuma: intés, mozdulat, figura, dallamfigura,
zenei írásjel).
A neumákat „in campo aperto” azaz
a szövegsorok közti üres térben helyezték el, a függőleges irányt pedig csak
korlátozottan használták, és a jel ott is csak az irányra és nem a lépés
nagyságára (hangközre) utalt. A diasztematikát, tehát a hangmagasság-változásoknak a
függőleges elhelyezéssel való jelzését eleinte csak egyes vidékek
hangjegyírásai rögzítették, a korai gregorián hangjegyírások tehát „adiasztematikusak”
voltak.
A neumaírás keletkezését sokan
próbálták megfejteni, megmagyarázni. Az akcentus-elmélet hívei szerint a neumák
a nyelvi kultúrából származnak, mintáik az antik prozódiai jelek voltak. A
bizánci-görög elmélet szerint a latin neumaírás elemei a bizánci hangjegyírás
elemeinek leszármazottai. A cheironomia-elmélet képviselői szerint a neumák a
vezénylő kéz mozgását rajzolják le. Mai tudásunk szerint a neumaírás a karoling
liturgikus, zenei, pedagógiai és írás-reform összefüggésébe illeszkedik.
A legkorábbi fennmaradt emlékek a IX. század
első harmada táján keletkeztek. Európa különböző tájain különböző neumaformákat használtak, de a notáció (kottaírás)
alapelvei mindenütt azonosak voltak. Egyes neumaírások igyekeztek az előadás
apró árnyalatait is (pl. nyújtások, tempóváltozások) mellékjelekkel rögzíteni.
Mindez nem oldotta meg azonban a liturgikus zenei repertoár tanításának azt a
nehézségét, hogy a vonal nélküli neumaírás mellett is kénytelenek voltak az
énekesek a repertoárt fejből, hallás után megtanulni.
Második korszak: XI-XII. század
Változást e tekintetben a vonalrendszeres kottaírás
felfedezése, kidolgozása hozott. Ennek mestere Arezzoi Guido bencés szerzetes volt a
XI. század első felében. Újítása az, hogy a neumák a tercenként felépített
vonalrendszeren, vonalra és vonalközbe illesztve mérni képesek a dallam
hangközeit is. A vonalak betűkulcsokkal jelzettek, s félhanglépés
szemléltetésére részben színezve vannak (c-vonal: sárga; f-vonal: piros). A
vonalak száma nem volt megszabva, de a dallamok hangterjedelme miatt általában
négy vonal elégségesnek bizonyult. A sor végén „custos” (őr) figyelmeztetett a
következő sor első hangjának magasságára.
Guido újítása azonban nem eredményezett
egységes kottaírást. Mindenütt saját neumajeleiket igyekeztek felvezetni a
kottavonalakra, vagy azokat úgy átalakítani, hogy vonalra helyezhetők legyenek.
Alapelv maradt továbbra is, hogy nem hangot, hanem hangcsoportot kell írni.
Harmadik korszak: XIII-XVI. század
A XIV. századtól a könyvek és a kották
mérete megnövekedett, így az egyre hatalmasabb, messziről is jól olvasható kottából sokan énekeltek, félkörben megállva
az állványon elhelyezett kódex előtt. Ennek megfelelően a jelek rajza
geometriailag kidolgozottabbá vált. Egyre inkább kidolgozzák az egyes hang
képét, de változatlanul egy hangjegycsoport részeként helyezik el. Egyes
vidékeken vastagabb, más vidékeken hajszálvonalak kötik össze egymással a
kottafejeket.
Ezeknek a kottaírásoknak egyik -
francia eredetű, majd Itáliában is általánossá vált - fajtája a XVI. századtól
szélesebb körben is elterjedt, mert a római könyveket is ezzel írták. Ennek
neve: kvadrát notáció
(négyzetes hangjegyírás). A későbbi századok is ezt a kvadrát notációt
használták, amikor a gregorián éneket nyomtatott könyvekben terjesztették. A
mai zenész is ezt tekinti a „hivatalos” gregorián kottának, de tudnunk kell,
hogy a középkorban ez csak egy volt a sokféle más forma közül.
A modern átírások gyakran
violinkulcsos, ötvonalas kottára helyezik a dallamokat olyan transzpozícióban,
hogy lehetőleg ne kelljen módosítójelet használni. A gregorián kottákban a
transzpozícióknak nincs valódi, abszolút hangmagasságra vonatkozó jelentése.
Minden darabot abban a magasságban éneklünk, ahogy hangterjedelme, az énekesek
hangfekvése megkívánja.
Magyarországi hangjegyírás
Szent István király egyházszervező
rendelkezései megkövetelték, hogy az egyházi központokat a XI. század elejétől
fogva folyamatosan ellássák liturgikus énekeskönyvekkel. A Magyarországon
fennmaradt első írásos zenei emlékek azonban csak a XI. század végéről, illetve
a XI-XII. század fordulójáról valók. Ezeknek kottajelzései az ún. német
neumaírást vették alapul, amely nem közlő, hanem emlékeztető funkciójú. A XII.
század folyamán a korábban egymástól némileg eltérő kottaírások képe
egységesült; e korszak legfontosabb képviselője a Codex Albensis (származási helye
vitatott: Gyulafehérvár vagy Székesfehérvár).
A XII. század közepe táján,
Közép-Európában az elsők között, bevezették Arezzoi Guido találmányát, a
vonalra helyezett, pontosan olvasható kottaírást. Ez a reform egy új, sajátosan
magyar írásfajtát eredményezett, amely valószínűleg Esztergom irányítása alatt,
annak érseki iskolájában jött létre, s ezért esztergomi notációnak nevezzük. Az
esztergomi notáció legkorábbi forrása a Pray-kódex, amely első prózai nyelvemlékünket,
a Halotti Beszédet
tartalmazza. A magyar kottaírás késői, kiérlelt formája a XIV. századi,
Pozsonyban őrzött Esztergomi
Missale Notatum (Missale Notatum Strigoniense).
A XIII. században megindult a
szerzetesrendek megtelepedése hazánkban, s ez újfajta kottaírás-rendszerek
megjelenését eredményezte: a ciszterciek francia írást használtak, a
premontreiek lotharingiai szokásokat követtek, a ferencesek és a domonkosok
pedig kvadrát kottaformákat írtak kódexeikbe.
A XV. században az ország nagy részén
még szilárdan tartotta helyét a magyar kottaírás és az azzal járó
dallamhagyomány. A kották külső megjelenése azonban már erősen különbözik az
előző századokétól. Ennek oka az írástechnika „gótizálódása”: a vastag, ferdére
vágott lúdtoll használata a vastag és vékony elemek váltakozását tette
lehetővé, s a kottaformák is megnagyobbodtak. A jelek szerkezete viszont
pontosan megegyezik a XII-XIII. századi magyar hangjelzésekével.
Kottás emlékeink egy része a pálos rend
használatára készült, a magyar hangjegyírás sajátos színezetű változatával. A
pálos rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Az alapító Boldog Özséb
esztergomi kanonok volt, s így a pálosok az esztergomi szokásokat rendi
tradícióként ápolták egészen a XIX. századig.
A XV. században az írásgyakorlat
kettészakadt: magánfeljegyzések céljára apró, gyorsírásos, folyékonyan írt (kurzív) magyar
notációt vet papírra maga a használó (pl. Szalkai László, későbbi esztergomi érsek
sárospataki diákkori jegyzete 1490 tájáról), míg a kórusoknak nagyalakú,
gotizált hangjegyekkel írt díszkódexeket
rendelnek hivatásos kottaíró műhelyektől (pl. Bakócz Graduale: Bakócz Tamás esztergomi
érsek megrendelésére). Ezenfelül a folyamatos zenei hagyománnyal rendelkező
városokban egy új, stilizált keverék írásfajtát alakítottak ki, amely
egyesítette az ún. metzigót
írást a hagyományos magyar notációval. Ennek kiemelkedő példája a fentebb már
említett Bakócz Graduale.
A középkorból fennmaradt zenei emlékek szinte
kizárólag egyszólamú gregorián énekeket tartalmaznak. Középkori kódexeinkben
még öt olyan bejegyzés található, amely magyar nyelvű dallamokat őriz, a XV.
századi Zsigmond-kori
töredék és a Kassai töredék függelékében pedig többszólamú tételeket
is feljegyeztek.
„Neuma”
szóval jelöljük a legkorábbi hangjegyírás alapformáit, de ugyanezzel a szóval
hívjuk általában azokat a hangcsoportokat is, melyek a gregorián zenében a
kottaolvasás alapelemei. Tudnunk kell ugyanis, hogy a gregorián ének alapvetően
melizmatikus jellegű, de még az egyszerűbb darabokban is gyakran esik 2-3-4
hang egy szótagra.
Tanulásban,
tanításban sokat segít, ha jól megtanuljuk a neumák nevét.
1.
egy szótag = egy hang
punctum:
régebben, amíg a kottát nem írták vonalra, hasznos volt megmutatni, melyik hang
esik magasabbra az előbbinél vagy a következőnél. Ennek jelölésére használták a
virgát. A
vonalrendszer bevezetése után erre már nem lett volna szükség, de itt-ott
hagyományőrzésből megtartották. A punctum szükség szerint kettőzhető,
háromszorozható.
2.
egy szótag = két hang
pes:
felfelé lépő kötött hangcsoport. Néha hívják podatus-nak is.
clivis:
lefelé lépő kötött hangcsoport. Néha hívják flexa-nak is.
Mindkét hangcsoportban előfordulhat,
hogy a második hangot nem éneklik ki egész értékben, mert mássalhangzó vagy
magánhangzó-tolódás esik a szótagra. E jelenséget liquescentia-nak nevezzük, s az ilyen
esetre speciális jelformákat alkalmaztak:
a liquescens pes neve: epiphonus
a liquescens clivis neve: cephalicus
Modern előadásban kétféleképpen járhatunk el: ha be tudjuk gyakorolni, énekelhetjük liquescentiával, vagy egyszerűen két egyforma hangot, vagyis pest illetve clivist éneklünk helyettük. A pes és a clivis első vagy második hangja megkettőződhet.
3.
egy szótag = három hang
torculus:
a középső hang magasabb
porrectus:
a középső hang mélyebb
A kvadrát írásban a porrectust furcsa jel képviseli. A ferde vonal nem glissando, hanem csupán a régi neumatikus jelforma emléke. A porrectusban tehát egyszerűen a kezdőhangot, a ferde vonás alsó pontján álló hangot, majd a felfelé lépő záró hangot kell énekelnünk.
scandicus
vagy salicus:
felfelé haladó három hang
A modern kottaírásban a scandicus
középső hangjánál egy különös, recés kottarajzot látunk. Ennek neve: quilisma. Régi
neumatikus kottaalakzatokra megy vissza. Eredetileg valószínűleg gyors átfutó,
esetleg vibrált hangot jelzett. Manapság egyesek csupán megnyújtják a figura
első hangját, hogy ahhoz képest felgyorsuljon a középső. Énekelhetjük egyszerű
scandicusként is.
climacus:
lefelé haladó három hang
4.
egy szótag = négy hang
A négyhangos alakzatokat is el lehet
nevezni, de nem szükséges. Ezeket egyszerűen úgy fogjuk fel, mint az
előbbiekben megismert figurák összetételeit. Ugyanazok a jelenségek
(liquescentia, quilisma, kettőzések stb.) előfordulhatnak bennük, mint
amazokban.
A
gregorián ének előadásmódja, vezénylése
A gregorián ének előadásmódja
Mit lehet tudni a gregorián énekek ritmusáról
és előadásmódjáról? Keveset. A gregorián éneknek - a szó modern értelmében -
nincs ritmusa. Amiről a régi kották tájékoztatnak nem több, mint bizonyos
hangok kettőzése, háromszorozása, tehát megnyújtása, de a kétszerezés nem
jelent a valóságban kétszeres időtartamot, tehát igazi ritmust. Ezen kívül
egyes régi kódexek alkalmaznak apró jeleket annak jelölésére, hogy az ő
hagyományuk mely hangokon alkalmaz rubato-jellegű kis nyújtást vagy rövidítést.
Ennek emlékeképpen a mai karkönyvek egy része a hangok fölötti vízszintes
vonalkával, az ún. episémával
jeleníti meg a régi kódexek mellékjeleit. Ez arra figyelmeztet, hogy a
gregorián énekben nem lehetett kötelező a hangok kimérten egyforma hosszúságú
éneklése, s a karvezetőnek, az énekesnek joga van valamiféle kiművelt,
mértéktartó, gondosan ellenőrzött szabadsággal előadni a darabot.
Az elmúlt száz évben több elmélet
született a gregorián ritmusáról. A menzuralisták úgy képzelték, hogy a gregorián
dallamokat ütemekbe kell rendezni. Ezt ma már senki sem tartja. Az ekvalisták szerint
minden hangot egyforma hosszan kell énekelni, hacsak nincs kettőzve, vagy nincs
rajta episéma. A solesmes-i
iskola is az ekvalizmus alapján állt, de úgy tartotta, hogy hangokat kettesével, hármasával kell
csoportosítani úgy, hogy minden csoport első hangjára leérkezzünk (thesis), s ezzel a
lendülettel menjünk át a következő hangokon (arsis), hogy elérjük a következő
thesist. A solesmes-iek gyakorlati kiadványaikban a thesis helyét egy kis
függőleges vonalka, az ún. ictus
jelöli.
Az 1970-es években fellépő szemiológiai iskola tagadja
a solesmes-iek elveit, s azt mondja, hogy a legrégibb kódexekben található
neumatagolásnak és mellékjeleknek kell szabályozni a mai éneklést is. Ennek
érvényesítésére meglehetősen komplikált szabályrendszert dolgoztak ki az egyes
hangok sokféle nyújtására és rövidítésére az egyes neumafajtákban.
A gregorián előadásmódja valószínűleg nagyon
különböző volt koronként, helyenként, műfajonként, s minden olyan elmélet,
amely egy általános szabályt akar rákényszeríteni az előadásra, téves. Inkább
tanácsokat adhatunk:
Biztosabb, ha tartózkodunk a nagy szélsőségektől.
Az ekvalizmus lehet egy olyan kiindulópont, mely megakadályozza a rossz
intonálást, a hangcsoportok összerángatását. Azonban innen elérkezhetünk egy
hajlékonyabb, elevenebb előadásmódra.
Legfontosabb a darab jó tagolása.
Meg kell állapítanunk, hol vannak a nagyobb formai egységek, frázisok, kisebb
motívumok határai. A záró hangok hosszúsága, kicsengése, a rákövetkező szünet
mindig arányos a formatag nagyságával, hacsak valami művészi szándék, zenei
sajátság nem kívánja az ettől való eltérést.
A tagolás megtalálásában jó segítség a szöveg.
Fordítsuk le a szöveget, ha latin, s állapítsuk meg, hol vannak a nagyobb
értelmi tagok, azon belül a kisebb szócsoportok határai. A zenei formahatárok
nagy valószínűséggel ezeknek fognak megfelelni.
A jó előadás titka: a nagy anyagismeret.
Több száz darabot, s lehetőleg sok hasonlót (egy műfajból, egy dallamtípusból) kell elénekelni ahhoz, hogy az
ember biztosabban mozogjon e zenei anyagban. A stílusismeret elsősorban nem
szabályok ismeretét jelenti, hanem ezt a tapasztalatot.
Tekintetbe kell vennünk az énekesek
adottságait és az alkalmat is. Nagyobb csoport éneke gyakran ekvalizmus felé
hajlik, kisebb csoport finomabb különbségek előadására is képes. Ugyancsak
különbözik a közösségi éneklés a tanult énekesek előadásától. Nem csak a
ritmus, de a tempó és a levegővétel gyakorisága is függ a csoport nagyságától,
összetételétől.
Mindazonáltal le kell szögeznünk, hogy
az előadásnak valamilyen értelemben érdekesnek kell lennie: vagy
monumentalitásával, vagy tempó-árnyalásaival, minden esetben meggyőző
formálásával. Mindezt abban összegezhetjük: gregorián ritmus nincs, de
jelentősége van a gregorián ének mozgásának, hajlékonyságának, életszerű
tempóinak, tagolásának. S ehhez három dolog segíti hozzá az énekeseket: a
szöveg, a zenei stílusismeret és a kiművelt hallás.
A gregorián ének vezénylése
A gregorián ének vezénylésére is
ugyanaz az elv érvényes, mint bármilyen más zene előadására: egészben kell
látni, hallani a darabot, s ezt az igen világos elképzelést közöljük minél
egyszerűbben az előadókkal. A belül hallott hangzásképet hozzuk tehát
összhangba a kórus adott produkciójával, s igyekezzünk ez utóbbit az ideális hangzásképhez
minél közelebb hozni. Vezénylésünkhöz mindenekelőtt elemeznünk kell az
előadásra kerülő darabot: tisztában kell lennünk szövegével, műfajával,
hangnemével, zenei felépítésével. Mindezek után biztosan képesek leszünk
megtalálni azokat a formai súlyokat, amelyeken a darab nyugszik, s az egyik
súlytól a másikig plasztikusan vezetni az éneket. Ezen belül mérlegre kell
tennünk, melyek a kisebb jelentőségű zárlatok s íly módon alakítsuk ki a
szünetek, megállások minőségi sorrendjét. Valójában tehát a gregorián ének jó
előadásában is két ellentétes erő hat: az egész darab tudása - azon belül annak
felismerése, hogy éppen hol tartunk -, s emellett a kisebb-nagyobb zenei
részletek, dallamok világos, érzékeny megformálása.
Magához a vezényléshez javasoljuk, hogy
mindenképpen kerüljük az ütemrajzban való gondolkodást; inkább a cheironomia, a
dallamrajz levegőbe rajzolása lehet segítségünkre. Emellett természetesen a
kisebb-nagyobb zenei egységek formai súlypontjait ütéssel, súllyal jelezhetjük.
A temetés szertartása
A
temetés magyarországi rendje a Pázmány Péter által kiadott Rituáléra megy
vissza, mely magyarul az Orgonahangok kiadványban élt tovább. Ennek felépítése
a következő (a nem-énekes részek zárójelben):
|
PÁZMÁNY-RITUÁLÉ |
ORGONAHANGOK |
|
|
|
|
a ravatalnál: |
|
|
Oremus pro
fidelibus... Circumdederunt +
94. psalmus: Venite |
Könyörögjünk a
megholt... Körülvettek
engem... + Jertek, áldjuk |
|
Absolve Domine +
Benedictus Dominus Deus Israel (CanticumZachariae) |
Mentsd meg, Uram + Áldott
legyen Izraelnek (Zakariás éneke) |
|
(preces, oratio) |
(rövid fohászok,
papi könyörgés) |
|
Michael praepositus
paradisi (versiculus,
oratio) |
Szent Mihály, az
angyalok fejedelme (párvers, papi
könyörgés) |
|
|
|
|
a templomban mise, majd: |
|
|
|
|
|
(oratio: Non
intres) Libera me Domine (preces, oratio) |
(könyörgés: Ne
szállj, Uram, ítéletre) Ments meg engem,
Uram (rövid fohászok,
papi könyörgés) |
|
|
|
|
gyászmenet a sírhoz: |
|
|
|
|
|
Miserere (50.
psalmus; más helye a templomba vitel közben) |
Könyörülj Istenem
én bűnös lelkemen |
|
In paradisum + 129.
psalmus: De profundis |
Paradicsomba
vigyenek + A mélységekből kiáltok föl |
|
|
|
|
a sírnál: |
|
|
|
|
|
(preces, oratio) |
(fohászok, papi
könyörgés) |
Ez a szertartásrend általános volt a
XVII századtól a XX. század közepéig. Nemcsak az esztergomi és a mintjára
készült más egyházmegyei nyomtatott rituálék, kántorkönyvek, funebrálisok
egybehangzóak e tekintetben, de már a XVII. század közepétől való kéziratok is
a legkisebb részletig menően ehhez igazodnak. Amennyire tudjuk, a temetésnek e
rendje sajátos magyarországi képződmény, a Rituale Romanumtól például alapvető
szerkezeti vonásokban is, az alkalmazott énekek, könyörgések tekintetében is
eltér. Ez a szerkezet legteljesebb formájában Erdélyben maradt fenn, ahol a
temetés három szakaszból tevődik össze. Első a halotti zsolozsma Matutinumának
egy Nocturnusa a Laudest lezáró Absolve ( + Benedictus) tétellel bővítve.
Helye: a halottas ház, alkalma: a koporsóba tétel. Ezt követheti az egész
éjszaka tartó virrasztás (már pap és kántor nélkül), melyen az előénekes által
megszabott sorrendben nagyrészt XVI-XVII. századi halottas énekek, különböző
imádságok váltakoznak, de kifejezetten szertartásos anyag nem hangzik el.
Második mozzanat: a gyászmise a Liberával (más néven: Absolutioval), harmadik
pedig a sírba tétel egyszerű módon.
Ez a rétegzettség világosabbá válik a
középkori magyar temetési rítus ismeretében. Legrégibb leírása a Pray-kódexben
olvasható. A rítus leghangsúlyosabb eleme a holttest mellett (a háznál vagy a
templomban) végzett halotti zsolozsma, a Vigilia Mortuorum. Érdemes kiemelnünk
ennek néhány magyarországi sajátságát. Nem az antifonával kezdődik, hanem az
„oremus pro fidelibus...” felszólítással, mely a Pázmány-Rituálé közvetítésével
latin, később magyar nyelven is tovább él. Az Invitatorium refrénje nem a római
rítus „Regem cui omnia vivunt” (A Királyt, kiben mindenek élnek ÉE. 795. szám)
antifonája, hanem a külföldön ritkább „Circumdederunt” (Körülvettek engem). A
Laudest nem a más rítusokban szokásos „Ego sum resurrectio” (Én vagyok a
feltámadás és az élet) antifona zárja, hanem az Absolve (Oldozd fel, Urunk).
A halotti officiumot gyászmise követte,
s annak végén volt a legünnepélyesebb esedezés az elhunyt bűneinek
bocsánatáért: a „Non intres” bevezető könyörgéssel, három responzóriummal, s
velük váltakozó orációkkal. Ennek maradványa (a 3., később egyetlen
responzóriumról elnevezett) Libera. Ezután átvitték a holttestet a sírhoz,
közben a sírnál kijelölt zsoltárokat énekeltek, melyekhez megrendítő
antifona-sorozat kapcsolódott. Ezeket „in persona defuncti”, a halott nevében
kellett a papnak intonálnia. Az antifonák az elhantolás cselekménysorát is
követték és értelmezték. Pl. amikor a sírhoz érnek, s a holttestet leteszik a
földre: „Aperite mihi portas justitiae, ingressus in eas confitebor Domino”; a
sírba lebocsátás közben: „Ingrediar in locum tabernaculi...”; a holttest
leengedése után: „Haec requies mea”. Az énekkel váltakozva könyörgések hangzottak
el, középpontban pedig a „sermo ad populum” állt, halotti beszéd,a
Pray-kódexben e helyen a Halotti Beszéd. Az elhantolás után a menet
responzóriumok éneklésével tért vissza a templomba, ahol a szertartást egy
megrendítő könyörgés fejezte be.
A XVI. század folyamán e gazdag
szertartásrend rövidülni kezdett. A század végi szerkönyvek már csak egy
nocturnussal számolnak, és nem ismerik az „in persona defuncti” antifonasort,
tehát a sírnál lévő szertartás összezsugorodik. Innen egy lépés Pázmány megoldása:
a zsolozsma elhagyása, a maradvány összevonása más, újabb szertartási
elemekkel.
Tanulságos összevetni az 1977-es
magyarországi temetőkönyv anyagát a fent leírt tapasztalatokkal. Első feltűnő
benne a közölt változatok nagy száma (négy változat). A középkori magyar
szertartásrendhez nyúlt vissza a reform az „in persona defuncti”
antifonasorozat egy részének lefordításával (1. változat: Nyissátok meg nékem
kapuit az égnek). A gyászmenetet indító In paradisum a Pázmány-Rituáléval
egyező helyen szerepel, kétféle magyar fordításban (3. változat: Mennyországba
vezessenek az angyalok és 1. változat: Mennyország örömébe vigyenek az
angyalok), illetve egy mesterséges kanásztánc-dallamra húzott strófás
parafrázisban (2. változat: Szent angyalok vezessék föl). A gyászmenet alatt
énekelhető 50. zsoltárra (illetve annak parafrázisára) utal az 1., 2., 4.
változat. A ravatalozóban lefolyó szertartás a hagyománytól független, frissen
alkotott sorozat. Legkülönösebb a Circumdederunt alakváltozása. Láttuk, hogy
ennek szilárd helye a halotti offícium eleje. Az 1977-es temetőkönyv csupán a
dallam megtartásához ragaszkodott. A 2. változat még utánozza az
Invitatoriumot, az 1. változat refrénje már önkényes kombináció, a 3.-4
változat pedig a dallam kiszillabizált alakjára műzsoltárokat és annak
megfelelő refréneket ad (Jézusom, neked élek; Látjátok, testvérek, ennyi az
élet).
Az alábbiakban áttekintjük a temetés
rendjét és énekeit az 1977-es temetési szertartáskönyv alapján gyakorlati tanácsokkal.
Mivel leginkább az 1. változat ajánlható, annak rendjét mutatjuk be.
Természetesen bármelyik változat használható, sőt az egyes változatokon belül
nemcsak az imádságok és olvasmányok, hanem az énekek is felcserélhetők, saját
funkciójuknak megfelelően (pl. kezdőéneket kezdőénekkel stb), de a
Szertartáskönyvben megadott felépítés megtartása kötelező!
Felnőttek temetése
1. változat (leginkább ez ajánlható)
I. A ravatalozónál
Responzórium – rövid válaszos ének (27.
szám: Az Úr irgalma). Az ének előadásának jelölése hibás! Az elején teljes
egészében kell előénekelni, és azután megismételni közösen. A végén közös és
teljes énekléssel kell befejezni a tételt.
Evangélium Jn 14,1-6.
Homilia
II. A sírnál
A szertartás végén még további alkalmas
énekek énekelhetők. Javasolt (lásd a Függelékben): 332, 334-337, 340, 346, 348,
valamint ÉE. 358. szám. Mindenképpen ajánlott az énekek között olyan, amely a
feltámadás vigaszáról szól.
Ajánlott
irodalom
|
|
–A
mise állandó szövegei és énekei latinul és magyarul. Szent Ágoston Liturgikus
Megújulási Mozgalom, 1999. |
|
|
–Latin-magyar
nappali zsoltárkönyv (Diurnale) az Esztergomi Breviárium és a Premontrei Breviárium
alapján a Premontrei Rend Gödöllői Kanóniájának használata szerint. Szent
Gellért Kiadó és Nyomda. |
|
|
–Népzsolozsmák.
Énekes zsolozsma az Esztergomi Breviárium alapján. Szent Ágoston Liturgikus
Megújulási Mozgalom, 1990. |
|
|
Temetési
szertartáskönyv. Szent István Társulat, Budapest, 1982. |
|
|
–I.
Nappali zsoltárkönyv (Diurnale). Énekes zsolozsma az Esztergomi Breviárium
alapján. Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szent Ágoston Liturgikus
Megújulási Mozgalom, 1993. |
|
|
–I/B.
Virrasztó Zsoltárkönyv (Nokturnále). Énekes zsolozsma az Esztergomi
Breviárium alapján. Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szent Ágoston
Liturgikus Megújulási Mozgalom, 1991. |
|
|
–II/A.
Adventi diurnale. Énekes zsolozsma az Esztergomi Breviárium alapján. Keresztény
Értelmiségiek Szövetsége Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom, 1991. |
|
|
–III/A.
Karácsonyi diurnale. Énekes zsolozsma az Esztergomi Breviárium alapján.
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szent Ágoston Liturgikus Megújulási
Mozgalom, 1993. |
|
|
–IV/A.
Nagyböjti diurnale. Énekes zsolozsma az Esztergomi Breviárium alapján.
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szent Ágoston Liturgikus Megújulási
Mozgalom, 1995. |
|
|
–VI/A.
Húsvéti diurnale. Énekes zsolozsma az Esztergomi Breviárium alapján.
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szent Ágoston Liturgikus Megújulási
Mozgalom, 1997. |
|
|
–VII/A.
A szentek közös zsolozsmái (diurnale). Énekes zsolozsma az Esztergomi
Breviárium alapján. Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szent Ágoston
Liturgikus Megújulási Mozgalom, 1999. |
|
|
–Introitusok
könyve I. Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom, 2000. |
|
|
–Communiók
könyve. Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom, 2002. |
|
Babits Mihály: |
–Amor
sanctus. Helikon, Budapest, 1988. |
|
Barsi Balázs: |
–A
liturgikus év. Egyházzenei Füzetek I/4. Katolikus liturgika. A Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság,
1999. |
|
fr. dr. Barsi Balázs-dr.
Gál Ferenc: |
–Hozsannától
Allelujáig. Bevezetés a Nagyhét misztériumaiba. Márton Áron Kiadó, Budapest,
1992. |
|
Barsi
Balázs-Dobszay László: |
–„Íme,
most fölmegyünk Jeruzsálembe”. Márton Áron Kiadó, Budapest, 2001. |
|
Dobszay László (közreadja): |
–A
római mise énekrendje. Egyházzenei Füzetek I/12. A Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 2001. |
|
Dobszay László
(közreadja): |
–Latin-magyar
himnárium. Egyházzenei Füzetek I/10. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 2000. |
|
Dobszay László
(közreadja): |
–Gregorián
példatár. Egyházzenei Füzetek II/5. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 1990-1997. |
|
Dobszay László: |
–A
gregorián ének kézikönyve. Editio Musica, Budapest, 1993. |
|
Dobszay László: |
–A
középkori magyar temetés maradványai az erdélyi néphagyományban. In: „Mert ezt
Isten hagyta...” Tanulmányok a nép vallásosság köréből. szerk.: Tüskés Gábor.
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986. 189. o. |
|
Dobszay László: |
–Az
antifona. Egyházzenei Füzetek II/2. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 1995. |
|
Dobszay László: |
–Jegyzetek
a liturgiáról. Új Ember Kiadó, 2001. |
|
Dobszay László: |
–A
zsolozsma. Egyházzenei Füzetek I/3. Katolikus liturgika. A Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 1999. |
|
Dobszay László: |
–A
zsolozsmaantifónák az egyházzenei gyakorlatban. Magyar Egyházzene III/1.
Magyar Egyházzenei Társaság 1995/1996. |
|
Dobszay László: |
–Bevezetés
a gregorián énekbe. Egyházzenei Füzetek I/5. A Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 1997. |
|
Dobszay László: |
–Magyar
zenetörténet. Gondolat, Budapest, 1984. |
|
Dobszay László: |
–Responsoria
de psalmista (Zsoltár-responsoriumok). Egyházzenei Füzetek II/6. A Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei
Társaság, 2002. |
|
Dobszay László: |
–A
magyar egyházzenetörténet forrásai. Egyházzenei Füzetek I/8. A Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság,
1999. |
|
Dobszay László: |
–Psalmorum
melodia. Egyházzenei Füzetek II/5. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 2002. |
|
Dobszay
László-Mezei János: |
–Könnyű
középkori egyházi kórusok - I. Magyar Egyházzenei Társaság, Budapest, 2002. |
|
Dr. Cserháti József
- Dr. Fábián Árpád
(szerk.) |
–A
II. vatikáni zsinat tanítása. Szent István Társulat, Budapest, 1975. |
|
Peter Gülke: |
–Szerzetesek,
polgárok, trubadúrok. A középkor zenéje. Zeneműkiadó, Budapest, 1979. |
|
Rajeczky Benjamin
(szerk.): |
–Magyarország
zenetörténete I. Középkor. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. |
|
Rajeczky Benjamin: |
–Mi
a gregorián? Zeneműkiadó, Budapest, 1981. |
|
Sík Sándor: |
–Himnuszok
könyve. Szent István Társulat, Budapest. |
|
Szendrei Janka
(összeállította): |
–Alleluiarium
- I. Magyar Egyházzenei Társaság, Budapest, 1993. |
|
Szendrei Janka: |
–A
himnusz. Egyházzenei Füzetek I/9. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 2000. |
|
Szendrei Janka: |
–A
responsorium. Egyházzenei Füzetek II/3. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 1995. |
|
Szendrei Janka: |
–Az
alleluja. Egyházzenei Füzetek II/1. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság, 1995. |
|
Szendrei
Janka-Dobszay László-Rajeczky Benjámin: |
–Magyar
gregorianum.Editio Musica, Budapest, 1981. |
|
Szunyogh Xavér
Ferenc: |
–Missale.
Szent István Társulat, Budapest, 1933. |
|
dr. Török József: |
–Szent
István tisztelete. Szent István Társulat, Budapest, 1988. |
|
Várnagy Antal: |
–Liturgika.
Szertartástan. Az egyház nyilvános istentisztelete. Lámpás Kiadó, Abaliget,
1993. |
4.
ÉVFOLYAM - MEMORITER
|
szám/oldal |
cím |
tónus |
funkció |
időszak |
|
686/893. |
Requiem
aeternam |
6.
tónus |
introitus |
halotti
mise |
|
687/894. |
Adj,
Uram őnékik |
6.
tónus |
introitus |
halotti
mise |
|
690/897. |
Lux
aeterna luceat eis |
8.
tónus |
communio |
halotti
mise |
|
691/897. |
Én
vagyok a feltámadás és az élet |
1.
tónus |
communio |
halotti
mise |
|
795/1372. |
A
Királyt, kinek mindenek élnek |
6.
tónus |
invitatorium |
halotti
matutinum |
|
337/396. |
Mennyországba
vezessenek |
7.
tónus |
antifona |
halotti
szolgálat |
|
függelék |
Circumdederunt
me gemitus mortis |
6.
tónus |
invitatorium |
halotti
matutinum |
|
függelék |
Absolve
Domine |
4.
tónus |
Benedictus
antifona |
halotti
laudes |
|
függelék |
Michael
praepositus paradisi |
7.
tónus |
antifona |
halotti
szolgálat |
|
függelék |
In
paradisum deducant te angeli |
7.
tónus |
antifona |
halotti
szolgálat |