(Viszály - Lelkiismereti tiltakozás - Engedetlenség - Törés)

Ez a témája az 1996. évi Konferenciának (COLLOQUE 1996), amelyet a Jogok és Szabadságok az Egyházakban (DLE) nevû szervezet valamint a Nõk és Férfiak az Egyházban (NFE) szerveznek Párizsban 1996. november 9-én szombaton és 10-én vasárnap a Sainte-Agnes teremben (23 rue Odinot, 75007).

Ez már a 4. Colloque, s folytatja az elõzõ háromnak a vonalát:

Demokrácia az Egyházban 1990

Közösség, hatalom és szentség 1993, a DLE szervezésében

Az Egyházakban a nõk is szolgálnak 1995, a DLE és a NFE szervezésében.

Ez a 4. Colloque is ökumenikus, és abban akar nekünk segíteni, hogy az igen gyakran passzív és individuális jellegû engedelmességlogikából átlépjünk a közösségben kiérlelt felelõsséggyakorlások logikájába. Segíteni akar gondolkodásunk teológiai megalapozásában, amikor úgy véljük, hogy kötelességünk állást foglalnunk a lelkiismereti tiltakozás, ill. az engedetlenség mellett.

A meghívót Bernard Quelquejeu domonkos teológus 1995. márciusi keltezésû szövege vezeti be:

"Ily módon, ha - s ez általános és hagyományos tanítás! - az engedelmesség és a tekintély, alapját és törvényességét tekintve, csak a közjóra hivatkozva lehet igazolt, és ha másfelõl kortársaink és az Egyházban élõ testvéreink növekvõ száma arra a meggyõzõdésre jutott, hogy a jelenlegi pápa egy sereg akár tanbeli, akár kormányzati, akár fegyelmi döntése éppenséggel szembehelyezkedik az egyházi közjó szolgálatával, amikor éppen az ellenkezõje volna a pápa feladata (tanúbizonyságot tenni az evangéliumról, az egységrõl és a hitelreméltóságról), akkor mi lehet és mi lesz ezeknek az embereknek a magatartása? - Ismétlem: "egyáltalában nem lepne meg, ha hamarosan nagyon súlyos tiltakozások vagy konfliktusok színe elõtt találnók magunkat az egyházi engedetlenség tárgyában".

Bulányi György BIZONYSÁGTEVÉSE

Hölgyeim és Uraim, kedves Nõ- és Fivéreim Jézusban!

Nagyon nagy megtisztelés a Bokor s az én számomra, hogy bizonyságot tehetünk az elmúlt félszázad során Magyarországon Jézusban megtett életünkrõl és utunkról.

BEVEZETÉS

A Piarista Rendben szenteltek pappá 1943-ban. '45-ben egy keletmagyaroroszági egyetemi városban, Debrecenben tanítottam magyar és német nyelvet és irodalmat rendi gimnáziumunkban. Ennek az évnek elején egy horvát pap érkezett városunkba. Azt képviselte, hogy az egyház csak kicsi titkos közösségekben, amelyek keresztény családoknál találkoznak. tud majd fennmaradni. Nemcsak beszélt, létre is hozott néhány csoportot. Pár hét múltán elhagyva városunkat megkért, hogy viseljem gondját az ifjúsági csoportnak. Három év múltán a Kommunista Párt elkezdte a kemény diktatúrát, s kezdett valósággá lenni a horvát pap próféciája: a Párt instrumentalizálta egyházunk hierarchiáját. A hierarchia ellenálló tagjait letartóztatta, internálta. Mindszenty bíborost 1948-ben életfogytiglani börtönre ítélte; utódját 1951-ben 15 évi börtönre. A hierarchia megszabályozása után elkezdõdött a kisközösségek megszabályozása: '52-ben engem is elítélnek életfogytiglanra. A kisközösségek kálváriája 25 éven át tart. Az említett hierarchia kollaboráló tagjai körleveleikben, a papok vasárnaponként templomaikban arról kezdenek beszélni, hogy a titkos kisközösségek nemcsak az államnak, hanem egyházunknak is ellenségei. Ezen események ellenére is az elsõ két évtizedben a kisközösségek még engedelmeseknek gondolhatták magukat, mivel XII. Piusz imádkozik a hallgató egyházért, és szemrehányást tesz a kollaboráló püspököknek és papoknak; a magyar forradalom idején (1956) még fel is függeszti a kollaborálókat. De a II. Vatikáni Zsinat idején gyõz az az elgondolás, hogy jobb, ha kollaboráló püspökeink vannak, mintha semmilyenek. Végül is '64-ben a Vatikán megállapodást köt a magyar állammal, s öt papot püspökké szentelhet. Mindszenty bíborosnak, aki az 1956-os forradalom óta az Egyesült Államok budapesti követségén él, el kell hagynia az országot, s a pápa megfosztja õt esztergomi érseki székétõl. Utódja, Lékai bíboros, elvállalja a kisközösségek megsemmisítésének az államtól rá kényszerített feladatát. Az államnak szüksége volt a bíboros segítségére, mert aláírván a Helsinki Paktumot nem volt többé módja letartóztatni a kisközösségek tagjait. Az állam és a Vatikán által kötött megállapodás erejében hovatovább egyre inkább engedetleneknek minõsültünk egyházunkban: 1979-ig a kisközösségek minden fajtája, nemcsak a Bokorhoz tartozók.

1979-tõl kezdve a Bokorhoz tartozók megtagadják a katonáskodást. Az államtól három esztendõ börtönt kapnak ezért, a hierarchia pedig megbünteti, felfüggeszti stb. a Bokorhoz tartozó papokat. Ami személyemet illeti a magyar egyház törvényszéke Lékai bíboros elnökletével eretneknek minõsíti teológiai tanításom hat tételét. Az elítélést nyilvánosságra hozzák. A magyar püspöki konferencia megtiltja, hogy Magyarországon nyilvánosan papi mûködést folytassak, Magyarország papjainak pedig megtiltja, hogy együttmûködjék a Bokorral. Püspökeink '82. évi ad limina látogatása során Lékai referál a pápának eretnek tételeimrõl. Egyidejûleg átteszik ügyemet a Hittani Kongregációhoz elítélésem megerõsítése céljából. Lékai bíboros kijelenti: Magyarországon vannak jó közösségek, amelyek megtartják az állam törvényeit és engedelmeskednek a hierarchiának, s vannak rosszak, a Bulányi atyához tartozók, amelyek nem tartják meg az állam törvényeit és nem engedelmeskednek a hierarchiának. Casaroli államtitkár nyílt levelet intéz a magyar egyházhoz, melyben felszólítja Bulányi atyát, hogy engedelmeskedjék püspökeinek. Néhány év elteltével Ratzinger bíboros a II. Vatikáni Zsinat okmányaiból vett 12 idézetet tartalmazó antológiát készít számomra, hogy azt aláírjam. Aláírom (1985-ben), de azzal a kéréssel, hogy csatolhassak hozzá egy 13. idézetet, melyet a Dignitis Humanae-ból vettem. Ratzinger kijelentette, hogy törli ügyemet abban a pillanatban, amikor újra aláírom a 12 pontot, de minden kiegészítés nélkül. Nem akarom teljesíteni ezt a feltételt. Miért? E kérdésre adott válasz a tárgya jelen elõadásomnak.

TÁRGYALÁS

1. A Zsinat két szövege

Kiindulási pontunk legyen a Hittani Kongregáció antológiájának 11. pontja: "A lelkipásztori szeretet... arra ösztönözze a papokat, hogy ezen a közösségen belül tevékenykedjenek: az engedelmesség által önakaratukat Isten és testvéreik szolgálatára áldozzák fel, fogadják el és hajtsák végre a hit lelkületével mindazt, amit a pápa, a püspökök vagy más elöljárójuk parancsol vagy ajánl. ... Ez az engedelmesség Isten gyermekeinek érettebb szabadságára vezet. Természeténél fogva megkívánja, hogy ... legyenek mindig készen arra, hogy azok ítéletének vessék alá magukat, akik Isten egyházának kormányzásában vezetõk" (P.O.15).

Minden vonatkozásnak két határpontja van. Az engedelmesség is vonatkozás. Az engedelmesség két határpontja ebben a szövegben: a felelõsök, akik engedelmeskedtetik Isten gyermekeit, és Isten gyermekei, akik engedelmeskednek az egyház felelõseinek. A vonatkozásoknak van tartalmuk is. Ebben az engedelmességi vonatkozásban a tartalmat a felelõsek ítéletei, parancsai és tanácsai adják. Meg kell állapítanunk, hogy az engedelmesség a személyek két csoportja közti emberi magatartás, amelyben az engedelmesség tárgyát, azaz tartalmát a személyek egyik csoportja határozza meg a másik csoport számára. A szöveg ezenfelül kijelenti még, hogy az engedelmesség ezen magatartása által juthatunk el az igazi szabadsághoz feláldozván saját akaratrunkat. 1981-ben, azaz négy ével annak elõtte, hogy alá kellett írnom ezt a szöveget, írtam egy könyvet, melynek címe: Erény-e az engedelmesség? Lékai bíboros ezzel a munkámmal is megajándékozta a Kongregációt. Így aztán teljességgel érthetõ, hogy Ratzinger antológiájában az utolsóelõtti pont rangját éppen az engedelmesség az egyházban téma kapta. Az antológia koronáját, a 12. pontot, már az államhatalom iránti engedelmesség témája kapja.

Ezek után nézzük az általam hozzá rakott zsinati szöveget, a 13. pontét: "Az isteni törvény rendelkezéseit az ember lelkiismeretében fogja fel, amelyet tartozik hûségesen követni..., hogy eljusson Istenhez. Nem szabad tehát az embert arra kényszeríteni, hogy lelkiismerete ellen cselekedjék (n.3)... és csak a lelkiismeretének tartozik engedelmeskedni"(D.H. 11). E szöveg egy egészen más világot mutat be, mivel itt három ízben is elõkerül egy új fogalom egy új kifejezés révén, ez pedig a lelkiismeret. Itt azt tanuljuk, hogy csak a lelkiismeretünknek szabad engedelmeskednünk, ha el akarunk jutni Istenhez. Az engedelmesség ezúttal is emberi magatartás, de teljességgel interiorizált. Az engedelmességi vonatkozás két határpontja immár mimagunk vagyunk, s nem rajtunk kívüli személyek. Következésképpen engedelmességünk tárgya nem kívülrõl érkezik hozzánk, hanem mimagunkból, mert képesek vagyunk megérteni az isteni törvény rendelkezéseit. A magyar nyelv ezt a lelkiismeretet egy spirituális, egy belsõ ismeretnek mondja összevetve azt egyéb ismeretekkel, amelyek kívülrõl érkeznek hozzánk. Amíg e zsinati szöveget hozzá akarom rakni a Kongregáció antológiájához, nem kaphatom vissza a jogot, hogy Magyarországon papként mûködhessem nyilvánosan.

2. Jézus és az engedelmesség

Miért találtam rá 1985-ben e zsinati szövegre, amikor három nap gondolkodási idõt kaptam a Kongregáció küldöttjétõl, hogy aláírom-e az antológiát. Fogságomból szabadulva, amikor tíz éven keresztül szállítómunkásként kerestem kenyeremet, hét évi munkával elkészítettem egy hat kötetes munkát. 25 éve már ennek. Jézusnak a négy evangéliumban található kijelentéseit analizáltam e munkában, melynek címe: Keressétek az Isten Országát! Kerestem, de nem találtam meg benne az engedelmességnek a fogalmát sem, a szavát sem. Századunk elején Loisy abbé sem találta meg az evangéliumokban a Jézus engesztelõ haláláról szóló tanítást, hanem csak Szent Pálnál. Hasonló történt velem is. Én is csak Szent Pálnál találtam rá az engedelmesség fogalmára.

Az engedelmesség szócsaládjával (engedelmesség, engedelmeskedni és engedelmes) 38 ízben találkozunk az Újszövetségben, de Jézus ajkán csak egyetlen ízben: ha a tanítványoknak hite volna, ezt mondanák az eperfának: "Szakadj ki tövestõl, s gyökerezzél meg a tengerben, az engedelmeskednék nektek" (Lk 17,6). Jellemzõ, hogy ez az egyetlen hely is Lukácsnál kerül elõ, Szent Pál tanítványánál. E lukácsi hely az engedelmességnek már harmadik fogalmát nyújtja. Az elsõ - az interperszonális engedelmesség, mely különbözõ személyek közt jön létre. A másik - a belsõ engedelmesség: magamnak engedelmeskedem. A harmadik - a nem személyek közti: az eperfa engedelmeskedik a tanítványoknak.

Mondanék Önöknek egy jól ismert szentbeszédet: "Jézus engedelmeskedett a mennyei Atyának, az egyháznak engedelmeskednie kell Jézusnak. Nekünk pedig engedelmeskednünk kell az egyház uralkodó "rétegének". Semmi sincs ebbõl az evangéliumokban számunkra megõrzött jézusi tanításban. Mit akarok mondani? Azt, hogy Jézus nem engedelmeskedett az Atyának? Szövegeink szerint Jézus hallgatta az õ Atyját. Most én is szeretnék adni Önöknek egy kis antológiát.

Az Atya és Jézus kapcsolatáról: "...amire az Atya tanított engem, azt mondom... az igazságot mondom nektek, amelyet hallottam Atyámtól... mert mindazt, amit Atyámtól tanultam, megismertettem veletek... úgy ítélek, ahogy hallok... aki Istenbõl való, hallja az Isten szavait" (Jn 8,28,40; 15,15;5,30; 8,47)A Lélek kapcsolata az Atyához és a Fiúhoz: "nem magától beszél majd, hanem mindazt, amit majd hall, elmondja" (Jn 26,13). A Szentháromság világa nem az engedelmességé, hanem olyan világ, amelyben tanulnak és hallanak.

Ami pedig az ember kapcsolatát illeti az Atyához és a Fiúhoz: "Akinél pedig a mag jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit"(Mt 13,23). Az a világ, amelyet Jézus mutatott meg nekünk, olyan világ, amelyben tanulunk és tanítunk, amelyben ismerünk és értünk: "nektek adatott tudni a mennyek országának titkait" (Mt 13,11). Ismerni és hinni - Jézus számára e kettõ ugyanazt jelenti.

Jézus nem használta az "engedelmesség" szót, mivel az ember hall, tanul, ért és cselekszik a maga belsõ ismerete szerint. Jézusnál az ember maga magának sem engedelmeskedik. Az engedelmesség nem jézusi kategória.

3. Az engedelmesség Szent Pálnál

Az engedelmesség szócsaládját (hüpakoé az Újszövetségben) 24 ízben találjuk meg Szent Pál leveleiben; az alárendelõdését (hüpotagé az ÚSz.-ben) pedig 27 ízben. E két szócsalád háromszor sûrûbben fordul elõ e levelekben, mint az Újszövetség többi könyveiben. E sûrûség oka abban található, hogy Szent Pál gondolkodásában különféle síkok fedezhetõk fel: a Szentháromság, az egyház, a család, az állam síkjai. E síkok mindegyikén találunk egy fejet, és egy testet, melynek ez a fõ a feje. E különbözõ síkok közös szabálya: hogy a fej szereti a testét, s a test engedelmeskedik a maga fejének.

Az Atya szereti a Fiút, s a Fiú engedelmeskedik az Atyának.

Jézus szereti az egyházat, és az egyház engedelmeskedik a Fiúnak.

A férfi szereti feleségét, s a feleség engedelmeskedik férjének.

Az államhatalom képviseli Isten tekintélyét, s nekünk engedelmeskednünk kell az államnak.

Elegendõnek látszik, ha Szent Páltól csak az alábbiakat idézem: Jézus "engedelmes volt a halálig", és hogy "amint az egyház aláveti magát Krisztusnak, ezért az asszonyok ugyanilyen módon tartoznak alávetni magukat férjüknek"(Fil 2,8;Ef 5,24).

4. A hatalom, a felvilágosodás és az engedelmesség

Miért ragaszkodnak a hatalmak és a tekintélyek az engedelmesség elvéhez? És miért nincs szüksége Jézusnak erre a fogalomra? A hatalmak és a tekintélyek mindig kiváltságaikat védik. Ezzel szemben az Isten Országa a szeretet társadalma, és a szeretet nem ismer kiváltságot. Aki kiváltságot véd, engedelmességet követel, s megbosszulja az engedetlenséget. Aki pedig szeretettársadalmat kíván építeni, jól tudja, hogy semmit sem ér el a többiek engedelmeskedtetésével; semmit sem ér el az engedelmesség és alárendelõdés akárminõ fogalmával és gyakorlatával. A Hegyibeszéd szellemének ellenében, amely nem ismer semmiféle kiváltságot, s nem ismeri e kiváltságok megvédését sem, a Római levél 13. fejezete - az államhatalomban Isten képviselõjét látva - teljes gyõzelmet aratott a 4. század folyamán. Az elsõ három század után az egyház elõbb társa, majd vetélytársa lett az államnak a hatalomgyakorlás minden vonatkozásában, s õ is megkövetelte az engedelmességet. Az idõ tengelyén azonban a felvilágosodás révén a civil világ megelõzte az egyházat a lelkiismeret és a szabadság tekintetében. Mégis, és lemaradásunk ellenére is, azt gondolom, hogy az egyház mai reformja a Hegyibeszéd szellemében radikálisan többet követel tõlünk, mint ami a felvilágosodás számára természetes. Tehát többet, mint a papok házasságát, a nõk pappászentelését, a bûnbánó újraházasodottak szentáldozását, s talán a homoszexuálisok befogadását. Ha az egyház haladó tagjainak látása és törekvése ezekben a tárgyakban érvényesülne, akkor elérnõk a civil világ fejlõdési szintjét, amiben élünk a felvilágosodás és a francia forradalom következtében. Világosan látnunk kell a világ e fejlõdési szakaszának hallatlan jelentõségét, ami az egyházon kívül és az egyház nélkül történt meg. Amikor egyházunk az anszienrézsím filozófiáját és teológiáját képviselte, a felvilágosodás az emberi lelkiismeret erejében eljutott a szabadság, egyenlõség, testvériség eszményeihez, amely eszmények, modern ötvözetben, kétségtelenül Jézus eszményei az evangéliumok lapjain.

Becsületesen be kell vallanunk, hogy mindezek az egyház hierarchiájának látása és akarata ellenére történtek. Mindaz, amit a Jogok és Szabadságok az Egyházban mozgalom képvisel, következménye egy egyházon kívül történt fejlõdésnek. E mozgalom meg akarja valósítani azt, amit a világ már két századdal korábban megvalósított. Korunkra a felvilágosodás létrehozott egy olyan világot, amelyben a politika vonatkozásában már nem kell engedelmeskednünk, hanem amelyben figyelhetünk, tanulhatunk, érthetünk és tehetünk a magunk belsõ látása és ismerete, azaz lelkiismeretünk alapján. Nem kis szégyene ez egyházunknak.

5. Az egyenlõség és a testvériség Országa felé

Ugyanakkor azt is világosan kell látnunk, hogy a világ említett európai fejlõdése nem valósította meg a felvilágosodás másik két eszményét. Jelenlegi világunkban sincs sem egyenlõség, sem testvériség. A különféle szocializmusok az egyenlõség szolgálatában elpusztították a szabadságot. A politikai eszmék összes többi változata is testvériség nélkül óhajtja szolgálni az emberiség szebb jövendõjét, azaz az egyre kegyetlenebb fegyverek hatalmának ereje által. Az egyenlõség és testvériség világa ma is utópiának számít, s csupán reménye az Isten Országának, miként Jézus napjaiban. Kérdezem: vajon arra született-e az egyház, hogy szertartásaival és áldásaival megszentelje, amit talál a különféle kortárs társadalmakban, vagy pedig kötelessége, hogy az emberiség fejlõdésének kovásza legyen Jézus eszményének, a szeretet alternatív társadalmának irányában, amelyik nem ismer kiváltságokat és fegyvereket?

Újfent meg kell vallanunk, hogy a trón és az oltár szövetségének erejében az egyház kiirtotta az elmúlt századok során az összes eretneknek minõsített kísérletet, amely meg akarta valósítani Isten Országának Jézus által képviselt eszményét. Kell-e felsorolnom az albiakat, a lyoni Valdi testvéreket, a reformáció különbözõ anabaptista irányzatait, amelyek megkísérelték a köztulajdonban élést és az erõszak elutasítását. Assziszi Szent Ferenc hûséges követõit is halálba kergették üldözõik.

6. Ha Jézus megjelennék napjainkban

Meg kell kérdeznünk magunktól: Mit tennénk, ha Jézus megjelennék napjainkban, s meghívna minket a szeretet társadalmának megvalósítására, azaz egy olyan teljesen új világéra, amelyben nincsenek gazdagok és szegények, amelyben konfliktusainkat rendõrség és hadsereg nélkül oldanók meg? Jelen pillanatban a keresztények válasza e meghívásra, sajnos, azonos a Dosztojevszkij Nagy Inkvizítorának válaszával a Karamazov testvérekben: Ismerünk téged, Jézus; s azt mondjuk neked, hogy menj vissza! Menj, mert a szeretet civilizációja álom csupán, amely nem valósítható meg. Úgy gondolom, hogyha válaszunk a Nagy Inkvizítoré, akkor az emberiség Isten Országa irányában fejlõdésének nincs szüksége az egyházra. Háborúzni a kiváltságok védelmében, ez a magatartás ahhoz a világhoz tartozik, melynek fejedelme a Sátán. Ez a világ valósítható az egyház segítsége nélkül is. Ha belesegítünk, magunkat rontjuk meg vele.

Egyházunkban megtalálható a Jogok és Szabadságok az Egyházban nevû társaság is. E szabadságunk erejében kötelezve vagyunk egyházunkban - ha ez a szó azonosítható a Tizenkettõvel, Jézus közösségével - megvalósítani egy alternatív, egy kontraszt társadalmat, amelyben Jézus Istenétõl kapott szabadságunkat arra használjuk, aminek megtevésérõl szólt példabeszéde: "Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek azt az országot, amely nektek készült a világ kezdete óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam ... vándor voltam ... beteg ... és fogoly voltam, s ti meglátogattatok" (Mt 25,34-36). Ha elfelednõk ezeket a szavakat: hallani, tanulni, érteni és tenni, akkor nem volna más alternatívánk, mint a Nagy Inkvizítoré. Ezzel szemben nekünk a Szabadságok és Jogok és Kötelességek új énekét kell énekelnünk, amely az e l p í d i a éneke; nem az utópiáé, hanem az emberiség reményének az éneke.

ÖSSZEFOGLALÁS

Mi, az egyház, örökösei vagyunk a nagy jézusi örökségnek. Magam - társaimmal együtt - képviselõje vagyok a Bokor nevû magyar mozgalomnak. Esendõ és tökéletlen emberek tartoznak hozzá. mint általában az emberek. De tudjuk, hogy örökösei vagyunk ennek az örökségnek, és tanítványai akarunk lenni Jézusnak ebben az értelemben. Elõadásom befejezéseként kérem, hallgassák meg vallomásunkat, melynek tárgya: hallani, tanulni, érteni és tenni is Jézus ügyét, ha lehetséges. Isten számára minden lehetséges.

Azt gondoljuk, hogy Jézus nem gyûjtött sem papokat, sem híveket, hanem csak tanítványokat, és hogy a tanítványok feladata: menni és bizonyságot tenni errõl az örökségrõl az összes nemzetek számára.

Azt gondoljuk, hogy az egyháznak e tanítványokat egybefogó kicsiny közösségek testvéri koordinációjának kell lennie, mert bizonyosak vagyunk abban, hogy Jézus Istene minden embert alkalmasnak teremtett meg arra, hogy hirdesse az ország és a szeretet civilizációjának jóhírét.

Azt gondoljuk, hogy az ember öntörvényû lénynek lett teremtve, aki képes hallani, tanulni, érteni és megtenni azt, amit igaznak, istennektetszõnek s a szeretettel harmóniában levõnek ítél. Ily módon ez az öntörvényû ember az evangélium segítségével krisztustörvényûvé formálhatja magát, s a bennünk lakó Szentlélek segítségével pedig lélektörvényûvé is (autonóm, krisztonóm, pneumatonóm). Következménye ez annak, hogy Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve.

Következésképpen azt gondoljuk, hogy Isten Országának nincs szüksége semmiféle engedelmességre.

Azt gondoljuk, hogy kinevezésekre sincs szükségünk, mert közösségeinkben meg tudjuk választani azokat a testvéreinket (nõket, férfiakat), akik legalkalmasabbak arra, hogy lelkesítsenek minket és mossák lábunkat.

Azt gondoljuk, hogy a házasság alapvetõ iskolája az isteni szeretet gyakorlásának, következésképpen házasságban élõ testvéreink példaképek lehetnek az egyház közösségeiben arra, hogy miként kell szeretnünk egymást.

Azt gondoljuk, hogy a szeretet alapja az alázat, ami azt jelenti, hogy szolgálni akarjuk a többieket. A többieket minden kivétel nélkül. Hatmilliárdnyi ember szolgálata van tehát ránk bízva.

Azt gondoljuk, hogy ez az alázat megakadályoz bennünket abban, hogy uralkodjunk a Földön élõ embertársaink felett, mivel Isten sem uralkodik, hanem csak él és bennünket szolgálva szeret mindörökkön örökké. El kell utasítanunk az -archiák és a -kráciák minden formáját, mivel mi csak a p á n d ú l i á t ismerjük: amelyben mindenki szolgál mindenkinek.

Azt gondoljuk, hogy a Föld javainak tulajdonosa a Teremtõ, s mi csupán sáfárai lehetünk e javaknak, amelyeket meg kell osztanunk azokkal az emberekkel, akiknek szükségük van azokra. A gazdag és szegény keresztények léte életünk nagy botránya. Nem feledhetjük el, hogy a gazdag ifjúnak távoznia kellett, hogy eladja minden vagyonát, ha Jézus tanítványává akart lenni. Nem tudjuk szolgálni a hatmilliárdot javaink megosztása nélkül.

Azt gondoljuk, hogy az erõszak minden formája szembenáll az isteni szeretettel. A szeretet civilizációjában konfliktusainkat megbeszélések útján kell megoldanunk a fizikai kényszer eszközeit teljesen kikapcsolva. A javait meg nem osztó keresztény, az erõszakot alkalmazó keresztény - ezek abszurd ellentmondások. Ha igényt tartunk a keresztény névre gazdagságunk és erõszakot alkalmazásunk ellenére is, ez az írástudók árulása, az Önök Julien Benda-jának igaz szavai szerint.

Azt gondoljuk, hogy Jézus szavai: "Üldözni fognak titeket..." ma is igazak. Mi, a Bokor, ezt tapasztaljuk. De ha maga az egyház üldözi a Jézus szavait megvallókat, ez az egyháztörténelem legsúlyosabb botránya.

S végül egy utolsó pont: azt gondoljuk, hogy Istenünk tökéletes s nekünk is tökéleteseknek kell lennünk. De azt is tudjuk, hogy Isten irgalmas velünk szemben, s hogy nekünk is irgalmasoknak kell lennünk testvéreinkkel szemben. Istenünk e két tulajdonsága megõrizhet bennünket utunkon, amikor erõsek, és akkor is, amikor esendõk vagyunk.

Még egyszer megköszönöm, hogy meghívtak minket.